Oldal: 13 / 28

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2016.10.24. 12:17
Szerző: Catrin
scineram írta:Óóó, örök hála, istennő vagy!!!! Aztán csak óvatosak legyünk, nehogy feltűnjön valakinek, és lekapcsoljanak!
::jblush:: Szívesen! Át is szerkesztem, hogy ne legyen kitéve dolgoknak (mondjuk mindegy, mert Titkos alább beidézte). XD Majd ír privátot, aki esetleg lemaradt róla.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2016.10.24. 16:19
Szerző: Titkos
scineram írta:Ne viccelj már, hogy ilyen eszembe jutna! Az eredmény nyilvános, és neked is ugyanakkora dicsőséged. És akkor most álljon is itten az emlegetett oklevél. Gyönyörűen írtak feketével barnára. Most rajtad a sor, hogy a nálad lévőt feltöltsed!
Nem is úgy értettem, hogy kisebbíteni akarnád bármelyikünk érdemét is, csak oklevéllel együtt bejelentve mégis menőbb. XD Természetesen, nem felejtettem el, mihelyt megtalálom (XD), szkennelem is be, addig viszont megkérdezem már, hogy mailben, vagy Facebookon, vagy hogyan tudom majd hozzád eljuttatni a szkennelt változatot? :)
scineram írta:Ezen ne múljon, majd én emlékeztetek mindenkit, ha kell. SPOILER ALERT: ott kérdéses infó ott virít az oldalon feketén-fehéren! Amolyan történelmi emlék. Impresszív volt, ahogy még a tartalmára is emlékeztél. Sajnos.
XDDD Na, de tényleg semmi gond. XD
scineram írta:Aztán csak óvatosak legyünk, nehogy feltűnjön valakinek, és lekapcsoljanak! Maga a dalok listája amúgy tök publikus volt mindig is a honlapon.
Mondjuk bevallom, én nem értem, hogy miért kell a karaokefájl-részleget a készítőknek is ennyire titkolni. Az Us FTP-jét nem bújtatták ennyire (ott ha a honlapig eljutottál, már regisztráltál egy accountot, aztán tölthettél kedvedre XD), pedig ott még jogi szempontból értettem is a parázást.
scineram írta:Mint fent látható, pontosan így működtem. Eddig. Most végre nekiállhatok majd nehezebb számoknak. Olyan dalokkal is bepróbálkozok majd, amikről eddig csak álmodhattam.
Én meg végre egyáltalán gyakorolhatok majd, mert eddig az ment, hogy eleinte Nyolctól kunyeráltam a számokat, aztán miután jelszót váltottak, már ő sem tudott rá fellépni, így maradtak azok a dalok, amiket eleve ő készített. XD
Catrin írta:Át is szerkesztem, hogy ne legyen kitéve dolgoknak (mondjuk mindegy, mert Titkos alább beidézte). XD
De így, hogy szóltál, Titkos is átszerkesztette az övét. XD Cserébe megkérdezhetem, miért titkolnak ennyire az üzemeltetők egy "download-only" karaokefájl-gyűjteményt? XD

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.12. 21:02
Szerző: scineram
Titkos írta: 2016.10.24. 16:19 Nem is úgy értettem, hogy kisebbíteni akarnád bármelyikünk érdemét is, csak oklevéllel együtt bejelentve mégis menőbb. XD Természetesen, nem felejtettem el, mihelyt megtalálom (XD), szkennelem is be, addig viszont megkérdezem már, hogy mailben, vagy Facebookon, vagy hogyan tudom majd hozzád eljuttatni a szkennelt változatot? :)
Húú, erre nem is jártam. Akkor el tudnád küldeni a scanlationt a gmailemre? Ugyanez a usernamae.

Szóval Tavaszi Con, jövő héten. Ki tud betérni? Melyik napon?

Karaoké anyone? Gondoltam összeírom, miket nyomtam eddig, mik vannak így a repertoáromban. :drop:

Ha valaki szeretne betársulni valamibe, akár ebből, akár mással, szóljon nyugodtan! :)

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.12. 22:18
Szerző: Titkos
scineram írta: 2017.04.12. 21:02 Húú, erre nem is jártam. Akkor el tudnád küldeni a scanlationt a gmailemre? Ugyanez a usernamae.
Titkos: Természetesen, akkor előkeresem. :D

Scineram: Öhm...ezt úgy értsem, hogy október óta még nem kezdted el különösebben előkeresni?

Titkos: Hát, ahogy te is írod, mivel nem jártál erre, így nem tudtam, hogy ha meg is találom, hová küldjem el neked, potyára meg nem szoktam dolgozni... :lol: De kis türelmet, remélhetőleg még a mostani con előtt meglesz majd. XD (Ha nem, akkor meg utána... XDDDD)
scineram írta: 2017.04.12. 21:02 Szóval Tavaszi Con, jövő héten. Ki tud betérni? Melyik napon?
Én, mindkettőn. :) Persze még megbeszéljük, hogy milyen halaszthatatlan programok lesznek (egyelőre ilyen a vasárnap 16:00-es "Overwatch szabadjáték", illetve tényleg szívesen megnéznék már egy cosplay performance előadást így ennyi év után... XD), de a maradék idő nagy részében valszeg úgyis veletek fogok lógni a karaoketeremben, szóval lesz időnk énekelni. :)
scineram írta: 2017.04.12. 21:02 Karaoké anyone? Gondoltam összeírom, miket nyomtam eddig, mik vannak így a repertoáromban. :drop:

Ha valaki szeretne betársulni valamibe, akár ebből, akár mással, szóljon nyugodtan! :)
Na, én meg ezt kértem már vagy két con óta tőled folyamatosan úgyhogy big thanks! :D Átnézem majd, hátha van közös kedvencünk, vagy legalább 1-1 olyan dal, amit el tudok énekelni. XD

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.13. 07:51
Szerző: Ricz
scineram írta: 2017.04.12. 21:02Szóval Tavaszi Con, jövő héten. Ki tud betérni? Melyik napon?
Mindkét napon leszek, mivel vasárnap fellépek egy előadás keretében az anime történetével 1907/1917-től kezdve, és előreláthatólag a kerekasztalon is szereplek, ahogy Timi belengette. Bár vicces lesz a dolog, mert a mostani videós versenyükön felcsesztem a fél zsűrit: Timi belobogtatta, hogy Benyónak elforrt az agyvize. :lol: (A Toymaker gyereken, hogy nem értette az egészet, azon nem lepődök meg: csoda, ha azt megérti, amit írnak neki. A szokásos "szelektív a felfogásom" mentalitással rendelkezik, mellé hatalmas pofával, amit szerintem hatalmas csattanással fogok becsukni neki, ha kinn a szöveges eredmény. :dirr:

Ha valakinek kelleni fog elérés, az jelezze és kap egy (sor)számot. Szokásomhoz híven elvegyülök a tömegben.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.13. 18:16
Szerző: Junchi
scineram írta: 2017.04.12. 21:02 Szóval Tavaszi Con, jövő héten. Ki tud betérni? Melyik napon?
Szombaton leszek as usual.
Ricz írta: 2017.04.13. 07:51 csoda, ha azt megérti, amit írnak neki.
10/10 :thumb:

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.13. 22:03
Szerző: Rui-chan
Leszek, mint mindig. ^^ A helyszín ezúttal megváltozott, mert az összes árust a D csarnokba pakolták (a repülőgép hangárba by Titkos XD). Sikerült kibulizni, hogy kvázi mindenki orra előtt legyünk. Tehát, amikor a K csarnokból átcsattogtok oda, akkor az ajtón belépve elvileg rögtön szembe leszünk. Gyakorlatilag fogalmam sincs ez miként fog kinézni. Reménykedem benne, hogy jól tippeltünk észrevehetőség terén.
Tádá, térkép! :D

Egy hatalmas előnye biztos lesz, nem fogunk az üvegfal mögött megfőni. XD Keressetek meg, mert mászkálni nem fogok tudni! Titkos mondjuk biztos be fog nézni, mert ugyan ebben az épületben lesz az Overwatch. :vigyor:

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.13. 23:50
Szerző: Dodgers
Szombati jelenés itt és ezúttal is játszik.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 01:12
Szerző: iskariotes
Egyik nap sem leszek. Igazából már két éve nem voltam. . . lassan azt se nem tudom, hogy milyen egy ilyen rendezvény.

Amúgy én ezt a "kerekasztal" beszélgetést sohasenem értettem, hogy mi a célja. Egyrészt nincs is asztal. Másrészt soha nem értettem, hogy milyen logika alapján válogatják ki a beszélgető partnereket. Meg a témákat sem értem igazán hogyan tudják összehozni. No mindegy.

Amúgy meg, ha karaokéznék akkor nem tudom hányan akarnák olyan magasan énekelni (pl.: csak mondom az AnoHana endigjét is néhol mélynek tetszik).

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 10:23
Szerző: Ricz
iskariotes írta: 2017.04.14. 01:12Amúgy én ezt a "kerekasztal" beszélgetést sohasenem értettem, hogy mi a célja. Egyrészt nincs is asztal. Másrészt soha nem értettem, hogy milyen logika alapján válogatják ki a beszélgető partnereket. Meg a témákat sem értem igazán hogyan tudják összehozni. No mindegy.
A témásításért és a szezonosok elhagyásáért már egy ideje kardoskodom, ha máshogy nem is, de legalább úgy, hogy 2x1 órásra bontani, mert sose jut a végére idő, és az érdekesebb dolgok ott vannak. Vagyis leválasztani a szezonos dolgot. Esély és lehetőség sajnos erre nincs, főleg, hogy a conszervezés finoman szólva is hagy erős kívánni valókat maga után ezen a téren (pláne mióta Venomot ellehetetlenítették és tavaly tavasz óta "kirúgták", a korábbi technikai stábbal együtt).

