×

Regisztráció

Anime: Chronus

Chronus © Studio 4°C

Chronus (movie, 2014)

黒の栖[クロノス]

Kuro no Sumika - Chronus


Hossz: 25 perc
Műfaj: akció, fantasy, természetfeletti

Rendezte: Onda Naoyuki
Karakter dizájn: Shimizu Yasuyuki
Zene: Ishizuka Toru
Stúdió: Studio 4°C

Hivatkozások: ANN, AniDB

Kapcsolódó címek:
Harmonie (movie, 2014)

Értékelések:
Nincs elég szavazat.

Chronus © Studio 4°C
Makoto középiskolás fiú, aki gyerekkora óta sötét titkot őriz: látja a halálisteneket - fekete ruhás alakokat, akik ha megjelennek valaki közelében, az illető hamarosan meghal. Makoto megtanult együtt élni nyomasztó képességével, és mivel úgy gondolja, úgysem szegülhet szembe a fekete alakokkal, megpróbál együtt élni velük. Azonban egy nap az iskolában tűnik fel a halálistenek egyike, méghozzá Makoto gyerekkori barátja, Hazuki közelében.

A Chronus 25 perces rövid film, mely az Anime Mirai 2014 projekten belül elkészült négy film egyike, a Studio 4°C kezei alól. A Harmonie mellett a Chronus a másik kiemelkedő darab, amit érdemes megtekinteni a négy film közül.

A történet bár rövid, de jól összeszedett, már az első pár perc megalapozza a sötét hangulatot a jól megválasztott hangeffektekkel a háttérben.
Annak ellenére, hogy maga a sztori egyáltalán nem újszerű, mégis sikerült belőle egy kellemes filmet összehozni. Természetesen nem maradhat ki a romantikus szál sem a történetből, és még egy kis akciót is kapunk a történet második felében. A történet szépen lezárt, kellemes befejezéssel.
A film grafikája meglehetősen egyedi, elég részletszegény, kissé nyers és egyszerű karakterekkel.
Bár nem valószínű hogy maradandó nyomot hagy a nézőben, de egy egyszeri megnézésre mindenképpen érdemes film.
Írta: Hikari
Hikari értékelése: 6 (megfelelő)
2014.09.21.
54186 olvasás

Ismertető értékelése:
4.50 (kiváló), 2 szavazat
Az értékeléshez jelentkezz be.

Képek:

Chronus © Studio 4°C

Hozzászólások:
Hol lehet nézni?
#1 | 2014.12.08. | írta: Ichigo17
Hozzászólás írásához jelentkezz be.