Új animék - frissen, ropogósan =)

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Sakurada* Reset ep1

Ez volt az egyetlen nem-folytatás a szezonból, ami úgy ahogy érdekelt (a másik a Sakura Quest, a kellemes Shirobako apropóján, de annyira azért nem bízok benne, hogy szezonosként is kövessem, úgyhogy ha majd véget ér és csupa jókat hallok felőle, akkor pótolom. Dodgers, te követni fogod amúgy?), de őszintén szólva nem volt benne szinte semmi rendkívüli, sőt kimondottan kesernyés, amatőr és cafat munka.

Béna és lelketlen rendezés? Pipa. (Komolyan, mik voltak ezek a kameraszögek? Meg mi ez, hogy minden jelenetet felveszünk egy kimerevített helyzetben, megvárjuk, míg a karakter elmondja, amit akar és ugyanezzel a metódussal megyünk a következőre? Jézusom...)
Gagyi, élettelen és hiteltelen dialógusok? Pipa. (Gyak ugyanazt éreztem, mint amit az Anotherben anno végig: Ezek a karakterek nem is beszélgetnek egymással, hanem felmondják az előre betanult szövegüket, ergo sokszor elbeszélnek egymás mellett és semmi értelme az egésznek.)
Fárasztó és jellegtelen expozíció? NAAAGY PIPA.
Elsőre teljesen üres és érzelemmentes karakterek? Megint pipa. Egyedül a genki csaj ért valamit.

A sztori egyébként nem lenne rossz, legalábbis papíron jól hangzik ez a "csudijó képességek egy városkában", már csak azért is, mert van itt world reset 3 napra visszamenőleg, a múlt teljes felidézése a csávó mind az öt érzékszervével, meg később valami csoportot is ígér, akik ezeket a szupermeneket felügyelik és adnak nekik megbízásokat, de ilyen kivitelezés mellett ez aligha számít. Adok neki még két részt, ha nem muzsikál rendesen, úgy kuka, főleg mivel 24 részesre tervezik, és míg a Chaos;Childból 12 részt azért végig lehetett szenvedni, addig egy ilyen kaliberű sorozatból a dupláját már merő képtelenség. Még Yuuki Aoi újfent Goddess-tier produkciója sem lesz képes megmenteni.

*: Vagy Sagrada, de mi ez a baromság amúgy? A kanák alapján egyértelműen "Sakurada", ráadásul mindenki így hivatkozik rá az animében...
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Surci »

Youjo Senki END

Véget ért az árjalolis csodasorozat is, aminek a második felétől már korántsem voltam annyira elragadtatva. Elsősorban amiatt, hogy ep6-tól felfelé már eléggé repetitív lett a cucc, szal bevetés-győzelem ---> Tánya újabb ötlete (és vezírkar általi lenyúlása) ---> ezen alapulva újabb bevetés --- újabb győzelem ---> ésígytovább. A végéből egyértelműen következik a 2nd season, a másik kiscsaj nyilván Tánya nemezise lesz... Ennél viszont jobban fájlaltam, hogy elkezdte magát baromira komolyan venni, filozofálások a háborúról, komoly angst meg hasonlók, cserébe kevesebb idegbeteg ordítozás, idióta ötlet, pofavágás, istenkáromló monológ, katonák leugatása és minden egyéb, ami miatt élvezhető volt ez a sorozat. A "kevesebb" talán nem is megfelelő szó ide, a fentiek "teljes hiánya" inkább megállná a helyét. Namost ezzel a lolival meg a cucc többi kellékével előadva (vaslovakon érkező csatamágusok, plot device-nak használt karakterek, stb...) nyilván érezhető, mennyire lehet ezt az egészet komolyan venni. A Tanya-Kamisama konfliktus se tartogatott újabb meglepetéseket. A főszereplővel akarták elvitetni az egészet, de ehhez így, SERIOUS-módba váltva kevés volt. A CG legalább egységes volt a sorozat végéig: szemrohasztóan ronda - bár még így is superior a Berszarkhoz képest.

Pozitívum: Yuuki Aoi zseniális elejétől a végéig + a világ is korrekten hozza össze az 1. és 2. vh-s eseményeket. Ya és az END.

Ha lesz 2. évad, sztem belenézek, azért annyira nem volt ez rossz, csak nem kellett volna leszállni a Hellsing OVA-féle beleapofádba-hatásvadászat+kreténség+fekete humor vonalról. Kár, mert addig működött ez az anime.

5/10
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Junchi írta: 2017.04.06. 06:49 (a másik a Sakura Quest, a kellemes Shirobako apropóján, de annyira azért nem bízok benne, hogy szezonosként is kövessem, úgyhogy ha majd véget ér és csupa jókat hallok felőle, akkor pótolom. Dodgers, te követni fogod amúgy?)
Yeah, tegnapelőtt néztem meg az első részét, és az alapján nagyjából egy "Shirobako az azt elkövető Mizushima nélkül" felállásnak látszik. Nagyjából ugyanazt a fajta kicsit nonszensz, de pont ettől kedvelhető humort használja mint az idézőjeles előd, és a karakterek is hasonlóképpen nem hajlanak teljes mértékben a valószerűség felé, viszont annyi előnye már most van a Shirobako-val (vagy éppen a Mayoiga-val) szemben, hogy az első rész nem zúdít rád tízmillió szereplőt és nevet, szóval nem lesz rövidzárlatos az agyad az epizód végére. Ez mondjuk nem tudom mennyire fog változni a következő részben, amikor a tényleges munka beindulni látszik, de nem is ez a legégetőbb kérdés most, hanem az, hogy mennyire lesz képes a sorozat elkülöníteni magát a Shirobako-tól. Most még oké, jó hogy van egy nem hivatalos Shirobako folytatás mert nagyjából hozza a színvonalat, de pölö már az is jó kérdés, hogy a főszereplő kiscsajszi melyik oldalán lesz majd az "éretlenebb Aoi" jellemzésnek. Az meg pláne jó kérdés, hogy nem-e ez lesz majd a Kabaneri megfelelője a Shirobako AoT-jéhez képest a PA részéről, mert hiába kedveltem a Shirobako-t, ha klónozni így is kár lenne. Vészmadárkodni mondjuk nem akarok, mert nem volt ez rossz kezdés az SQ-nak, és simán lehet még belőle az utóbbi évek egyik említésre méltóbb anime-original címe, ahogy a Shirobako is volt anno.