A válogatást pedig úgy igyekszik Timi megoldani, hogy
1) valamilyen szinten figyelembe veszi az illető munkásságát, mennyire tapasztalt, alapos stb.;
2) mindig legyen 1 lány biztosan rajta kívül;
3) lehetőleg 1 újabb arc is.
Na már most, az 1) alapján Titkos, Péter, vagy mondjuk te is szóba jöhetsz. Csak az a baj, hogy ahhoz hanyagolni kéne a szezonosat, mert a témákkal vagytok erősebbek. (És Péter is ehhez kötötte, hogy téma legyen csak.) Dodgers is inkább, csak ő azért nem kerül elő a kalapból, mert "nagyon hadart", és "nem igazán volt színpadképes", míg szerintem inkább csak a szokásos kezdőbetegség, az idegesség játszott közre.
A 2) olyan dolog, hogy nem vagyunk túlzottan eleresztve. Vagy 4 bevált nevünk ezen a téren: Catrin, Ama, (Animológia) Saci és Jigo Kuu. Csakhogy, Jigót se én, se Member nem érezzük igazán színpadra valónak (lévén az a tipikus Daisetsu csak női és fujoshi hajlamos szerelésben). Epercat és a barátnője a live actionos fansubból nem váltak be, mivel nagyon nem tudtak hozzászólni, az elismerten mellényúlás volt. Én meg egy ideje kardoskodom a JoJós Kata és Viga szerepeltetéséért, már csak próbajelleggel is, noha őket Timi nem érzi színpadképesnek. Fomalhautot elvetette végleg, ő csak azért került fel, mert el kívánta könyvelni, hogy egy párt is össze tud hozni a színpadon. (Az már más kérdés, hogy Member és Fomalhaut nem sokkal később szakítottak is, és inkább Amarillissel komolyabb kémiát mutattunk ex-párként, mint ők aktuálisként.)
A 3) meg... valahol érthető is, meg bajos is. Egy vagy két új elvész a veteránok közt legfeljebb, viszont ha nem tud mihez hozzászólni vagy be van tojva, hogy előtt nép, lába alatt színpad és produkálja magát, akkor egyszerűen el lesz nyomva. Viszont így tudja tesztelni mire képes valaki, mint az, hogy full újakkal nyit, és oszt emiatt van lebőgés.

És ha már a 3 főpontot mondtam, plusz ott volt a színpadképesség. Ha az vesszük, Daisetsu sem igazán az tartalmi szempontból. Viszont ő az "aktuális fanboy" hang. Dóczi Atis a szokásos "úgyis jobban tudom", Krisz meg az amúgy karakánabb mókacsináló, aki nem átall szurkálódni ide-oda, ahogy én sem (csak nálam inkább a lexikális tudás és a prognózis biztossága az erősebb). Junchi, ha jön, akkor ő a szokásos kétlábú szarkazmus és cinizmus.

De javában fiúk vannak a listán, lányból meg nem vagyunk túlzottan eleresztve ezen a téren. Pedig már felvetettem, hogy az egyik fiút öltöztessük be lánynak, legalább a látszatja legyen meg addig is. :roll:

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 14:08
Szerző: Surci
Mint máshol említém, Conra most nem megyek, viszont ha már feljött ez a kerekasztal-téma, tennék néhány észrevételt, ha már ennyi állandó résztvevő rezidens itt Aoi-n, hátha lesz valami ráhatásuk a dologra (nem lesz, de azé leírom):
iskariotes írta: 2017.04.14. 01:12 Amúgy én ezt a "kerekasztal" beszélgetést sohasenem értettem, hogy mi a célja. Egyrészt nincs is asztal.
Ezen egyrészt nevettem, másrészt meg elvileg az, hogy felhívják a figyelmet azon érkező címekre, amiket érdemes követni a szezonban (hogy ezeket viszont miért is szavazás alapján választják ki, sosem értettem... mindegy), valamint hogy elvileg hozzáértőbb, szélesebb látókörű emberek nyilvánuljanak meg tematikus témában kötetlenül, nem előadásjelleggel.

Ricz írta: 2017.04.14. 10:23 A témásításért és a szezonosok elhagyásáért már egy ideje kardoskodom, ha máshogy nem is, de legalább úgy, hogy 2x1 órásra bontani, mert sose jut a végére idő, és az érdekesebb dolgok ott vannak. Vagyis leválasztani a szezonos dolgot.

Ezt nem lehetne úgy csinálni, hogy az elejére venni a tematikus témákat, és amint azok kivesézésre kerülnek, a maradék időben jönnének a szezonosok? Mert őszintén szólva max 3-4 (sokat mondtam) érdekesebb címtől eltekintve olyan hűűűdenagy meglepetések nem szoktak érkezni. Mert hogy az érkező összes aktuális SAOklón/retadsónen/moe-háremeccsi izét minden alkalommal kielemezzék a színpadon, hát... nemtom mennyi értelme van.

VAGY: a jelen felállás maradna, de pont a felénél kettévágni az egészet, és amennyi belefért a szezonos első blokkba, annyi fért bele. Ez főleg a moderátoron múlik.

Másik, ami azóta zavar hogy nézem a Kerekasztalokat: 1. ha jól tudom 2-3-4 héttel előre mindenki megkapja a programpontokat: milyen szezonosokról lesz szó + mik lesznek a tematikus témák. Ennek ellenére rengetegszer van hogy egy csomóan nem tudnak hozzászólni, vagy max annyit, hogy "hááá ránézésre ez ilyen moeháremnek/fantasynak/akárminek tűnik, de amúgy nem láttam belőle semmit". Namost ha már valakit azért hívnak oda hogy véleményt mondjon valamiről, akkor a minimum az lenne hogy megnézi az adott animét. Mivel szezonkezdés utáni 1-3. hétre esik a Con, így abból a jellemzően 6-8 címből nem olyan hűűűűdenagy dolog megnézni azt az 1-3 epizódot, ami addig kijött. Igen, mindből (20-24 epről beszélünk összesen, egy átlag sorozat epizódszáma). Elhiszem hogy mindenki rohadtul elfoglalt meg nemérrá és *insert random kifogás here* de 3 hét alatt azt a 2 délutánt-estét ütemezze be akkoris. Ha elmúlt szezonos is téma lesz, akkor ha nem is mindet, de 1-2 cuccot nézzen végig addigra belőlük. Én nem nagyon nézek ilyeneket, de ha felkérnének, komolyan nem lenne pofám enélkül odaállítani. Aki elvállalja a szereplést, az vegye már a fáradságot akkor is ha amúgy nem izgatja az adott cím. Ha már valaki kiül oda, mint elvileg "hozzáértőbb", akkor tudja már hogy miről beszél, vagy legyen valami fogalma a témáról, mert azért lett meghívva. Ha FullMoon-nak lennék, kötelezővé tenném de komolyan. Lehet hogy csak engem zavar ez ennyire, és most abszolút nem valamo OMG ANIMU IS SRS BSNS-szerű otakuRAGE beszél belőlem, hanem az ilyen igénytelenségre minden témában ugrok. Jelzem, hogy az Aoi-s rezidensekre ez NEM jellemző, inkább más, általam nem ismert jóembereknél tapasztaltam.

Tematikus témáknál dettó. Őszi Con után írtam is, amikor az "alapművek" voltak a téma (GITS, Akira, CB, EVA), volt aki ott nyögte be, hogy há egyiket-másikat nem is látta... -___- Miért is nem nézte meg, amikor 3 hete tudja hogy téma lesz? Azt pedig csak így a végére tenném hozzá, hogy nem azon lett volna a hangsúly, hogy kinek mennyire tetszettek ezek, hanem hogy miért élnek az animus köztudatban a mai napig és érdemesek-e a hírnevükre, ennek ellenére az idő nagy részében arról ment a szöveg, hogy bejött-e XY-nak vagy nem - csak épp nézőként egy hozzáértőtől nem erre vagyok kíváncsi.

Szal kérném, hogy amennyire lehetőség van rá, ezt továbbítsátok már a szervezők felé: érjék el, hogy aki elvállaja a szereplést, az nézze meg az adott animéket + készüljön fel a témákból.
Ricz írta: 2017.04.14. 10:23 De javában fiúk vannak a listán, lányból meg nem vagyunk túlzottan eleresztve ezen a téren.
Nem tudom honnan szokott Timi válogatni, de pl. AA fórumon van 1-2 név akit simán tudnék javasolni. Mondjuk nemtom mennyire szempont az hogy ismert legyen a fandomon belül (bár gondolom eléggé, mert van 1-2 jóenber akiknek visszatérő szerepeltetését ezen kívül igazán tudom racionális érvekkel indokolni).

