Risa írta: ↑2017.06.27. 15:25
Mondjuk elvileg nem az a fura, ha valaki "feminista, de férfiből van". Ha hiszel abban, hogy mindenkinek egyenlő jogok járnak, akkor akár tetszik, akár nem, feminista vagy, mert az pontosan erről szól. Manapság inkább csak az a furcsa, ha valaki ezt férfi létére be meri vallani.
Utólag visszaolvasva mégsem tűnik annyira egyértelműnek az, hogy mit akartam kifejezni az idézőjeles résszel és hogy miért oda raktam ahova, úgyhogy inkább módosítanám azt "femináci, csak férfiból"-ra. Ezt is elsősorban azért, mert az akkori hsz-ben a nyugati (főleg amerikai) feminizmus azon szegmenségére gondoltam, akik a legártalmatlanabb kákán is csomót keresnek, és/vagy minden férfit lassú tűzön sütnének meg, vagyis arra a rétegre, akinek a szája ugyan habzik, de pont a saját eszméjük lényegéről feledkeznek meg, az egyenlőségről (vagy akár a másik tiszteletéről). A fickó stílusáról/munkásságáról pedig nincs tudomásom, úgyhogy ahogy anno írtam, bízok benne hogy saját maga alkotta, nem eltúlzott véleményről van szó, nem pedig amolyan meghunyászkodásról/agymosottságról, amit a femináci-effekt kiválthatott. Az is igaz mondjuk, hogy ez legfőképpen azért "érdekes" a számomra mert amerikainak tűnik a fickó, ahol kicsit másképp működik a gondolkodás mint itthon, és nem egyértelmű néha, hogy hol ér véget a saját véleménye. Mert mondom, mindenképpen van valószínű realitás alapja az általa vázolt trope-eredetnek, és több értelme is van, mint pölö a Twitteren szinte napi szinten feltűnő fontoskodó, de az eszme lényegét durvára nem értő, tahó agymenésnek.
Risa írta: ↑2017.06.27. 15:25
Az, hogy a modern filmekben is felbukkan ez a jelenség, nyilván valóban nem azért van, mert az író-rendező szándékosan az átlagférfi felsőbbrendűségét és mindenféle fölényét próbálja kihangsúlyozni, hanem mert annyira begyöpösödött ez a trope a filmművészetbe, hogy már magától jön, senki meg sem kérdőjelezi, hogy miért van ez így. Én sem tettem eddig, fel se tűnt igazából. Holott tényleg, ha az ember kicsit belegondol, elég problémás és gázos dolog. A
Junchi által is említett más toposzokkal együtt.
Ha csak a trope "időtállóságáról" van szó akkor igen, kicsit faramuci helyzetet idéz elő, és ezért is emeltem ki a minőség/alkalmazás fontosságát a később született, de a trope-ot használó sztorik kapcsán: ha nem érződik a sztorin az hogy gagyi kívánság-teljesítésről van szó, és ésszel, de legalább normálisan tudja kezelni a témát, addig szvsz nincs nagy baj a trope használatával, hasonlóképpen ahhoz, mint ahogy teszem azt egy anime esetében sem jelent automatikusan 100%-os bukást azt, ha SAO-szerűen egy játékszerű fantasy világban játszódik. A két trope között persze van külömbség, hiszen az SAO-s példa nem kapcsolódik szervesen a nemekhez (annak ellenére, hogy az SAO elég ramatyul teljesít ilyen szempontból), inkább az alkalmazás fontosságáról van szó.
Risa írta: ↑2017.06.27. 15:25
Aki keres, az talál téma: lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de az esetek nagy többségében a borítóképről meg tudom állapítani, hogy érdemes-e belenézni az adott animébe, vagy bottal se piszkálnám meg. Ha borítókép alapján mégsem sikerülne, trailer alapján már biztosan. Szóval megmondom őszintén, nem nagyon látom a problémát. Lehet, hogy végül aztán nem teljesen azt kapom, amit szerettem volna, de ezzel a hozzáállással nagyon kevés olyan animét láttam, amiről úgy gondoltam utólag, hogy senkinek semmi pozitív értéket nem adhatott, kár volt meganimálni, anime was a mistake. [...] Szóval valószínűleg sosem fogom igazán átérezni a problémát, mert nekem a hitványság, igénytelenség valahol máshol kezdődik. Kb. ott, ha egy anime mindenféle célközönség szempontjából értéktelen, senkinek nem ad semmit, amiből érzelmileg vagy intellektuálisan profitálhatna.
