Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Catrin
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1187
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Catrin » 2020.12.01. 00:07

(Uhh, bocsi, én meg úgy döntöttem, ha utólag át is nézem, azt a lenti kínos szöveg-tömböt nem fogom értelmesebbre fogalmazni/tördelni, megértéseteket köszönöm. xd)

(Hm, amúgy az egész kihívás alatt csak most agyaltam el azon, hogy ha nem számítom az előző FMA anime próbálkozást, és egyéb dolgait... és úgy veszem, hogy a BH második fele már 2010-es, akkor vajon hányadik helyre tettem volna be? Elég nehéz megmondani, talán 3-6. között valahova. De mindegy, annyira 2000-es évek érzéseket hoz, hogy tényleg nem trollkodtam volna ide, mint a DB-t. Csak időnként eszembe jut tök jogosan az évtized elejéhez kötni.)



2. Yuri!!! on ICE (2016)

I. Könnyű döntés volt, mielőtt valaki azt hinné, hogy az MXTX állapotom óta még ez dilemmát okoz... (persze majd kifejtem decemberben, miért lett "félrehajítva" ez a cucc - nem lett, csak több szempontból is lényegesen jobb a másik).

II. Nagyon nehezemre esik írni róla, halogattam is rendesen, valószínű az első helyezettel is így leszek... Egyszerűen nehéz hsz-t, akármit írni a függéseimről. És mindig attól tartok, ha engedek a tl;dr késztetésnek, abból valami nagyon kínos dolog és iszonyatosan nagy időpocsékolás sülhet ki (szerk.: így is lett XD). Szóval fogalmam sincs, mit írjak, hol akarom kezdeni, miért akarom túlbonyolítani, és nem is igazán hiszem, hogy erre bárki is kíváncsi... Az meg sose ment, hogy a kedvenc cuccaim kedvéért, reklámjaként, az előttük való tisztelgésként valamilyen menő, tényleg szép és meggyőző posztot kreáljak. Részben mert úgy érzem, nincs is rá szükség, és itt nincs is kinek szóljon. Másrészt pedig talán nem is vagyok rá képes. És persze nem is veszem ezt az egészet ennyire komolyan. Tényleg.XD

III. Figyelitek ezt a címet?? Mikor az előbb ide leírtam, valamiért felderengett talán még tulokos(?) régi posztja, amiben azon (is) szörnyülködött, milyen undorító hatásvadászattal voltak képesek leírni azt, hogy Yuri a jégen.XDDD Nosztalgikus. Ahogy az is, amit emlegettek már a többiek itt korábban: hogy az ember tényleg először leszbi lányokat hitt, amíg ki nem jöttek a srácokról a képek, AMIRŐL ELŐSZÖR MÉG EGYÁLTALÁN NEM GONDOLTAM/TUK, HOGY YAOIONICE LESZ. (utálom ezt a kifejezést rá btw xd)

IV. Előttem már szépen leírták a többiek, hogy miért jó cucc, és nem is várja tőle az ember, hogy tökéletes legyen. Persze engem is az alábbiak miatt vett meg:
- reálisan, alaposan, nemzetközi szinten bemutatott sportág, ehhez illeszkedő, kidolgozott látvány és zene
- a főszereplők őszinte, folyamatosan ábrázolt, bizalmas, szeretetteljes kapcsolata, és a hozzá társított bevállalós fanservice
- a humor, a dráma, a romantika és a sport előtti tisztelgés arányának lenyűgöző kezelése.

V. és itt be is fejezhetném a posztot, mert az előző gondolatjelek voltak a lényegesek, de SORRY:

Szóval úgy ültem le anno elé, mikor indult, hogy uhm, sportanimét nézek... csak rászántam magam, hátha érdekes lesz. Két dolog motivált erre: 1. tetszett a borító és a trailer, mert végre nem középiskolások YESSS, 2. régebben szerettem nézni a műkorcsolyát, és ez anime feldolgozásként annyira egyedi témának tűnt, amiről kár lett volna lemaradni. +motivált valamennyire az is, hogy AA fórumon aktív élet kezdődött a topicjában (ahová bár csak néha írtam, de jó volt a részese lenni, később aztán jó nagy rajongást csaptunk, még külön kihívást is tartottunk^^). Aztán ami ebből lett... Első rész WOW, milyen látványos volt már ennek az orosz bishinek a programja, rajong érte a japán srác, aki a 6. helyezett lett... OMG sír, hogy egy nemzetközi versenyen (grand prix) csak a 6. (a világon az aktuális mezőnyben a 6. legjobb korcsolyázó??!!!), ne sírj, úgy is nyerni fogsz később... és ki ez a szőke hülyegyerek??? Az orosz a rész végén megjelenik a japán onszenjében és pucéran bejelenti, hogy az edzője lesz????!! WTF???!!!! IGEEEN?!!! Hatásvadászat és móka volt a köbön, szépséges látvánnyal, a végén tetszetős fanservice jelenettel (pasi mellbimbó, véééégreeeee - a bishikről a legtöbb helyen előtte jó pár évig hiányzott - köszi Hiramatsu). Szóval hamar érződött, hogy az elemei a női közönség triggerelésére álltak be (ok, a fullpasi stábtól ezt vártuk, de így is örülök, hogy sok-sok srác is elismerően nyilatkozik erről a FUN CUCCRÓL). Ettől kezdve a részek egyre csak jobbak lettek: sok-sok móka, Yuri-Viktor KÉMIA és VERSENYEK. Nagyon jó választás volt a grand prix versenye, mert bár rohamtempóban, de baromi jól belefértek vele ebbe a 12 részbe. Zseniális adagolás, zseniális rendezés, amit Sayo mutatott. Szóval?? SORRY DE SPOILERES SOROZATVÉGIGÖMLENGÉS KÖVETKEZIK: Viktor rögtön két Yurit is edz?? A rövidprogramjukon felcserélve adja nekik a választott szerepeket, hogy a szerényebb Yuri szexizhessen, a vad kölyök Yurio pedig angyalka legyen a jégen, hahahaha IGEEN. Yuri könnyedén lealázta a többi japánt (elképesztően tehetséges és szépen animált/kreált koreográfiával, ez a srác PRO, csak az önbizalma a béka segge alatt), Yuri és Viktor többet taperolják egymást, mint animés párok közül eddig bárki?!!! BIZALMAS BESZÉLGETÉS, a hosszabb -szabad- program kidolgozásának nehézségei?? A dal címe yurionice, gyönyörű zongora és hegedű játék, amire EPICWIN előadást és ugrásokat gyakorolnak!!! A versenyeken egyre több mókásabb és tehetségesebb szereplő tűnik fel... Jó ég, egytől-egyig ARCOK, hülyék, trollok, viccesek vagy mogorvák, és nagyon... NEM JAPÁNOK EZZZZAAAAZZZZ! Yuri egy baromi nagy depizés után négyszeres flipet ugrik, ami Viktor védjegye WTF, az egyik legnehezebb ugrást totál magától megpróbálja!! Mi a halál, Viktor utána megcsókolja MINDENKI ELŐTT A PÁLYÁN. Ez volt az a pont, amikor rá kellett jönnünk, hogy nem bait volt, amit eddig láthattunk, sőt (visszanézve már sokkal világosabbnak látszott, hogy a 4. és 5. rész között a srácok tulajdonképpen már összejöttek, csak nem akartuk elhinni - bár a csók ki volt takarva, és a kapcsolatuk sosem volt szó szerint kimondva, a későbbiekben nem is volt igazán rá szükség ---->>>> aki ezt tagadja, az nem tudom, mit néz... de hogy nem figyeli a YoI-t az 100%, aki pedig még ezek után is csak baitnek / fangirl fejős sorozatnak tarja, az fogalmazza át úgy, hogy fangirl fejés gay főszereplőpárral, köszönöm). Szóval ezek után romantikusabbnál romantikusabb pillanatok között (repteres kézcsók+ölelős jelenet, BARCELONÁBAN A TEMPLOM ELŐTT EGYMÁS UJJÁRA KARIKAGYŰRŰT HÚZÓS JELENET) ismertük meg a többiek ütős koreográfiáját, vagy pl. hogy milyen az, ha Yuri Viktor támogató jelenléte nélkül versenyez. ÉS OMFG 10. rész vége??? Mikor kiderül, hogy valójában az előző grand prix végén már volt egy kis rúdtáncosXDDD afférjuk, ahol Viktor belezúgott Yuriba, aki részegen megkérte őt, hogy legyen az edzője, és VIKTOR EZÉRT MENT EL JAPÁNBA, nem csak mert baromira ráért, és mert látta Yuri tehetségét a provokáló YT videón. Óriási ending, óriási húzás, amire senki sem számított ettől a cucctól, pláne nem egy alapból is WTF GYŰRŰS JELENET UTÁN... A többi karakterből is mind tetszetős és elég volt, amit kaptunk, persze végig harmadik főhősként hangsúlyos maradt a fiatal tehetség, Yurio... Olyannyira, hogy egészen az utolsó rész utolsó harmadáig nem lehetett eldönteni, hogy Yurit tényleg legyőzi-e Yurio. És igen, legyőzte, óriási tehetség, nem sokon múlt, gyönyörű volt: YURIO NICE!!!!!!!!!! HA FIGYELTÜNK VOLNA A CÍM EZT MÁR RÉG LELŐTTE XDDD Persze Yuri utolsó előadása így is epicebb volt, mint Yurióé, összpontszám ide vagy oda, ahogy annak lennie kellett!!! azt hiszem az a sorozat egyik legkatartikusabb pillanata, mikor Viktor elsírja magát látva Yuri tökéletes ugrását. Ohh, pedig előtte kicsit hogy összevesztek, a végén pedig egyáltalán nem volt frusztráló, hogy arany helyett az ezüstnek örülhettek, ráadásul ezt is sikerült Viktuuri kémiával megfűszerezni... A végén pedig az ígéret, hogy Viktor visszatér még versenyezni..... és együtt edzenek ezúttal Oroszországban, szép zárás, de a gála korcsolyás endinggel még inkább, AHOL EGYÜTT KORCSOLYÁZZÁK EL ELKÉPESZTŐEN ÜGYESEN ÉS ROMANTIKUSAN VIKTOR LEGELSŐ RÉSZBEN BEMUTATOTT, HÍRES KOREOGRÁFIÁJÁT. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Ehehehehe, hát igen. Lehet, hogy rohamtempóban láttuk az elődöntőket, döntőket (DE LÁTTUK! VÉGIG!!!), és lehet hogy a grafika sok helyen egyszerűbb, gagyibb, nem olyan szép, de minden kori moment kézzel rajzolt, folyamatos, valós mozdulatokat visszaadó (és van jó pár igazán ütős is közte)!!!!! Lehet a karakterek többsége flúgos és vidáman ömleng, de ez a szórakoztató és happy légkör óriási hangulatra pörgeti fel az egész cuccot. Lehet, hogy a szerelem nincs kimondva, de a srácok minden érintéséből, szavából, pillantásából átjön a vágy és az érzelem. Lehet, hogy az egész giccses, fanservice dús, valamennyire nemzetiségeket sztereotipizálós, de FUN, KEREK, EGÉSZ, minden eleme jól van összerakva, és egy igazi sportanimét alkot. Nem, nem csak alibiből. 12 részen át - amiből 7-8 versenyekkel teli!! - láthatjuk, ahogy a legprofibb műkorcsolyázók versenyeznek az egyik legnagyobb nemzetközi versenyen: külön ehhez az animéhez készített teljes koreográfiákkal és zenékkel, valódi csarnokok, ország-helyszínek megrajzolásával, a közvetítés, a közönség nagysága, az egyes versenyzők rajongói, rokonai, a pontszámok és a verseny menetének folyamatos bemutatásával... Igen, ez mind-mind fontos eleme, háttere, óriási! Még a kommentátor hangját sem seiyuu, hanem szakmabeli adta!! Sok-sok apró részlet, amire ez a korcsolya geek gárda ügyelt: Sayo, Kubo, Hiramatsu stb. Óriási fanjuk lettem, azóta is követem őket itt-ott, vettem egy rakás YoI terméket, revaccsoltam az animét HÉTSZER............