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 17:37
Szerző: Dodgers
Ricz írta: 2017.04.14. 10:23 Dodgers is inkább, csak ő azért nem kerül elő a kalapból, mert "nagyon hadart", és "nem igazán volt színpadképes", míg szerintem inkább csak a szokásos kezdőbetegség, az idegesség játszott közre.
Azt mindenképpen aláírom, hogy a beszélőkém nem a legjobb alapból sem, de ja, az rátett egy lapáttal hogy az volt az első nem iskolai színpados szereplés, ahol persze önmagadat kéne adni, nem pedig valamilyen betanult és-vagy szokásos szöveget. Olyan szempontból mondjuk nem izgultam, hogy szétvetett volna a lámpaláz, inkább ott volt a gond, hogy mégiscsak illik a lehető legjobban összeszedve és értelmesen/tartalmasan elmondani azt amit akarsz (már csak azért is, hogy ne miattad bukjon meg a program színvonala), és hiába éreztem azt hogy ez félig-meddig sikerült, ettől függetlenül is jogosnak tartom a "nem ment át a szitán" osztályzást, és jó ötletnek tartom Timi részéről, hogy igyekszik úgy kialakítani a vendégkört, hogy a tapasztaltabb arcok legyenek többségben, ezzel is csökkentve az új arc idézőjeles rizikó faktorát. Már csak azért is, mert az általad felhozott színpadképességi szempont is fontos ugye, és hát rám ez nem igazán volt jellemző (ellenben pölö veled és Memberrel, rajtatok látszik a tapasztalat/rátermettség), amikor szegény Timinek óvónénit kellett játszania, hogy a más szavába belevágni nem akaró gyökér is szóhoz jusson. :D Ilyen szempontból egy kicsit csodálom is, hogy még nem szokott le az új arcok bepróbáltatásáról, mert egy ilyen programot kommandírozni önmagában nem kis meló lehet a színpadon és azon kívül egyaránt, plusz még arra is vigyáznia kell, hogy az új arc is tudjon érvényesülni. És hiába vész el így is potenciálisan az újonc, még így is van esély arra, hogy ki tud fogni olyasvalakit akit később is vissza lehet hívni, mégha személy szerint nem is tudom, hogy ő maga mennyire érzi hasznosnak ezt a módszert per pillanat, vagy hogy a közönség cuzámmen mit gondol erről.

Surci írta: 2017.04.14. 14:08 Ezt nem lehetne úgy csinálni, hogy az elejére venni a tematikus témákat, és amint azok kivesézésre kerülnek, a maradék időben jönnének a szezonosok? Mert őszintén szólva max 3-4 (sokat mondtam) érdekesebb címtől eltekintve olyan hűűűdenagy meglepetések nem szoktak érkezni. Mert hogy az érkező összes aktuális SAOklón/retadsónen/moe-háremeccsi izét minden alkalommal kielemezzék a színpadon, hát... nemtom mennyi értelme van.
Ezt a változatot támogatnám, részben mondjuk annak az esélyéért, hogy ha a szezon kitárgyalás a végén lenne, akkor nagyobb esély lenne arra, hogy tényleg azok a címek kerüljenek elő amik tényleg érdekesnek tűnnek, amiket tényleg érdemesebb lenne beajánlani a nagyközönségnek, és kevésbé lenne idő az SAO klónokra és társaikra, mint időkitöltőnek. Annál is inkább, mert pölö ott van nemrégről a Jojo vagy az Osomatsu-san, amik külföldön NAGYON népszerűek de itthon nincs igazán zsongás körülöttük - ezekkel is lehetne foglalkozni annál is inkább, mert a.) mindkettő érdekes cím, b.) a Jojo-nak évtizedes múltja van, míg az Osomatsu-san egy olyan franchise feltámasztás, ami hangnemében ugyan *nagyon* elüt az elődök stílusától, de ez a húzás annyira bevált, hogy az egyik legjobb eladásokat produkáló TV anime lett (első BD például több mint százezer példányos eladás).

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 18:34
Szerző: Rui-chan
A kerekasztal témához szólva:
1.) Az nekem egy kicsit furcsa, hogy bizonyos embereket 1 alkalom után kizártak, csak mert éppen nem volt megfelelő a színpadi kiállása. Gyakorlás után a nagy többség már sokkal jobban veszi az akadályokat, úgyhogy lehet megérne egy próbát visszahívni tagokat. Bevallom őszintén, a mostani társaság annyira nem jön be, korábban sokkal jobban élveztem az előadásokat, még ha nem is voltak annyira profik.

2.) Ez csak úgy mellékesen, de komolyan Toymakert tették meg az egyik zsűrinek? :o Javítottam bele figurás cikkeibe és enyhén szólva nem ájultam el a minőségüktől.

3.) Junchi révén korábban Timi engem is megkeresett, hogy vállalnám-e esetleg valamikor a fellépést. Mivel nekem állandó pult mögötti munkám van, sajnos vissza kellett utasítanom. Meg egyébként sem színpadra termettem, szóval talán jobb, hogy így alakult.

4.)Megy tőlem is +1 a változtatásra. A szezonosok mehetnek a végére, abból is inkább az érdekesebbeket kiemelni, esetleg pár hype címmel foglalkozni. A tematikus dolgokra eleve több idő jutna így, mert nem futnának ki az időből.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 19:37
Szerző: Titkos
Rui-chan írta: 2017.04.13. 22:03(a repülőgép hangárba by Titkos XD)
Amúgy a Hangár Klubnak azóta már kemény két tagja van (velem együtt... XDDD), tekintve, hogy a legutóbbi Aois összejövetelünkkor Surci is azt mondta, hogy tiszta reptér-feelingje van neki az egész helytől. :lol: Egyébként viccen kívül: örülök, hogy átrakták oda az árusokat, mert először ugye az az emeletes/négyszögletes csarnok (lehet nem ártana megtanulnom a hivatalos nevüket... XD) bizonyult kicsinek, majd később átkerültetek oda, ahol korábban a konzolok voltak, de legutóbb ősszel már ott is kezdett ilyen PeCsa-s conokat idéző tumultus, meg pultok előtti "tömegverekedés" kialakulni, szóval remélhetőleg a reptéri hangárban már tényleg kényelmesen elfér majd árus-vevő egyaránt. :)
Rui-chan írta: 2017.04.13. 22:03Egy hatalmas előnye biztos lesz, nem fogunk az üvegfal mögött megfőni. XD
Amúgy ja, az még külön "hozzátett az élményhez" a konzerv szardínia feeling mellett, pedig én épp csak végignéztem a kínálatot, nem ott dekkoltam egész nap, de így is elég volt. ^^"
Rui-chan írta: 2017.04.13. 22:03Keressetek meg, mert mászkálni nem fogok tudni! Titkos mondjuk biztos be fog nézni, mert ugyan ebben az épületben lesz az Overwatch. :vigyor:
Egyrészt ez ( :D ), másrészt általában mindig az árusoknál kezdem a cont, mert a legjobb cuccok az első 1-2 órában elkelnek. (MonMusu ecchi doujin és Warcraftos Frostmourn kard voltak a nagy szívfájdalmak többek között a legutóbbin, amiket ha lehet, hogy nem is vettem volna meg, azért olyan magyaros irigységgel gondoltam arra, aki igen. :lol: ) Btw, az OW meg poén lesz. XD Ugye úgy volt kiírva ősszel, meg most is, hogy "Overwatch szabadjáték", amit én úgy értelmeztem, hogy leülsz a gép elé így magadban (ahogy pl. a retro konzolokat, vagy a Hearthstone-t lehetett kipróbálni), aztán nyomsz pár kört. Erre fel kiderült, hogy épp csak nem valami global championship, mert fel kell menned egy színpadra, ahol kivetítő mutatják a játékot és közben még focimeccs-szintűen kommentálják is. (Jó, nem hallottam ilyen "ÚÚÚÚÚ, RONALDO KIHAGYTA, EKKORA BÉNÁT!", vagy hasonló stílusú kommentátori beszólásokat, de azért értitek... XD) Ezért ősszel inkább úgy döntöttem, hogy nem égetném szénné magam (mint utóbb kiderült, ez okos döntés volt, itthon is kb. pár hétnyi játék után jöttem bele, hogy hogyan vegyem észre időben, ha nem pont szemből lőnek rám, meg ilyenek... XD), most viszont ennek az ellenkezője lesz: december óta szinte non-stop játszom vele itthon, úgyhogy kis túlzással úgy készülök erre, mint valami ranked, competitive meccsre.... XD Remélem most meg nem az lesz, hogy én leszek a szemét, aki minden kezdőt unfair módon elver. XD (Mondjuk ezt nem is akarom, abban reménykedek, hogy igazából más is készül, aztán tényleg kialakulna valami jó kis multiplayer "bajnok meccs", épp csak komoly tétek és stressz nélkül. :) )
iskariotes írta: 2017.04.14. 01:12 Amúgy én ezt a "kerekasztal" beszélgetést sohasenem értettem, hogy mi a célja. Egyrészt nincs is asztal. Másrészt soha nem értettem, hogy milyen logika alapján válogatják ki a beszélgető partnereket. Meg a témákat sem értem igazán hogyan tudják összehozni. No mindegy.
Haveromnak volt erre egy gonosz, de részben igaz kommentje. :D "A Kerekasztal arra van, hogy ha valakinek nincs elég agya ahhoz, hogy saját ízléssel rendelkezzen és maga tudja eldönteni, hogy milyen animék keltették fel az érdeklődését/ellenszenvét, akkor itt kijelölt megmondóember jól megmondják neki, hogy mit kell az aktuális szezonból szeretni/utálni." :lol: XDDDDD Viccen kívül, én annyira nem tudok ehhez hozzászólni, mert igazából még egy ilyet nem néztem végig soha, annyi történt, hogy itthon utólag 1-1 adásból néztem úgy 5-10 percet, de bevallom, annyira le sem kötött, mert kb. tényleg az ment, hogy emberek elmondják, hogy nekik ez vagy az a cucc bejött-e vagy sem, na de ugyanezt megkapom itt Aoin is és itt még attól sem kell tartanom, hogy ilyesmik kössék meg a fellépők kezét, mint a színpadképesség, átlag fanok lelkére való gondolás, stb. (Utóbbi alatt olyasmire gondolok, hogy pl. nem hinném, hogy Ricz vagy Junchi egy ilyen alkalomkor lazán bemondhatná azt, amit mondjuk Péter blogján, vagy itt Aoin igen, pl., hogy "a SAO egy gennyes kelés a kortárs fandom seggén", mert vagy elviszi őket a teremnyi népharag, vagy Timi eleve nem is enged ilyesmit. Így viszont kevésbé lesz őszinte és vicces az egész... XD)

