Oldal: 100 / 109

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.17. 23:15
Szerző: A mordályos nyul
Még mindig van a tarsolyomban előadó-bemutató-alapanyag, bizony! :)

A következő vendégünk egy csapat, amelyik a hiperkreatív vizuálcsemege klipjeivel hívja fel magára a figyelmet. (Anyukám szerint csak azért zenélnek, hogy klipet csináljanak, lol. :D ) Némelyik videójuk néha viral útra kél, szóval lehet találkoztatok már velük.

OK GO
Mármint ez nem egy felszólítás, hanem ez a nevük. :D nem saját poén Már csak a látványért is érdemes megnézegetni őket, de én a zenéjüket is nagyon kedvelem! <3

- Ez a videójuk Grammy-t is kapott, pedig az elején még nem olyannak néz ki, mint egy díjazandó vidi, sőt, de a végére azért csak összeáll a kép. :)

- Igen, azok igazi pirítósok, igazi pirított mintával, összesen 2430.

- De zenéltek például autóval is. Autóval! AUTÓVAL ZENÉLNEK!!!4NÉGY Legkreatívabb dolog sztem, amit eddig láttam. <3 Na meg persze elhivatottság rendesen.

- Zene súlytalanságban. <3

- Drónos tömegjelenetes flashmobrahajazós? (Nyul titkai: flashmobokon mindig bőg.)


Na jó, nem lövöm le az összeset, csak a legjobbakat. :D És amúgymeg piszokság, hogy ennyit énekelnek az életemről, méghozzá jó előre, pedig meg sem kérdeztek, lol...

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.18. 19:13
Szerző: Hikari
Gamma Ray: No World Order
Power metal at its best.
Kai Hansen hangja = pure fuckin perfection.
:banan:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.18. 21:05
Szerző: alvaro
A mordályos nyul írta:- Igen, azok igazi pirítósok, igazi pirított mintával, összesen 2430.
http://888.hu/article-100-milliard-fori ... -el-evente

Csak gyakorlom az ünneprontó skillemet :LOL:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.18. 23:12
Szerző: tulokos
Ejnye, alvaro!
Ráadásul a "fogyasztás ünnepe" is közeleg ( http://www.stencilrevolution.com/photop ... Banksy.jpg ), ne legyél ennyire buli gyilkos! ::uhoh::

Hikari

Ez most eszembe juttatta a "metálos korszakomat", amilyen kínos számomra visszagondolni arra az időszakra szerencsére annyira rövid volt! :lol:

Na szóval, hogy ne csak offoljak: én most a Radiohead új albumára kattantam rá, és ez a A Moon Shaped Pool. A youtube-on már fent is van egy ideje ez a két új klip:

https://youtu.be/TTAU7lLDZYU

https://youtu.be/yI2oS2hoL0k

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 08:58
Szerző: Hikari
tulokos írta:
Hikari

Ez most eszembe juttatta a "metálos korszakomat", amilyen kínos számomra visszagondolni arra az időszakra szerencsére annyira rövid volt! :lol:
Can't relate.
Számomra arra kínos visszagondolni amikor 12 évesen próbáltam beilleszkedés címszó alatt az akkori kortársak által hallgatott népszerű zeneszámokat hallgatni és közben legyűrni a folyamatos hányingert. Dehát ízlések és pofonok. ;)

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 09:14
Szerző: alvaro
tulokos írta:...én most a Radiohead új albumára kattantam rá, és ez a A Moon Shaped Pool. A youtube-on már fent is van egy ideje ez a két új klip
Az első nekem teljesen meh volt, de a Burn the witch után megnyaltam mind a tíz ujjam. A zene és a klip is adja rendesen a hangulat.

Egyébként nálam ez a kettősség egyébként is teljesen jellemző a Radiohead-re. Bár, ha jól belegondolok, sok minden másra is, még Trent Reznor is írt olyan számokat, amiket nem tudok / akarok hova tenni, miközben hatalmas kedvenceimet is létrehozta.