Igen, ebből az összeömlesztett szövegből jól látszik, hogy a YoI valami nem várt, mégis hiánypótló cucc lett számomra. De igazából úgy gondolom, hogy nemcsak a szememben, hanem szumma a japán animés iparban hiánypótló darab, mert nagyon ügyesen rakta össze a jól ismert elemeket egy igazán új téma-alázattal és lendülettel. Lehetne még jobban, még színvonalasabban ezt űzni, ütősebb animéket kreálni... De mostanság nem igazán jön össze nekik.

Jelenleg:
Bejelentették, hogy movie készül hozzá, amiről most nem infóznék sokat. Lényeg, hogy Viktor múltjára és az akkori téli olimpiára fókuszálna, de abból ítélve, mennyit ülnek rajta Sayóék, valószínű másra mentek a főbb pénzek a mappánál, továbbá ez a csak múlt ötlet a japán közönségnek sem tetszik, így gondolom folytatás elemekkel is átszövik a filmet... Minap közzétették végre a kis trailer, amit még 2019-ben adtak a japán mozik egy eseményen. És hozzáfűzték, hogy továbbra is dolgoznak rajta, de még mindig nem tudják, mikor lesz a premier... Ehehehe, hááááááát, majd meglátjuk. Mindenesetre kíváncsian várom, bármit is kreálnak még hozzá, de szumma nincs hiányérzetem. Még úgy sem, hogy azért mégiscsak egy eléggé túltolt, 100%-osan pedig mégsem bevállalós cím, amit egy sokkal összetettebb sztori lazán lesöpört a dobogóról.



2. Kono Sekai no Katasumi ni (2016)

Ahogy már Leara is írta, 2019-ben fél órával meghosszabbították, de még nekem sem volt időm így revaccsolni, pedig baromira érdekel (bár azt hiszem, angol felirat ahhoz a verzióhoz még nem is készült).
Szóval belőlem is az itthoni anilogue-nak köszönhető mozis élményem beszél. Ez pedig már önmagában még jobbá, még felejthetetlenebbé teszi az élményt.
Sok újat én sem tudok elmondani róla, azon túl, hogy "II. vh-s slice of life", de pont ez az a szegmens, ami miatt könnyedén megszerettem. Egy hétköznapi japán lány, japán család, kisváros élete a háború idején, az atombomba ledobásának idején. Lassan, szépen, hangulatos visszafogottsággal ábrázolja a film ezt az időszakot és korszellemet. Nem éreztem, hogy giccses vagy túldrámázott lenne, és érdektelenségbe sem fulladt. Valahogy működik az egész, a karakterek és körülményeik teljesen a saját világukba vonzanak arra a 2-3 órára. Egyszerűen szép film. Érzelmileg nagyobb hatást gyakorolt rám, mint az előző helyezettek, pedig nem vagyok nagy drámát kedvelő, meghatódós típus. Szerintem itt sem ez kapott el, hanem sokkal inkább a kitartás, az élet esszenciája és szépsége, a legnagyobb nehézségek között.

Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1042
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Ricz » 2020.12.01. 16:34

Szóval, itt a fucking december, lassan a nemlétező pöcsökről jégcsap fog csüngeni kora hajnalban és reggel, szóval "gyorsan" letudom a magam részéről idénre ezt a klaviatúrahancúrt. Szóval az utolsó számozatlan tőlem a kevert pakliból...

--. TRIPLA HELYEZETT

Hát, nem a kihívás koronája, mert azt szerintem a Fate-poszttal már abszolváltam a magam részéről az nagy döntésképtelenségemben, de ez is valami. Ráadásul 3 darab filmről van szó, amivel egyúttal az elmaradozott filmeket is pótolgatom. Szóval innentől aki tényleges ranglistává akarja pöcsölni formálni a számozatlan és rendezetlen, az entrópiától szándékosan messze tartott Őskáoszt, hát hajrá, kíváncsi vagyok ki mit tenne sorrendbe, és most már csinálhat pótlistát is filmekből. Nyo de...

A) SHASHINKAN

12 perces művészi kivitelezésű filmecske, amely nagyjából 1895 táján veszi fel a fonalat valahol a tokiói külterületen. Először egy ifjú párt látunk, akik egy portréműhelyben elkészítik a közös képüket, majd 1-2 évvel később házasokként visszatérnek. Nem sokal később az ország nagyban ünnepel, mert orrba túrták a vodkától bűzölgő orosz medvét, és Ryujin (Port Arthur) immár japán föld. Ennek örömére a pár éves (4 vagy 5) kislányukkal együtt készül egy kép. Aztán egy az I. világháború idején, és így tovább. Szépen végigveszi a XX. század nagyobb pillanatait a japán történelemben, mint az 1923-as nagy kantói földrengést, a militarizálódást, a II. világháborút, majd a háború utáni dők fejlődését, a tokiói olimpiát, hogy valahol lezárja a 80-as évek derekán. És mindezt egy portréműhely és annak fényképészét, valamint a kisfilm eleji fiatal házaspár lányának történetén keresztül.

Egy csöppet egyszerű, de a megvalósítás és a zene teszi kiemeltté igazán, miközben ügyeltek az apróságokra is. Mint az elején az orosz-japán háború idején a tiszti ruha megjelenése vagy lobogóra kiírások, amik jelzik, hogy pontosan mikor is vagyunk az időben. Így követjük mellette a portréstúdió környékének a fejlődését is: a lassú beépülést, a háborús pusztítást, majd azt, ahogy szépen lassan megbújik a modern beton-üvegházak közt a kicsi, régi házas műhely. Persze, sokat játszik a fura kémia is a lány (majd érett nő és végül anyó), valamint a szépen lassan idősödő portrémester kapcsolata is, aki végigéli mintegy családtagként leány apjának, majd anyjának, a későbbi férjének és gyermekének halálát is. Vagyis lesz egy ismertségből afféle családi barátság, majd a háború után ez átfordul törődésbe, mikor már nyugdíj közeli öregasszonyként igyekszik ellátni a lassan 90-es éveit taposó, napja nagy részében ágyhoz kötött portrémestert.

Hogy pontosan mi fogott meg benne? Nyilván a történelem, de minél többször látom újra meg újra, valahogy nem ereszt a szintjéből. Valamiért nem érzem, hogy a film öregedne, vagy kezdenének megjelenni az első patinásodások rajta, amiből aztán szétmarhatja a rozsda.

B) KAZE TACHINU

Ha kedvenc Ghibli filmet kéne mondani, jószerével ez az első, ami eszembe jut újabban, másodikként pedig a Porco Rosso. Ez is olyan, hogy az évek múlásával éreztem egyre közelebbinek a művet. Röviden, ahhoz képest, hogy nem szól egyébről, mint arról a folyamatról, hogy a repülésbe szerelmes tervező miként akarja megépíteni álmai repülőgépét, amiből később a legendás Mitsubishi A6M Zero lesz, nem ígér nekünk hatalmas fenékrázásokat, epikus csatákat, vérfertőző testvéreket, szőrös csajokat, meg bő nyállal nyelvező lollancsokat (loli + kullancs), viszont egy ember sajátos küzdelmét elmeséli a saját álmaiért - még ha annak a célja egyébként másoknak is árt végül.

A kort szépen megidézi, a hatalmas sokfedeles repülőgépek lázálmait, a sárkányszárnyasokat, a csattogó vászonfedelekeseket, amiket annak idején olyan szinten komolyan vettek, hogy a századeleji "így néz majd ki a jövő" artokon az már-már megmosolyogtató mai szemmel. Emellett szintén megjelenik a nagy kantói földrengés egy röpke jelenetre, szóba kerül a Junkers repülőgépgyárban tett látogatással az autokráciától egyre inkább megőrülő világ, a világba menekülő Thomas Mann, a japán TBC-járvány... Míg nem végül teljesül az álom, megannyi kudarcot követően. És film vége.

Lehetne mondani, hogy "a kemény munka meghozza a gyümölcsét" tézisnek a filmje (voltaképpen az), meg azt is, hogy allegorikusan szó van benne Miyazaki és a Studio Ghibli kapcsolatáról is (valamelyest), de mindezek részére rengeteg lenne az üresjárat a filmben, amikor ezek kapcsán nem történik semmi, csak a tervezőt látjuk, ahogy építgeti a maga életét folyamatosan. Ez viszont még inkább emberközelibbé teszi.

