Catrin írta: ↑2017.01.30. 21:18
Junchi írta: ↑2017.01.30. 18:50
(főleg, hogy mellette nézek nem csak régebbi animéket, de még mást is, úgyhogy pechemre elég szépen betábláztam magam, igaz, ennek a termékenységnek most magánéleti oka is van, lehet beszámolok majd róla a megfelelő helyen)
Akkor ne tartsd magadban.
Na, akkor csak nagyon röviden, pepitában, szigorúan a lényegre szorítkozva.
Szóval lassan két hete annak, hogy felhagytam a PhD-vel, az egész képzéssel úgy ahogy van, ami nem egy ad hoc jövő elhatározás volt, hanem szépen-lassan, fokról-fokra kezdett nagyon elegem lenni az egészből, olyannyira, hogy kábé fél éve már azzal nyugtattam magam, nem betegszem bele, ha nekem nem lesz végül doktori végzettségem.
Hol is tud elromlani egy olyan szépséges kapcsolat, ami köztem és a fizika között van? Noss, ott, mikor nem hagyják ezt a bimbózó shippinget kellően érvényesülni. Alapvetően két részre osztanám az egész PhD-s mókámat (persze ennél nyilván több mindenről szól, de nekem ez a kettő volt a pedálozásom fókusza): Egy, ami a
kutatás, kettő, ami az
oktatás. Mondhatjuk úgy, hogy nagyjából mindkettő adott is, meg elvett is tőlem in the end, de főleg inkább az előbbi járt nagyobb mellényben. Azt már az elején tudtára adtam a vezetőségnek, hogy én inkább vagyok egy teorikusabb fajta szerzet, ergo az elméleti irányvonal, a numerikus kihívások sokkal közelebb állnak hozzám, mint a kísérletezési/szerelgetési/kiértékelési dolgok, amit nem is hagytak figyelmen kívül, ugyanakkor nem is voltam nagyon elégedett. Csak az első évem majdhogynem teljes egészében azzal ment el, hogy megpróbáljam feldolgozni mindazt a cikkmennyiséget, amit a nyakamba varrtak (meg hogy egyáltalán megtudjam, mi a rák a témám), ami ott nehezedett csak igazán, hogy a 90%-ához olyan alap kellett volna, amit én a tanári MA-n gyak semmilyen formában nem kaptam meg (nonlineáris optika, hardcore-abb matek, etc.). Persze valamennyi kihívás/nehézség egyszerűen kell (szó se róla), de az kicsit szíven ütött, hogy hónapokkal később is azzal bajlódom, hogy egyáltalán felfogjam egy nyomorult könyv tartalmát és az abban leírtakat el tudjam helyezni, beintegrálni a témámba és a kezdeti eredményeimbe. Zavaróan sok idő ment el ezzel, de úgy voltam vele, majd felzárkózok később valahogy.
Ami a helyzetet tovább bonyolítja, hogy minél több dolognak kellett volna utána menjek, minél több mindent kellett volna kiszámoljak, annál inkább éreztem azt, hogy egyszerűen nincs semmilyen összefüggés az egyes részfolyamatok között, meg egyáltalán nem láttam, hová vezet ez az egész, hol tudnék egy kézzelfogható célt elképzelni, a fejemben is egyre nagyobb káosz dúlt. Persze lehet a legmélyebb rétegeket is felszedve az derülne ki, hogy én voltam végső soron ennyire balfasz, de valahogy mégis igyekszem annyival vigasztalni magam, hogy én megpróbáltam, az egyes folyamatok és eredmények tiszták is voltak előttem, épp csak az összekötőkapocs nem volt meg. Nagyon nem.
Az oktatás része valamivel rózsásabb, a termodinamika amúgy is a gyengém, hamar nekem adták a teljes gyakorlatvezetést, viszont itt sem volt minden fenékig tejfel, főleg, mikor megtudtam, a tanszék tetemes hányadát nem is igazán érdekli, mivel is töltöd te ki azt a másfél órát, olyannyira nem, hogy mikor egyenesen a képembe mondta az egyik kolléga, hogy "áh mindegy, leadtam nekik valamit azt kész" (szó szerinti, cenzúrázatlan idézet), az kisebb hideg zuhanyként ért (épp csak ki nem gúnyolt, hogy én mindig fullba felkészülök minden egyes gyakorlatra, minek teszem...). Ezt valamennyire már hallgatóként is tapasztaltam egyébként, hogy ha ténylegesen szolid, HASZNÁLHATÓ tudást akar szerezni az ember, akkor bizony utána kell menni saját kútfőből is dolgoknak és ez a körökre leosztott szemeszter-koncepció (egyik félévben mechanika, ok, túlélted, jöhet az elektro, hőtan, aztán optika, épp csak visszautalás nincs, rendszerezni nem fogja tudni ezeket az ember, hiába mosolyog a diplomával bőszen a kezében, úgy fogja érezni, bizony hiányos az a tudás, nekem is pölö egy csomó minden akkor lett csak tiszta, miután megszereztem a végzettségemet) egyszerűen nem működőképes, ráadásul én azt látom, hogy pont arról nincs szó, amiről igazán kéne, hiányzik az aktualitás, a korral való haladás. Komolyan mondom, fél királyságomat odaadtam volna, ha mondjuk egy szolid képet festettek volna nekünk arról, hogyan is működik az a bizonyos okostelefon, amit nap mint nap pötyögtet az ember. Nem bántam volna, ha ehhez egészen a kvantummechanikáig lemegyünk, mert ennek bizony egy többfunkciós, produktív vége lehetett volna, aminek az alapjait akár a középiskolákba is belehetne vinni, ha már úgyis telefonnal babrál az a tinédzser.
Kicsit elkalandoztam közben, lényeg a lényeg, hogy ha ennyire fontos nekik a kutatás és csak moderáltan lényeges (hogy finom legyek) az oktatás, akkor kérdem én, merre hagytuk el menet közben az ok-okozati összefüggést? Hogy lesz az emberből így épkézláb kutató/tanár/akármi, ha nincs a háznak megfelelő alapja? Komolyan mondom, néha egyenesen igényeltem volna, hogy valaki benyisson az egyik gyakorlatomra és leellenőrizzen, hogy tényleg az folyik ott, aminek folynia kell és nem a méhek párzásáról diskurálunk két sör között. Ez a mentalitás engem piszkosul felhúzott.
Szóval ja, sok dolog együttes eredménye az, amit végül megléptem. Komoly elhatározás volt nyilván, aztán lehet 5-10 év múlva, mikor jobban benő(?) a fejem lágya, pont bánni fogom a dolgot vagy úgy fogok rá tekinteni, mint az életem egyik nagy mellényúlására (nem ön vállveregetésből vagy ilyesmi, de ilyenem eddig nem nagyon volt, úgyhogy valahol el kell kezdeni), de momentán nagyon nem érzek így. Hogy merre tovább, arról csak részben van elképzelésem. Majd eldől.