Aah, aaah... ahh. No, sikerült végre eljutnom addig, hogy megírjam ezt a blogot. Ez az első alkalom, hogy itt, az AoiAnime hasábjain blogolok, úgyhogy remélem, érdekes lesz, yoroshiku~! Ez az első blog kicsit hosszú lesz, továbbá elég személyes jellegű is, az elejét nyugodtan ugorja át, aki nem szereti az ilyet. Azért igyekszem majd tárgyilagos és tényszerű lenni a személyes élmény megosztása (lévén ez egy blog) mellett. Tehát egy kis kitérő következik...

Kezdjuk egy kis "történelemmel", és egy afféle műajánlással. Miután átrágtam magam a Mohiro Kitoh által írt Narutaru mangán (melyből egy, a manga történetét félig feldolgozó anime sorozat is készült), ill. a hozzá tartozó tonnányi szinopszison (merthogy fordításban még az sem jelent meg végig, a japántudásom meg izé, szóval hiányos), elővettem a nagy kérdést: mit is csinál ez a fickó mostanában? Bokurano-t rajzol, ír az Ikki-be. Hm, na jó, nézzük meg. Jé, megvan fordításban végig, ami kijött. Hát... nem túl izgi, sok ismerős arc és sok loli, valami bazinagy meka meg sok angst, mi ez az egész? Azért olvassuk tovább, hátha visszatér a Narutaru-feeling. Nos, az nem tér vissza, ez a történet teljesen más, de egy csöppet sem kevésbé zseniális. Ami azt illeti, pár fejezet (többeknek a 12. volt a töréspont, nekem kicsit korábban) elolvasása után nem tudtam letenni, és kénytelen voltam végigolvasni együltő helyemben az egészet (akkor 38-at; havonta jelenik meg, mostanáig 41 fejezet jött ki a magazinban). A Kitoh-ra jellemző földöntúli, szokatlanul idegen design, a karakterrajzok minimalista, de annál hatékonyabb megjelenítése, vagy a szokatlanul mély perspektívából bemutatott karakterepizódok olyan elemei ennek a mangának, melyek kötelező olvasmánnyá teszik a mangás sci-fi műfaj rajongói számára (tessék elolvasni).

Node ez egy anime blog, úgyhogy írok az animéről is :) Nem fogom tudni elkerülni (igazából nem is nagyon akarom), hogy ahol helyénvalónak látom, ott összevessem az animált feldolgozást annak eredetijével, a Bokurano mangával. A fentiekből talán kiderül, hogy nem kis várakozással tekintettem az anime elé, amikor megtudtam, hogy lesz. Kitoh Bokuranojának soryboard-szerű, roppant meggyőző képi világa egyenesen filmes vagy animés feldolgozásért kiált. Most megkapta... ;)

A készítő stúdió, a Gonzo nem sok jóval kecsegtet, láttunk már tőlük sz@rt és aranyat is bőven, az ultimate story destroyer funkcióról nem is beszélve. A rendező... (Hiroyuki Morita - GSC, Kiki, Noein, Planetes, elég vegyes a kép) érdekes kijelentéseket tett a készülő animével kapcsolatban, mely szintén nem sejtet sok jót, de erről majd később (amikor már nem spoiler). A seiyuu castban vannak nagy nevek (Akira Ishida, Mamiko Noto, hogy 2 fontosabbat említsek), ez pozitív. A nyitó/záródal pedig Chiaki Ishikawa szerzeménye és előadása, és nagyon jóra sikeredett (ahogy ez egy See-Saw énekestől elvárható; már várom a júniust, amikor kijön a single).