Hogy még miért szeretem, az az animáció minősége és a zenék. Utóbbiról az aláfestések nagyon jól adják a hangulatot, az érzületet, amit megtámogat pl. a Die Kongreßtanzt film betétdalának átirata is, amit a japán szinkronszínészek (meg egyébként bármely nyelven) németül énekelnek el egy vidámabb pillanatukban, méghozzá Lilian Harvey-tól a Das Gibt's nur einmal (Csak egyszer jön el...). Szóval az adja.
Előbbi pedig, ami az animációt illeti. Miyazaki. Ghibli. Várható, d'uh. De mégis, a leginkább a repülős és a repüléses részek kidolgozottsága és folyékonysága tetszett a leginkább, amit utoljára hasonló érzéssel egyébként a The Cockpit OVA adott meg az első epizódjában, pedig ott igazából még spóroltak is a dolgokon.

C) UCHUU KAIZOKU CAPTAIN HARLOCK (2013)
(*határozott meglepődés* Egy évszám! Junchi, karácsonyra ezt kapod tőlem! :dirr: )

Avagy nem a Fate az egyetlen, amivel fel lehet engem kellőképpen piszkálni
SPOILER
(Civvie 11-t idézve, "I am so erect, that my dick cuts glass!")
; ott van erre Go Nagai vagy Leiji Matsumoto is. Csak míg Nagaitól érdemi művet ebben az évtizedben csak a Devilman Crybaby képében kaptunk, amiről tartom, hogy adaptációként továbbra is remek és találó, ugyanakkor elismerem azt az egy orbitális hibáját, ami egyébként pont a szerző sajátja: ez pedig a történetvezetés, azok lezárása. Hihetetlen abrupt, hirtelen csapásokkal képes lezárni, vagy pedig öles lépteket vesz egy ponton túl csak azért, hogy befejezettnek nevezhesse, és ez alól a Devilman manga sem kivétel. Emiatt pedig Nagai lecsúszott még említés szintjéről is a listámról (eddig a pontig), helyette maradt valaki, aki titokban meglapult még: Matsumoto.

Ő sem volt ebben az évtizedben túlontúl termékeny, hiszen az elején volt a Gin no Koshika mangájához, amit még amúgy Wii-n lehetett olvasni egy zenés reklám, amivel elmesélik a manga történéseit a Queen Bohemian Rhapsody számára. Volt egy felemás Ozma, ami egy befejezetlen kézirat adaptációja, amolyan sand punk jelleggel. Ugyanekkor volt a szerintem borzalmasan adaptált Uchuu Senkan Yamato live action is, ami az első évadnak és a filmfolytatásnak, avagy az első két filmnek (lévén a 73-as sorozatot 77-ben összevágták egy filmnek javítva pár következetlenséget). Aztán belobogtatták ezt a filmet, eleinte 2011-re. Majd 2012-re. Végül annyit csúszott a renderelés (egy teljes évet), hogy 2013 szeptembere lett belőle. De a teljesség igénye miatt említsük meg a Yamato remake-eket, amik nagyon jók, élvezem, imádom, de a kurva anyjuk túrós faszáról egyék le nagy kanállal a tejszínhabot, hogy a 2199-ből kivágták a Szivárvány-csillagköd csatáját, ami az eredeti szériában 50 hétnyi előkészület előzött meg ma már klasszikusnak nevezhető háborús filmeket elemezgetve, hogy egy kiélezett csatát kaphassunk, amiben a fele legénység belehal; és helyette kaptunk egy legénységrablós MEH-tasztikus valamit. Előreláthatólag a 2020-as évek viszont dúskálni fognak, mert már jön a harmadik Yamato mozi remake-je (Aratanaru Tabidachi), illetve lesz jövőre, majd 3 évente érkeznek a folytatásai, a Zero Seiki filmek.

Szóval, Harlock kapitány. A karakter először az Emeraldas vs. Harlock oneshotban tűnt fel, majd egyébként lett volna szerepe a soha el nem készült 73-as Yamato 27. részétől kezdve a 36. részig. Ehelyett a karakter tovább élt, saját mangát kapott, amiből '78-ban anime is lett, majd '81-'82-ben jöhetett a Waga Seishun no Arcadia, majd a Harlock Saga '95-ben, 2001-ben a The Endless Odyssey, ami már festegette a komorabb tónusokat. Ezt még megtámogatta az előtörténetet részben bemutató Cosmo Warrior Zero, a Galaxy Express 999, de feltűnt az Arcadia hajója a DNA Sights 999.9-ban is, meg tett egy kört az egyik elődje formájában a vadnyugaton is, aka Gun Frontier.

A karakter maga eléggé idealistán, de realistán van ábrázolva, ami aztán fokozatosan komorodott. A '78-as szériában fosztogatásainak a célja a szegények megsegítése, a közelgő éhezés elkerülése készlethalmozás útján, illetve elintézi a Föld őslakosainak visszatértét is, hogy ne fenyegessék az emberiséget (akik a Leijiverzum lore-ja szerint a Föld ikertestvérének, a pályáról elszökött La Metal bolygónak népe). A Waga Seishun részin előzményként is szolgál, valójában mint minden egyes Harlock-cím, ez is külön idővonalat képez. Itt a leginkább Ooyama Tochirou-val való barátsága van középpontban kifejtve egy kalandosabb szökési történet keretében. Aztán ott Nibelung-éneket Harlockosító Harlock Saga, de ezt skippeljük - nem azért, mert rossz lenne, hanem mert nincs értelme jelen esetben beszélni róla. Aztán jött a The Endless Odyssey, ami már kemény asztrofizikát tolt, a kapitány folyamatos néma és fenyegető meredéseivel, aminek egyébként a sztoriban meg is van alapozva azzal, hogy nem mutathat érzelmeket, különben a sorozat tényleges ellenfeleivel szemben alulmarad.

És elértünk a 2013-as CGI mozihoz, ami nagyon dark, nagyon komor, és kissé titokzatoskodó. Harlock továbbra is terrorista státuszban van a földi kormányzat számára, üldözött és tudják is, hogy valamire készül. Egy fiatal srác szegődik fel a hajójára, aki szép lassan kideríti, hogy térroppantó bombák segítségével akar Harlock egy szakadást nyitni a téridő szövetén, kvázi "visszaforgatva az idő kerekét", ami akár az ismert világegyetem pusztulását is előidézi.
Ez elsőre nagyon idegenként hat a karakter részéről, hiszen eleddig "mindent az emberiségért, a Földért" volt az elképzelés középpontjában, a lázadás tüzét éltető üzemanyag, amit most csak úgy sutba dobna. Szerencsére, el is mesélik, hogy mi ez a nagy nolanesedés a karakterben: egész egyszerűen bűntudatot érez, hogy miatta pusztult el hite szerint a Föld. Történt ugyanis a humán diaszpóra után rájött az emberiség, hogy egyedül vagyunk értelmes lények a galaxisban, mindenki más kiirtotta magát addigra. Így a több milliárd ember szépen elindult haza a honvágytól fűtötten, és kitört a légkörben a hazatérési háború.Túl sokan voltunk, túl kicsi bolygóra. A háborút az zárta le, hogy senki se léphet az anyabolygóra, mindenkinek más bolygókon kell boldogulnia. Harlock és az Arcadia volt az egyik olyan hajó a négyből, amely őrizte a békefeltételek betartását.
A lázadás pedig nem maradt el: miután tudomására jutott, hogy a bolygóföderációk politikusai nyaralónak és nyugdíjas otthonnak használják az anyabolygót, a regnáló kormányzat ellen fordult, ám lázadását véresen megtorolták. Az utolsó próbálkozásainak egyike volt a sötét anyag-hajtómű kiengedése, ami aztán belepte a Földet és éjszakává tette a bolygó egészén a nappalokat. Emiatt hosszú évek óta kínozza a bűntudat, aminek végső elkeseredett helyreállítási kísérlete ez a térroppantás.

Ez így leírva tipik dark shounen is lehetne, viszont ettől a karaktertől ez egy hatalmas előrelépés volt, mert itt mutatták meg, hogy az idea, a bálvány, ha nem is hamis, de esendő és nem tévedhetetlen, mint azt korábban sejtették.És Nolan se véletlen lett említve, mert körülbelül ugyanezt az utat járta be Batman is 3 film alatt, hasonló tónusokban, csak míg a Bőregérfószer felülemelkedett magán és saját hibáin, addig Harlock nem, és a film végén azt az olvasatot erősíti meg, hogy miért van minden egyes évtizedben egy Harlock cím legalább: "mert minden nemzedékbe kell egy hős, még ha az nem is tökéletes". Szóval, ja, a sztori nem új a nap alatt, legalábbis nem egészében.

A grafika valami pazar, és olyan CGI-jal van megtámogatva, ami vetekszik a Final Fantasy filmek, animék színvonalával. Hiperrealisztikus ábrázolás, ami kicsit több fényt el tudna viselni mert bizony elég sötét van a játékidő nagyjában. Az animáció bár sok esetben kevés, de ahol kell, ott fergeteges az operatőri kezeléssel együtt. Eközben a zene meg elmegy, de legalábbis nem éppen maradandó. Nincsenek olyan dallamok, mint a 78-asban (Mukashi Mukashi, Mayu no Ocarina, Song of the Wandering Boat vagy épp egy Nameless Lonely Blues), amiért nagyon kár.


- - - - - -

Uff, én végeztem.
"A vérfürdő a második legkimerítőbb tevékenység a futball után."
Kép
MAL || Librarian Warrior

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2293
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2020.12.03. 12:58

Jöjjön akkor, aminek jönnie kell, let's finish the job here:

1. Steins;Gate (2011)

És... ez lesz most a legrövidebb kifejtésem, oka egészen prózai: Egyszerűen nem tudnék semmi olyannal előhozakodni, amit ne mondtam volna már el az elmúlt kilenc év során. Ott voltam a szezonos diadalakor, írtam róla ismertetőket (többet, több helyre, Aois is akad), egykori blogomra több bejegyzést, fórumokra ezer+egy meglátását, szóval nettó önismétlés lenne csak ez a post, annak meg nem látnám sok értelemét.

Még talán annyit, hogy - Catrinhoz hasonlóan - franchise-szinten sokat veszített azért az évek során az erejéből, köszönhető ez elsősorban a gyengébbnél gyengébb későbbi próbálkozásainak, amivel sikeresen elérte, hogy míg 5-6 éve izgatott lettem volna bármilyen S;G-s bejelentés kapcsán, addig ma már csak legyintenék rá, DE a 2011-es alapsorozat örökre beírta magát nálam a nagyok közé. Összesen négyszer láttam eddig (ilyen statisztikával semelyik másik anime nem bír, még azok sem, amik a tényleges toplistámban előtte vannak), mind a négyszer kicsit másabb élményt adott, úgyhogy szemernyi kétségem sincs az évtizedes első helyét illetően.