(Juteszembe, ma reggel végre leért a Kaguya-hime, a végén még megnézem...)

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 10:04
Szerző: Titkos
Ha már itt metáltól kezdve egészen a különböző egyedi/alternatív előadókig szó volt mindenről az elmúlt egy oldalon, gondoltam ezt csak így itt hagyom, mint igazi csemegét. :lol:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 12:51
Szerző: tulokos
Hikari

Hehe, én a gimiben futottam bele ezekbe a "nagyon kemény" zenékbe :lol: , mert ott voltak olyan srácok, akik folyton metált hallgattak, így kiprószáltam többek között ilyeneket, hogy: Manowar, Stratovarius (jesszumpepi, már ezek a nevek is olyan murisak :D), Sepultura, Megadeth (ezt a számot még mindig csípem tőlük: https://youtu.be/ceiyvKwpRRo ), Anthrax ( https://youtu.be/ZWSPItDCOkI ). Aztán persze már előtte szerettem és azóta sem vetem meg a Metallicát, Alice in Chains nagy kedvencem, bár azok már inkább a Nirvanahoz állnak közelebb, nem pedig a klasszikus metálhoz.
De szóval inkább arról van szó, hogy ezeket a nagy metál balladákat és fekete bőrszerkós vén-macsók előadásában nem tudom már röhögés nélkül végignézni/hallgatni. :lol:

alvaro

Nekem éppen az első klip és zene tetszik jobban. :)
Örülök, hogy alakul a Kaguya-hime..., kíváncsi vagyok a véleményedre!

Titkos ::are::

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 16:48
Szerző: Titkos
tulokos írta:Manowar, Stratovarius (jesszumpepi, már ezek a nevek is olyan murisak :D)
Várjál, én ugye gimiben mit sem tudtam még arról, hogy egyáltalán mi ezeknek az együtteseknek a neve. XD Aztán, amikor a "kemény arcok" itt mondogatták egymásnak, hogy "fú, meg a Manóvár!", akkor mindig az jutott eszembe, hogy "Mi a fene, ezek vajon ezt nézik?" :lol: Mondjuk azon is meglepődtem, amikor megtudtam, hogy van ilyen nevű magyar együttes, hogy "Depresszió", nálam az mindig egy kerülendő "kórkép" volt, nem valami olyan, aminek még direkt próbálnám a hatását zenével elérni. XDDD
tulokos írta:De szóval inkább arról van szó, hogy ezeket a nagy metál balladákat és fekete bőrszerkós vén-macsók előadásában nem tudom már röhögés nélkül végignézni/hallgatni. :lol:
Jaja, ez tény, nem csak a metálnál, hanem úgy általában a rocknál van jó pár ilyen arc, akik valahogy túlzottan "benne ragadtak" ebben, aztán valahogy ugyanolyan viccesek, ahogy nagypapaként próbálják a "kemény, rendszer ellen lázadó rockert" előadni, mint amikor Schwarzi is még 70 évesen is újra Terminator-bőrbe bújik. XD Egyszer haverral pont ezeket elemezgettük. XD

Titkos: Ja, "tök jó" a Tankcsapda, úgy 20 év alatt sikerült kihozniuk két hallgatható számot, de legalább az agyatlan hörgés még mindig megy nekik, ők így 40 körül még mindig kamaszodnak... :dirr:

Haver: Aha, ilyesmi "kedvenceim" nekem is vannak, én pl. a Nagy Feró - Ganxsta Zolee párost bírom, ahogy nagypapaként, lassan járókerettel és a nagymamájuk babos kendőjével a fejükön adják elő, hogy övék a pénz, a maffia, a punci, stb. :lol:

Szal na, vannak ilyenek. :D (Nem úgy, mint az általam linkelt "narkós Tron" orosz énekes, aki legalább szándékosan csinál hülyét magából és látom, nálad is hatott. XDDD)