És ha már előkerült a mostani szezon, akkor hozzáteszek egy-két szót az eddig bepróbált többi címhez is:

- Boku no Hero Academia S2: az első évad ha nem is volt kimondottan eredeti, de egy meglepően szolid és őszinte shounen volt egy "friss vér" mangakától, és ezen a második évad se látszik változtatni az első két rész alapján. Az első részben mondjuk volt egy bizonyos mennyiségű recap faktor, de azt leszámítva a színvonal így is hozva van, ahogy az is, hogy Horikoshi szvsz jobban kezeli a szuperhős témát mint némelyik nyugati képviselő. Részben pont azért, mert a HA továbbra is a sima Dragon Ball-hoz és a One Piece-hez áll közelebb a shounen-t illető mentalitásban, mint teszem azt a Naruto vagy a Soul Eater, amik túlontúl a célközönségnek vannak belőve.


- Frame Arms Girl: állítólag egy létező makett figura sorozaton alapuló anime, aminek a létezéséről eddig halvány lila gőzöm sem volt, de ahhoz képest meglepett, hogy a szokásos kissrác helyett egy középiskolás kiscsaj a főszereplő, mert a.) általában nem ez a jellemző, b.) a kiscsaj jó értelemben dinka. Maguk a makett figurák (amik AI-val vannak felszerelve és virtuális térben harcolnak azokkal az eszközökkel/felszerelésekkel, amiket rájuk aggatsz) már tipikusabb szereplők de így sem tűnnek még rossznak, annyira legalábbis nem, hogy ne tegyék a sorozatot rosszá vagy unalmassá, esti néznivalónak hétköznapra pont elmegy. Maga a CG sem rossz (de nem is kiemelkedő), de jó kérdés, hogy végig tartani fogja-e a sorozat ezt a "kellemes, de semmi átfogóan kiemelkedő eddig" beütést, vagy idővel átavanzsál egy középszerű, túlhúzott reklámba, de egyelőre már csak a főszereplő csajszi miatt megéri nézni (akiről meg nem mondtam volna, hogy Yoko Hikasa adja a hangját, de a MAL szerint ő az).


- Granblue Fantasy: avagy "gyártsunk egy NAGYON népszerű mobage-hoz animét" kör a pályán, aminek számomra az volt a (cső)behúzó ereje, hogy Nobuo Uematsu-nak és Hideo Minaba-nak is köze van hozzá mint zeneszerző és művészeti rendező, akik a Final Fantasy 6 és 9 kapcsán dolgoztak együtt, és ez a GF-en is látszik. Mármint abból a szempontból, hogy direkt egy régivágású JRPG-t akartak kihozni ebből a mobage-ból, és ha csak az anime első részét veszem alapul, akkor ez helytálló, mert tényleg mintha egy SNES/PS1/PS2-es JRPG-ről lenne szó. A zenéjén rögtön meglátszik (vagy hallatszik), de a karaktertípusokról is lerí hogy mire megy ki az egész, és ahhoz képest, hogy az első benyomás egy "nem 'tom, adok még egy pár rész esélyt, de legalább a vizuális stílus viszonylag szép"-en kívül másra nem futja, szerintem részben a körülmények teszik azzá a GF-t ami. Pontosabban szólva azért, mert az elmúlt pár évben anime fronton a fantasy javarészt kifújt az SAO majmolásában valamilyen formában, erre itt van egy sorozat/franchise, ami szimplán csak JRPG fantasy szeretne lenni, szóval egy idézőjelesen retro cuccról van szó, mégha önmagában a retro erős szó lenne rá. Ez egyébként az a sorozat, amit a legkevésbé kedvelek az ebben a kommentben felhozott stuffok közül, de adok még neki esélyt már csak az SAO-os apropó miatt is.


- Tsuki ga Kirei: egy "kínos" románc sorozat, (itthoni viszonylatban) kilencedikes gyerekekkel, egy kicsit az Usagi Dropra hajazó vizuális stílussal? Felőlem jöhet, az első rész alapján elég természetesnek/földhözragadtnak/aranyosnak tűnik ahhoz, hogy jó végeredmény szülessen belőle, bár persze a legtöbb azon múlik majd, hogy mennyire lesz majd kínos az a kínos. Most még jó, de hát többek ezzel is bukhat egy romantikus sorozat akkorát mint a fene, mégha azt mindenképpen el lehet mondani, hogy tényleg úgy viselkednek a szereplők ahány éveseknek kell lenniük.


- Warau Salesman NEW: nem tudom, hogy az Osomatsu-san sikere mennyire járult hozzá ehhez a sorozathoz, de ez is voltaképpen egy hatvanas évekbeli manga elővétele, tudtommal az Osomatsu-sanra jellemző igen jelentős tartalmi felújítás nélkül. Nem mintha ez gond lenne, mert hiába lenne amúgy kimondottan formulára támaszkodó a WS, ha annak lényege gyakorlatilag kortalan: végy egy "dzsinnt" aki hirtelen megoldást kínál *egy* gondodra, és ha azt valamilyen fomában megszeged, akkor tesz róla hogy pórul járj. Ez persze még inkább működik egy olyan korban, ahol az jövő bizonytalansága és a napi robot még inkább aktuális kérdés, de ha csak az első rész (vagy dupla fél rész, mert egy epizód két sztoriból tevődik össze) alapján kéne ítélni, akkor a WS inkább félúton van a depresszív és a bizarr/rajzfilmszerű között. Az Osomatsu-san pölö szembetűnőbben tudott depresszív lenni nem egyszer, a WS viszont inkább a bizarrságra látszik rámenni, ami nem rossz pont már csak a főszereplő személyét illetően, viszont ettől a kérdés még kérdés marad: meddig lesz friss a sorozat. Aki látta anno a Jiguko Shoujo-t, az valószínű tudja milyen az, amikor egy formulát addig nyújtanak középszerűen amíg az unalomba nem fullad, és ez az, amit a WS-nek mindenáron el kell kerülnie. Ha ez sikerül, akkor egy érdekes kis sorozat lesz belőle, de ez persze még a jövő zenéje. A "szezon OP-je" címet így is viszi eddig a részemről.
Kép Kép
Avatar
Hikari
AoiAnime szerkesztő
AoiAnime szerkesztő
Hozzászólások: 743
Csatlakozott: 2003.02.17. 19:05
Nem:
Tartózkodási hely: Norvégia
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Hikari »

Tsuki ga Kirei:
Aranyos, inkább slice-of-life, másodsorban romantikus sorozat, nagyon tetszik a karakter dizájn, meg hogy ilyen visszafogott/ reális.