+1. Az mondjuk mindenképpen hozzátartozik az igazsághoz a részemről, hogy pár évvel ezelőtt
tulokoshoz hasonlóan én is úgy voltam (és ezt a bekezdést neked is címezem, mert megspórol egy copy-pasztát), hogy nagyon sok kurrens anime gyenge minőséget képvisel és hogy a trendek kiöltek valamit az egész iparból, azóta viszont kvázi beleuntam ebbe a felfogásba, és az addigi részleges alkalmazásból 100%-ra álltam rá arra a mentalitásra, ami néznivaló válogatásakor szinte egyáltalán nem veszi figyelembe hogy áll-hogy nem áll az ipar, és csak azokra a cuccokra figyelek, amik bármilyen formában felkeltik a figyelmem, akár jó, akár rossz értelemben. És a te esetedhez hasonlóan nálam is bevált a módszer: azt most sem tagadom, hogy lehetne több "kézműves" cím éves szinten, viszont azt se mondanám, hogy szó szerint évente csak egy-két értelmes cím lenne, a többi meg a rakásra való, mert általában össze szokott jönni azért a minimum 2-3 néznivaló szezononként. Ez persze nem jelenti azt, hogy ettől függetlenül ne lennének rosszabb szezonok, mert pölö a tavaly tavaszi nem volt jó az általam látottak alapján a Hero Academia S1-et leszámítva, de megint pölö az őszi nem volt rossz a Drifters/Keijo/Kiitaro Shounen/Tiger Mask W négyesfogattal, és ezek kapcsán egyszer se fogtam fel úgy, hogy ez azért lenne, mert tendenciák/kurvulás/satöbbi (függetlenül attól, hogy az idő persze telik, a tendenciák/trendek meg jönnek-mennek). Ofkorsz ez részben az említett beleunásból származik, de mégis kifizetődőbbnek érzem ezt a fajta hozzáállást, mert valamilyen szinten túlzással tényleg van arra idő, hogy a jót élvezni lehessen, a rosszat meg lehúzni ahogy azt megérdemli. Ezzel persze azt is mondhattam volna, hogy a modern idők kritizálása, mint olyan mintha valami teljes munkaidős elfoglaltság lenne, de nem ezt akartam kifejezni: inkább arra próbálok kilyukadni, hogy jó és szar cuccok mindig is voltak, és inkább töltöm az időt ezek megtalálásával semmint az ipar újboli temetésével, és ez a megállapítás a játékiparra nézve ugyancsak igaz, hiába voltak anno tapinthatóan mások a viszonyok. A játékokat illetően is napestig tudnám sorolni, hogy a PS3/X360, és a kurrens éra mennyire műanyag és szagtalan tud lenni a "filmszerű, társadalomkritikus, reprezentatív" játékaival és az "érzelmes, elgondolkodtató" művészcímeivel az *igazi* játékok gyakori kárára (mert pölö az idei E3 mind Microsoft, mind Sony oldalról nézve elég unalmas volt, és javarészt az említett, idézőjeles okok miatt), de egyrészt ennek kapcsán is elfogadtam (és beleuntam), hogy vannak/lesznek olyan trendek amik sajnos nagyobb mértékben vannak jelen mint amennyire szeretném, másrészt inkább tényleg arra szánom az időt akkor, hogy olyan címeket találjak, amik valamilyen formában felkeltik a figyelmem, mert 100%-ig mégsem halt meg az az ipar sem. És mondom ezt úgy, hogy a videojátékozás 4 éves korom óta hobbim (szemben a 14-15 évesen kezdőző animés viszonylattal), úgyhogy ja: lehet ezt hívni "öreg tapasztalt cukrász" jelenségnek vagy szimpla fásultságnak, de ezért is vagyok úgy
tulokos hozzáállásával/véleményével, hogy értem honnan származik a kifogásolnivalója (mert értem, hogy neked a minőség kérdésével van problémád, és az előző hsz-ben sem a mennyiségre akartam utalni), de vagy túl "kezsüál", vagy csak befásult a hozzáállásom, mert mondom, a vészharangot pár éve én is kongadtam, de mára nem látom értelmét, ráuntam. Mármint magamra értve természetesen, és ezért is értek egyet azzal, ahogy te válogatsz néznivalót.