Film:
1. Kaguya-hime no Monogatari (2013)

Ez most nálam is ilyen [PLACEHOLDER] lesz, aminek leginkább az az oka, hogy a Liz to Aoi Torival és a Koe no Katachival ellentétben ezt a filmet nem "tegnap" láttam, szóval kell egy kis memóriafrissítés + quality check (bár az első helyezése kapcsán nincsenek így sem kétségeim), viszont nem volt még időm rá. Talán a héten...

Revaccs után: Igen, egyértelműen az évtized krémjében a helye, nálam az első helyezése is egyértelmű. Kellett hozzá egy Ghibli, egy Takahata, meg egy roppant egyedi, az animéhez rendkívül passzoló vizuál (ez a vízfestékes tálalás több volt mint telitalálat), mert ez máshogy nem működött volna.

Két dolog zavart most is: Az egyik a befejezés (olyan mehh vagy nem tudom, pláne az előző események fényében), a másik, hogy most sem volt számomra egyértelmű, hogy mi Kaguya bűne, ami miatt a holdlakók leküldték végül is a Földre. Említi, hogy ez a büntetése, de semmi konkrétum, szóval betudom balladai homálynak.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Junchi 2020.12.14. 09:05-kor.

Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 545
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Dodgers » 2020.12.04. 21:39

2. Shoujo Shuumatsu Ryokou (2017)

(tudom, elkéstem ezzel a poszttal, de mentségemre legyen szólva, hogy valami oknál fogva minden napra jutott olyasmi a héten, ami után már nem volt kedvem betűbe vetni a gondolataimat a cuccról, de soha jobbkor ne szülessen meg az iromány, mint most)

Rejtély alapú sztorit ugyebár sokféleképpen lehet összerakni, kiváltképpen, ha az a rejtély a sztori világának a konkrét létét is magában foglalja. Hát még aztán akkor, ha még a főszereplő(k) személye is egy rejtélynek számít, mert ezzel az SSR egy olyan közeget képvisel, amiben *semmi* sincs úgy igazából konkrétan kimondva. Ez alatt ugyanakkor nem azt értem, hogy semmit nem lehet a nézőnek kikövetkeztetni, mert ha csak a történet alapszerkezetét nézem, akkor effektíve minden eszköz meg van adva a felfedezéshez és a spekulációhoz, kezdve a főszereplő páros Chiivel és Yuuval.

Ha csak a felszínt nézi az ember, akkor elsőre nem látszik úgy, hogy sok mindenről szólna a sorozat, hiszen adott a két, katonai egyenruhában és felszerelésben nyomuló kiscsaj, akik egy Második Világháború-kori féllánctalpas motorral járják a világot, felfedezve annak titkait, és a múlt képéről árulkodó épületeit és szerkezeteit. És már itt tetten érhető a sorozat érdekessége, hiszen a történet világa olyan, mintha egy hatalmas, háború sújtotta város lenne, aminek a technológiai szintje és a kikövetkeztethető egykori léte nem olyan volt, mint a mi valóságunk. Vagy inkább hasonló, de annyira bőven eltérő, hogy több teret engedjen a nézőnek a filozofálgatáshoz, ami magában foglalja a lányok személyét is: meg lehetne őket vádolni azzal, hogy csak moeblobok (pláne a "krumpli" karakter dizájnnal, ami még a felnőttekre is áll), de ha csak egy részre is odafigyel a néző, akkor leeshet neki, hogy valami nem stimmel. Nem azért, mert a sztori rosszul lenne megírva, hanem azért, mert az egész cuccot belengi egy visszafogott hangulat, ami semmivel kapcsolatban sem kínál hétköznapi benyomást és látványt, ez pedig a lányokra is áll, mert érezhetően nem úgy viselkednek, ahogy egy átlagos embertől el lehetne várni. Meg van a maguknak való kis személyiségük, és véletlenül sincs arról szó, hogy nem reagálnák le érdekesen a látottakat-hallottakat, de érezhetően nem stimmel velük kapcsolatban valami. Magukon a személyiségükön nem esik (szándékos) csorba, de az ő viszonylag "normális", szemlélődő szemszögük mondhatni nincs összhangban azzal a borús, komor, sokszor baljós világképpel ami mintha egy függöny mögött állna lesben arra várva, hogy a lányokra és a nézőkre borítsa a rejtegetett feketeséget, ahhoz pedig csak két lépéstétel kéne.

A függöny azonban nem leppen, a feketeség illedelmesen a helyén marad, a lányok pedig nem kapnak direktebb mementót az őket körülvevő sötétségről: az egész cucc olyan, mintha a néző egy harmadik utastárs volna, aki nem képes a lányok tudtára adni az őket körülvevő világ legkonkrétabb voltát, és csak a sarokban ülve dolgozza fel azt, miközben a lányok a maguk kis módján éldegélnek és utazgatnak. Ez szerintem a cucc lehető legerősebb pontja, ráadásul mintha pölö a Kino no Tabiból is ellesett volna valamit, mert a lányok nem mondanak ki konkrét spekulációkat arról, amit látnak, és a leszűrhető vagy kimondott véleményeik sem olyanok, amik a nézőnek sok "puskázási" lehetőséget adnának - itt a munka oroszlánrésze a nézőre van hagyva. Annál is inkább, mert hiába ér véget az anime adaptáció egy hangsúlyosabbnak nevezhető pontnál, még akkor sem ülepedik le az az érzés, hogy a történet tartana konkrétan valaha, vagy lenne esetleg egy olyan, hatalmas rejtély, ami a lányok utazásának a végét jelentené. Csak egy romba döntött civilizáció egész horizontot letakaró volta van, konklúzió pedig sehol - vagy ha van is, mostanra már aligha számít.

Szerencsére mindehhez a White Fox stúdió remek rendezésbeli, vizuális és hangi talpalávalót tett a cucc alá, ami a stúdió szempontjából érdekes kitérő volt már csak azért is, mert az évtized elején a Steins;Gate és a Katanagatari kettős ismertebbé tette a nevüket a közönség számára, azonban pölö a Re:Zero és a GochiUsa messze esik attól a "felnőtt" imágótól, amit az előbbi páros képviselt. Ehhez mérten az SSR mondhatni egy múltidézés is lehetne, mert aki a 2010-s évek eleji WF-t sírta volna vissza, annak a Shoujo Shuumatsu Ryukou effektíve tökéletes lenne. Azért csak effektíve, mert hiába mondtam azt az elején, hogy rejtély központú a cucc, inkább a kaland szegmenshez áll közelebb, mert igazából nincsen igazi, megoldásra váró rejtély. Részről-részre más helyre jutnak el a lányok és csinálnak-látnak valamit, ennél fogva pedig igen, elég nagy hangsúly van a néző bevonásán. Akinek nem kenyere az ilyesmi és inkább a konkrétan harapott-rágott rejtélyekkel foglalkozó történeteket szereti, azoknak lehet túl lassú és felületes lesz a cucc, hát még esetleg idegesítő is, ha a kiscsajok viselkedését nézzük.
Kép Kép

Avatar
Jucuky
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 75
Csatlakozott: 2017.10.24. 11:56
Nem:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Jucuky » 2020.12.05. 12:07

1. Tsuritama (2012)

A Noitamina blokkban a 2012-es tavaszi szezon igen erős volt, hiszen akkor ment a Tsuritama és a Sakamichi no Apollon. Szerintem azóta sem volt ilyen erős szezonja a Noitaminának, mikor két, minden szempontból kitűnő és erős sorozatot egyszerre tudtak leadni. A Tsuritamát akkor én szezonban néztem, és minden részt legalább háromszor láttam, egyszer a japán rawot, egyszer angol felirattal és még egyszer megnéztem magyarral is. Azóta évente-kétévente újranézem és még mindig megvan a varázsa.

Ha azt mondom, a tinédzser Sanada Yuki nem túl jó a társas kapcsolatokban, akkor sokat szépítettem az igazságon. A nagymamájával élő fiú eleve visszahúzódó, szűkszavú alkat, ha ráadásul még rá is irányul a köz figyelme, vagy csak egy számára kínos szituációba kerül, az arca furcsán eltorzul, így aztán nem csoda, ha nem ő a társaság lelke. Nem segít a beilleszkedésben az sem, hogy sokat költözködnek, a történet kezdetén éppen Enoshimára vezet az útjuk. Miután Yuki búcsúzása az osztályától nem sikerült éppen a legjobban, ráadásul saját bevallása szerint nem szerzett sem barátokat, sem említésre méltó emlékeket, nem túl nehéz megválni az előző lakhelytől.

Enoshima első pillantásra egy nyugodt, szép helynek tűnik számára, azonban nem várt nehézségekkel találja magát szemben az ott töltött idő alatt. Először beállít hozzájuk egy Haru névre hallgató, magát földönkívülinek valló fiú, aki mindenáron meg akar tanulni horgászni, sőt mi több, Yukit is meg akarja tanítani erre, ehhez pedig a hűvös, megközelíthetetlennek és távolságtartónak tűnő horgász herceg, Usami Natsuki segítségét kéri. Természetesen mindkét szenvedő áldozat határozottan visszautasítja, de valami csodának - vagy inkább egy különleges vízipisztolynak - köszönhetően nem sok választásuk marad. Hogy ne legyen elég a jóból, Keito, Yuki nagymamája minden fenntartás nélkül befogadja az otthonukba Harut, Yuki legnagyobb bánatára, sőt mi több, kétségbeesésére. A fura bagázshoz fog csatlakozni később az indiai származású Akira Agarkar Yamada és hű társa, a Tapioca névre hallgató kacsa.