Souryo to Majiwaru Shikiyoku no Yoru ni:
WTF. Az első epizódban a kopasz creepy főszereplő srác megerőszakol egy részeg nőt. 4 percben. A cenzúrázott verzióban 3 percben. That's it.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Junchi írta: 2017.04.06. 06:49 Sakurada* Reset ep1
Na, örülök hogy nem én voltam az egyedül, aki nem tudta hová tenni ezt az egész első részt. Már megint pofára estem, mert a leírás alapján azt hittem, hogy több lesz a különleges képességekről szóló rész és kevesebb a tini melodráma. Persze adok még neki esélyt, mert ebből még bármi lehet. Akár még rosszabb is, de akkor kuka.
Egyébként utána néztem, a light novel 7 kötetes és befejezett, vagyis a 24 rész alatt tuti végig fognak menni az egészen. Már csak emiatt is szimpatikus volt az egész, mert ritka, amikor eleve befejezett cucchoz nyúlnak.

A Sakurada-Sagrada kérdésben nem találtam érdemi információt. Talán a ln ment ilyen címen? Japánban nem ritka, hogy valaminek "menő" angol címet szeretnének adni, csak nem sikerül.

Alice to Zouroku ep. 1.
Annyira jó volt az indító dupla rész! Igen, ha valaki kíváncsi rá, akkor készüljön fel, hogy 44 perces az első epizód, de ennyi kellett is, hogy ne legyen olyan hülyén elvágva a felvezetés. A J.C.Staffnál kicsit megnyirbálták a költségvetést, mert néhol nagyon durván elütött a CGI, viszont a rajzolt részek szépek. A karakterdizájnt szokni kell, kicsit eltér a mostanság megszokottól.
A felütés amúgy a szokásos, kísérleti laborból megszökik egy loli, akinek kvázi isteni hatalma van. A gonoc szervezet persze ezt nem nézheti tétlenül, ezért még több lolit küld a nyomába, hogy fogják el. Bár talán a gyerekek jobb kifejezés lenne, mert kivételesen nem falatnyi ruhákban szaladgálnak, amiből majdnem kivillan a bugyijuk. Sana, a főszereplő kiscsaj nem tudom honnan vette a rózsaszín, hercegnői ruháját, remélem a jövőben kicsit kevesebbszer fogja felvenni. A hatalmas pozitívum akkor kezdődik, amikor felbukkan Zouroku, aki történetesen egy virágárus és nagypapa. Igen, végre nem 15 éves nyávogó fiú fut bele a főszereplőbe. Lazán fejbe kólintotta a lányokat, amiért az utcán támadtak egymásra, mert ezzel a többi embert sodorták veszélybe. Aztán, amikor Sana előadta a nagy dumáját, hogy Zouroku legyen a szolgája és még hálás lehet neki, mert pont őt választotta, megint jött a nagypapás befenyítés. Mindezt persze a kiscsaj egy széken állva adta elő, jó hangosan, tudjátok, a szokásos módon. Zouroku lazán elutasította és közölte vele, hogy étteremben nem szokás így viselkedni, szálljon le a székről, meg maradjon csendben.
Ja, meg ugye Sana a fejébe vette, hogy kiszabadítja a többieket és lerombolja a kísérleti labort, de az öreg erre azt mondta, hogy majd a felnőttek elintézik. Vagyis ha marad ez a nagypapa-fogadott unoka felállás, akkor szeretni fogom. Némi harc bele fog férni, hogy ne legyen teljesen SoL. Örülök, hogy belenéztem, a CGI-n kívül egyelőre más negatívumot nem tudok felhozni mellette. Remélem nem fogok benne csalódni.
Kép
Avatar
weingartia
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 65
Csatlakozott: 2008.07.17. 07:18
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: weingartia »

Rui-chan írta: 2017.04.09. 16:46 Alice to Zouroku ep. 1.
Annyira jó volt az indító dupla rész! Igen, ha valaki kíváncsi rá, akkor készüljön fel, hogy 44 perces az első epizód, de ennyi kellett is, hogy ne legyen olyan hülyén elvágva a felvezetés.
De durva, nekem fel se tűnt, hogy duplán kezdett! ::japtoun:: Annyira lekötött! :D A második rész most jött ki, sajnos a nagypapi keveset szerepelt benne. Eddig teljesen rendben van, attól tartok, hogy túltolják a cukiságot.

Shingeki no Kyojin
Mangát olvasva az első rész annyira nem taglózott le, viszont a második nagyon tetszett. Nyilván mert Sasha volt a főszerepben! ::hehe:: Jól meg lett rendezve, szerintem messze nem volt ilyen hatásos az eredeti.
Ja, és az ending durván spoileres megint! Szeretem az ilyeneket: az anime-only nézőknek most még nem mond semmit, majd csak ha újra nézik az egészet. :thumb:
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Sakurada Reset ep2

HELLA FUCKING DROPPED! Katasztrófa minden szempontból, óvakodjatok tőle! Ha ismerős ezt ajánlaná, érezzétek, nem törődik veletek! Ha életetek párja felveti, hogy nézzétek ezt, két hétig ne szóljatok hozzá! Ha a kutyád ennek a borzalomnak a címét ugatja, a kínai konyhán a helye! Ha a kiképzőmester arra kényszerít, hogy ezt nézd, az adrenalintól kinyomod inkább a 100 fekvőt.

