Oldal: 13 / 37

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.19. 13:50
Szerző: Titkos
Btw, így Vree második "most sem jött össze" sztoriját olvasva nekem is az ugrott be, hogy PM-ben cseréljetek már telefonszámot, vagy valami és akkor meg lesz oldva a dolog. XD Azt tökre megértem, hogy nem úgy akar megtalálni titeket, hogy végigkérdezi a szórakozóhely összes asztalát, hogy "Öhm...izé....ez az Aoi meet?", de azért így az okostelók, laptopok, meg wifik korában egy társaságot ennél kényelmesebb módon is meg lehet találni, csak akkor persze arra készülni kell, nem eleve úgy odamenni, hogy "benézek, ha fél percen belül nem jön szembe egyik sem, én futok elfelé, mert amúgy is enyhén szocfóbiám van, csak azért megyek oda, hogy ne mondhassam, hogy még erre sem voltam képes". ^^" XD (Bocsi Vree, csak tényleg érződik a mondandódból egy ilyesmi hozzáállás is, anno az első meetjeimre még kb. én is hasonlóan "bátran" mentem úgy 15 éve, csak én vagy inkább oda sem mentem és valami kifogással lemondtam, vagy ha már ott voltam, akkor viszont "végigvittem" mindenképp. XD Szal nekem csak ez a "nem találtalak meg titeket fél percen belül, úgyhogy inkább elhúztam" rész a fura, de tudom, én, aki még ott sem tud lenni, ne dumáljak. XD) Azt a részét viszont nem értem, miért érzed cikinek, hogy "30 évesen anime meetezek", ezt rajtatok kívül szerintem senki nem tudja, hacsak nem cosplayben nyomjátok, de azt azért kétlem. XD Ja, illetve fura, hogy egyszer azt írod, hogy gáz volt a hajad, tuti ijesztő és ez zavarja a büszkeségedet, majd a post vége felé meg már azt, hogy "rossz jel, hogy nem ijedtek meg tőlem, ezek szerint már annyira le vagyok strapálva, hogy ez a normál kinézetem", vagy mi... XD

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.20. 02:50
Szerző: Dodgers
Olyan sokat/rámenősen nem akarok beleszólni a dologba, mert a con-os meetek abszolút a leginkább összehozható alkalmak a részemről, viszont egyetértek Titkossal abban, hogy szerintem sincs kimondottan ok arra, hogy Vree feszélyezve érezze magát azért, mert a meeteken most már 25+ az átlagéletkor, nincs sehol se megírva, hogy kajáldában/kocsmában/satöbbi helyeken miről beszéljen az ember, pláne felnőtt. :D Persze, nyilván úgy egy kicsit más a szituáció, hogy az itthoni köztudatban "kínos" az, ha valamilyen szubkult keretén belül jönnek össze emberek, de tekintve, hogy a kamionsofőr faterommal huszon-x évig jártam nyáron kamionos találkozókra, nálam az ilyen szintű feszélyezettség abszolút nincs meg, mert ott helyben szerintem durvára mindegy, hogy miről beszélnek egymással az emberek. Bármiféle, nem-bicikli járműhöz abszolút nem értek, úgyhogy a kamionokról (meg az autókról, meg a motorokról...) szóló diskurzusok kábé egy autentikus ördögűzés érthetőségére vannak korlátozva nálam, de mindig is lejött az, hogy a faterom és a haverjai vidáman, jó hangulatban és lelkesen tudnak beszélgetni az ilyesféle dolgokról családos ember létük ellenére, ilyen szempontból pedig nem látok külömbséget aközött, meg az Aoi meetek között. És tényleg, ki a halált érdekel szerinted úgy istenigazából, hogy melyik társaság miről beszélget? :D Ezt tényleg nem lekezelő kérdésnek szánom félre ne értsd, de gondolhatod, hogy hány ember ül be úgy, hogy érdekli hogy ki miről beszélget, pláne olyasmiről, ami kapcsán fél perc hallgatózás után úgyis azt fogja leszűrni, hogy számára ismeretlen dologról van szó. Mondom, amúgy megértem az aggályod okát, de szerintem több jelentőséget tulajdonítasz neki mint amennyije van, és ha akarod, tényleg azt tudom mondani hogy legalább egy próbát tegyél még vele. Nem erőszak a disznótor persze, de valamilyen szinten szerintem konzervatívan állsz a dologhoz, és direkt azért írtam le a példámat, hogy mutassam hogy mások hogy csinálják. Könnyen rá lehetne vágni persze, hogy a járművek a felnőtt életben "megengedett" beszédtémák, de ez a fajta idézőjeles korlátozás is olyan, amin csak forgatni tudom a szemem, pláne látva azt hogy a fateromnak mennyire jól esik másokkal osztozkodni a hobbin.