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.14. 19:52
Szerző: Ricz
Surci írta: 2017.04.14. 14:08amiket érdemes követni a szezonban (hogy ezeket viszont miért is szavazás alapján választják ki, sosem értettem... mindegy), valamint hogy elvileg hozzáértőbb, szélesebb látókörű emberek nyilvánuljanak meg tematikus témában kötetlenül, nem előadásjelleggel.
Ezt elmondom: van 5 ember, azok elmondják, ők mit követnek majd a kövi szezonban, ebből állítja össze Timi azokat, amikből reflektorfény lesz. Aztán jön a közönségszavazásos rész, ami vagy alátámasztja a meghívottakét vagy se, de beleszámolódik a súlyozásra. Ha egy nagyon kiemelődik, akkor bekerül a 10-be. És itt a gond, hogy 10 ilyen cím van mindig. Egyikről beszélsz 1 percet, mert annyi... a másikról meg 10 percet el lehet vitázni úgy, hogy még mindig csak az alapkoncepcióját ismered.
Dodgers írta: 2017.04.14. 17:37mégha személy szerint nem is tudom, hogy ő maga mennyire érzi hasznosnak ezt a módszert per pillanat, vagy hogy a közönség cuzámmen mit gondol erről.
Szerintem megvan az előnye és az árnyoldala egyaránt, de sajnos most már több az árnyoldal, mint az előny. A veteránokból már kialakult egy jól összeszokott társaság. Ez olyan, mintha te, Surci és Iskariotes lennétek velem szemben. Ott én hallgatnák többször, mert titeket figyellek, és próbálok valamilyen formában fogást keresni. Itt a fórumon nem nehéz ez, de beszélgetésben, ahol nagyon sok minden spontán és sokkal folyékonyabban megy, pergősebb már kiállás kérdése. Egy összeszokottabb társaság így falként áll az újak előtt. Szóval, ami a program előnye lett, egyben az újak számára a legerősebb hátrány. És mivel meg szoktam osztani az észrevételeimet, tud róla, de még nem jöttünk elő egy biztos megoldással erre.

Egyébként, én megadnám neked az újabb lehetőséget, mert tudsz te.
Surci írta: 2017.04.14. 14:08Ezt nem lehetne úgy csinálni, hogy az elejére venni a tematikus témákat, és amint azok kivesézésre kerülnek, a maradék időben jönnének a szezonosok? Mert őszintén szólva max 3-4 (sokat mondtam) érdekesebb címtől eltekintve olyan hűűűdenagy meglepetések nem szoktak érkezni. Mert hogy az érkező összes aktuális SAOklón/retadsónen/moe-háremeccsi izét minden alkalommal kielemezzék a színpadon, hát... nemtom mennyi értelme van.

VAGY: a jelen felállás maradna, de pont a felénél kettévágni az egészet, és amennyi belefért a szezonos első blokkba, annyi fért bele. Ez főleg a moderátoron múlik.
Lehetne, de ha befogsz egy olyan témasort, amiről nem lehet leszállni, akkor ugyanaz van. És tudod mi a szomorúan sajnos? Lásd lentebb a másik meglátásodnál.
Surci írta: 2017.04.14. 14:08Nem tudom honnan szokott Timi válogatni, de pl. AA fórumon van 1-2 név akit simán tudnék javasolni. Mondjuk nemtom mennyire szempont az hogy ismert legyen a fandomon belül (bár gondolom eléggé, mert van 1-2 jóenber akiknek visszatérő szerepeltetését ezen kívül igazán tudom racionális érvekkel indokolni).
Bizonyos szempontból. De mondjuk Daisetsu véleményének szintjét ismerjük (nem rossz gyerek, de nagyon látszik, hogy többször is erőlködik azért, hogy tudjon valami komolyat mondani, és ne a fanboy szóljon belőle), Atis se nagyon rendelkezik széles látókörrel és megítélőképességgel, hogy jó legyen az izmosabb témákhoz. Legyen az az erőszak az animékben vagy a szexualizáció. Ebben Krisz, Junchi, Member, Catrin és én vagyunk olyanok, akik rendelkeznek olyan háttértudással, hogy biztos, mert észreveszünk olyan dolgokat, amit ők ketten. És ennyi igazából, az újak esetében nem fogod tudni kellően felmérni, ha csak nem ismered őket. És akinek van, azokkal tudsz beszélni erről, nem csak 1-2 ember beszél, hanem többen, és lehet nem is egy követ fújnak. Na most véleményhiányosok esetében meg az van, amit az őszinél is mondtál az alapműveknél... És az a probléma, hogy most, akiket felsoroltam, és lehet is rájuk számítani a témák esetében, eléggé egy véleményhosszon vannak. Nem alakul ki vita, ellenpólus, csak egyetértés.

Egy csomó témát meg revizitáltatnék ilyen emberekkel, mert minősíthetetlen és vállalhatatlanul alulszabott volt a ráfordított idő vagy a "beszélgetés". Olyan beszélt, akinek fingja sincs a témáról, vagy körvonalak, nem fűztek hozzá semmit, mert "jaj mi lesz"...

És az AA fórum is ilyen. Tudnék én is mondani, akik olyanok, hogy a véleménye eléggé összeszedett és széles, hogy lefogja. Balaaz báé ilyen volt, de ő már "visszavonult". Pitbull is lehetne, de ő meg nem igazán aktuális szinten van (ami akkor gond, ha a mostani szerkesztés marad, és nem a témák kerülnek túlsúlyba). Mást nem igazán tudok mondani, aki aktív is ott, meg már egy jó ideje igen szép nagy rakással élek az oldalra.
Rui-chan írta: 2017.04.14. 18:342.) Ez csak úgy mellékesen, de komolyan Toymakert tették meg az egyik zsűrinek? :o Javítottam bele figurás cikkeibe és enyhén szólva nem ájultam el a minőségüktől.
Nem tudom mennyire vagy fészes, de Toyci nagyban verte a seggét a földhöz hisztériázva, mikor erőteljesen megszólták a (viselt) dolgait. Hogy technikailag problémásak a közvetítéseik, tartalmatlan és érdektelen a Moshi Moshi, és sokszor bajosan érthető/zavaró a tájszólása miatt a műsor. Az utóbbira személy szerint megrántom a vállam, de a többi sajnos nagyon igaz. És nagyon nem tudja az ellentmondásokat kezelni azzal, amit ő elképzelt, hogy az úgy jó és van, és ilyenkor kizárólag az ő véleménye vagy azokkal harmonizáló az igaz, és a pozitív, "építő". És erre benyomott egy olyat, hogy "ő tud írni". Erre nem mondtam semmit, mert a cikkei a figurákról az kívül áll azon, amiről véleményt mondhatok, mivel hülye vagyok a témához, nem tűnnek fel a hibák. A sorozatok esetében meg sokszor vitába tudnék egy-egy meglátásával szállni, hogy az mennyire is reális, de az értékelései olyanok, hogy ha valami bejött, azért fanboykodás, ha valami meg nem, azért pedig az megy, hogy "hát, ez nem olyan jó", vagyis erőlködik egy köntörfalazással, hogy kimondja, az egy szutyok volt szerinte. Vagyis pofája mint a bécsi kapu, tudás alig van, ami alátámasztaná, prezentálni magát meg tudja, ahogy egy jól szituált lócitrom is a felvétel kedvéért.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.16. 00:24
Szerző: iskariotes
Ricz írta: 2017.04.14. 10:23 A válogatást pedig úgy igyekszik Timi megoldani, hogy
1) valamilyen szinten figyelembe veszi az illető munkásságát, mennyire tapasztalt, alapos stb.;
2) mindig legyen 1 lány biztosan rajta kívül;
3) lehetőleg 1 újabb arc is.
Na már most, az 1) alapján Titkos, Péter, vagy mondjuk te is szóba jöhetsz. Csak az a baj, hogy ahhoz hanyagolni kéne a szezonosat, mert a témákkal vagytok erősebbek. (És Péter is ehhez kötötte, hogy téma legyen csak.) Dodgers is inkább, csak ő azért nem kerül elő a kalapból, mert "nagyon hadart", és "nem igazán volt színpadképes", míg szerintem inkább csak a szokásos kezdőbetegség, az idegesség játszott közre.
Egyrészt köszönőm a választ másrészt természetesen jól esik amit írtál.

Világos, hogy sok szempontot kell figyelembe venni, például a nemek arányát ami én fontosnak tartok. Az is teljesen okés, hogy kell minimum egy embernek lennie aki az aktuális kedvenc a fantábornak. Persze az is rendben van, hogy legyen a csapatban régi motoros is. Az már a hazai viszonyokat mutatja, hogy ki mennyivel lehet hangadó a szubkultúrában. Részben szégyenlem is magamat amiatt, hogy gyakorlatilag csak AOI-ból élek illetve négy blogot követek és a két magazint olvasok és ebből hozok döntést. Amiért viszont nem szégyellem magamat, hogy amikor belenézek egy két "animés-szirmai-előadásba" vagy beleolvasok akkor látom, hogy nem nagyon miről maradok le. Nem az a bajom, hogy valaki nem rendelkezik tízes évei végén/húszas évei elején akkor tudással mint Réz András, hanem inkább az, hogy nem is törekszenek rá. De ami végképp elszomorít, hogy a nép is ezzel meg van elégedve. Na jó az hiszem ez most kicsi off lett a végére.

