Hogy mi is pontosan a Legend of the Galactic Heroes (későbbiekben csak LoGH)? Röviden: Egy híres, 10 kötetes seinen regény, 110 résznyi OVA-ba adaptálva. Hosszan tartó móka az egész családnak, már persze abban az esetben, ha a legkisebb fiú is elmúlt már 18. Műfaját tekintve kőkemény sci-fi (és háborús dráma), témáját nézve meg úgy nagyjából minden, amit csak elbír az űrben kóválygós, egymással acsarkodós műfaj, de leginkább politika, hadsereg, háború, űrcsaták, nagyüzemű kavarás és emberi gyarlóság velős masszájával lehetne a legjobban körülhatárolni. Emellett egy nagyon komoly fejlődéstörténet, jól átgondolt sztorivezetéssel, több száz megjegyezhetetlen nevű karakterrel és rengeteg apró részlettel.
Valamikor 3500 környékén járunk (kalauzunk lesz egyébként a teljes sorozat alatt egy koffein-narrátor). Az emberiség kinőtte már a Föld nyújtotta szűkös kereteket, és egész galaxisokat vett uralma alá. Így alakult ki a történetben egymással vicsorgó két hatalom: A nemesi Poroszországot megidéző, kemény-hatalmi módszereket preferáló, diktatórikus Galaktikus Birodalom és az emberi egyenjogúságot és szabadságot hirdető Szabad Bolygók Szövetsége. Kettejük szembenállása immár 150 éve tart – hol az egyik, hol a másik fél van épp fölényben, az erőviszonyok rendkívül kiegyenlítettek. A történet kezdetén pont az egyik ilyen „kisebb” ütközetükbe csöppenünk bele, ahol a Birodalmiakat egy fiatal tehetség, Reinhard von Lohengramm vezeti, míg a Szövetség inkább nagyképű, pökhendi vezetőket jelölt ki erre a csatára, bízva a létszámfölényből adódó sikerükben. A „seregszám” azonban, mint tudjuk, nem mindig jelent automatikus győzelmet, különösen, ha épkézláb stratégia sincs mögötte, így Reinhardék csapata, a túlerő ellenére is játszi könnyedséggel darálja a demokráciát hirdető ellenfelet. Az egyik szövetségi flotta rangos admirálisát sikerül is kiütni a játékból, így az eseményeket a történet másik főszereplője, Yang Wenli veszi kézbe, aki Reinhardhoz hasonlóan maga is kiváló stratéga és hadászati zseni. A csatát ugyan nem sikerül megfordítania, de a Szövetség megsemmisítő vereségét legalább sikerül elkerülnie. A Birodalom vígad, a Szövetség, kissé visszafogottan ugyan, de szintén éljenez, Yang és Reinhard pedig megindulnak az előléptetésekkel, sikerekkel, kudarcokkal és fájdalmakkal tarkított rögös úton, sziporkázó jellemfejlődéseket, emberi drámákat és grandiózus fordulatokat és eseményeket garantálva.
A LoGH az a sorozat, aminek hatását csak az érzi át, aki sikeresen abszolválta mind a 110 epizódját. Nincs még egy olyan anime, ami ennyi réteggel, ilyen szintű komplexitással rendelkezne, miközben ténylegesen komoly tartalmakkal kényeztet. A háromjegyű epizódszám ezúttal nem csak alibizés - a sorozat egyetlen percre sem vesztegeti az idejét, ami nem is csoda, elvégre legyen bárhol is az ember, írjunk bármilyen évszázadot, a természetükből fakadó összeférhetetlenségük mindig, mindenütt jelen lesz, ami konfliktusokba torkollik, végül háborúhoz vezet. Közben megismerjük a két szuperhatalom sajátos világát, bepillantást nyerünk az értékrendjükbe, gondolkodásmódjukba, közelebb visz a kulcsszereplőknek számító emberek belső világába, hogyan állják a sarat egy-egy összecsapás során, illetve a saját házuk táján sem árt okosan sepregetni. Utóbbi különösen hangsúlyos mindkét fél számára, elvégre az autokrácia sosem megoldás a problémákra, csak elfedi azt, a demokrácia pedig mit sem ér, ha korrupt, gerinctelen és gyáva politikusok demagóg szöveggel ferdítik az igazságot. Külső és belső konfliktusok együttese a LoGH igazi sava-borsa, miközben a grandiozitás jegyében már nem is egy anime törtnetét látjuk – sokkal inkább a történelmét.
Két dolgot lehetetlenség LoGH-ozás közben tenni: palástolni a lelkesedést, illetve töményen fogyasztani. Baráti jó tanács, kedves leendő (és vad feltételezéseim szerint fellelkesült) néző: Ne darálva fogyassza ezt a fogást. Félő, egy idő után töménynek találná, rosszabb esetben a torkán is akadhat. Tekintsen inkább rá úgy, mint egy minőségi, szó szerint évekig érlelt italra – kóstolgassa, ízlelgesse és élvezze ki minden egyes vele töltött idejét. Mellé minőségi muzsika sem szükséges, a zenei anyag tetemes hányadát klasszikusok adják. Amennyiben a tisztelt ínyencnek kedvére van Bach, Dvorak, Schubert, Mahler vagy Beethoven, nyert ügye van. A kissé porlepte grafika és a változó minőségű animáció lehet, a monokli megtörölgetését eredményezi majd, de tekintsen rá úgy, mint egy igazi retro-esszenciára, az audiális szegmens úgyis kárpótolni fogja Önt, pláne, ha az egyébként kiváló szinkronszínészek munkáját is nagy becsben tartja. Kérem, csengessen, ha végzett, és ne mulassza el cilinderét megemelni a legutolsó epizód után, majd selyemkesztyűjét félrerakva tapsolni.
Ismertető