Satöbbi.
Avatar
Leara
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 573
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Leara »

Junchi írta: 2017.04.13. 18:12 Sakurada Reset ep2
Az ilyen vélemények engem csak kíváncsibbá tesznek :vigyor: .
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Tsuki ga Kirei - ep. 2

Bizonyos fokon vegyes az érzésem ezzel a sorozattal a második részt követően. Kellemes, jó kikapcs, semmi extra, szemnek kellemes rajzolás és animáció, ami hasonlít kicsit a Hourou Musuko sorozat megvalósítására... Történet meg nem sok, de azért leköt és kíváncsivá tesz. A leírása szerint ilyen felnőtté válásos, kapcsolatboncolgatós darab lesz, és most már legalább elindult Göndörke és Akane közt valami. Bár, hogy 12 részbe hogyan fog beleférni, az jó kérdés. De ami eddig látványos változás, hogy a srác nyíltabb lett, és az a kérdés, hogy a lány meg le fogja-e tudni küzdeni az idegességét. Viszont érdekes, a szokásos elemek valahogy nem köszönnek be: nincs ijime, "a szart is kipletykázzuk a másik háta mögött, hogy mekkora béna/lúzer", hogy valami a dráma faktornak is teret adjon, nem beszélve kicsit erősebbé tegye a karakterfejlődést... Bár lehet én várok most túl sokat. Minden esetre követni fogom, aztán meglátjuk mi lesz még ebből.

Eromanga-sensei - ep. 2

Igazából semmi extra a sorozat. Az Ore no Imoutós Kirinót kapjuk a húgi képében, de jobb kivitelezésben. Annyiban jobban, hogy nem olyan idegőrlő, és a "szaros lapáttal csapkodnám addig, amíg él" típusú szereplő. Elvonult, csendes, éppen ezért kissé elvont is az egyéves hikikomori lét óta (amiben az a meglepő, hogy elég jól ápolt, a szobában is rend van... ez a csaj tuti akkor lebzselt a legjobban a házban, amikor a bátyó nem volt otthon). Bár vannak erősen megkérdőjelezhető pillanatai, kacsintásai, de valahogy nem zavaró. Legalábbis egyelőre nem, mert képes szinte ugyanazzal a felállással szórakoztatni, amit az OreImo mondjuk úgy, csuklóból elutasított.

Atom: The Beginning - ep. 1

Áh, az Astro Boy előzménye. Ami a legjobban bejött eddig az, ami a Young Black Jack esetében is egy komoly erény volt: jellegzetesen tezukás, mégis modern, tiszta megvalósítás. Nem ütközik a kettő, úgy képes hangulatot teremteni... Ami meglepően színes és kellemes ismerve az eredeti mű nem épp kedves kicsengését: robotrabszolgaság, eladja a saját fiát, akit kiborggá alakított át a tudós... Ezek nem épp arra a kissé gyerekbarát külsőre jellemzőek, aminek tűnik elsőre. (Igaz, a YBJ esetében se, de mikor volt az orvosi téma gyerekbarát?) Ezek után mondjuk egy Dororóra kíváncsi lennék, hogy azt miképp valósítják meg, ahol Hyakki Marunak a saját testrészeit kell összekapargatni mielőtt a nagy démonokkal megküzd...
Viszont mivel előzmény, és nem sokat árult el az eredeti mű, csak sejtések vannak, hogy mik lesznek. Haá engem kérdeztek, ott zárják el a 12. résszel, hogy megépül Tetsuwan Atom, azaz Astro Boy. Vagy legalábbis megszületik a fiú, akiből az lesz.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Akashic Records ep1-3

Noss, hát az úgy volt, hogy... kellett azért legalább egy non-folytatás cucc a szezonból, amit követni lehet és mivel a Sakurada Retrash gyorsan elásta magát a szememben, a Sakura Questtel meg várok inkább, így alternatívaként elkezdtem ezt az izét (mert láttam /a/-n egy mókás webm-et, amiben egy, az átlagnál valamivel idősebb csávó épp körbetapiz egy iskolába induló, kivételesen egész decens designt kapó szőke csajt).

Nincs mentségem, ez akkora guilty pleasure, mint a ház: iszonyat szar, de valahol szórakoztató. A sztori szerint van egy mágusiskola (klisé #1) valahol, oda jár két csaj, meg az említett MC, aki az előző tanerőt igyekszik helyettesíteni a semen demon professzornéni javaslatára (klisé #2). Csaj nr. 1 (Sistine, a kismalac füleivel) a suli fölött lebegő kastély titkaira kíváncsi, míg csaj nr. 2 (Lumia) egy titokban tartott hercegnő valami bannolt máguscsaládból (klisé #3), az MC pedig az a karakter, aki egyszerre rémesen kínos és ARC (de azért klisé #4, már csak azért is, mert egy tökkelütött kókler képét festi elsőre, aztán hamar kiderül, hogy jóval imbább és tájékozottabb a magizálás tudományát illetően, bár még így sem hajlik át kényelmetlen Gary Stuba, szal pölö a harmadik részben is csak azért volt végső soron kompetens, mert a két lány segített neki. Ja, egyébiránt egy Emiya Shirou-klón, since ő akar lenni a mage of justice, amit nem is lesz rest minden epizódban minimum háromszor a tudtunkra adni, úgyhogy kap még egy klisé #5-öt is, de azért valahol poén, főleg ahogy a lányokat szívatja, meg trollkodik velük.)

Egyébiránt megfelel az összes kurrens animés elvárásnak ez a cucc, tehát fanservice-ből pölö abszolút nincs hiány. A szenvedélyes lánybarátságot nem hiszem, hogy nagyon részletezni kéne Sisitine és Lumia között, főleg, hogy előbbi családja még be is fogadta az utóbbit, így együtt élnek, máskülönben pedig Sisty valahányszor frusztrált, egyszerűen csak végigtapizza barátnéját, külön kiemelve a bőre finomságát és simaságát lol. Aztán ott az iskolai egyenruha mint külön esettanulmány. A midriff még úgy ahogy oké, de mi ez a mikro-miniszoknya? És mi célt szolgál az a harisnyakötő? És miért akadok én ilyeneken fenn? (Külön poén, hogy mikor MC a lányöltözőben véletlenül rájuk nyit [izéé, mit is akartam? Ja, klisé #sok], teljesen kiakadnak, amit nem igazán értettem, lévén alapjáraton is kábé ennyi ruha van csak rajtuk. Kis prűd népség.)