(Amúgy van pár Kamelot és Bon Jovi szám, amit szeretek, légyszi ne verjetek meg! XD)

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 17:21
Szerző: Hikari
Titkos írta:
tulokos írta:De szóval inkább arról van szó, hogy ezeket a nagy metál balladákat és fekete bőrszerkós vén-macsók előadásában nem tudom már röhögés nélkül végignézni/hallgatni. :lol:
Jaja, ez tény, nem csak a metálnál, hanem úgy általában a rocknál van jó pár ilyen arc, akik valahogy túlzottan "benne ragadtak" ebben, aztán valahogy ugyanolyan viccesek, ahogy nagypapaként próbálják a "kemény, rendszer ellen lázadó rockert" előadni,
Azért a legtöbb nagy és régi bandánál pont jól megfigyelhető az együttes fejlődése, mind technikailag, mind a mondanivaló szintjén, sőt, sokszor teljes stílusváltás is végbemegy ennyi idő alatt. 20-30 éven át nem lehet ugyanazt játszani, és nem is teszik általában.
Amúgy pont itt is látszik, hogy az olyanok mint a Judas Priest, Black Sabbath és a többi nagyok mennyire nem a pénzért csinálják, hanem mert ez szenvedély. Amíg bírják, színpadon vannak, mert ez az életük. Ez számomra sokkal dícsérendőbb, mint Justin Beaver (:P) picsogása. Ő nem is lesz sehol 10 év múlva nemhogy 30.

Persze léteznek olyan bandák, akik direkt túlzásba viszik az over-the-top imidzset, ide tartozik a már emlegetett Manowar, bár őket nem ismerem annyira, vagy a Guitar Hero által híressé vált Dragonforce. De ők magukat sem veszik komolyan.

Amúgy minden zenei műfaj bőven kiröhöghető, legyen szó akár a rapperekről, vonagló popribikről, béna fiúcsapatokról, de akár jazz vagy klasszikus előadásokról. És általános tény, hogy a legtöbb metal klipp béna.

Ugyanakkor nem tagadható, hogy ahhoz, hogy egy banda egy értékelhető metal albumot összehozzon, elég magas szintű hangszeres tudás kell (például a svéd death csapatok halálpontos dobolását valaki 15 év gyakorlás után se tudná reprodukálni, gitáron meg bárki próbált már komolyabban játszani, van fogalma róla, milyen nehéz gyors ütemben csak pengetni).
Az emlegetett power metal csapatok énekesei általában képzett énekesek (Pl. Joacim Cans, a Hammerfall énekese hazájában, Svédországban poénból indult egy zenei tehetségkutatóban és lazán megnyerte). Ami meg a témákat illeti, persze van sok kivétel, de mégis a metalon belül azért elég komoly dalok is előfordulnak, elég, ha a Metallica One-jára gondolunk, ami a Johnny Got His Gun című könyv sztorija alapján íródott. Ha ezen valaki nevet, hát rajta.

Ennek ellenére soha nem vitattam, hogy a metal tipikusan "acquired taste", akárcsak közeli rokona, a klasszikus zene. Ugyanis első hallgatásra senki nem fog elégedetten csettinteni sem Bach ellenpontozásos fúgáira, sem egy komplexebb metal szám riffjeire. De akit megérint, és ráérez az ízére, az igazán meg tudja szeretni.