Ebben az animében minden a a helyén van. A szereplők szerethetőek és igazi fejlődési ívet írnak le, de nem erőletetten, hanem nagyon természetesen és úgy, hogy egymásra hatnak, egymás miatt változnak. Natsuki családi drámája talán a legéletszerűbb, hiszen az anyja halála után nehezen bírkózik meg vele, hogy az apja újra társra talál. Bár az édesapja új választottja egy kedves nő, aki tényleg szeretne közelebb kerülni a két gyerekhez, Natsuki mereven elutasítja sőt másokkal is kimért és elutasító lesz, ám hála az új barátainak, ez is változni kezd. Yuki aki a másik, aki hatalmas utat tesz meg, hiszen tényleg nem jó a társas kapcsolatokban, nehezen kommunikál, ám Haru feltűnése és az, hogy belerángatja magával a kalandokba, őt is nyitotabbá teszi. Életében először tapasztalja meg, hogy milyen, ha közelebb kerül az emberekhez.

Az egész animét átjárja egy feel good életérzés, egyfajta nyári öröm, ha szabad így fogalmaznom. A vége meglehetősen szürreális lett, de mindezt sikerült úgy prezentálni, hogy kicsit sem fog kilógni a cselekményből, mert végig finoman adagolják az infókat, így teljesen természetesnek fog hatni. Egyszerűen jó nézni, megmosolyogtat, meghat, mesél a barátságról, mesél a családról, mesél a veszteségről, mesél a feldolgozásról, mesél a megbocsátásról, de mindezt úgy, hogy tényleg annyira természetes tud maradni a hangneme, és még egyszer mondom, a szereplői pedig tényleg mindenkinek a szívébe lopják magukat. Én személy szerint nem is nagyon tudnék kedvencet választani, mert így együtt tökéletesek, ahogy vannak. A mellékszereplők nem kevésbe jól kidolgozottak egyébként szerintem, de ha valakit ki kellene emelnem, az Ayu-chan lenne, aki mint egy szerető bátyus vigyázott a főszereplőkre.

A zenék fülbemászóak - az opening szövegében például mind a négy főszereplő nevét beleírták és nem véletlenül nevezték el őket az évszakok után sem - a grafika pedig olyan, mint az anime. Tele van színekkel, élettel, nekem nagyon tetszett.

Seiyuukről még egy szót, mert itt nem spóroltak a nagyágyukkal. Ohsaka Ryota - azóta már Seiyuu Awards díja - első szerepe volt, és rögtön egy főszerep, de nem hogy tartotta a lépést, hanem méltó párja volt Irino Miyunak, Sugita Tomokazunak és Uchiyama Koukinak. Ha már Irino Miyu sem előtte, sem azóta nem nagyon hallottam tőle azt a hangszínt, amit Haruként produkált, néha alig ismertem meg.

Egy szó, mint száz, azért nem tudom sokat ragozni ezt, mert szerintem ezt a sorozatot egyszerűen látni kell. Leírva nem lehet visszaadni azt az atmoszférát, ami igazán emlékezetessé teszi.

és +1 Given (2019)

Ezt igazából listán kivülre szeretném megjegyezni. Azért nem listára, mert ahhoz nem elég idős, hogy azt merjem mondani még, hogy biztosan az évtized meghatározó darabja. Ahogy látják, a legtöbb kedvencem évekre tekint vissza, elég régre, hogy biztosan azt tudjam mondani, hogy sok idő után is hatnak rám. A Givent is ilyennek érzem, még szeretnék neki adni időt erre.

Ahhoz viszont érdemesnek tartom, hogy legalább így meg legyen említve, mert mindenképpen a tavalyi évtized egyik csillaga volt, a BL animék közül pedig határozottan a legjobb.

A történet szerint Uenoyama Ritsuka egy szép napon megismerkedik a meglehetősen szerény, halk szavú évfolyamtársával, Satou Mafuyuval, aki, miután a fiú segít neki behangolni a gitárját, mindenáron tőle akar megtanulni gitározni. Uenoyama a részmunkaidős állása mellett egy háromtagú amatőr banda, valamint a kosárlabdaklub tagja, így nem igazán akar még egy tanítványt is a nyakába venni, ám Mafuyu nem tágít mellőle.

Kizu Natsuki már az anime előtt is elég ismert BL mangaka volt, nem csak a Given miatt. A korábbi Links című mangája elég magas helyen volt a Kono BL ga Yabai!! listáján, és a Haikyuu!! dj-i is híresek. A Given nem csak egy tinirománc töréntete, ennél sokkal több és bár egy együttesről szól, a zene inkább csak keret, és mint a Free!-nél a víz, az érzelmeket közvetíti, nem központi téma. A sztorivezetése lassabb, nem a történet a lényeg, hanem az érzelmek, és a kapcsolatok a szereplők között. Van egy nagyon bájos humora, ellenben nagyon kevés BL manga klisét tartalmaz. Ez azon mangák egyike volt, amiből tényleg érdemes volt animét csinálni, mert a mangaka tud történetet írni.

Egyébként ez szintén Noitamina anime volt ez is, akárcsak a Tsuritama és igen nagy tisztelettel vették elő a mangát hál Istennek, és szerintem mindenképpen említésre érdemes sztorija az évtizednek.

Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1101
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2020.12.05. 23:32

4. Young Black Jack (2015)

A sorozat a jól ismert orvos eredettörténetét ismertette beágyazva a korszak jelentősebb társadalmi és geopolitikai eseményeiben. A sorozat első fele sokkal inkább volt korrajz semmint karakterre fókuszáló történet.

Erős pozitívuma, hogy a nyelvezete eltér a szokásos átlag anime sorozatoktól, élő szereplős orvosos sorozatok közül is jó párat könnyen ver szakmaiságban (pl.: A Grace Rinya klinika). Így végre nem mecha, shounen szakkifejezéseket hall az ember hanem valami üdítően mást. A korszak bemutatása is jól sikerült, a '68-as diákmozgalmak, a Vietnámi háború vagy éppen a baloldali mozgalmak sanyarú helyzetét Japánban.

Erős negatívuma Maruo Hyakki és Jack párharca. Végig úgy érzetem, hogy rabolja az értékes játékidőt ahelyett, hogy valami mással valami lényegesebb dologgal foglalkozott volna a sorozat.

Hangszínész gárda: Mitomén.

Végezetül annyit, hogy az openinget már többször dicsértem most is ide rakom a linkjét: https://www.youtube.com/watch?v=xXriNZjvPyk&t=4s
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
SaiyaGin
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 124
Csatlakozott: 2018.10.25. 19:50
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: SaiyaGin » 2020.12.22. 21:56

1. Steins Gate (2011)

Akihabara, 2010. Okabe Rintarou (barátainak Okarin) gyerekkori barátnőjével, Mayurival egy híres tudós időutazásról szóló előadására indul, de a napja nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte: először az előadás helyszínéül szolgáló épületbe csapódik egy szatellithez hasonlító, de ismeretlen gép, majd Makise Kurisu, egy lány, akit akkor lát először, azt állítja, hogy Okarin a nap folyamán korábban már beszélgetett vele, és hamarosan ismét belefut a lányba – aki akkor már vérbe fagyva fekszik a földön. Hazafelé pedig valami különös, megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába, de ez még nem minden: pár nap múlva összefut Kurisuval, aki valamiért újra életben van. …és akkor az elküldése előtti héten megérkezett e-mailt még nem is említettem…

Okarin foglalkozására nézve egyetemista, bár jobban szereti magát őrült tudósnak mad scientistnek hívni. Első pillantásra valóban elég őrült alak, többek között mindenhová fehér laborköpenyben megy, mindenkinek Hououin Kyouma néven mutatkozik be (arra hivatkozva, hogy ez az igazi neve, és az Okabe Rintarou csak álnév), gyakran szövegel arról, hogy egy titokzatos szervezet üldözi őt, és a (kikapcsolt) telefonjába sokszor beszél úgy, mintha valami bajtársával beszélgetne, továbbá hülye becenevekkel látja el ismerőseit. Szabadidejében az általa, évfolyamtársa, Daru (műszaki zseni és perverz otaku egy személyben), és Mayuri által alapított “laboratóriumban” tölti, ahol a jövőt meghatározó szerkentyűket igyekeznek feltalálni (de sajnos legtöbbször ezek a szerkezetek meglehetősen hasznavehetetlenek).

Egyszer aztán mégiscsak sikerül valami jelentőset összehozniuk, ám a felfedezésük események olyan láncolatát váltja ki, amik hamarosan véget vetnek a békés hülyéskedésnek és kísérletezgetésnek.
Annak idején az időutazós történetszál miatt kezdtem el nézni a sorozatot, de pár rész múlva azt vettem észre, hogy bár az is érdekel, mégis sokkal inkább a szereplők miatt követtem a Steins Gate-et. Okabe az egyik legszórakoztatóbb főszereplő, akit valaha láttam, excentrikus, harsány, hol forrófejű, hol hidegen számító, első pillantásra némileg idióta és faragatlan, de a lelke mélyén komoly, a barátaival törődő és értük mindent megtevő, elszánt mad scientist. A sorozat folyamán sok mindenen keresztülmegy, és hülyeségeket beszélő ifjoncból igazi hőssé válik (aki azért nem felejt el hülyeségeket beszélni). Vitáiban méltó ellenfele Christina Kurisu, az asszisztense akivel mind a lazább, mind a komolyabb helyzetekben emlékezetes duót alkot, és ott van még Mayuri is, aki, ha elsőre furának is tűnhet, a sorozat folyamán többször bizonyítékot ad kiváló emberismeretéről és arról, hogy azért ha kell, jól forog az esze. Daru a hackerkedés mellett főleg az otaku poénokból veszi ki a részét (mivel viszonylag ritkán nézek otakukról szóló vígjátékokat, a szövegeit sem éreztem elcsépeltnek).

A szereplők mellett a hangulat is zseniálisra sikerült. A Steins Gate-et több műfajba is be lehet sorolni: sci-fi, dráma, vígjáték, thriller, és ezek a műfajok egy egységes egésszé álltak: a készítők mindegyikből épp annyit adagoltak, amennyi szükséges, semmit sem vittek túlzásba, semmi sem érződött közülük erőltetettnek – és ami a legjobb, hogy a fentiek mindegyikében kiváló munkát végezték. Személy szerint a poénokat, a pergő párbeszédeket értékeltem a legnagyobbra, amelyek a legtöbb epizódban jelen vannak, csak a történet legsötétebb részeiből hiányoznak.