További adalék, hogy itt is van kvázi-rape scene (amit még el is viccelnek), rosszkor, rosszul elsütött poénkodni próbálás, hülye grimaszok (főleg az MC-től), a sztori tele klisékkel a hitelesség írmagja nélkül, egyszóval minden benne van, ami az egész médiumot meghatározza manapság, mégsem tudok rá külön haragudni, mert valahogy szórakoztató az egész, még ha le is kell vigyem közben az IQ-mat 60-ra.
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Frame Arms Girls ep 01-03

Beleolvastam, hogy Dodgers mit írt róla, ésazon túl, hogy a szokásos "csináljunk ennek promót", illetve egy amolyan Kantai Collection × Hoihoi-san szerelemgyerek után érzete van (valahol félúton, mert valamelyikük félreléphetett a Pokémonnal), csak annyit tudok írni, hogy minden bizonnyal az orosz titkosszolgálatnak készült ez a sorozat, mert embertelen kínzóereje van (értesüléseim szerint, össze is ült a genfi tanács, hogy a tiltott bevethető eszközök listájára felvezessék). Unalmas, érdektelen, ami egyedül a tényleg jó CGI harcokért érné meg, mint agykikapcs, de ahhoz erősen tekergetni kell... És ha valami tényleg kis dicséretet érdemel, az a megvalósítás: ezekről a bábukról tényleg el tudom hinni azok, amilyen az a CGI, szóval ennyiben illik hozzá a dolog.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Ricz: Na, ez az az eset, amire az angélusos "ájdunno" ráillik, mert a harmadik rész után még inkább egy holt idióta baromságnak jön le, aminek a 3/4-e van annyira nonszensz, hogy hétköznap esti néznivalónak megteszi, a maradék meg olyan, amin kissé húzom a szemöldököm, mint pölö az alkalmankénti yuri, vagy a mostani részből a szado "ikrek". Persze így is könnyen érthető hogy neked miért nem jött be, de ha már felhoztad a Kantai-t, annak az animéje szerintem egy istencsapása fércmunka volt, a FAG viszont van annyira blőd, hogy heti egyszer elmenjen.
Kép Kép
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Dodgers: Na igen, a leírásod jó rá, csak lehetne messze jobban is kivitelezni. Csak hát, messziről bűzlik a reklámszag. :drop:
Mondjuk a Kantait azért említettem, mert az is lényegében egy promóanyag volt némi történelmi kommentárral (kábé annyival, mint a Strike Witches, csak ott a világháborús repülős anekdotákat adják elő, míg itt a japán tengerészetit). Plusz ott voltak "csak csajok", így adta magát az analógia.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

^Vicces hogy felhoztad a "bűzlik a reklámszagtól" szóláncot, mert egyébként tényleg akkora reklámozási hakni a sorozat mint a ház: a legutóbbi részből például a kosárlabda és az iskolapadok is valódi márkákat reklámoztak, és a minden részben feltűnő idézőjeles varázscsipesz is hogy-hogy-nem kapható a valóságban. :D Én nem bánom személy szerint, mert annyira "bele-a-pofádba de közben mégsem annyira" módon van beleillesztve az amúgy is baromság sorozatba a reklám, hogy már inkább viccesnek hat, semmint olyannak amilyen egyébként lenne/lehetne (majdhogynem pofátlan reklámhalmaz), de ja, ez is egy jó ellenérv lehetne a sorozattal szemben, mert tényleg azon múlik az egész, hogy mennyire vagy vevő a baromságára. A CG-hez mondjuk annyit így is hozzátennék (mert az előző hsz-ben elfelejtettem), hogy itt legalább ügyeltek arra a karakterek dizájnjainál, hogy az emberek és a figurák között legyen látható külömbség (emberek az SAO-s BUNBUN által, figurák a Strike Witches Fumikane-jától), és így tényleg hitelesebb legyen az, hogy a figurák tényleg figurák a sorozaton belül is. Plusz szerintem még jobban is van használva itt a CG mint teszem azt a Berserk esetében (a FAG harmadik része szerintem porba is alázza a Berserk kvázi egészét), de ez talán nem akkora dicséret, amikor a Berserk körülbelül a kit-érdekel-öcsém szinten csücsül ilyen téren.

Catrin írta: 2017.04.20. 21:42 Tsuki ga Kirei 3. rész
OMG, öreg vagyok már az ilyen (és itt még nem is annyira kínos) tinifeszültséghez, az utolsó percek alatt kínlódtam, de megérte! Veszélyesen aranyos az egész, és természetesebb a szokásosnál!!! + Instant szétolvadás, ha az embert beszippantja... Utoljára talán a Kimi ni Todoke volt ilyen belassult nyáladzás, ez viszont már most jobb! Huhh.
A KnT nálam kimaradt, de a "veszélyesen aranyos" jelzőt abszolút osztom, mert valóban van annyira természetes és "egyszerű" az egész, hogy a koncepció bája ne ragadjon meg azon a szinten, hanem tényleg elő is jöjjön pölö a mostani rész végén. Az mondjuk egy kicsit viccesnek hat, hogy a FEEL követte el az OregaIru második évadát is jó két éve, ami hiába szólt tizenegyedikes srácokról-lányokról (szemben az itteni kilencedikes brigáddal), ha egyszerűen annyira túljátszott és elcseszett marhaság volt a maga "dekonstrukciójával", hogy ahhoz képest a TgK egyszerűsége tényleg frissnek és üdének hat, és ezért is remélem NAGYON, hogy ha egyszer drámázásra kerül sor, akkor a mostani szellemisége nem fog kámforrá válni.
Kép Kép
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: scineram »

Eromanga-sensei 1-3.