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 18:06
Szerző: tulokos
Titkos

Igen, a rockerek közt ugyanúgy megvan ez a jelenség. Nekem is van egy vicces sztorim: az egyik osztálytársam egy alacsony, vékony és törékeny srác volt, de imádta a hörgős metált, meg a kemény rockot stb. és egyszer megkérdeztük, hogy ugyan miért van oda ennyire ezekért, és azt mondta "mert érzem benne az erőszakot". :lol:
Nevetséges volt a szitu, de közben meg egész korrekt választ adott, így legalább megértettem valamit. :D

Hikari

Látod, itt a nagy különbség: a klasszikus zenén általában nem szoktam nevetni, de a metál mint szubkultúra vagy "életérzés" reflexből kiváltja nálam a kínos feszengést, és ez független attól, hogy mennyi munka és gyakorlás van az ilyen produkciók mögött is. :)
(Ráadásul mennyivel "tökösebb", ütősebb komolyzenék születtek másfél évszázada: például Csajkovszkij 1812 (nyitány), ezt úgy írta meg a szerző, hogy igazi ágyúkat kell elsütni az előadáskor, aztán a Szláv induló szintén nagyobb "metál" szerintem. :) Ja, és leginkább a New York-i Filharmonikusok, vagy a japánok előadásában érdemes szerintem meghallgatni ezeket, utóbbiak különösen rajonganak az orosz klasszikus zenéért. :D )

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.19. 19:13
Szerző: alvaro
tulokos írta: alvaro

Nekem éppen az első klip és zene tetszik jobban. :)
Valószínűleg az is benne van, hogy nekem ez a második áll közelebb a "komfortzónám" magjához. Már elég nehéz és pont a megfelelő mértékben repetitív ahhoz, hogy hipnotikus legyen. (Egyébként nem tudok rájönni, hogy a klipben tényleg egy ilyen Csendesdomb-falva szerepel, vagy csak a revizort szivatták :lol: - de ez a homály is tetszik, értelmezhetem, ahogy épp tetszik.) Képes vagyok órákon át hallgatni egy számot, ha megfelelő hangulatot ad az íráshoz. Biztos említettem már pár ilyen számot, pl. a múltkor általam linkelt Madoka AMV alá vágott Emily Browning-féle Sweet Dreams is ilyen. De használtam már íráshoz Mawaru Penguindrum OST-t, Fringe és Doctor Who trackeket, Rammsteint, Touhou- és egyéb játékzenéket, Nine Inch Nailst, Depeche Mode-ot, meg a jó ég tudja még, mi mindent. Magyart általában nem, nagyon könnyen elvon a szövege. Az angolt már nem biztos, hogy beviszi a DMA, ha nem figyelek, a németre-japánra meg már akár figyelhetek is, mert legjobb esetben is töredékes lesz... Persze a legegyszerűbb, ha nincs szöveg.

(szerk. Visszautalva a kedvencek-felejthetők jelenséghez megjegyzem, meghallgattam a teljes albumot, és ezek után azt hiszem, a Burn the witch az egyetlen szám, amit ezután is hallgatni fogok belőle. Ez se ritka dolog, hogy egy egész albumból csak egy-két szám üt be. C'est la zsizny...)

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.20. 19:14
Szerző: A mordályos nyul
alvaro írta:
A mordályos nyul írta:- Igen, azok igazi pirítósok, igazi pirított mintával, összesen 2430.
http://888.hu/article-100-milliard-fori ... -el-evente

Csak gyakorlom az ünneprontó skillemet :LOL:
Nem csak neked jutott ez eszedbe.
le internet írta:Next up for Serious Business is an unexpected philanthropic detour, following concerns about the amount of food wasted.

"It was really nice to see people who thought the bread was being wasted speak out, because it shows that there is a lot of latent energy and interest," Mazen said.

The team is now looking to harness that energy in a research project for exploring ways to alleviate hunger, and will be hosting a benefit event in December. Look for it to go viral everywhere shortly thereafter.
Illetve
Dan Konopka írta:The toast was not eaten. The bread was given to us or purchased after its expiration date. Plus the process of burning the toast apparently renders the bread inedible.
Hikari írta: Amúgy minden zenei műfaj bőven kiröhöghető
Pontosan. Hozzáállás és ízlés kérdése.
Titkos írta:Nem úgy, mint az általam linkelt "narkós Tron" orosz énekes, aki legalább szándékosan csinál hülyét magából és látom, nálad is hatott. XDDD
Vitas teljesen komolyan veszi magát, és a rajongói milliói is komolyan veszik őt. Meg befutott divattervező.

