A Föld pusztul. A még életben maradt emberek és robotok reménytelenül keresik az egyetlen személyt, aki még segíthet rajtuk. Lunát. Azt a Lunát, akit Casshern több ezer évvel ezelőtt elpusztított. Ennek következtében terjedt szét világunkban a halál. Casshernt azóta senki sem látta, de most újra feltűnt. És nem emlékszik semmire. Körülbelül így foglalható össze a történet néhány mondatban. Viszont nehogy azt higgye bárki is, hogy a néhány mondatos összegzés egyfajta lekicsinylése az alkotásnak.
Casshern újra feltűnt a színen, és nem érti, mi zajlik a világban. Miért sivatagosodik el minden, miért nem nyílnak a virágok, miért halnak a robotok, és miért akarja mindenki megölni. Utazásai során viszont mindig egy kicsit többet ismer meg abból, ami volt, ami történt, és ennek következtében egyre több kérdés merül fel benne. Természetesen állandó útitársai is akadnak a 24 rész folyamán, akik szintén segítenek neki felépíteni mindazt, ami elveszett az évek alatt.
Az anime becsapósan indul. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy az első részek alapján egy verekedős, mechás, vérontós, szuper-erős alkotásnak könyveljük el, hiszen már a 7., 8. rész környékén kiderül, itt lényegesen komolyabb dolgokról van szó, mint pár bőrrucis mecha nézeteltéréseiről. Az anime olyan filozófiai mélységekbe merészkedik, amit egy alapvetően szórakoztató műfajtól nem is igazán várna az ember. Élet-e az élet halál nélkül? Élnek egyáltalán a halhatatlanok? Miért érdemes élni? És ha azt mondom, „Nem akarok meghalni”, az jó dolog? Hiszen akkor tudom, hogy szerettem élni, és hogy éltem. Ezen kényes kérdéseken kívül saját magunk megismerésének és elfogadásának fontosságára is nagy hangsúlyt fektet a mű, így a 10. rész környékén már sokkal inkább átbillen a libikóka a filozofálós animék oldalára. Ettől függetlenül természetesen maradnak a verekedős jelenetek, marad a szuper-erő, viszont nincs annyira előtérben, hogy azok, akik csak emiatt kedvelték az animét tovább nézzék.
2008-as alkotás révén a grafika kifogástalan, néha kicsit szálkás, néha kicsit torzult, de mindez nagyon jól kihozza a harcok dinamikáját, az éppen aktuális elmebajt, haragot, és minden egyéb érzést, amit a szereplők éreznek. Az opening és az ending teljesen rendben van, illetve a visszatérő betétdalok nem csak minőségben, de hangzásban is tökéletesen illenek az alattuk futó részekhez.
Mindent összevetve, a Casshern Sins egy nagyon komoly alkotás, amit valószínűleg elég kevesen fognak végignézi teljes terjedelmében, de ez a filozófiai animék átka. Az minden esetre biztosan segít rajta egy kicsit, hogy a mechafight részét valószínűleg az érzelmileg kevésbé érettek is értékelni fogják. Ja, igen. Vannak benne durva részek. Kiskorúak kerüljék.
Ismertető