Világos, az írónak elfogyott az Ore no Imouto ga Konnani Kawaii Wake ga Nai által összeharácsolt pénze, de megint jött villanyszámla. Se baj, írjuk meg még egyszer ugyanazt! Majdnem, néhány helyen csavarunk rajta egyet. Például, legyen a gondoskodó bátyus (hárem?) fényregény szerző, hugikomori pedig rejtélyes illusztrátora. Mindez titokban persze, amíg egyszer csak meg nem tudják egymásról az igazat. Tekintve, hogy Kirino fényregényeskedése már az Ore no Imouto ga Konnani Kawaii Wake ga Nai esetén is annak leggagyibb, legköldöknézőbb szála volt, ez már nem túl bíztató. Adjunk hozzá egy ripacskodó rivális (tini, persze) fényregény szerzőt, aki le akarja nyúlni a Titkos illusztrátort, majd áradozzon az újhullámos fényregényszerzők nagyságáról, és máris sikeresen autofellációba döntöttük az új alkotást. Továbbá tanulságos volt a madárnak az Ore no Imouto ga Konnani Kawaii Wake ga Nai befejezését követő Shingeki no Shitstorm, mert rögtön a nyitójelenetben deklarálja, szó sem lesz itt vérfertőről, szigorúan mostohák a gyerkőcök! Instant tucatbullshitté silányítva az egészet. És ha már így állunk, ne maradjon ki a megszokott ClariS opening.
Pedig nem reménytelen minden elemében. A kamutesók interakciói kifejezetten korrektül, aranyosan vannak megírva. A kifinomultabb karakteranimációra is eléggé odafigyelnek. Különösen az imoétó esetén hozzák szépen a cukiságát, az ending ezt jól illusztrálja. A húgot suliba rángatni akaró osztálytársa aranyosan kacér. Tehát hasonló erősségei vannak, mint az eredetinek voltak az első felében. De sok minden viszont hiányzik, ami azt annyira élvezhetővé tette. Úgy tűnik, az ürgének egy jó ötlete volt, aminek hozamát anno kimaxolva tehetségéből egy fél fényregénysorozatra futotta, mostanra viszont nem nagyon maradt inspiráció. Hogyan alakul a sztori, még a jövő zenéje, de a jelek inkább aggasztóak, mint bíztatóak.
Rui-chan írta: 2017.03.12. 21:22 Szerintem totál egyedül vagyok ezzel, de gigantikus méretű vigyor ült ki az arcomra, amikor megtudtam, hogy a Hoozuki no Reitetsu-nak lesz 2. évada. :vigyor:
Ne aggódj, totál nem vagy egyedül! De még csak hárman sem, vagy csak hölgyek. :thumb:
annarancs írta: 2017.03.23. 11:30A Kekkai Sensen 2 ősszel jön.
Akkor jöhet a Re:Watch nyáron. :kaminaglasses:
Dodgers írta: 2017.03.29. 22:39 Gabriel Dropout

Ezzel persze nem azt mondom, hogy mindenkinek bejöhet ez a valahol még így is egyszerű stílus (például egy Konosubához képest, ami már a decibelt illetően is "páváskodóbb" sorozat), de nekem bejött annyira, hogy szezonkedvenc legyen. Azért is, mert amúgy is karmolom a Doga Kobo stúdió munkásságát, és akármilyennek tűnhet elsőre a karakterdizájn, de nagyon értenek ahhoz, hogy miként lehet életet lehelni az ilyesféle mangákba, ami itt is teljes gőzzel műkődik.
:goodpost: Akkor nem lenne illendő a Love Lab befejezése? :drop: Én ott szerettem bele a munkájukba.
Surci írta: 2017.04.08. 14:33 Youjo Senki END

Pozitívum: Yuuki Aoi zseniális elejétől a végéig + a világ is korrekten hozza össze az 1. és 2. vh-s eseményeket. Ya és az END.

Ha lesz 2. évad, sztem belenézek, azért annyira nem volt ez rossz, csak nem kellett volna leszállni a Hellsing OVA-féle beleapofádba-hatásvadászat+kreténség+fekete humor vonalról. Kár, mert addig működött ez az anime.
:goodpost: Továbbra is úgy gondolom, a cucc akarna valamilyen komolyabb filozófiai mondanivalót kipréselni magából, mind Tánya személyisége, mind Szonzáj Iküszü tekintetében, csak így félúton még a két szék között van. Ha lenne is folytatás, nem hiszem hogy a korai camp köszönne vissza belőle.
Ricz írta: 2017.04.20. 23:43 Frame Arms Girls ep 01-03

Unalmas, érdektelen, ami egyedül a tényleg jó CGI harcokért érné meg, mint agykikapcs, de ahhoz erősen tekergetni kell...
Akkor szerintem jól döntöttem, hogy ezt átugrottam. Ránézésre a Busou Shinki jutott róla eszembe, amit szerettem is. De ott srác volt a bábmester, a figurák nem randa CG voltak, és járt hozzá egy méretes GOD Tier cast. Mindazok, amik itt nincsenek meg.
Catrin írta: 2017.03.31. 20:54 Amúgy néztétek az urobutcheres Godzilla castját? A seiyuuk miatt már megéri megnéznem!! XDXD
Bizony, GOD Tier cast! És persze Urobutcher. ::daisuki::

+ CG SHIT = DROPPED
Kép
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

scineram írta: 2017.05.01. 21:51
Dodgers írta: 2017.03.29. 22:39 Gabriel Dropout

Ezzel persze nem azt mondom, hogy mindenkinek bejöhet ez a valahol még így is egyszerű stílus (például egy Konosubához képest, ami már a decibelt illetően is "páváskodóbb" sorozat), de nekem bejött annyira, hogy szezonkedvenc legyen. Azért is, mert amúgy is karmolom a Doga Kobo stúdió munkásságát, és akármilyennek tűnhet elsőre a karakterdizájn, de nagyon értenek ahhoz, hogy miként lehet életet lehelni az ilyesféle mangákba, ami itt is teljes gőzzel műkődik.
:goodpost: Akkor nem lenne illendő a Love Lab befejezése? :drop: Én ott szerettem bele a munkájukba.
Gondolom sokat elárulok a köztem és az LL-ről lévő viszonyról, hogy amíg fel nem hoztad, addig eskü elfeledkeztem róla. :) Pedig nem volt rossz sorozat, csak az akkori nyári szezonban elég volt három sorozatot rendszeresen követni, az LL-el meg úgy voltam, hogy "eh, majd egyben megnézem miután véget ért, és esetleg a BD is kijött". Aztán annak rendje-módja szerint el is feledkeztem róla, pedig már abban is voltak tipikusan Doga Kobo-s húzások, na meg persze a "vizuális stílus nem teszi egyértelművé a grafikai nívót" általános vonás is. Nekem egyébként a Mikakunin volt az, ami a DK-t feltette az idézőjeles térképre, valahogy ott vágott csak fejbe a felismerés, hogy mint stúdió ügyes fiúk-lányok gyülekezete, pedig már az LL is tudott látványt letenni az asztalra.