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.21. 15:47
Szerző: Surci
tulokos írta:a metál mint szubkultúra vagy "életérzés" reflexből kiváltja nálam a kínos feszengést
Nálam meg az szokta kiváltani, amikor ilyen kultúrsznob szövegeket olvasok... bár nem sokáig, pár másodperc után elég széles vigyorra húzódik a szám.
tulokos írta:a klasszikus zenén általában nem szoktam nevetni
Én eléggé, különösen amikor valami fuvolás-pikulás manó-téma kerül elő, vagy a tubás tutulásokon is szétröhögöm magam. :D
tulokos írta:Ráadásul mennyivel "tökösebb", ütősebb komolyzenék születtek másfél évszázada
Hátöööö... nem. Maradjunk annyiban, hogy teljesen más életérzést közvetít a két műfaj, és ahogy komolyzenében, úgy metálban is vannak gyenge vagy semmilyen darabok. Épp tegnap dícsértem a LoGH full-klasszik OST-jét - de ettől még van kismillió olyan szerzemény, ami a világon semmit meg nem mozgat bennem, sőt alszok rajta. Vagy mondjuk ez, amit 4 éve raktak össze, mennyivel kevésbé epikus, mint mondjuk a Szláv Induló?Ami szintén nagyon jó, csak épp totál más érzést ad: arra a cári seregek nagyon szépen tudnának menetelni, míg mondjuk egy Rammsteinről más korszakok más seregeinek menetelése ugrik be szerintem mindenkinek.
tulokos írta:egyszer megkérdeztük, hogy ugyan miért van oda ennyire ezekért, és azt mondta "mert érzem benne az erőszakot". :lol: Nevetséges volt a szitu, de közben meg egész korrekt választ adott, így legalább megértettem valamit.
Nem hiszem, mert megérteni ezt nem lehet, a zene tipikusan olyan dolog amit ÉREZNI kell. Meg kell hogy ragadjon benned valamit, és akkor rákattansz egy adott stílusra. Aztán ha sok hasonlót hallottál már, elkezded értékelni a technikai részleteit is, legyen szó akár komolyzenéről, metálról, trance-től vagy hiphop-ról. De ehhez az kell, hogy megfogjon az adott stílusban valami. A metálban pl. én sosem az "erőszakot" éreztem (nem is hallgatok direkt belezős blekkmetált, sőt a sárkányölős vikingmetál is távol áll tőlem, és a szövegre is ritkán figyelek), hanem elsősorban azt a hihetetlen kirobbanó és kimeríthetetlen energiát, amit ezen műfaj általam kedvelt darabjai hordoznak. Aztán ha ezen felül még hozzájön az az EPIC érzés, mint a NightWish esetében is a maga orchestral-grandiózus darabjaival, akkor instant WIN. Mást meg egyszerűen nem fog meg az ilyesmi, neki hiába is magyaráznánk az egyes riffek komplexitását vagy a gépfegyver-sebességű halálpontos dobszólókat.
tulokos írta:a metál mint "életérzés"
Nem tudom mit értesz ezalatt, mert pl. egy Cannibal Corpse teljesen más "életérzést" hordoz, mint mondjuk egy Dragonforce, vagy Kalmah és mondjuk egy későbbi Nightwish. Én eléggé át tudom érezni az utóbbi kettőt, míg az előbbiektől tisztes távolságot tartok (az elsőtől úgy egymilliárd fényévet minimum :dirr: ). Mondjuk ezt a feszengés-dolgot nem értem... netán valami kecskeáldozós-sárkányölős-mocsárban vérfarkassal kardozós dologra gondolsz, hogy ez fut egy metálfan agyában miközben hallgatja ezt a típusú zenét, és ezt halál komolyan is gondolja? XDDD :D
tulokos írta:"mint szubkultúra"
A külsőségeivel mondjuk egyetértek, de az az előadók részéről sok esetben csak performansz. Ez a része egyébként is főleg a tizenéveseknek jelent sokat, aztán kinövik, és marad az életérzés. De ennyi erővel bármilyen zenén lehet röhögni, pl. én nagyon jól el szoktam mókázni azon, amikor a fenti pikulás-manós témák előkerülnek valami operában, amik ugye sok esetben azt jelképezik, hogy valami kis nyomi tündérek kergetik egymást a réten, aztán ezt hallgatva a cilinderes-pingvinfrakkos ÚRIENBEREK barnacukros teájukat eltartott ujjal kortyolgatva, mélyen átszellemültve magyarázzák egymásnak hogy hát igen kérem, ez a magasmívészet :D