Ami a történetet illeti: egyes vélemények szerint elég lassan indul be, ezzel kapcsolatban a következőt szeretném elmesélni: tavaly november végén 10 euróra leárazva árulták a Steamen az anime alapjául szolgáló visual novelt, és úgy éreztem, ennyiért igazán illene megvennem. Nos, ha azt mondom, hogy nem fogott meg annyira, mint az anime, akkor finoman fogalmaztam. Borzasztóan terjengős, tele lényegtelen dolgokkal (pl. amikor hosszú percekig Okabe monológját kellett olvasnom arról, hogy Mayuri mit eszik éppen, és milyen arcot vág közben). A legjobban talán az fejezi ki a helyzetet, hogy az elmúlt egy évben összesen kb. 10 órát játszottam vele, és ahova ez alatt az idő alatt eljutottam, oda az anime 6 rész alatt eljutott.

Mindenképpen szólnom kell még valamiről, amiről ritkán szoktam írni, mégpedig a seiyuuk teljesítményéről. Korábban is hallottam már Miyano Mamorut főszerepben (Death Note, Gundam 00) de igazán csak a Steins Gate alatt értettem meg, hogy miért is van ennyi rajongója. A fickó zseniálisan adja a hülyét, Okabe ökörködésein javarészt neki köszönhetően szórakoztam olyan jól, de persze a komoly jelenetekre se volt panaszom. (Aztán pár hónappal a SG véget érte után megnéztem az Ouran High School Host Clubot is, és ott is végig röhögtem az alakításán.) De megemlíthetem Imai Asami, Seki Tomokazu (az ő hangjára konkrétan egy darabig rá se ismertem) és a többiek munkáját is.

Ha van valami negatívum, amiről szót kell ejtenem, az az, hogy a szereplők arcának a megrajzolása sajnos nem mindig sikerült túl jól (=QUALITY).
A Steins Gate azon sorozatok közé tartozik, amely tökéletesen lezárul az utolsó réssze, így a folytatásokat meglehetősen szükségtelennek éreztem. A filmet a sorozat iránti lelkesedésből megnéztem még ugyan, de a prequelt már nem.

Végezetül szólnék még pár szót azokról az animékről, amik nem sokkal maradtak le a listámról:
Fate/Zero: objektíven nézve sok erőssége volt, de a pacinggel nagyon elégedetlen voltam, és emellett él bennem az az emlék, hogy mintha túl komolyan vette volna magát a sorozat: a világ és a varázslatok bemutatásakor néha az volt az érzésem, hogy egyes részleteket öncélúan azért írtak bele, hogy részletgazdagabb legyen tőle a cucc.
Tiger & Bunny: az rémlik, hogy annak idején jól szórakoztam rajta, de valahogy mégsem emlékszem túl sok dologra belőle, szóval annyira azért nem állta ki az idő próbáját.
Vinland Saga: ha egy sorozat legnagyobb gyengéjének azt a szereplőt érzem, aki hivatalosan a főszereplő, akkor nem tudom top 10-be tenni azt (oké, megvan az oka, hogy miért olyan, amilyen, de ez nézőként akkor sem tette őt élvezhetőbbé).

Még valami: a listámat végignézve egyértelmű az évtized első felének a túlsúlya, bár ez nem kis részben annak tudható be, hogy mostanában már kevesebb animét nézek, mint akkoriban.

Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6026
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Titkos » 2020.12.27. 04:33

1. Shingeki no Kyojin (2013)

Beszéltünk itt már arról, hogy érdekes módon sokszor a legnagyobb kedvencekről a legnehezebb írni és különösen igaz ez a Shingekire, két szempontból is: 1. Mert a hype miatt mostanra már az ember testvérének az anyósának a kutyája is látta ezt, sőt, up to date módon folyamatosan nézi, ergo semmi újat nem nagyon lehet mondani a sorozatról, amit ne tudna már így is mindenki. XD 2. Ez az anime leginkább sztoriban erős, tehát pont arról nem nagyon szabad írni, amiben a leginkább brillírozik a cucc, lévén akkor mindenkinek jól lelövöldözi az ember az összes fordulatot (gondolva itt arra, hogy hátha mégis vannak olyanok, akik még nem látták ezt, vagy direkt a hype miatt kerülték el eddig XD), márpedig fordulatok és spoilerek tekintetében nem fukarkodik a sorozat. Úgyhogy ahelyett, hogy az egész történetet ismertetném, szokás szerint inkább megpróbálom személyes oldalról megközelíteni a dolgot, ha pedig még mélyebben belemászom itt-ott a történetbe, akkor ki fogom rakni a spoiler taget, mert ha valaminél, itt aztán maximálisan szükség lesz rá. (Jut eszembe, annyira "bírom" a Shingeki fandom azon gusztustalan tulajdonságát, hogy "Baby's first manga" stílusban a mangaolvasók sorozatosan lelövöldözik az anime-only nézőknek az összes spoilert, teszik ezt olyan sebességgel, mintha legalábbis egymással versenyeznének, hogy ki tudja hamarabb tönkrevágni az élményt a másiknak. -___- Emlékszem, ezt anno már S1 idején imádták, szóval pl. youtube-on meghallgattál egy Shingeki endinget, majd picit lejjebb mertél tekerni és már az első komment legfelül rögtön valami orbitális spoiler volt, azóta viszont "szintet léptek" és most már a videóknak is eleve olyan címeket adnak, hogy az már maga a spoiler, tehát ha a kommenteket nem olvasod, akkor sem menekülsz meg. Szal ilyen "X rájön, hogy Y ölte meg Z-t" jellegű videófeltöltések vannak, lehet, hogy én mondjuk egy JoJo zenét/jelenetet nézek, de elég jobbra pillantanom és az ajánlási listámon simán felbukkanhat mondjuk egy Shingeki videó is és máris "spoilolva" lettem. :dirr: Érdekes módon ezt sehol máshol nem tapasztaltam, amikor pl. az FMA Brotherhood futott, a fandom valahogy nem érezte szükségét annak, hogy a teljes történetet elmeséljék a legelső epizód után az anime-only nézőknek, pedig ha jól rémlik, amikor annak elindult az animéje, a manga már végig le is futott. Vagy hogy egy aktuális címet is említsek: egy BNHA trailer alatt épp 5 perce olvastam egy olyan kommentet, hogy "Srácok, ne feledjétek, hogy óvatosan a spoilerekkel, ne rontsuk el az élményt az anime-only nézőknek, ha már nekem épp az előbb spoilereztek le egy dolgot a Shingeki S4 sztorijából..." Na igen, a fandomok közötti különbség ugye... És ezt tényleg nem tudom mással magyarázni, mint hogy erre a címre sok olyan illető is rárepült, akik mangát korábban az életben nem olvastak, lehet, hogy animét sem sűrűn néztek, viszont ez a sorozat annyira megfogta őket, hogy a szezonok közötti időben ledarálták a mangát is, aztán nem bírták ki, hogy ha már életükben először igazi "fandom szekértőnek" érezték magukat, akkor azzal ne nagyzoljanak minden létező felületen. Aztán hogy ezzel hogyan cseszik el az élményt számos más fantársuk számára, az másodlagos volt. Szerencsére itt Aoin mi odafigyelünk az ilyesmire, de amit Youtube-on, néha Redditen is, meg hasonló más Shingekis felületen láttam...agyrém, komolyan. -___- Bocs, csak ezt így ki kellett írnom magamból, mielőtt továbbmegyünk. XD Ja és persze csak a Shingekinél kell ezt csinálniuk, ahol pont van annyira érdekes és a jó sztori, hogy én sem kérek spoilereket. Hány olyan gagyi fanservice anime van például, ahol tényleg max az érdekelne, hogy "na oszt, bestboy végül összejön bestgirllel a végén?", mert amúgy magasról teszek a "sztori" többi pontjára, de bezzeg ilyenekkel nincs tele a net, ha ilyesmi érdekel, úgy kell a külön XY fanmade Wiki oldalt átböngésznem... :dirr: Jó-jó, abbahagyom, térjünk rá kellemesebb témákra... XD)