A telefonszám esetében mondjuk ugyancsak egyetértek, jóval egyszerűbb lenne szerintem számokat cserélgetni, mint ott a helyszínen találgatni hogy merre is az annyi.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.20. 09:43
Szerző: Titkos
A kamionos példa jó, akartam is írni tegnap, hogy ha csak maga az "anime meet" ténye zavarja Vree-t, kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy inkább csak egy "jelige", ami utal a fő összekötő témára, de nyilván nem csak animéről lesz szó. :) Csak azért még mindig ez a fő összekötő kapocs, nem hívhatjuk "favágók gyűlésének", vagy ilyesmi. :D

A telefonhoz meg még annyit, hogy szerintem majd vagy legyen kinn valakié az asztalon, vagy állítsátok rezgőre, mert conos tapasztalatból tudom, hogy a következő találkozón meg az lesz, hogy:

Vree: "Hívtalak titeket!"

Akit hívott: "Bocsi, utólag vettük észre, akkora alapzaj volt, hogy nem hallottuk odabent. ^^""

XD

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.20. 10:00
Szerző: Junchi
Szerintem a telefonon felül is 1000+1 módja van annak, hogy megtaláljon az ember még egy ilyen kisebb társaságot is, például én anno (de még manapság is) gyakran élek a "miről fogom felismerni a másika(ka)t/" közös előegyeztetéssel, ami 99%-ban eddig nem jelentett problémát, aztán, ha ez (vagy valami más, előre lediskurált alternatíva) mégsem jönne be valami miatt, akkor jah, ott a telefon, annak is újabb 1000+1 módja.

Hogy ON(abb) is legyek: Mondom, ha lenne valami ilyen grillezős, szabadba, tó közelébe kimászós találkánk valamikor nyáron (mikor nem 32-fok fölött perzsel a Nap), arra szerintem megpróbálnék feljönni. Rég voltam már ilyenen, pedig bírom őket.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.20. 11:12
Szerző: Surci
Junchi írta: 2018.05.20. 10:00 Hogy ON(abb) is legyek: Mondom, ha lenne valami ilyen grillezős, szabadba, tó közelébe kimászós találkánk valamikor nyáron (mikor nem 32-fok fölött perzsel a Nap), arra szerintem megpróbálnék feljönni. Rég voltam már ilyenen, pedig bírom őket.
Nyáron ugye meleg van, így ezt előre tervezni nehezen lehet, de én mindenképp akarok ilyesmit, csak nemtom még mikor pontosan. Júniusi időpont lehetséges, vasárnapra tenném mert az az egyetlen nap a héten ami 90% hogy szabad nekem. Helyszín a csömöri tó, ha jobb ötlet nincs, mert ott vannak ilyen faházak asztallal meg paddal, és oda le lehet ülni.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.05.21. 13:56
Szerző: scineram
Nem ismerem a helyet, de jónak tűnik. Én tudok néhányakat vinni kocsival, akik igénylik. A vasárnap is jó őtlet, a helyszín garantálását meg rád bíznám.

Egyébként faszbukkon is az Aoi csoportban megtalálhatók vagyunk sokan, amin keresztül lehet egyénileg üzenni. De nem tudom, a csoport #MAGA mennyire nyilvános.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.10. 21:21
Szerző: Surci
A korábban említett grilles sztorira térnék rá: mikor legyen? Hétvégére terveznénk, részemről jobb lenne a vasárnap, de ha másoknak nagyon nem, akkor próbálok alkalmazkodni. Javaslataim: 2 hét múlva hétvége (júni 23-24) vagy 4 hét múlva hétvége (júli 7-8, bár júli 14-15 meg a Nyári Con, szal nemtom aki nem pesti, mennyire szívesen jönne 1 hét alatt 2X). Ha ezek nem jók akkor várom a javaslatokat.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.11. 18:58
Szerző: iskariotes
^^ Június 23-án van a Múzeumok Éjjszakája nevű program. Nem azt mondom, hogy ne akkor legyen csak gondoltam jelzem, hogy van egy ilyen dolog is akkor.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.11. 21:48
Szerző: Leara
Nekem jelenlegi állás szerint mindkét időpont jó :).

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.12. 09:23
Szerző: Junchi
Júni. 23-24-es hétvége nekem tuti nem jó.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.12. 09:33
Szerző: Catrin
Nekem se. Júli 7-8. viszont jónak tűnik.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.12. 19:08
Szerző: Rui-chan
Nekem meg sajnos pont a július 7. nem jó. Július 8. vasárnap igen, ha esetleg arra a napra terveznénk.