Na de eredetileg nem ezért jöttem a topicba, csak ha már itt vagyok, úgy éreztem meg kell védenem a metál becsületét :D Hanem mert a múltkor linkeltem egy Madoka-Rebellionos AMV-t a kapcsolódó fonálba, aztán az alatta szóló szám annyira bejött hogy kénytelen voltam rákeresni az előadó (Yousei Teikoku - TündérBirodalom LOL :D ) többi szerzeményére. És akkor ért a felismerés: ELKÓTYAVETYÉLTEM AZ ÉLETEMET4!! Kőkemény gótloli-Jrock gyerekek :dirr: , és fogalmam nincs hogy tudtam eddig élni nélküle... Különösen ezek találtak be, de linkelhetnék vagy 40 számot, akkora királyság. Juteszembe ismerős is volt valahonnan, hát persze, mert a Mai-Hime OST-ért nemcsak Kajiura felel, hanem Yui-chan és csapata is (kedvenc a kapcsolódó számok közül), ill a Jövőnapló c. kiváló kambodzsai animációs darahorror egyik openingjét is ők jegyzik - így legalább már nem találom irreálisan soknak azt a 3/10-et, amit dobtam rá :dirr: Úgyhogy ezeket nyomatom ezerrel. :cool:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.21. 16:01
Szerző: A mordályos nyul
klasszikus =/= komoly =/= szimfonikus
Sokszor vannak átfedések, de ezek nem szinonímák
Persze lehet nem sokan osztják ezt a gondolatomat.
tulokos írta:leginkább a New York-i Filharmonikusok, vagy a japánok előadásában érdemes szerintem meghallgatni ezeket
Érdemes belinkelni az ilyesmit. :D
Volt pár oldallal ezelőtt, hogy páran ilyen-olyan albumok számairól beszélgettek, de magamnak bezzeg nem találtam fenn őket sehol. :( Kár, hogy nem linkelték. Bár persze lehet pont azok nem is voltak fenn videómegosztón.
Surci írta:pikulás-manós témák
A zenében pont az a jó, hogy egyetlen szó nélkül, egyetlen kép nélkül elő tud idézni bármilyen érzést az emberben: sárkányöléstől kezdve szerelmi bánaton, partyrockon meg erőszakon át tündérekig. :) Vagy komplett mesékig.
#PixieLivesMatter

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.21. 16:44
Szerző: tulokos
Surci írta:Nálam meg az szokta kiváltani, amikor ilyen kultúrsznob szövegeket olvasok... bár nem sokáig, pár másodperc után elég széles vigyorra húzódik a szám.
Ja, igen, én abszolút csak a személyes véleményemnek adtam hangot. Nevetségesnek tartom a metált, mert eszembe juttatja a tizenéves énemet, valamint a Manowarhoz hasonló bandákat (mivel arról az életérzésről és szubkultról beszéltem, amelyet főleg ők képviselnek, Titkosnak pacsi, mert azonnal megértette, hogy ilyesmiről van szó:

https://www.google.hu/search?q=manowar& ... 0Q_AUIBigB )