Szóval Shingeki. XD Először még manga formában találkoztam vele, emlékszem, Usteamen reklámozta valaki, amikor még az anime nem is létezett és a manga sem járt annyira elől a sztoriban (talán ekkor futott úgy másfél/két éve, ami ha figyelembe vesszük, hogy havimanga, nem túl sok chaptert jelentett) és igazából nem nagyon tudott felcsigázni az, hogy épp erre mondják, hogy "ez most az egyik ígéretes shounen cím", mivel jellemzően pár évente felkapnak 1-1 ilyet, aztán kiderül, hogy semmi húhahúha nincs benne. (Anno pl. a SAO-t is ugyanígy harangozták be, vagy emlékezzünk a "Trigger will save the anime industry with Kill la Kill!" dumára.) Plusz emiatt a hardcore fanok lehet nekem fognak esni, de Isayama rajzolási stílusa sem épp az a kiforrott, olvasócsalogató rajzstílus, ami bekapcsolta volna bennem a "fú, ezt azonnal el kell kezdeni!" érzést. ^^" Szóval Shingekivel amilyen hamar találkoztam, olyan hamar el is váltak útjaink, egészen 2013-ig, amikor is elindult az animéje, amibe már csak a hype miatt is muszáj volt minimum belekukkantanom és....a hajamat leraktam tőle, hogy finom legyek. :D Rettenetesen erős a cucc atmoszférateremtésben, a kezdőjelenet rögtön azzal az ikonikus (azóta hatmilliószor agyonhasznált XD) képsorral indít, amikor a Colossal Titan a fal fölé magasodik. Szokás szerint ezen post megírása előtt átpörgettem az eddig megnézett részeket, hogy kellően emlékezzek minden részletre és külön zseniális a rendezés, ahogy eleinte azt sem látjuk, hogy mi történik, csak valami baromi nagy árnyék "kúszik keresztül" a városon és hőseinken, hogy aztán a Napot is eltakarva, valami groteszk, "nyúzott bőrű", biosz-szertárból szabadult "izé" magasodjon egy fal fölé, ami önmagában véve sem kicsi, de ez az izé még annál is nagyobb, OMG, THE HYPE IS REAL!!!4444 Szóval igen, így kell indítani egy sorozatot, egyből berántani a nézőt, éreztetni vele, mintha ő is ott állna a város utcáján, reménytelenül nézve és arra gondolva: "yup...we are officially fucked!" :dirr: XD Majd váltás és megmutatják úgymond a "másik oldalt" is: titánvadászok egy csapatát látjuk az erdőben, akik igazi kommandós kiképzésekre hajazó felkészültséggel próbálnak épp levadászni egy dögöt, plusz itt látjuk először működés közben az azóta szintén legendássá (és mémmé XD) vált "háromdimenziós manőverező felszerelést" is. XD Ez kvázi egy Pókemberes cucc, amivel a fák, házak, stb-k között lehet "repkedni", amire azért van szükség, mivel a titánokat csak a tarkójuk átvágásával lehet ártalmatlanná tenni és hát előbb fel kell jutni valahogy ezekre a 3-7-15-stb. méter magas "állatokra". XD (Akik "cserébe" közben megpróbálnak megenni, csak hogy izgalmas legyen a helyzet... XD) Azonban még arra sincs időnk, hogy felszedjük az állunkat a földről, amikor újabb "csapást mér ránk" a sorozat és képünkbe vágja (szó szerint, falat áttörő módon XD) az évtized talán legjobb openingjét. Erre már szinte szavak sincsenek, pörgős, látványos, ütős, kvázi elmeséli másfél percben, hogy miről fog szólni a sorozat (legalábbis S1 első fele, ameddig ez az opening tart), miközben valamennyire félre is vezeti a nézőt, hiszen ez alapján elsőre mindenki arra gondol, hogy itt majd valami "Csillagközi invázió" adaptációnak leszünk szemtanúi (csak a rovarokat ezúttal óriásokra cserélték fel), amiben a tökös katonák jól legyaknak minden titánt, miközben marhára nem ez lesz a helyzet. XD Apropó titángyakás: az opening előtt ott hagytuk abba, hogy hős kommandósaink titánokat ölni mentek ki az erdőbe, a másfél perc alatt más biztosan végeztek is és minimum az erdő fél titánállományát kiirtották azóta...ugye...UGYE????? (XDDD) Hát nem, nem egészen. XD Visszatér a vert sereg, már kapásból gyanús, hogy létszám alapján minimum fele annyian vannak, mint ahányan elindultak, illetve akik vissza is tértek, azoknak sem a jól sikerült küldetés utáni büszkeség sugárzik az arcukról, inkább néznek ki úgy, mint akiket súlyos traumák értek és testileg-lelkileg egy életre meggyötrődtek. Egy anya a fiát kéri számon rajtuk, mire átnyújtanak neki egy szövetdarabba csomagolt kart, mondván: "Ennyit sikerült megmentenünk belőle." Az asszony térdre rogy, majd utolsó szalmaszálként belekapaszkodik a kérdésbe: "De legalább a küldetés sikerült, ugye a fiam halála nem volt hiábavaló?", mire a szakaszvezető először reflexből rávágja, hogy "Természetesen!", de aztán rájön, hogy nem tud tovább hazudni és ő is kiborulva közli, hogy "Semmit sem sikerült elérnünk." Ezt az egész szcenáriót pedig körülbelül olyan szellemben nézi végig az utca embere, mintha azt mondanák: "Csak egy újabb átlagos hétfő reggel." Megint csak pár percbe sűrítve kaptunk rengeteg infót: mi a Felderítők munkája a falakon kívül, hogyan áll az "ember vs titán" háború (meglehetősen egyoldalúan, hogy finoman fogalmazzunk), mit gondolnak az átlagemberek a felderítők munkájáról (leginkább azt, hogy idióta hullajelölt az összes és jobb lenne a falakon belül maradni mindenkinek), illetve hogy az ún. "kisemberek" hogyan élik meg ezt az egészet, szeretteik elvesztését, stb. Ez a beszélgetés két olyan karakter között játszódott le, akik emlékeim szerint soha a büdös életben fel nem bukkannak a sztori további részében, a tényleges főszereplő pedig kvázi a "partvonalról" nézi végig ezt az egészet, viszont remekül segítenek a nézőnek abban, hogy ténylegesen, élő, lélegző világként tekintsen erre az egészre már a sorozat első epizódjától kezdve. (Plusz szvsz remek alapozás arra nézve is, hogy Eren későbbi "mérhetetlen dühe" miből táplálkozik.) A sztorit innentől kezdve nem nagyon mesélném tovább, mert véletlenül még Spoilerlandre tévedünk, nézzük inkább, hogy miért kiemelkedő szinte majd' mindenben ez a cucc, miért nyerte el nálam "az évtized No. #1 animéje" megtisztelő címet.

-A látvány szvsz közel kifogástalan. Ez egyébként nálam általában az utolsó szempontok között szokott lenni, amikor animét elemzek, elvégre shiny cucc is lehet minden másban pocsék, valamint nem egy remek karakterekkel/történettel operáló darabra igaz a Chokitós "ronda és finom" mondás, viszont a Shingekinél határozottan nem hátrány, hogy érzésem szerint már EP 1-től kezdve magukévá tették John Hammond "Nem spóroltam semmin!" mondását és tényleg odatették magukat. A fegyverek csillognak, a zászlók lobognak, a titánok gőzölögnek, szereplőink szemei pedig szinte "szikráznak", amikor 1-1 közelképet kapunk az arcukról. A háztetőkön meg lehet számolni a cserepeket egyenként, az erdő olyan gyönyörű, hogy egyből odamennék kirándulni, ha nem zabálnának fel engem is a titánok, stb-stb. XD És tényleg nem Isayamát akarom bántani, de nem tudtam nem arra gondolni, hogy "Wow, nem hittem volna, hogy egy ilyen alapanyagból kihoznak végül egy ilyen látványvilágot!" ^^" Ja igen és az egészet megkoronázva még megkapjuk a szokásos "repkedős" jeleneteket a 3D gearrel, amik kb. eleve olyanok, hogy "animálásra lettek kitalálva". Igen, rohadtul hatásvadász a cucc, ezt aláírom, viszont emiatt minden egyes jelenet valami hihetetlenül epicnek érződik, ha bármilyen mozgást látunk a képernyőn, az garantáltan rohadt jól fog kinézni. Amikor pedig titánok bontják le a fél várost, vagy épp verekednek egymás ellen, azt a feelinget elég nehéz írásban átadni, de Critic igazából egy tök másik film kapcsán remekül bemutatta, hogy mit éreztem. XDDD (Amúgy valaki írjon már Gryllus VIlmosnak, hogy: "Lóra pattanni már most, mert lebontják a várost! Titánok szedik széjjel, hogy ne zavarjon éjjel! NÁNÁNÁNÁ!"...elnézést. XD)

-A másik, amiben szintén baromi erős a cucc, az a zene. Az istenkirály openinget már linkeltem fentebb (és az utána következő OP/ED párosok sem adják alább), viszont visszatérnek a Digimon óta örök kedvenc (és mégis elég ritkán alkalmazott :( ) "rakjunk be komplett dalokat a harcok alá!" zenék. Shingeki harc nem telhet el Reluctant Heroes nélkül, csak meghallom és instant előttem van pl. a kőcipelős jelenet, de igazából a sorozat bármelyik epic harca alatt működik. Aztán jöhet rögtön utána egy kis Vogel im Kafig, amit pedig az érzelmesebb jelenetek során vettek elő és a legszebb, hogy minden jelenet alatt működik, legyen az reménykeltő, szomorú, filózós, stb. Ha pedig énekmentes háttérzenét kellene mondanom, akkor pl. az E.M.A. eléggé ütős, de ennél a sorozatnál majdnem az egész OST-ot belinkelgethetném dalonként. XD

-A történet: Egyértelműen a legerősebb eleme a sorozatnak és most kell rohadtul vigyáznom, hogy a nagy fanboykodás közepette miket írok le és minden mondat előtt kétszer is átgondolnom, hogy kell-e a spoiler tag, ha igen, akkor hová, stb. XD Egy biztos: történetileg ilyen jó animét talán az FMA óta nem láttam, a történetbe való bevonódásom, érdeklődésem pedig olyan szintű volt, amire szerintem a TTGL óta nem volt példa. Ezzel persze nem azt mondom, hogy a Shingeki jobb anime lenne, mint ez a másik kettő (mert amúgy nem az XD), viszont az tény, hogy utoljára ezek hoztak elő belőlem olyan érzelmeket, olyan szintű érdeklődést, amire a Shingeki ismét képes volt. (Jó, igen, tudom, nem egy hasonlóan jól összerakott sorozat sajnos nálam még mindig plan to watch-on van és biztos vagyok benne, hogy pl. jó angolosan mondva teszem azt a Kőkapu "meg fogja velem etetni a szavaimat", amikor végre sort kerítek rá, de egyenlőre még a Shingeki a király. XD) Hétre-hétre vártam az aktuális epizódokat, ahogy kijöttek, mindig egyből megnéztem őket, utána azon agyaltam (sokszor itt veletek közösen a topicjában XD), hogy mit láttam, majd pedig elkezdtem brainstormingolni, teóriákat gyártani arra nézve, hogy vajon a jövő héten mit fogok látni. XD