Június 23-24 eddig úgy néz ki jó.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.12. 19:54
Szerző: Surci
Nekem minden hétvégém képlékeny de számomra is jobb lenne (bármelyik) vasárnap. Eleddig úgy tűnik hogy a júli 8 lenne akkor a legmegfelelőbb...? Aki szeretne még jönni, jelezze mennyire lenne jó ez a dátum. Ill. kérdés hogy ez is ilyen szigorúan Aoi-s happening legyen-e, vagy aki akar hozhasson animés havert-barátnőt-párt-akármit?

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.13. 00:27
Szerző: Akosss
Szerintem a júli 8 nekem is jó lesz, de nem vagyok benne 100%-ig biztos.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.13. 02:45
Szerző: Ricz
Megpróbálok elérhető lenni. Attól függ, lesz-e másik haveri kocsmakúra (na meg én se leszek szétcsapva, meg kicsit újabban egészségtelen mennyiségben iszok)...

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.17. 18:51
Szerző: Leara
Surci írta: 2018.06.12. 19:54 Ill. kérdés hogy ez is ilyen szigorúan Aoi-s happening legyen-e, vagy aki akar hozhasson animés havert-barátnőt-párt-akármit?
Hm, szerintem lehessen, ha a többiek is benne vannak... ez az a fajta program, amin (eddigi tapasztalataim szerint) minél többen vagyunk, annál jobb szokott lenni :D.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.06.17. 20:08
Szerző: Surci
Leara írta: 2018.06.17. 18:51 ez az a fajta program, amin (eddigi tapasztalataim szerint) minél többen vagyunk, annál jobb szokott lenni .
Mint a javaslat felterjesztője, dettózom :D

Akkor, mivel nem érkezett ellenszavazat, július 8. (vasárnap) a kitűzött céldátum, ha csak valami orbitális felhőszakadás el nem mossa a napot. Nemtom mikor kezdjünk, de javaslom a délelőttöt, én már reggel kimegyek foglalni a helyet, remélem szerencsénk lesz és a pecások nem foglalnak el mindent addigra :D

Ill. nemtom milyen kaja legyen. A grillt javaslom, kevesebb a cécó és idő vele mint a főzőcskézéssel, kevesebb cucc kipakolását igényli és egyéni ízlésre szabható az ízvilága - de ha kell, pörkölt is lehet, ha más nem, én megfőzöm, de ahhoz kell állvány, bogrács meg egy csomó fa, ezek nekem a panelalbiban nem állnak rendelkezésre.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.01. 09:13
Szerző: Surci
Elvileg 1 hét múlva lesz (lenne?) ez a grilles event, érdeklődnék kik vennének részt.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.01. 12:11
Szerző: Ricz
Surci írta: 2018.07.01. 09:13 Elvileg 1 hét múlva lesz (lenne?) ez a grilles event, érdeklődnék kik vennének részt.
Én jó eséllyel biztosan (addig se kell a szaros lakásfelújítást csinálni), és valszeg velem jön Ama is. Ő még képlékeny, rendszerint az utolsó pillanatban derül ki, hogy tud-e jönni vagy se.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.01. 21:11
Szerző: scineram
Nekem megfelel, ott leszek. Mondjátok azért, hogy ki mit vigyen! Mondjuk most az forog a fejemben, hogy bicikliznék oda.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.02. 10:57
Szerző: Junchi
Nem reagáltam, mert még mindig nem tudom biztosra a hétvégémet. :/ 50-50 momentán, pedig szeretnék jönni.

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.02. 18:46
Szerző: Catrin
Akkor én 60%, hogy megyek. XD (Ha igen, akkor viszek vmi sütni- és innivalót, nasit, szerintem mindenki vigyen valamennyit/valamit, azt kész.XD)
Remélhetőleg jön velem párom is (Hirotaka) és egyik haverunk is (pintergreg).

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.02. 19:08
Szerző: Surci
Én viszek grillrácsot meg szenet, ezutóbbiból remélem elég lesz a 2.5 kg-os brikett. Majd addigra kerítek gyújtósnak fát is valahonnan (felszedem a pakettát a lakásban vagy nemtom :dirr:).

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.06. 09:08
Szerző: Leara
Én is megyek + viszek magammal még egy embert. Be van lőve valami időpont, hogy kb. hányra érjünk oda?

Re: Fórumtali(k)

Elküldve: 2018.07.06. 09:32
Szerző: Catrin
Szerintem mi 11-nél előbb nem esünk oda, sorry.XD

Írtam fentebb, hogy mindenki hozzon enni-innit szerintem magának, amennyit elfogyaszt és ezenfelül mehet a közösbe mennyiségtől függően, ha mégis többet hoz. Viszek még vmi nasit. Ezenfelül ki mit vigyen? Egyéb kellék? (műanyag/papír tányér? szalvéta? kenyér?)