Nézzük hát az első epizódot. Egy rövid jelenetsor bemutatja a szereplőket, mindenkiből kapunk egy kicsit, az alapszituációt és a nyári táborban kialakult laza kapcsolatrendeszert asszimilálhatjuk. Kana az ügyeletes cute loli, akiért mindenki oda meg vissza, és akit persze utál a bátyja, ne legyen egyszerűen csak cute loli. Igazából, ha eredetileg az animét látom (és nem ismerem Kitoh-t), akkor csak legyintek ebben az óriási '07-es dömpingben, hogy egy újabb kid's show, esetleg átpörgetem az elejét. Nos, ezt ne tegyük, szükségünk lesz később az infóra ;) Eztán unalmukban persze meglátogatják a srácok a tengerpart melletti barlangot, és találkoznak a fura szerzet, kissé (kissé?) szórakozott Kokopellivel, aki felvázolja nekik az általa készített játétok játékát az übermekával, amelyben természetesen a világ megmentése a feladat. Sokszor, egymás után, egy hasonló übermeka legyőzése által. A játékban való részvétel feltétele egy szerződés megkötése, melyet egy különös fémállványzatra való tenyereléssel kell hitelesíteni (mindenki megköti, kivéve Kanát, akinek megtiltja bátyja). Aztán reccs, mindenki 1 villanás alatt a parti homokban elterülve találja magát, és amikor meglátják az 500 m magas mostrumot, majd mellette egy másikat - mely épp az ideteleportálás közbülső fázisában leledzik - megkezdődik a 15 kamasz életreszóló kalandja... Azt hiszem, ennyi elég a történetből, nézzük, milyen kvalitásokat sikerült felvonultatni a Gonzo stúdióban dolgozó szorgos kis animátoroknak és kollégáiknak.

Először is, a seiyuu cast jól el lett találva. Mamiko Noto majdnem tökéletes, mint Komo, a többiek sem hagynak igazán kívánnivalót maguk után, Kokopelli 1 epizódos szerepe is megkapta, ami kijár neki. Ugyan az anime manga Kokopelli 1-3. fejezeteit dolgozza fel úgy-ahogy, sajnos nem találkozhatunk Koemushival (Dung Beetle/Ganajtúró), pedig őszintén szólva az ő hangjára lettem volna a legkíváncsibb (na majd a második részben). A karakterintro kissé esetlen és kissé felemás, bár nyilvánvaló, hogy a mangában alkalmazott tablószerű bemutatás itt nem állja meg a helyét. Pár időrendi csere és apróbb insertek a mangához képest, semmi extra, ettől még nem lesz semmi sem rosszabb (egyelőre jobb se). A cockpit, a lobotto vezérlőterme a különféle székekkel kis átalakuláson esett át, jobban örültem volna, ha az "ezerszem" megoldást meghagyták volna, majd meglátjuk. A harc légköre, a háttérzene és a hanghatások el lettek találva. Nagyon atmoszférikus az ütemes zaj (zene) a harc előtt, ill. közben. A világítótorony fenyegetően köröző fénykévéje kiválóan erősíti az összhatást. A pilótafülkében kínált látvány meggyőzően mutatja be az egymással összecsapó monstrumok fizikai méreteit. Összességében sikerült összehozni a csatajelenetet.

Egy dolog kissé bosszant, hogy a Kitoh-féle eredeti mecha-designt nem találták megfelelőnek a produkció tejhatalmú urai (vagy ki tudja, nincs elég nagyteljesítményű rendering számítógép?), és némileg egyszerűsítették, alakították, "racionalizálták" őket. Kár volt. Sajnálom azt is, hogy kihagyták a vadászgépeket (nomeg a hadsereg jelenlétét úgy overall), bár pótolták pár ügyefogyott polgári "megfigyelővel" a külvilág által érzékelt benyomást. Hogy az egész az éj leple alatt, sötétségben játszódott, kissé csökkenti a dolgok monumentális jellegét, így sajnos nem sok látszik a harcoló felekből sem. Egyébiránt az animáció viszonylag konzisztens, bár nem igazán kiemelkedő, a hátterek megfelelően kidolgozottak. A hanghatások rendben vannak, ebben a tárgykörben a Gonzo nálam jó helyen áll az NHK meglepően jól sikeredett hanghatásai óta (bár a sound director nem ugyanaz). Ha így megy tovább, ki lehet hozni a rendelkezésre álló alapanyagból, amit kell.

Végül nem álltam fel csalódottan az első részt megnézve, akár jöhet is a következő ;)