Pont. Ennyi, és ezzel véletlenül sem vitattam azt az axiómát, hogy akármi más is kiválthat nevetést az emberekben. Mindenesetre ha sikerült ezzel a "kultúrsznobsággal" pár másodpercnyi vidámságot csempésznem az olvasók mindennapjaiba, akkor már megérte. :D

Egyébként több helyütt írtam már, hogy nem hiszem, hogy a magas színvonal az műfaj függő dolog lenne, ezt továbbra is tartom. De ha már itt tartunk, akkor megjegyezném, hogy az érzéseket is meg lehet fogalmazni (aztán valahogy megérteni azokat): én úgy gondolom, hogy a korábban felhozott két orosz klasszikus zene maximálisan hozza az "EPIC"-et ( bár nem szeretem ezt a szót, mert szerintem azt is jelenti, hogy "GICCSES" :lol: ), akárcsak egy veszettül dübörgő metál, és közben senki sem parádézik fekete bőrszerkókban. Pusztán ennyi volt részemről az összevetés alapja ebben a konkrét esetben. Nem állt szándékomban a klasszikus zenét úgy általában a metál (itt ez esetben tágan értelmezve, mint műfajt :D) fölé helyezni. Sőt, ha jobban megnézed, a Metallicát például a pozitív emlékeimhez soroltam.

A mordályos nyul

Betettem volna a linkeket, de nem találtam meg a konkrét előadásokat, amelyekre gondoltam. :neutral:
De egyébként érdemes megemlékezni a kis hazánkról is: János Ferencsik nevéhez sok nagy előadás fűződik például, és most találtam is a youtube-on anyagokat

https://youtu.be/IZrA_mYKcbo

Szerk.:
A metálhoz még annyit, hogy amúgy hatalmas kedvenceseim a következő "alternatív" (funk-rap-metal) bandák: Rage Against The Machine ( https://youtu.be/w211KOQ5BMI , ezt a klipet Michael Moore rendezte :) ); Faith no More (az újabb albummal visszatértek a "gyökerekhez" :lol: : https://youtu.be/glr878X82PE ); Red Hot Chilli Peppers...

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.23. 16:34
Szerző: A mordályos nyul
Az új videoklip! Na jó, megérte várni, úgy érzem. :D

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.11.24. 22:13
Szerző: Rui-chan
Valahol sejtettem, hogy AmaLee fel fogja dolgozni a Yuri!!! on Ice openingjét, de sokkal gyorsabban követte el, mint gondoltam. :D Ennek mondjuk örülök, szeretem a stílusát és a hangja is szép. A csatornáján megtalálható a többi dal is. Egyébként ha létezik hivatalos angol szöveg, akkor sem azt használja, hanem a saját maga által fordítottat.
Szvsz Kiseijuu OP 100-szor jobb így, mint az eredeti. :thumb:

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.01. 09:28
Szerző: A mordályos nyul
Titkos írta: És tényleg! :D XDDD Mondjuk ha már a Diamondnál tartunk, ebből a szériából talán még az előzőnél is jobban bejött az első OP, a Crazy Noisy Bizarre Town.
Akkor azért nem bírtam sehogy megtalálni, mikor a feldolgozás címéből kiindulva valamiféle 4. openinget kerestem. Mondjuk vagy akkor voltam figyelmetlen, vagy most lett több verzió is feltöltve. :oops:

---------------------

Más.
Az érzés, amikor már szinte mindent únsz, amit meg nem, ahhoz épp csak nincs hangulatod, vagy meg akarod kímélni a megunás tragédiájától, és akkor egyszer csak új szívcsücsök jön szembe a Youtube-on!
Lucky Chops, avagy a swag trottyosbanda. ::daisuki::
About section írta:Armed with the belief that positive music can change the world, Lucky Chops is on a mission to bring life back into the music industry. The intensity of the band’s energy is fueled by their desire to inspire others.
Yes please!!! <3