...és hogy a FAG-et újból megvédjem, ebben ugyan csajszi a főszereplő, de ő és a (rendszerint valamit reklámozó) havernője simán a legjobb karakterek az egész bagázsban, nem kimondottan egy tipikus játékfigurás MC-ről van szó. :D
Kép Kép
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Úgy néz ki az új LoGH-ban már tényleg nem Horikawa fogja Reinit alakítani, hiába az aktivitása. Talán jobb is így, elvégre már nem tudna az a zseniális cast teljesen összeállni (de Horikawa... uhmm <3 marad Vegi), úgy pedig nem az igazi.
Mondjuk attól így sem félek, hogy a seiyuuk miatt lenne kudarc a sorozat, de kíváncsian várom, kik által kell majd újrahangolódni.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Catrin írta: 2017.05.11. 17:51 ...
Basszus, én már magam elé vizionáltam az összes olyan elemet, amik miatt 99%, hogy a régi OVA két kilométeres közelébe nem kerül majd ez az új feldolgozás, kezdve rögtön a seiyuukkal (Tomiyama Kei... ;_____; Meg én komolyan mondom, megverek valakit, ha ilyen Kaji Yuukikat, meg Matsuoka Yoshitsugukat szednek össze főbb szerepekre), majd folytatva a sort a feltételezhetően ocsmány CG-űrhajókkal, a lehetőséggel, hogy annak a fospermet Fujisaki Ryuu-féle mangának használják majd a designjait, az esetleges kivágásokkal, meg stuff, mégis... valamiért nagyon várom már, dammit.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Surci »

Na gyerekek, kövi szezon? Kezdeném a szokott rinyával: megint nem találtam szinopszis+trailerek alapján semmi értékelhetőt. Maradnak a folytatások + egy yuri melodráma-szerűség (mer a leszbiket nem hagyjuk ki :D ):

Owarimonogatari S2: Mert Monogatari, bár túlzottan már nem izgat ezekkel az irritáló picsákkal, de persze hadd jöjjön, meg a Szaft is kell. Vajon tényleg vége lesz most? Áh dehogy :D... Juteszembe Kizu 3-as mozi Július 12-én jön BD-n.

Fate/Apocrypha: Mert Sors, jó gagyinger retardsónenre számítok a trailerek alapján + A1 is ugye. Azt még mindig nem tudni hány részes lesz, remélem megállnak 12-nél... A Sors/Szaftot áttolták 2018-ra, afenébe.

Netsuzou Trap: shoujo manga alapján készülő iskoláslányos yuri, a szokott műdorámát nézem ki belőle, de azért lássuk. Bár a shoujo-demográfiás cuccok még mindig okésabbak ilyen téren mint a sok seinen-otaku fanszervíz-izé.

Nagyjából ennyi, ha lesz valami érdekesebb a 2-3 részes beszámolók alapján, talán belekezdek még valamibe (kéne egy szezonos GP-comedy :D ).

Blame mozi már megy Nipponban, BD ősz körül. Illya mozi augusztus végén, BD majd a télen (FRANCBA!!444).
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Surci 2017.05.31. 21:20-kor.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Surci írta: 2017.05.31. 17:15 Na gyerekek, kövi szezon? (...)
Owarimonogatari S2(...)
Fate/Apocrypha(...)
Netsuzou Trap(...)
Amiket említettél, talán nálam is játszanak, plusz Ballroom e Youkosu, Dive!! és Touken Ranbu... Agyalok még pár címen (pl. Konbini Kareshi), de passz, hogy végül mi marad ezekből.
Surci írta: 2017.05.31. 17:15 Blame mozi már megy Nipponban, BD ősz körül.
Streamelte a Netflix, így jó minőségben már tölthető. Hétvégén megnéztem, nem rossz, de ez így nagyon kevés kis szeletke a kolóniára koncentrálva (jobban örültem volna egy Killy no tabi fókusznak). A látvány, hangulat, seiyuuk tetszettek, bár Sakurai Takahiro sejtelmessége, "lágy búgása" helyett én valami karakteresebb, élesebb (talán Sakurainál nem mélyebb) bishi hangot képzeltem el a manga olvasása közben (és az is fura volt, hogy ennyit akadozott a beszéde, ennyire berozsdásodott kommunikációval tolta, jóó robotosan, hogy még kevésbé stimmeljen a tényleges ningen, ami nem baj, csak én szimplán szűkszavúnak és tárgyilagosnak képzeltem a fapofát, nem ennyire személytelennek).
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Surci írta: 2017.05.31. 17:15 Na gyerekek, kövi szezon?
Ritka vérszegény a nyári felhozatal így első blikkre, talán a Centaur no Nayami és részemről ennyi. Most valahogy mintha a szokottnál is több klisés cuccot raktak volna be, szóval az első szerelemtől kezdve az "isten feltámaszt a fantasy világban" sztorin át egészen a szintén csontig rágott "a Vatikán harcosainak legújabb kalandjai" plotig lesz itt minden. (Bár utóbbi a leírás alapján legalább ezúttal elvileg nem valami vámpír/démon öldösős izé lesz, ez már haladás! XD)
Surci írta: 2017.05.31. 17:15Netsuzou Trap: shoujo manga alapján készülő iskoláslányos yuri, a szokott műdorámát nézem ki belőle, de azért lássuk. Bár a shoujo-demográfiás cuccok még mindig okésabbak ilyen téren mint a sok seinen-otaku fanszervíz-izé.
A rövid trailer alapján egészen "jónak" néz ki, majd várom a beszámoló postokat róla, ha nézni fogod... :D