Az persze ettől függetlenül továbbra is áll (és ezt már direktbe
tulokos-nak címzem), hogy a gyengébb cuccok attól függetlenül megmaradnak ha az ember nem figyel rájuk, de ja, itt ütközik ki igazán hogy ki mit szeretne ettől a médiumtól többet. Annak is van érvénye természetesen, hogy te a kézműves cuccokból szeretnél többet, és ha úgy vesszük, valóban, anno valamivel többet mertek próbálkozni ötletek terén (amihez gondolom hozzátartozott az is, hogy egyrészt akkorra felnőtt az a generáció is, akik anno pölö Astro Boy-t néztek, másrészt pénzügyileg is jobban állt Japán, ergo volt is lehetőség kivitelezni azokat az ötleteket), nálam viszont az okozza inkább a belekotyogási ingert, hogy nincs akkora prioritása nálam a kézműves cuccoknak. Csúnyábban mondva azt is mondhatnám hogy letojom azokat, *de* szigorúan olyan értelemben, hogy a köztük és az "egyszerűbb" de attól függetlenül is szórakoztató cuccok között nincs igazán külömbség: az utóbbi jó dolog, az előbbi még jobb, ennyiről szól az egész. Továbbra is úgy tűnhet, hogy a mennyiségen rugózok a minőség helyett, de nem hiába hoztam fel fentebb a játékos példát: a fél karomat odaadnám, ha a mostani felhozatal akár csak a PS1-es/PS2-es időket idézné, de sajnos az az idő úgy látszik elmúlt, mostanra annyira népszerű lett a hobbi, hogy sok fejlesztőnek egyszerűbb arra terelni a termelést, ami a leginkább eladható. Az animék terén is hasonló megy, hiszen népszerűbb a hobbi mint valaha, nyugaton is belendültek a különféle stream-elő szolgáltatások, és nincs mit szépíteni, nincs meg az a fajta balansz a szar és a remek között mint régebben volt. Viszont emiatt is hoztam fel fentebb a "beleuntam" szót: beleuntam abba hogy temetni kelljen olyasmit, ami annak idején kitermelte a lapátra való, azóta az idő által elnyelt moslékját, másrészt vannak még jó címek a piacon, amiket nem egyszer úgy kell felfedezni, mert annyira nincs szó róluk, hiába nem párosul hozzájuk annyi kézműves darab mint anno. Csak mostanról pölö a Warau Salesman NEW-ról (ami nem éppen egy trendkövető sorozat) nem sok szót láttam itthon, de mostanában kezdtem újra felvenni a fonalat a Tiger Mask W-vel is, ami legalább annyira szórakoztató mint amennyire extrém bugyuta tud lenni néha, és arról sem csicsereg sok madár. Tudom, ez még mindig nem fedi le teljesen azt amiről te beszélsz, de ezeket inkább példának hoztam fel arra, hogy hiába lehetne valahol temetni az ipart, attól még születnek érdekes/szórakoztató címek, amik több szót érdemelnének mint az iparuk x-edik temetését, amihez anno én is hozzájártultam nem egyszer. TL;DR-ként tökéletes lenne a "kinek mennyire üres/tele a pohár" kérdéskör, na meg az persze, hogy miként milyen egyik vagy másik nézőpont - ha pedig ez a beszélgetés néhány évvel ezelőtt történt volna, akkor én is azt mondtam volna, hogy félig megüresedett az a pohár.
Risa írta: ↑2017.06.27. 15:25
Dodgers: bár a JoJo iránti rajongással nem tudok azonosulni (kb. 6-7 részt láttam belőle, de sikítozni tudtam volna a színpadiasságától), azt aláírom, hogy a BNHA tényleg egy nagyon korrekt, kedves kis shounen, amiből sugárzik a karakterek egymás iránti szeretete.
Nem csodálom hogy az a 6-7 rész nagyon nem jött be, az első 9 rész, vagyis az egész első arc simán az egész (animés) Jojo mítosz leggyengébb darabja, ami annyira műdrámásian "színpadi" gyökérség hogy afölött rémesen eljárt az idő, és ezen már a második arc (10. résztől a huszonhatodikig) észrevehető változásokat eszközöl: pontosabban szólva a színpadiasság mint olyan mindig is a franchise része marad, de már a második arc (Battle Tendency) során hatalmas lépéseket tesz a franchise annak érdekében hogy saját személyiséget nyerjen. Nem véletlenül vált a BT főszereplője sokak kedvencévé, és habár a második arcban itt-ott még előfordul, a harmadiktől kezdve a színpadias stílus hiánya echte megnyomorítaná a Jojo-t, szóval ha érdekel még esetleg a franchise és *nagyon* szarul csapódik le az első arc, akkor nyugodtan ugorj a tizedik részig, a harmadik arc (Stardust Crusaders) elején úgyis kvázi elmesélik az első arc lényegét.