Amúgy én is osztom, hogy több téma legyen, kevesebb szezonos és ott is inkább a minőségen legyen a hangsúly semmint a mennyiségen. Ahogyan így olvastam a hozzászólásokat az jutott az eszembe, hogy a kerekasztalt ketté lehetne bontani. Mondjuk szombaton a szezonost megbeszélni, mi az ami az előző szezonból végül is tetszett mi az amely nem hozta az elvár színvonalt stb. Ez lehetne az első felében a másodikban pedig a következő szezon érdekességeit bemutatni. A beszélgetés másik fele meg lehetne vasárnap ahol csak témázás folyna nem feltétlenül ugyan azokkal a vendégekkel. Csak így ötlet szintjén.

Aki megy annak jó conozást, meg vásárlást, meg karaokét, meg játszást, meg találkozásokat meg sok vevőt, meg ...

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.16. 15:39
Szerző: Surci
Ricz írta: 2017.04.14. 19:52És az AA fórum is ilyen. Tudnék én is mondani, akik olyanok, hogy a véleménye eléggé összeszedett és széles, hogy lefogja. Balaaz báé ilyen volt, de ő már "visszavonult". Pitbull is lehetne, de ő meg nem igazán aktuális szinten van (ami akkor gond, ha a mostani szerkesztés marad, és nem a témák kerülnek túlsúlyba). Mást nem igazán tudok mondani, aki aktív is ott.
Hát mivel a grilleket hiányoltátok, így onnan Mariko-t, Risát és Szalamandrát tudnám javasolni, mert bár személyesen nem ismerem őket, az ottani kommentjeik alapján mind a skilljeik, mind a kifejezőkészségük megvan hozzá. Hogy kedvük mennyire volna, az passz. Amúgy én is csak heti 1X lurkolom végig AA fórumát a LULZ kedvéért.

Btw ez a Toymaker nikk elsőre totál ismeretlennek hangzott, de a Moshi-Moshi után már tudom kiről van szó. :D

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.19. 10:28
Szerző: Ricz
iskariotes írta: 2017.04.16. 00:24Egyrészt köszönőm a választ másrészt természetesen jól esik amit írtál.
Szívesen. Tartom magam olyannyira technokratikusnak, hogy "a kevesebb energiával a jobb hatás(fok)ért/eredményért" jegyében tényleg olyanokkal ülhessek le, akiknek van sütnivalója. Hogy a véleményével mennyire pendülök egy húron, az nagyon másodlagos, mert egy egészséges vita ezek ütközéséből kerülhet csak ki, nem pedig az van, amit sokszor tapasztalok, hogy ott ülök, mondok valami megállapítást, és néma mamelukok bólogatnak rá.
iskariotes írta: 2017.04.16. 00:24Az már a hazai viszonyokat mutatja, hogy ki mennyivel lehet hangadó a szubkultúrában. Részben szégyenlem is magamat amiatt, hogy gyakorlatilag csak AOI-ból élek illetve négy blogot követek és a két magazint olvasok és ebből hozok döntést. Amiért viszont nem szégyellem magamat, hogy amikor belenézek egy két "animés-szirmai-előadásba" vagy beleolvasok akkor látom, hogy nem nagyon miről maradok le. Nem az a bajom, hogy valaki nem rendelkezik tízes évei végén/húszas évei elején akkor tudással mint Réz András, hanem inkább az, hogy nem is törekszenek rá. De ami végképp elszomorít, hogy a nép is ezzel meg van elégedve. Na jó az hiszem ez most kicsi off lett a végére.
Picit off ugyan, de ha megnézed a program főbb névsorát, hogy kik szoktak szerepelni és kik szerepelnek, sajnos releváns ehhez a témához is. Ugye, ott van Daisetsu (Animekommentár) és Atis (AnimEgyetem), akikről megvan a magunk véleménye. Jó, kell az olyan fajta hang is, csak az a baj, hogy ez 1-1 napos műsor, amit ők tolnak meg 0-365-ös. Toymaker ugyanez a videóversenyes zsűrinél. És hármójuknál tényleg azt tapasztalom, hogy meg se próbálkoznak azzal, amit mondtál. És a videóverseny szöveges értékeléseinél is ezt látom (nem csak tőlük): hogy nem kell a gondolatok elhintése, "menjen a műsor aztán jóccakát". Ha ez a szubkultúra kézzel fogható terület lenne, szerintem a határára ki lehetne tenni a táblát, hogy "Identitást és gondolkodást tessék a stagnálás érdekében kapun kívül hagyni. Köszönjük."
Surci írta: 2017.04.16. 15:39Hát mivel a grilleket hiányoltátok, így onnan Mariko-t, Risát és Szalamandrát tudnám javasolni, mert bár személyesen nem ismerem őket, az ottani kommentjeik alapján mind a skilljeik, mind a kifejezőkészségük megvan hozzá. Hogy kedvük mennyire volna, az passz. Amúgy én is csak heti 1X lurkolom végig AA fórumát a LULZ kedvéért.
Beszéltem időközben Timivel. Keres onnan is embert, csak senki se vállalja, hogy menjen is. Arra nem kérdeztem rá, hogy kiknél kopogtatott eddig, de majd a következő körben azt is megejtem. Minden esetre, most azt szeretném valahogy elérni, hogy fizikailag egy légtérbe zárva zavartalanul tudjunk lenni ketten, átbeszélni ezt az egész dolgot. Igen, Szürke Eminenciást játszok ezzel kapcsolatban (is), de sajnos ezzel lehet elérni, hogy azért ami jó, az megmaradhasson. Talán én sajnálnám a legjobban a kerekasztalt, ha megrándulna rá a toaletti lehúzólánc, hogy kikerül ez is a mondoconi programkínálatból...

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.21. 16:16
Szerző: Dodgers
Ricz írta: 2017.04.14. 19:52
Dodgers írta: 2017.04.14. 17:37mégha személy szerint nem is tudom, hogy ő maga mennyire érzi hasznosnak ezt a módszert per pillanat, vagy hogy a közönség cuzámmen mit gondol erről.
Szerintem megvan az előnye és az árnyoldala egyaránt, de sajnos most már több az árnyoldal, mint az előny. A veteránokból már kialakult egy jól összeszokott társaság. Ez olyan, mintha te, Surci és Iskariotes lennétek velem szemben. Ott én hallgatnák többször, mert titeket figyellek, és próbálok valamilyen formában fogást keresni. Itt a fórumon nem nehéz ez, de beszélgetésben, ahol nagyon sok minden spontán és sokkal folyékonyabban megy, pergősebb már kiállás kérdése. Egy összeszokottabb társaság így falként áll az újak előtt. Szóval, ami a program előnye lett, egyben az újak számára a legerősebb hátrány. És mivel meg szoktam osztani az észrevételeimet, tud róla, de még nem jöttünk elő egy biztos megoldással erre.

Egyébként, én megadnám neked az újabb lehetőséget, mert tudsz te.

Na igen, a társaság összetétele is olyasmi ami nagyon sokat számít, mert tényleg nem mindegy, hogy az ember ismerős arcok közé ül-e be és úgy produkál a színpadon, vagy hellyel-közzel idegenekkel kell kvázi spontán megtalálni a közös hangot úgy, hogy közben a program színvonala is meglegyen. Nekem pölö pont Timi volt a leginkább ismert ember az akkori összeállításból, utána jöttél te másodikként úgy, hogy előtte nem beszéltünk sokat, a többiekkel pedig tényleg akkor találkoztam először (annyira, hogy Member-el az a kerekasztal volt addig a legtöbb tapasztalatom), és hazudnék, ha azt mondanám hogy ez nem volt egy extra tényező az első szereplésnél. Nem mintha féltem volna tőletek vagy bármi ilyesmi, egyszerűen tényleg lövésem nem volt arról, hogy miféle kémia van-lehetne közöttünk ami alapján lehetne (nyilvános) beszélgetést folytatni, ami párosítva a "hülyegyerek illedelmesen kivárja a sorát hogy szóhoz jusson" szindrómával nem volt jó kombó. Persze ez nem olyasmi, ami miatt "fair" lenne panaszkodni, hiszen az ilyesféle beszélgetéseknek pont, hogy a közös kémia a lényege, és emiatt is értem meg azt, hogy miért inkább a tapasztaltabb arcokon van a lényeg a vendégek összeválogatásakor, és emiatt sincs érdemi ötletem arra, hogy miként lehetne érdemben változtatni ezen, hiába teszi a "tűzkeresztséget" nehezebbé az új arcoknak.

Mindettől függetlenül így is köszi az utolsó mondatért, mégha nem is tudom mennyi javulás lenne egy második alkalomnál.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.23. 20:14
Szerző: Catrin
Röviden egy kis szummázás:
Élveztem ezt a cont is, a beszélgetéseknek/összefutásoknak külön örültem megint. :D
Imádtam ismét a versenyen nézni az amv-met, nem kicsit függtem rajta!!! :LOL: (Amúgy 11. lett.XD)
És zenekvízen hosszú idő után ismét elől voltunk, másodikok lettünk a csajokkal a veteránban. :D Csak jól lemaradtunk a csúszás miatt az eredményhirdetésről, mert épp máshol tömtem magamba a szusit. XD Végül az egyik karaokés lánytól vettük át a csomagot.
Scineram, Titkos, ugye ti lettetek az elsők? :D
Végül ma rászántam magam a jurionájsz párnára is, szóval a nasik mellé animés cucc is beszerzésre került.
Nem bánom végül, hogy a mostani kerekasztalra nemet mondtam, mert bár nézőként elszórakoztam rajta, bizonyos arányokról eléggé meg van a véleményem (ez az új activity hülyeség pedig rohadtul nem kell bele), de ígértem Timinek, hogy írok majd egy levelet neki ezügyben, hátha hatással lesz rá egy-két javaslat.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.23. 21:50
Szerző: Ricz
Titkost kerestem, mint a fene, és a 2. nap az Overwatch-nál lett is volna esélyem elcsípni kicsit, csak a hasam szava erősebb volt... Mire azzal végeztem, már mennem kell a másik színpadhoz. Szóval Titkos kiléte nekem továbbra is... khm... titkos. *bad pun intended*

Személy szerint én is élveztem, mert végre találtunk dagashit és ramune-t, amivel tudtam a lektorasszonyunk felé tett ígéretem csökkenteni (csináltuk a Dagashi Kashit, és bedobtam ötletnek, hogy rendelek többféle ilyen kaját, és kipróbáljuk, megkóstoljuk --- ezt most megelőlegeztük, hogy nagyjából mire számítsunk, mert egyébiránt videós kóstolót szeretnénk tartani).
Másfelől egy csomó arccal sikerült találkozni megint, akikért már megéri kimennem. Nézők, ismerősök, barátok, munkatársak. Na meg, ha van olyan, amire érdemes találok elmászni, akár résztvevőként, akár nézőként/haszonélvezőként.