A táncoslábú hajasbaba szaxofonos srác egy másik bandában is játszik: Too Many Zooz. Erre a videóra már pár hónappal ezelőtt ráörömködtem magamban, de akkor még nem kezdtem el beleásni magam a témába, csak megállapítottam, hogy az utcazenélés is tud nagyon király lenni. :)

BTW, Lucky Chops jön februárban pestre, nekem már megvan a jegyem, ha valaki esetleg szeretne bandázni. :)


Szerk:
Bakker, imádom! :D

Kép

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.01. 16:25
Szerző: Titkos
A mordályos nyul írta:
Titkos írta: És tényleg! :D XDDD Mondjuk ha már a Diamondnál tartunk, ebből a szériából talán még az előzőnél is jobban bejött az első OP, a Crazy Noisy Bizarre Town.
Akkor azért nem bírtam sehogy megtalálni, mikor a feldolgozás címéből kiindulva valamiféle 4. openinget kerestem. Mondjuk vagy akkor voltam figyelmetlen, vagy most lett több verzió is feltöltve. :oops:
Jó, mondjuk én is kicsit elírtam, mert csak a Daimondon belül értettem, hogy "első, harmadik, stb. OP". Hivatalosan ez a sorozat ötödik OP-ja, mert az első JoJo sorozatnak kettő van, illetve utána még van egy a Stardust Crusaders S1-nek, illetve S2-nek és amikor a Diamond is Unbreakable kezdődik, az indít ezzel az OP-al, de csak annak a szezonnak már három OP-ja van. XD

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.01. 16:31
Szerző: A mordályos nyul
Az úgy oké. A 4 viszont nem tudom, hogy jött ki a youtubernél. :D

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.01. 16:40
Szerző: Titkos
A mordályos nyul írta:Az úgy oké. A 4 viszont nem tudom, hogy jött ki a youtubernél. :D
Lehet elfelejtette, hogy a Stardustnak két OP-ja is van. :D

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.03. 03:21
Szerző: Titkos
Főleg Surcinak ajánlom. :vigyor:

Edit: Ezt meg magamnak. :lol:

Edit 2: Ez akár canon, akár fanmade, zseniális lett. *_____* (Mivel a JoJo endingjei mind nyugati együttesek számaiból lettek kiválasztva, simán el tudnám viselni, hogy ha úgy 10 év múlva eljutunk a part 8 animálásához, akkor ez legyen az endingje, ha már az egyik kedvenc számom, ez a feldolgozása meg különösen rulez. :D)

Edit 3: Találtam egyet Junchinak is. (Szóljatok, ha kezdek sok lenni... XD)

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.11. 17:59
Szerző: tulokos
A mordályos nyul írta:Új autotune sláger
:D Ezt most néztem meg és még ezt találtam mellette: https://youtu.be/DcJFdCmN98s ::japhaha::

Re: Mit hallgatsz éppen?

Elküldve: 2016.12.15. 08:47
Szerző: Ayla
Ha már itt járok, akkor belököm a Westworld OST-ét.
Ezt másfél napig hallgattam, majdnem megállás nélkül: https://youtu.be/X35voOs4rQA

Csak kicsit vagyok depi, csak kicsit.

---
Fentibbhez: bár nektek a tinikort juttatja eszetekbe a mötál, szerintem fontos megjegyezni, hogy minden műfajból van színvonalas meg szar ill. rádiósláger kategória. Utóbbiért nincs miért senki sem rosszul érezze magát, nem véletlenül lett rádiósláger. Arra van kitalálva, hogy akkor is hallgasd amikor már a tapétát húzod le a falról kínodban... csak, hogy pár órával később fél napon át dúdolgasd.

Én sok mindent hallgatok, de lelkem eladtam a mötálnak. Az viszont nekem is gány és mindenkinek, ha nyomoronc, dallamtalan hörgésre felnőtt fejjel is azt mondja, valaki talpig bőrben, hogy ez jó is meg zene is :"D Többek között... aztán ott van a Nickelback :dirr: