Uchuu Kyoudai
Nem gondoltam volna, hogy fogok még valaha 50 részesnél hosszabb animét nézni, azt meg pláne nem, hogy végeredményben tetszeni is fog, ami a képem előtt zajlik (hogy kicsit előreszaladjak), de mindig érhetik az embert kellemes meglepetések, I guess. Egyébként meg egy challenge részeként jött ez a cím elő, amit
Risa dobott még fel kábé két éve, úgyhogy kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy végül is ennyit csúszott a dolog, de [közhely]jobb később, mint soha[/közhely].
Maga az anime (kívülről) egy roppant egyszerű formulával vígan leírható, avagy a két felnőtt(!!) testvér, akik űrhajósok szeretnének lenni, de a három évvel fiatalabb öcsi valahogy mindig egy lépéssel a bátyja előtt jár. Persze, ha tényleg csak ennyi volna, nem készülne épp egy tl;dr-gyanús praising fest a betűvetésem tudományával, viszont egyszerűbb egyelőre annyit írni, hogy az UK kellően komplex és többrétegű ahhoz, hogy még csak véletlenül se lehessen az amatörizmus vádjával illetni.
Elsőként, a tiszteletkörök gyors lefutása gyanánt álljon itt az átlagnál jóval szerényebb, ám attól még meglévő és könnyen kiszúrható bűnlajstroma, powered by korrektség:
1) Grafika. Alapból semmi etwas az artworkben, de még az animáció is sokszor hullámzó színvonalú, helyenként pölö bosszantóan darabos és abszolút mellőz mindenféle kreatív cinematográfiai megmozdulást. (Persze ez a slotban, ahol futott, annyira nem meglepő.)
2) Szakmabeliként kimondottan zavart, ahogy a space science egyes dolgait csúnyán ignorálták, ami egy űrbe készülős darabnál elég érdekes, szal hol máshol várná ezt el az ember, ha nem itt?! Például én igenis megoldottam volna, hogy a vákuumban ne legyen zaj, hogy a Holdról a Földre küldött jelet (és vice versa) ne tudják azonnal fogni, mintegy valós idejű dialógusokat folytatni (ami azért is érdekes, mert a sorozat utolsó felében külön megemlítik ezt a ~3 másodperces idődifferenciát, úgyhogy WTF?), de a rugalmatlan animációnak hála sokszor a Holdon is a földi nehézségi erő hatott a tárgyakra, emberekre. Meg amúgy is, kicsit vehették volna hard sci-fisebbre helyenként a dolgokat. Ha a Planetesnek sikerült ezt anno fantasztikusan megoldania, animés keretek között, akkor ennek is mehetett volna. Ja, és a regolit az marhára nem egyenlő a Holdkőzettel, meg a holdi törmelékkel, ezen külön néztem, mert állandóan ezzel jöttek.
3) A grandiózusabb méretének köszönhetően szinte törvényszerű a pacing hullámzó színvonala, ami helyenként hol megfelelő volt, hol fájóan lassú, ráadásul imádott sportot űzni ez a cucc abból, hogy minden lényeges vagy féllényeges információt és fordulópontot feldobott, de csak epizódokkal később adta meg annak konkrétumait.
Nagyjából ennyi, szóval nem azok a tipikus, szőnyeg alá besöpörhető kis gikszerek, de nem is fajsúlyos dolgok. Nézzük inkább a pozitívumokat, akad belőlük szép számmal:
1) Maga a koncepció úgy án blokk. Rendkívül szimpatikus húzásnak tartottam ezt a testvérpáros megoldást, ahogy az egyik a kilövésre, a Holdsétára és egyéb űrbéli tevékenységekre készül, míg a másik még csak most esik át a beavatási szertartásokon, az interjúkon, a teszteken, az állapotfelméréseken és a különféle asztronauta-kihívásokon. Karmoltam ezt a duális szerkezetet, úgy meg pláne, hogy maguk a testvérek is rendkívül ellentétes figurák voltak, ergo máshogy kezelte Mutta a konfliktusokat, a különféle helyzeteket és kihívásokat és máshogy Hibito, de mondom, ez, hogy beleláttunk az egész űrhajós létbe az első kilométerkőtől a Holdra szállásig, azzal nagyon lekenyereztek. Meg egyébként is: Az UK egy seinen cucc, tehát oké, hogy jópofák a kihívások, a küzdeni akarás, az álmok, stuff, de mellette azért ott vannak a felnőttlét megpróbáltatásai is, Muttával pedig különösen egyszerű volt azonosulni.