A kerekasztalos játék nekem se tetszett. Két dolgot nem akartam: Utenát húzni (mert nem láttam, nem tudom mit kellett volna tennem, hogy ki lehessen találni), és a Kimbát. Erre nem kihúztam az utóbbit...? :wwall:
Ezt leszámítva szerintem a mostani recept tartható, és teljes mértékben vállalható is.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.24. 07:13
Szerző: Junchi
Némi impresszió tőlem is:

A bejutásnál kicsit furcsálltam ezt az oldalsó kapus megoldást, de aztán kaptam rá fél-épkézláb magyarázatot később. Utána jött a szokásos standos körtúra, ismerőssel összefutás, sushi (ami megint drágult, de most pofátlanul sokat rádobtak), aztán újra körülnéztem, majd rádöbbentem, mekkora marhaság volt ez a szervezés részéről, hogy a konzoloktól a standokon át a vályúig szinte mindent a hangárba pakoltak. (Ráadásul az AnimeLand pultja PONT a bejáratnál pozicionálódott, holott tudták nagyon jól, ott lesz a legtöbb bámészkodó/vásárló.)

Apropó, vásárlás: régóta nem vettem semmit, ami anime vagy manga related, úgyhogy most mindenképp pótolni akartam ezt a kis mulasztást. Ebből a szándékból lett is egy chibi Maki figura (Love Live), illetve két plakát szimpatikus külföldi árusoktól, amiknek alapjáraton nem vagyok nagy híve, de nagy volt a non-main stream választék, meg a papír minősége is bejött, úgyhogy momentán egy Steins;Gate-es, meg egy Mushishis papírdarab keresi helyét a falon (még nem döntöttem el, hova pakolom ki őket). Volt egyébként még egy egész jó Saber figura, de azt pont elvitték, mire visszanéztem, illetve egy minőségi Noriko (Gunbuster), ami után vérzett a szívem, de arra most pont nem volt keret. :/

A kerekasztalra ismét meghívott vendég voltam, aminek a struktúrája és a tematizált jellege most már tényleg egészen korrekt (az activityt mondjuk én is kihagytam volna, bár kamuznék, ha azt mondanám, nem kuncogtam rajtad, Ricz, mikor kihúztad a Kimbát, amitől én halálosan paráztam, hogy ne tegyem :D). Egyszer mondjuk csúnyán belekavarodtam a saját mondókámba, és abból jókora szóismétlés-bullshit lett, de nagyjából sikerült elmondanom mindent, amit akartam (bár Dezaki Osamura pont nem tudtam kitérni az "anime 110 éve" résznél, amit kicsit sajnálok, legalább a Versailles no Bara kapcsán megemlíthettem volna). Azon meg főleg örömködtem, hogy tudtam az összes retro kedvencemről egy-két sort fanboykodni, legalább nem ér az a vád többé, hogy folyton csak fikázok, amit az előző szereplésemnél jól meg is kaptam. >_>

Az IRL beszélgetéseket becsülöm továbbra is legjobban, ezen a fronton pedig újfent nem ért csalódás, úgyhogy köszi, srácok.

All in all, jól telt a conra szánt szombati napom, még egy program is volt (a figurás a japán előadóval), ami érdekelt, csak pont nem tudtam beülni rá, de remélem, fel lesz majd pakolva a Mondocon csatornájára.

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.24. 10:03
Szerző: Titkos
Catrin írta: 2017.04.23. 20:14 Scineram, Titkos, ugye ti lettetek az elsők?
Természetesen. :cool: Jó, mondjuk egoizmust félretéve, igazából tök jól kijött, hogy Scinerammal és 8-al hármasban gyakorlatilag legalább egyikünk mindig ismerte az adott dalt. XD Bár az nagy volt, amikor a díjkiosztásnál a végén elsőre néztünk, hogy mi az, hogy még a TOP 3-ba sem jutottunk be, mire kiderült, hogy most már külön kategória van a veterán bajnokoknak (vagyis akik több éven át többször is nyertek már) és ott lettünk elsők. :D (Ja, illetve ezúttal "More More Lovers" volt a csapatnevünk, ami az MM anime endingje, de mivel én ezt nem tudtam és sikeresen Mormon Loversnek hallottam, ezért ez okozott néhány LOL pillanatot. XDDDD)
Ricz írta: 2017.04.23. 21:50 Titkost kerestem, mint a fene, és a 2. nap az Overwatch-nál lett is volna esélyem elcsípni kicsit, csak a hasam szava erősebb volt... Mire azzal végeztem, már mennem kell a másik színpadhoz. Szóval Titkos kiléte nekem továbbra is... khm... titkos. *bad pun intended*
:lol: De egyébként kár, hogy nem mondtad előre, hogy talizzunk, mert akkor leírtam volna, hogy kb. melyik nap mikor hol vagyok (mondjuk rendszerint 90%-ban a karaoketerem első pár sorában, közel az ajtóhoz, szal általában itt éri meg keresni XD), esetleg PM-ben átdobtam volna egy telefonszámot is, vagy bármi... ^^" Amúgy a Kerekasztalra úgy 5-10 percre benéztem, csak ugye ott mégsem ordíthattam oda neked a műsor közepén a terem másik végéből, hogy "Csá Ricz, majd ha végeztél, válthatunk pár szót!" XDDD Na, de akkor majd az őszin ezt feltétlen pótoljuk, mert tényleg jó lett volna már személyesen is találkozni! :)

Ja igen, ezt meg én akartam írni a con előtt, csak aztán kimaradt, szerencsére olyan túl sok égés nem volt belőle: akik voltak a múltkori Aois találkozónkon, légyszi ne sértődjenek meg, ha esetleg rám köszönnek, én meg nézek, mint a hülye, mert valami brutális az arcmemóriám. ^^" Akiket már éveken át többször láttam személyesen, azokat persze első blikkre felismerem (Junchi, Scineram, Rui, stb.), de a többieknek még kelleni fog pár találkozó, mire rögzülnek az agyamban, addig az is előfordulhat, hogy simán elmegyek mellettük köszönés nélkül. ^^" Ami megafail volt, az az, hogy Junchi haverját simán Dodgersnek hittem még szombat délelőtt, amikor összefutottam velük (pedig őt sem most láttam először, csak Dodgers arca nem volt előttem és valahogy "behelyettesítettem", mondván, hogy "itt van Junchi meg Sci is, biztos ő is valamelyik Aois lesz" XDDD), szóval ezért bocsi, még az volt a mák, hogy úgy vettem észre, hogy ők nem vették észre. XDDD Illetve amikor vasárnap Catrin köszönt ránk a karaoketeremben, ott egy darabig szintén pörgött az agyamban a memória, hogy ő most ki lehet, csak neki volt annyi előnye, hogy mivel elég kevés lány jár ide, ezért kb. kilogikáztam hamar, hogy "nem Rui, mert őt már felismerem és valszeg nem is Annarancs, mert vele meg még nem találkoztunk" XDDD Na, szal ebből a szempontból igyekszem majd összekapni magam, "sajnos" ez csak úgy fog javulni mindenkinél, ha az adott illetővel minél többször találkozunk conok alkalmával. :D

Amúgy Ricz, az az Overwatch szabadjáték végül a con failje lett, szóval ne sajnáld, hogy ott sem kerestél nagyon, mert igaz, hogy a kezdéskor még nagy reményekkel ültem a legelső sorban, de fél óra szervezői balfaszkodás után elfogyott a türelmem és húztam vissza inkább karaokézni. (Ruinak és Scineramnak már ott a helyszínen kipanaszkodtam magam róla, de majd mindjárt ide is leírom...)
Junchi írta: 2017.04.24. 07:13 A bejutásnál kicsit furcsálltam ezt az oldalsó kapus megoldást, de aztán kaptam rá fél-épkézláb magyarázatot később.
Ha ez publikus, akkor elmesélnéd? :D Engem mondjuk annyira nem zavart, igazából majdnem ugyanott mentünk be, ahol egyébként is szoktunk, csak ezúttal az épületet nem a bal, hanem a jobb oldaláról lehetett megközelíteni, viszont az is igaz, hogy azért agyaltam rajta én is, hogy ennek egyébként mi értelme, illetve mi változik attól, hogy pár tíz méterrel odébbtolták a bejáratot, de amúgy majdnem ugyanott megyünk be, mint egyébként, meg igazából ugyanazokat az épületeket használjuk.