Na és akkor még pár megjegyzés a nyári szezon címeihez:

Dive!! - Nem gondoltam volna, hogy máris "rebootolják" a Free!-t... :dirr: Félek, hogy ebben sem MAKE US FREE NO SPLASH!, sem BORN TO MAKE HISTORY! nem lesz, pedig fujoshi sportaniméknél most már én is elvárom az ilyesmit! XD

Aho-Girl - Na látjátok, végre egy nem túl hosszú, a sorozat tartalmát pontosan lefedő cím, ugye, hogy lehet ezt így is csinálni? :lol: (De tényleg, így előttem van a "kreatív team": -Te Béla, mi legyen az új cuccom címe? -Há' nem t'om, miről szól? -Egy hülye csajról... -Akkor "Hülye csaj", mit kell itt mindig mindent túlbonyolítani? XDDD)

Isekai wa Smartphone to Tomo ni. - Erről csak annyit akarok, hogy leborultam a főhős "értelmessége" láttán. :dirr:

Isten: "Bocsi, balesetből haltál meg, de cserébe újjászülethetsz egy fantasy világban és még kívánhatsz is egyet!"

Srác: "Az okostelefonomat akarom!"

Titkos: *headdesk*

Gamers! - Amikor a téma érdekelne, de tudod, hogy ebből is "K-ON" lesz, ahelyett, hogy egész nap MMO-oznának, vagy különböző multiplayer játékokból nyomnának ranked meccseket a szereplők és ezekre épülnének a poénok, mert így esetleg még élvezhető is lenne... -___-

Skirt no Naka wa Kedamono Deshita. - Ez meg a szezon "meglepetés animéje" lesz, annyira érzem... XDDD Már a szinopszis végén is akkora plot-twist van, hogy az államat szedtem fel a földről, simán lehet akár még a legendás és többszörös Oscar-díjat nyert Kuzu no Honkai szellemi örököse is ezzel a felütéssel! :D (Surcinak főleg ajánlom, mind a poszter, mind a leírás nagyon ígéretes, szerintem oda-vissza fogja verni a Netsuzou Trapet, főleg, hogy ez tényleg "trap"... :lol: )
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Titkos 2017.05.31. 18:33-kor.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Surci írta: 2017.05.31. 17:15 Na gyerekek, kövi szezon?
Szokásos herp-derp szezon, az Owari S2-t nem utasítom vissza (bár most már legyen végre vége ennek az egész Monogatari-mizériának, könyörgök!!), a többire meg jó nagy NEM, egyet kivéve: Made in Abyss. Anon linkelgetett a mangából /a/-n + a szinopszis tűnik annyira érdekesnek, hogy azt mondjam, ha ez valami olyasmi lenne, ahogy azt fejben elképzeltem, akkor ez egy nagyon durva okosság lesz.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta: 2017.05.31. 18:32(bár most már legyen végre vége ennek az egész Monogatari-mizériának, könyörgök!!)
Bevallom, azért nem gondoltam volna, hogy Junchi valaha ilyet ír... :lol:
Junchi írta: 2017.05.31. 18:32 ...egyet kivéve: Made in Abyss. Anon linkelgetett a mangából /a/-n + a szinopszis tűnik annyira érdekesnek, hogy azt mondjam, ha ez valami olyasmi lenne, ahogy azt fejben elképzeltem, akkor ez egy nagyon durva okosság lesz.
Amúgy már így a képek alapján pusztán dizájnra is ez tűnt az egész nyári brancsból a legeredetibbnek, csak jó szokásomhoz híven azért kivárok, ha tényleg jó lesz, majd lehet becsatlakozom.
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Titkos írta: 2017.05.31. 18:35
Junchi írta: 2017.05.31. 18:32(bár most már legyen végre vége ennek az egész Monogatari-mizériának, könyörgök!!)
Bevallom, azért nem gondoltam volna, hogy Junchi valaha ilyet ír... :lol:
Hát, azért mindennek van egy bizonyos határa és a Monogatari bizony az a cucc, ahol nem csak a koncepció fulladt ki mostanra, de az sem tűnik fel Shaftéknak, meg annak a szőröstalpú majom Nisiónak, hogy ez a stílus egyszerűen már fárasztó, idejétmúlt, lejárt, lerágott és minden egyéb jelző, ami még eszembe juthat. Ezért is örültem kicsit a Kizumotyónak, mert ott legalább láttunk végre valami mást, de a sorozatok továbbra is abban a szellemben születnek, hogy "tessék, itt van ez a bomba wannabe artsy cucc, ilyet még nem szart a világ, és te sem láttál még ilyet". Há' dehogynem, az összes korábbi Monogatari is ilyen volt. Úgyhogy, mostanra kicsit unom már ezeket az egykaptafa szituációkat, meg mondom, ez egy olyan stílus és vizuális látványmágia, ami rövidtávon működőképes, hosszabbon már... nem annyira.

Na mindegy, hátha végre tényleg vége lesz.
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Akosss »

Én a Ballroom e Youkoso-t várom a legjobban, sok jót hallottam róla és egyedi a táncos téma, de remélem nem lesz nagyon shounenes, kár lenne... Viszont ha már shounen, ott a Shoukoku no Altair, ami egy alternatív történelmes, török/közel-keleten játszódó, varázserők nélküli cuccos, mint shounen, látok benne potenciált, egy próbát talán megér. Aztán ott van a Made in the Abyss, ami nagyon megfogott valamiért a chibi karakterdesignjával, meg hogy gyerekek a szereplők, kellemes kis fantasy sorozat kerekedhet ki belőle.
Ennyi, ami úgy ténylegesen érdekel. A Dive!!-t nézem még, mert noitaminA, plusz talán valamelyik epizodikus vígjáték-sorozat is jöhet, a Keppeki Danshi! Aoyama-kunról például a Sakamoto desu ga? jutott eszembe, ha lesz olyan őrült hülyeség, akkor lehet bepróbálkozom vele.
Válasz küldése