2) Karakterek. Elképesztően sok a szereplő, DE nem fog köztük két ugyanolyat találni az ember sem designban, sem jellemben, ÉS nem lesz senkivel kapcsolatban hiányérzete. Persze a főszereplői prioritások azért megmaradtak, de azt pölö nagyon díjaztam, hogy sokszor az utolsó mellékszereplőről is kiderülnek érdekes és használható dolgok. A másik, hogy rendkívül kedvelhető ez a gárda, tényleg szinte mindenkit a szívébe fog zárni az ember, bár ez főleg a kisugárzásuk és a non-sztereotip szerepük miatt lesz. (Kivéve az utolsó pár epizód különc bagázsát, akikkel viszont nem nagyon tudok mit kezdeni, szal a gorilla nő még oké, de az a nárcisztikus prettyboy, meg a JAMAICAI REGGAE-S, FÜVES FAZON? Jézusom már!! Hogy kerültek ezek egyáltalán ide, hisz pont azt láttuk, mennyi mindenen kell átesni előtte, főleg milyen kemény kihívásokon, ahol még innovatívnak is kell lenni...) Nehéz is igazából egyetlen kedvencet megnevezni, de legyen Mutta, az MC, ha már annyit küzdött érte, a kezdeti gyerekes énjét szépen-lassan elhagyta és túljutott a súlyos kisebbségi komplexusain. Továbbá Makabe Kenjit emelném ki, mert... noss, ilyesmi családapa szeretnék majd én is lenni.
(Ó, és még egy fontos dolog: bár rengeteg nemzetközi szereplője is volt az UK-nak, mégsem találkozni a szokásos, agyonsztereotipizált megoldásokkal és külsőségekkel, kivéve talán az oroszokat, ahol a vodka, a matroska és a CCCP azért vissza-visszatérő elemek voltak.)
3) Maga a "világ". Ügyesen kötöttek kompromisszumot azáltal, hogy bár a közeli jövőbe (2020-as évek) helyezték az egész szettinget, mégsem estek át a ló túloldalára, már ami a technikai és technológiai fejlődést illeti. Az autók kaptak valamivel futurisztikusabb külsőt (némelyik fájóan rondán nézet ki mondjuk xDD), de amúgy megmaradt az egész a hihetőség szféráján, tehát semmilyen 14 éves Pistike által megálmodott sci-fi vágyálom nem szerepel benne, a Holdbázis is a kezdetlegesség szintjén, a JAXA (= Japán Űrügynökség) szerepét sem vitték el és értékelték túl NIPPON BANZAI módra, hanem ugyanúgy a NASA irányítja a kilövéseket és az emberek felküldését, stb. A mobilokkal mondjuk jobban is megerőltethették volna magukat, de ez a legkevesebb.
4) Hangulat. Alapvetően pozitívabb üzenetet hordoz, mint a már említett Planetes, mégis overall valahogy sokkal hatásosabb az UK. Emellett bohókás jelenetekből sincs hiány, a cucc humora mentes mindenféle animés reakciófejtől, pervinesstől, meg hasonló faszkodástól, bár cserébe az elején néha kimondottan gyerekes, de azért kuncogtam rajta nem is egyszer, főleg, hogy Muttának végig megvoltak a maga cinikus gondolatai. Az F-38-as kiképzést vezető öreg bácsi pedig valami ZSENIÁLIS, kimondottan hiánypótló ez a karakter animékben. A legfontosabb viszont, hogy tényleg inspiráló hatású ez az anime, az összes közhelyes, de örökzöld üzenettel, már ami az álmokat, a kemény munkát és a belefektetett energia megtérülését jelenti, a karakterek (többnyire) a koruknak megfelelően viselkedtek, és a hangulati és érzelmi balanszírozást is remekül eltalálta a rendező, a drámai jelenetek pedig mentesítve voltak az összes kötelezően animés műanyag jellegtől.
All in all, az UK egy vérbeli seinen cucc, a mai lolmodern animés jegyek + stíluselemek írmagja sem fedezhető fel benne és - a maga módján - egy meglehetősen sajátságos élmény. Kár, hogy épkézlábabb lezárásra már nem futotta, de ez főleg annak tudható be, hogy az alapanyag manga még mindig fut.
8/10