Na és akkor az én beszámolóm: emberek, én baromi jól szórakoztam mindkét nap! :D Ez főleg a társaság miatt volt, mert igazából szombaton kb. 0 program érdekelt, a vasárnapiakon meg vagy nem tudtam részt venni, mert ütköztek valami annál is fontosabb másikkal, vagy elbalfaszkodták őket a szervezők (khm...Overwatch...khm), de a beszélgetések, poénok, stb. így is bőven kárpótoltak mindenért. XD Először szokás szerint én is a vásárlós standoknál kezdtem, itt beköszöntem Ruiékhoz (Surci, te ugyan nem voltál, de árultak egy ilyen "fanboy-megapack" szerű figurakombót, persze nem ez volt a hivatalos neve, de te minek hívnál egy Devil Homura + Kiss-shot kombinációt egy csomagban? XDDD), majd csatlakoztam Scineramékhoz a karaoketeremben, odafelé sikerült egy kicsit Junchival is beszélni. :) Igazából a szombatom kb. ott is fejeződött be, leszámítva rövid próbálkozásunkat a nagytermes tömegkvíznél. XD

Vasárnap már alapból a karaoketeremben kezdtem (az emberek úgyis megvesznek minden jó cuccot már az első nap első pár órájában... XD), itt Catrinnal találkoztunk, majd nem sokkal később kezdődött a zenekvíz, ami ugyan most némileg érezhetően nehezebb volt, mint a korábbi években, de így is megbirkóztunk a feladattal. XD Ezután pedig már készülődtem, mert négytől kezdődött a hangárban az Overwatch szabadjáték, ami külön bekezdést érdemel... :dirr:

Szerencsére sikerült pontosan kezdeniük, a közönség elé beküldték Istenes Bence testvérét (de ha egyszer úgy nézett ki! XDDD), aki rögtön el is kezdte felhypolni a nézőket mindenféle OW-s sztorival, szóval a hangulatra legalább nem lehetett panasz, plusz látszott, hogy a játékkal valóban játsszó embert küldtek oda. (Mondjuk csodáltam, hogy ő is azon van kiakadva, hogy minek van Tracer Uprisingos skinjén ilyen kis "légiutaskísérő" sapka. Mert cuki! XD Teljesen felesleges bármiféle funkciót várni egy fanservice-játékban egy kari kinézetétől. XD) Aztán jött az első hidegzuhany: kiderült, hogy csak az vehet részt a játékban, akinek már amúgy is megvan, tehát az otthoni, aktív accountod jelszavát kellett volna beírnod az ő gépükön. Oké, ez "tök jó", mert egyfelől kizárja azokat a játékból, akik még nem vették meg, de esetleg szívesen kipróbálnák conon. Másfelől meg írja be az ő franc tudja milyen biztonsággal ellátott gépükön az otthoni jelszavát a halál, de nem én. :dirr: Tíz év alatt már legalább kétszer így is feltörték a WoW accountomat, az épp elég volt. Amúgy a vicc az, hogy még a Blizz is írja, hogy "harmadik fél gépéről soha ne lépj be, mert nem biztonságos". Nem gond, így is találtak elég jelentkezőt, én meg eldöntöttem, hogy akkor max néző leszek. Eltelt úgy 5-10 perc, na mondom, itt már megint lesz valami gebasz és nem is váratott sokáig a dolog: ismét megjelent a fazon és közölte, hogy sajnos sikerült valamilyen beépített, Blizz által a kliensbe rakott védelmet triggerelniük, ami befagyasztotta az accountokat. XDDDDDDD Oké, itt már csak a fun miatt is vártam, hogy hová lehet ezt még fokozni. XDDD (Amúgy ez valahogy úgy működik, hogy ha Hacker Henrik mondjuk Kambodzsában kitalálja, hogy feltöri valaki accountját, akkor ezt jó esetben érzékeli a program és befagyasztja az egész accot, a felhasználó által megadott mailcímre pedig küld egy levelet, hogy visszavert egy hackertámadást és az illetőnek kell mail útján újra aktiválnia az accot, ilyenkor általában új jelszót is kér, meg ilyesmi... Csak nem tudom, hogy egy hivatalos versenyen ezt a balfaszságot hogy sikerült előhozni, na mindegy... XD) Na, de "hősünk" megígérte, hogy gőzerővel dolgoznak a hiba elhárításán. Újabb 10-15 perc telt el, majd újra előjőve közölte, hogy van egy egyszerre jó és rossz híre: OW helyett League of Legends játék lesz, mert képtelenek működésre bírni. Na, király. XD Itt még vártam újabb 5-10 percet, ugyanis valamiért a LoL-t sem sikerült két gombnyomással elindítaniuk, de mivel ekkor már kb. fél órát elpazaroltam erre a paródiára, elfogyott a türelmem és inkább mentem vissza Sciékhez. (Szóval nem tudom, hogy egyáltalán a LoL-meccs végül megvalósult-e, vagy ott is beütött valami... XDDD) Hab volt a tortán, amit Shima mondott, amikor visszaértem hozzájuk, hogy "Várj már, ha befagytak az accountok, akkor azok, akik beírták a színpadon a jelszavukat, már otthonról sem fognak tudni belépni?" Hát..lehet! XDDD Nem tudom pontosan, de valószínű, hogy minimum lesz egy újraaktiválási körük a Blizzel. ^^" Úgyhogy nem hogy ott nem tudtak játszani egyet, de még jól ki is basztak velük utólag a szervezők.

Egyébként amennyire én tudom, ezt Amcsiban pl. úgy szokták csinálni, hogy szólnak a Blizznek, hogy valamelyik játékukat használni fogják a conon, ők pedig kiosztanak pár ideiglenes accountot, ami mondjuk csak arra az egy hétvégére él, így egyrészt nem kell egy játékost sem arra kényszeríteni, hogy a saját otthoni accountja biztonságát kockáztassa, másrészt mivel ezeket a rendezvény után úgyis véglegesen jegelik, a Blizznek sem kell attól félnie, hogy valaki később ezekről belépve ingyen játszogatna. XD A másik meg, amit nem értek, hogy ha ősszel már volt egy tök jól működő szisztémájuk (mert bár akkor nem játszottam, de közvetelenül ott Marióztam a színpad mellett és semmi hasonló bénáskodás nem volt, öt perc alatt elkezdték az első meccset), akkor most mi a fenén változtattak, ami így szétbarmolta az egészet? (Meg az is lol, hogy egész nap ezt megelőzően szintén Blizzard játék bajnokságok voltak, gondolom azok azért le tudtak menni, senki nem maradt ott utána a szervezők közül, hogy ezeknek besegítsen?)

Szóval na, ez kb. a Mondocon eddigi legnagyobb failje volt a szememben, mert bakik becsúszhatnak, meg előfordulhat késés, de olyanra nem emlékszem, hogy a konkrét programot kellett volna teljesen törölni, ráadásul szervezői bénáskodás miatt. (Komolyan, senkinek nem volt a szervezők között egy működő accountja, aki mondjuk még szombat reggel kipróbálta volna kezdés előtt, hogy egyáltalán be lehet-e lépni azokról a gépekről? Vagy csak ők sem akarták az otthonit beírni itt? XDDD Mindegy, ezt az egészet nagyon nem így kellett volna.)

Ezután még visszamentem karaokézni, de ott meg már kezdődött a Sound of Japan K-pop gyűjtemény. Apropó, én eddig tényleg nem nagyon szóltam bele abba, hogy melyik programnak van létjogosultsága, meg ilyesmi, de nem lehetne ezt vagy törölni, vagy legalább valahol máshol csinálni? Nem tudom, hányan nézik ezt, de egy csomó csalódott embert látok mindig, akik még szívesen karaokéznének vasárnap is este hétig, ha emiatt nem kellene idő előtt elhagyniuk a termet.

Épp ezért mi is a Nagyszínpad felé vettük az irányt, pláne, mert hamarosan kezdődött az eredményhirdetés. Itt mondjuk összejöhetett valami durva csúszás, mert öt körül mentünk le, de még csak a szinkronszínészes beszélgetés közepe körül tartottak. Bár nekem ezzel nem volt nagy gondom, egyrészt érdekel a szinkronizálás, másrészt azt az anti-otaku szöveget, amit Csondor Kata a végén a lenyomott... XDDDD Múltkor írta itt Spooky Skeleton, hogy ő azért nem jár conra, mert neki ez már túlzottan a hobbi "fetisizálásaként" jön le, nos, neki ez a beszéd pl. külön csemege lett volna. XD Amúgy nem kell valami dúrva dologra gondolni, gyakorlatilag azt mondta, hogy jó dolog rajongani, de arra azért mindig figyeljünk oda, hogy ne arról szóljon az egész életünk, mert ahhoz azért túl rövid. De ezt olyan, percekig tartó "kampánybeszédként" sikerült előadnia, hogy azért Scinerammal meg 8-al rendesen néztünk. XD (Apropó kampánybeszéd: Scineram egy baromi jó "Make America Great Again" sapkában nyomult egész vasárnap... XDDDD)

Utána jött a "ConKrimi", aminél viszont 8-al már kénytelenek voltunk saját poénokat gyártani magunknak, mert eléggé unalmas, meg cringeworthy volt az egész performance, Scineram arra az időre ki is kapcsolta magát. XD Egyébként egyfajta Harry Potter - anime crossover akart volna lenni, amiben Kaland-Játék-Kockázat stílusban a közönség döntheti el, hogy milyen irányba haladjon a sztori, de valami baromi unalmas és erőltetett lett az egész, főleg az a Jack nevű fazon, akiről nem sikerült beazonosítanom, hogy melyik filmes univerzumból jött, de eléggé fárasztott. ^^" Btw, azért az jó lett volna, ha legalább a magyar szinkronos HP terminológiával tisztában vannak az előadók, szal a "Newt Scamander" az "Göthe Salmander" lett volna, a "No-Maj", az "Magnix", stb. A HP-nek pont nagyon fantáziadús magyar fordítása van, teljesen felesleges az amcsi neveket erőltetni egy magyar előadásban szvsz. (Akkor ennyi erővel a furkász mért nem lett niffler? XD)

Ezután pedig sikeresen elvittük megint a zenekvíz első díját. XD Mondjuk picit csalódtunk, hogy veterán kategóriában gyakorlatilag három darab fanart volt a díj, bár gondolom nem véletlenül: aki már sorozatban nyer nem tudom hány év óta, ne az vigye már el mindig a legjobb cuccokat. XD

Illetve bónusz: Ricz, nem tudod veletlenül, hogy Kaller mióta meri odadugni a képét MondoConra? XDDD (Azért téged kérdezlek, mert te vagy az, aki mind a szervezésben, mind Kaller előéletében otthon vagy annyira, hogy hátha tudsz erről valamit. XD) Egy ideje nem néztem rá a "mester" Facebook accountjára, de én még ott vagyok lemaradva, hogy a Mondocon egy illiberális métely, ahová jóízlésű ember be nem teszi a lábát, sőt, tudatosan bojkottálja azt, szóval nem tudom, mi volt ez a nagy pálfordulást most részéről. XD Ráadásul nem is arról volt szó, hogy mondjuk valami Zorro-cosplayben az árnyékban megbújva ügyködött volna, hanem érezhetően max fokozaton nyomult mindenütt, szal már azon röhögtem, hogy szombat délelőtt ő volt az egyik első ember, aki a kapunál fogadott, de később is rendre felbukkant, legyen szó a nagyteremről, a gamer hangárról, vagy a karaoke előtti asztalos részről. Plusz ott fityegett a nyakában a kamu újságírói igazolványa is, vasárnap estefelé meg épp valami random lolit interjúztatott (volt diktafonja, meg minden... XD), úgyhogy ismét fullba nyomta a kretént. XD A legjobb az volt, amikor épp OW-felé tartottam a másik épületbe, mire azt látom, hogy a convonatos banda épp körbetáncolja Kallert. XDDDD Egyből azok a régi, benszülöttes filmek ugrottak be, amikor a pasas középen ki van kötözve, már ég körülötte a tűz, az őslakosok pedig áldozatbemutatás előtt ott ugrálnak és dalolnak körülötte. XDDD Sajnos nem ez történt, mert túlélte. XDDD Na, de nem is azt mondom én, hogy ki kéne tiltani onnan, vagy bármi, csak tényleg érdekelne, hogy a nagy Mondo-gyűlölete mikor fordult át ilyen "ott vagyok az összes programjukon!" látszólagos imádatba. XD

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.24. 11:38
Szerző: Ricz
Junchi írta: 2017.04.24. 07:13A bejutásnál kicsit furcsálltam ezt az oldalsó kapus megoldást, de aztán kaptam rá fél-épkézláb magyarázatot később. Utána jött a szokásos standos körtúra, ismerőssel összefutás, sushi (ami megint drágult, de most pofátlanul sokat rádobtak), aztán újra körülnéztem, majd rádöbbentem, mekkora marhaság volt ez a szervezés részéről, hogy a konzoloktól a standokon át a vályúig szinte mindent a hangárba pakoltak. (Ráadásul az AnimeLand pultja PONT a bejáratnál pozicionálódott, holott tudták nagyon jól, ott lesz a legtöbb bámészkodó/vásárló.)
Nem tudom milyen választ kaptál, de valóban az a helyzet, hogy egy mai rendezvény kapta meg a fogadót, amit a hétvégén rendeztek be. A cont is pénteken kezdik felszerelni, hogy szombat reggelre álljon. Vagyis nem a csak a rendezvény napjára, hanem +1 nappal előttre és utánra bérlik. Ebbe a pixisbe került most a fogadó, amit korábban lefoglaltak, és általában fél-háromnegyed-egy egész évvel előre történnek a foglalások.
Viszont, most a D-t teljes egészében kihasználtuk. A fészen csomóna rettegtek attól, hogy elfér-e mindenki, jaj, elfog-e férni. És elfért. Jobban is, mintha az egy része kitelepül a fogadóba. Lehet, hogy hatalmasabbnak tűnt a tömeg, de a levegő jobb volt annak ellenére, hogy így is zsúfolásig volt.
Junchi írta: 2017.04.24. 07:13A kerekasztalra ismét meghívott vendég voltam, aminek a struktúrája és a tematizált jellege most már tényleg egészen korrekt (az activityt mondjuk én is kihagytam volna, bár kamuznék, ha azt mondanám, nem kuncogtam rajtad, Ricz, mikor kihúztad a Kimbát, amitől én halálosan paráztam, hogy ne tegyem :D). Egyszer mondjuk csúnyán belekavarodtam a saját mondókámba, és abból jókora szóismétlés-bullshit lett, de nagyjából sikerült elmondanom mindent, amit akartam (bár Dezaki Osamura pont nem tudtam kitérni az "anime 110 éve" résznél, amit kicsit sajnálok, legalább a Versailles no Bara kapcsán megemlíthettem volna). Azon meg főleg örömködtem, hogy tudtam az összes retro kedvencemről egy-két sort fanboykodni, legalább nem ér az a vád többé, hogy folyton csak fikázok, amit az előző szereplésemnél jól meg is kaptam. >_>
Jó, én is kuncogtam, de azért a te arcodra is kiült a félelem, mikor Timi bejelentette, hogy maradt még előadható feladvány. :lol:
Ami a 110 évet illeti... A saját előadásomon rendre rád referáltam, annyira, hogy menet közben még ki is szóltam a hallgatókhoz, hogy "tudom, hogy sokat emlegetlek, de az a helyzet, csak te vagy benne annyira a retróban, mint én is". (Igen, vannak mások is, de őket annyira nem ismer[het]i a közönség.) Hogy mennyire sikerült, azt nem szoktam megítélni, de mások szerint jó volt, tetszett, és informatív volt (exem is volt, ő meg annyit mondott, hogy mikor a történelmi részt kellett mondani, azon látszott, hogy csillog a szemem, hogy végre erről is beszélhetek), én meg az egyetlen technikai aprósággal voltam igazán megelégedve: sikerült úgy beleférnem az 1 órába, hogy nem kellett rám szólni, hogy idő van. :kaminaglasses:
Junchi írta: 2017.04.24. 07:13All in all, jól telt a conra szánt szombati napom, még egy program is volt (a figurás a japán előadóval), ami érdekelt, csak pont nem tudtam beülni rá, de remélem, fel lesz majd pakolva a Mondocon csatornájára.
Arra én sem sajnos, szóval a videót én is várom róla. Viszont az alapítványos lányokkal jól el voltam előtte, és rájöttem: nem is állok annyira a kanjikkal hadilábon, mert a 43%-át megneveztem. :drop:
Titkos írta: 2017.04.24. 10:03 Illetve bónusz: Ricz, nem tudod veletlenül, hogy Kaller mióta meri odadugni a képét MondoConra? XDDD
Egy ideje óta követem a csávót, mert volt vele probléma, viszont elkezdett normalizálódni. Még azért elő-előjönnek a hülyeségei, kretardságai, de nem túl hangsúlyosan. De ja, valami díszes kalauzi egyenruhában tolta, nem tudom milyenben pontosan, de elsőre inkább valami szovjet katonai vasúti ezredesnek néztem. De ja, a loli interjúvoltatást én is láttam tőle, hogy miről ment a diskurzus, kérdés, azt már nem füleltem ki, ha valaki panaszkodni fog rá, az hamarosan megjelenik úgy is a fészen meg a mondoconos csoportban. Ilyen egyelőre nem került a szemem elé (ami mindenki elé kerülne, mert akkor tuti megint kitör a kommentháború amott). De az, hogy mióta...? Most láttam egy idő után először, de pontosan nem tudom, mert az elmúlt 3-4 conra én úgy estem be, hogy "még időben vagyok a vendégszereplésre" (ami 5-15 percet jelent).
Titkos írta: 2017.04.24. 10:03 Amúgy Ricz, az az Overwatch szabadjáték végül a con failje lett, szóval ne sajnáld, hogy ott sem kerestél nagyon, mert igaz, hogy a kezdéskor még nagy reményekkel ültem a legelső sorban, de fél óra szervezői balfaszkodás után elfogyott a türelmem és húztam vissza inkább karaokézni. (Ruinak és Scineramnak már ott a helyszínen kipanaszkodtam magam róla, de majd mindjárt ide is leírom...)
Csak azért mentem volna, hogy ott keresselek, de a conkrimi kezdetén én már leléptem, hogy este 8-ra haza tudjak érni, mivel "kicsit" húzták már a vállam a táskáim. (Megsétáltattam Izoldát, a laptopom + egy rakás cuccal tértem haza. Este a koleszban akartam animézni, Cickánnyal való marhulás és feliratkommentálás lett belőle. Amúgy a jobb vállam még mindig fáj...)

Re: Mondocon(ok)

Elküldve: 2017.04.24. 13:41
Szerző: ViharTáncos
Én amolyan jöttem láttam költöttem és eltepertem kategória voltam szombaton hál istennek az karaoke team a helyén volt mint mindig ott szinte biztos hogy lehet aoisokba futni. Kicsit fura volt ez az új kapus megoldás bár lehet a másik rendezvény miatt volt átszervezve a dolog. 2 óra körbe tepertem nekem annyi bővan elég is volt. Szokásos lepacsizás Replika shopposokkal össze jött meg találtam egy két kacatot is ami megvételre alkalmas volt. OW ahogy fentebb olvasom jobb is hogy nem láttam.