Indultunk ugye onnan, hogy csúnya, gonosz titánok tartják rettegésben az embereket, szóval rájuk küldjük a "Pókembereinket", pláne, hogy most már nem csak a falakon kívül terrorizálják a népet, hanem be-betörnek a városokba is. Ekkor még lazán félrecsúszhatott volna az egész történet, elvihették volna mondjuk Blue Gender irányba, ahol részről részre irtjuk a bogarakat és az számít nagy számnak, hogy az eheti bogár kétszer akkora, mint a múltheti volt. (Ja várj, ilyen már létezik, úgy hívják, hogy Terra Formars, amiben csótánytitánok vannak, meg inkopetens lúzerek. XDDD Jó, vissza a témához... XD) Ha így tettek volna, nem hogy a kedvenceim közé nem kerül be a cucc (pláne nem egy TOP 10-es listába), de jó eséllyel az első szezon végéig sem húztam volna. Azonban reménykedtem, hogy ez az egész csak a felütés, egyfajta "beetetés" és hamarosan mélyebben bele is megyünk majd abba, hogy mégis mi a fene folyik itt, honnan jönnek a titánok, stb. És viszonylag hamar fel is pörög a sztori szvsz, az első 4-5 rész után máris belecsapunk a lecsóba és onnantól szinte megállás nélkül pörög, ha meg vannak is lassabb/elnyújtottabb részek, akkor közben world buildingelünk, karaktert építünk, stb. Ezért sem értettem, mik voltak sokaknál, pl. YT-n az ilyen című videók, hogy "Attack on Titan is awesome now." Milyen "now"? S1 óta király, max kicsit lassan indult be, onnantól meg kvázi arra építkezik, aminek a magjait már az elején elvetette, csak még nem vettük észre. XD Úgyhogy szerencsére igen hamar túllépünk azon, hogy "coolos, darálós fightok", oké, ez megmarad majdnem végig, de közben épül a történet ezerrel, így meg nincs bajom a hatásvadász fightokkal és hasonlókkal, gyönyörűen megfér egymás mellett a kettő. XD (Max hol ez, hol az kerül előtérbe picit a másik rovására, pl. akik dara-fanboyok voltak, azok úgy az S3 környéki történetektől kaptak hülyét, mondván, hogy "LOL, mi ez, "Attack on Politics"? Nem erre fizettem be!" XDDD Mivel engem a titándara és az állampuccs is egyaránt lekötött, nekem nem volt ilyen bajom. XD) Jut eszembe, konteó fanoknak igazi csemege lehet ez a cucc, ennél nagyobb "a Háttérhatalom totálisan ellened van" sztorit animében rég láttam, már ha egyáltalán... XDDD Ennyire még talán a hasonló cípőben járó FMA sem nyomta fullba ezt a sztorit... XDDDD (Nem, nem megyek bele, mert spoiler, meg a végén még eltalálom a canont... XDDD) Apropó, Ricz írta a mangás topicban, hogy őt zavarta, hogy ilyen mitologikus, mesemondós irányba megy el idővel a sztori. Szerintem meg k*rva jól áll neki, már elnézést, semmiféle Resident Evil-ös "titánvírus" vagy hasonló nem kell ide. XD Nézzük meg pl. a harmadik endinget. Ez az egész egy AKKORA win, hogy nem igaz! 1. Az egész freskó-jellegű ábrázolás. Mintha tényleg a szereplőink köré akkora "titán kultúra" épült volna az évek során, hogy a vasárnapi misén a pap a titánoktól óvja az embereket, a gyerekeket azzal ijesztgetik, hogy ha rosszak lesznek, megeszik őket a titánok, stb. Ez még úgy is megawin, ha esetleg nem pont ez lesz és csak én látom bele. XD Ez tipikusan egy olyan szinten megkavart sztori, hogy ha csak a fele bejön annak, amiket belelátok, még akkor sem távozom majd üres kézzel... XDDD 2. Úgy meséli el a háttérsztorit az ending, hogy gyakorlatilag max tippelgetni tudsz arra nézve, hogy mi lesz, ugyanis amíg nem tudod meg ténylegesen, addig kitalálni nem fogod tudni, viszont arra pont elég, hogy az ember kíváncsiságát felpiszkálja. Mindenesetre érdekes volt látni, ahogy egy nő valami almát ajánl fel egy faunszerű izének, majd "vikingek" valami meztelen titánnővel találkoznak tengeri hajózásaik során, ezután pedig ugrunk a középkori Európába, ahol a királyok emberhúst etettek a gyerekeikkel, mire a tengerből titánok bukkantak elő, akik ellen a középkori fegyverzet nem igazán állta meg a helyét, szóval jól felfaltak mindenkit. XD Ne szokasd rá a gyerekeidet az emberhúsra! XDDD (Nyugi, fogalmam nincs mi lesz, ez kb. ilyen "fanfic" részemről. XD Btw, még volt egy olyan "headcanonom" is, hogy kvázi a történelem korait pörgetjük végig, csak titán behatással. XD Előbb ókori görögország, azért van ott a patás faun/szatír, majd jön a középkor, ahol az egyház és a királyok megkavarták a szart a titánkodással, meg a kannibalizmussal, majd S4-re megjöttek a Hindengurbos nácik is, addigra elértük a II. VH-t... XDDD És alig várom, hogy én meg a sorozat végét érjem el, hogy kiderüljön, mekkor baromságokat hordok itt össze vajon, de most már ki kell bírnom, amíg lezárul, mert ezt kínzás lenne hétről-hétre nézni, lerágod az összes körmöd, amíg várakozol. XD) 3. Ja és el ne felejtsem, hogy ez az "óvodás dalocska" zene is telitalálat alatta, elképzeltem, hogy latinul valami "jön a titán, jól felfal, huhuhu!" a szövege és a hat éves gyerekek nyilván nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy éppen miről énekelgetnek, de úgy beleivódott már addigra a kultúrájukba, hogy természetesnek veszik, mint ahogy anno ilyen "Köszönjük néked, Rákosi elvtárs!" dalokat énekeltettek velük, vagy hogy egy kedvesebb példát mondjak, a magyar népdaloknál sem tudtuk sokáig, hogy mi is az az "aranykapu", ami "nyitva van" és "csak át kell bújni rajta"... XDDD (Emberek, akik ténylegesen up to date-ek a mangával kapcsolatban: "Titkos, ennek az egész baromságnak köze nem volt a canonhoz..." Titkos: "De annyira jólesett találgatni, hogy mi lesz... XDDD") Megjegyzem, S4 trailerében látni véltem egy "Sárkányölő Szent György" típusú itáliai szobrot, csak sárkány helyett épp egy titán fejébe szúrta bele a lándzsát, lehet ez csak véletlen és nem utal semmire, de azért hmmm, brainstormig... :3 XD Ugye ez már nem ending/opening (mert azok eddig is tele voltak "olasz szobrokkal"), hanem ténylegesen a sorozat.

Ja igen, szóval a tényleges sztorinál jártunk, nem az én fanficemnél. XD Azt tehát elmagyaráztam, hogy szerencsére a gyakós felütésen hamar túllendül a sorozat, nem marad meg Berszark szinten, ahol az a "nagy esemény", hogy vajon milyen sokhímtagú szörnyet vág le Gutts ezen a héten. Emellett tetszett az is, hogy itt aztán tényleg kevés emberen van plot shield. Oké, a JoJónál is emlegettem, hogy tudtam értékelni, amikor nem csak a rosszfiúk hullottak a harcok során, viszont ott inkább érződött ilyen "oké, letudom a partonkénti 1-2 "kvótahullát", csak hogy ne morogjanak, hogy a jófiúkon mindig protekciós védelem van" húzásnak, Isayama viszont tényleg George R. R. Martinos kegyetlenséggel képes akárkit egy perc alatt hidegre tenni, tökmindegy, hogy mennyire kedvelhető, tökös, cuki, akármi, ha valakire lesúlyt az irói kalapács, akkor annak annyi és ráadásul ez akármikor, sokszor a legváratlanabb pillanatokban is bekövetkezhet egy pillanat alatt. Így az egésznek van egy plusz izgalmi faktora, ugyanis egyáltalán nincs "előre kódolva", hogy ki marad életben a lezárásig. (Btw, Isayama nemrég azt nyilatkozta, hogy nem lesz happy end a vége, bár őszintén, az lepett volna meg, ha igen... XD) Illetve már fentebb itt utalgattam rá, de szintén sokat hozzátett számomra a feelinghez, hogy ízig-vérig európai környezetben járunk, európai építészeti stílus, szobrok, stb., vallások (mármint akiket láttunk pl. papok, inkább hajaztak mondjuk egy vatikáni püspökre, mint teszem azt egy shinto szerzetesre XD), a világnak királya van, nem mondjuk császára vagy sóguna, illetve azt is tudtam értékelni, hogy ha már próbálták a lehetőségekhez képest "realistára venni a figurát", akkor ez a karadizájnokon is megmutatkozott: semmiféle moe-fejű, tányérszemű, rózsaszínhajú karakterek, sőt talán a Berserk óta nem láttam ennyire "realista emberdizájnt" animében. (Jó, oké, tudom, azóta megjelent a Vinland Saga is, ami szintén erős versenyző ebben a mezőnyben. XD) Igazából a sok "vagy Japánban járunk, vagy egy olyan isekaiban, ami amúgy fullra Japán" felütésű cucc mellett mindig üdvös, ha 1-2 ilyen is megjelenik, pláne, ha emellett még nézhető/jó is az adott sorozat. XD

Viszont nincsen tökéletes anime, még akkor sem, ha TOP 1-es (XD), úgyhogy a végére azért beszúrnék ide pár negatívumot, vagy kevésbé jól sikerült húzást:

-A karakterek. Róluk nem véletlenül nem beszéltem fentebb. Bár nincs velük komoly probléma (1-2-t leszámítva, akik kb. mintha kizárólag a fanboy/fangirl nyálcsorgatás kielégítése miatt lettek volna egyáltalán beleírva a sztoriba... :dirr:), de valahogy végig úgy éreztem, hogy amennyivel jobb a Shingeki sztorija egy "átlagshounenénél," cserébe valahogy annyival van lejjebb csavarva és takarékra téva a "lángja", ha a szereplőkről van szó. Oké, értem, nem lehet minden egy FMA, ahol a karik, a poénok és a komolyabb történet együtt járnak kéz a kézben, de azért az picit durva, hogy ha belegondolok, egy B-kategóriás Killing Bites-ban simán közelebb állónak érzem magamhoz ezt vagy azt a karit, mint mondjuk akármelyik Shingeki szereplőt. MIért? Mert több jelenete volt, vagy több fontosabb eseménynél volt ott, vagy csak egyszerűen szórakoztatóbb a személyisége. Ennek azért marhára nem így kellene lennie, de valami mintha hiányozna ezekből a szereplőkből. Oké, lehet, hogy ha túl sok poént, vagy szereplést, vagy akármit kapnának, annak meg a sztori látná kárát, de tényleg úgy éreztem, hogy bőven lehetne itt mindenkinek bővíteni a szerepét, kaphatnának nagyobb drámákat, íveket, poénokat, akármiket. Így picit mintha mindenki lógna a levegőben és az egész sztori arról szólna, hogy "nyomozgatung, nyomozgatunk, aztán közben néha egyszer X, egyszer meg Y hullik ki mellőlünk időközben", de ezen túl valahogy nem tudtak úgy igazán magukkal ragadni a karik. Persze, megvannak itt is a kedvenc és kevésbé kedvenc szereplőim, de talán úgy 1-2 karira tudnám csak ráfogni, hogy "na igen, ők ARCOK voltak!" és ők is eléggé ilyen "one-trick pony" jellegűek (Sasha vicces, mert krumpli, Hange/Hanji vicces, mert titánmániás, stb.) Aztán lehet én látok valamit rosszul és pl. csak nekem maradt ki az is, hogy micsoda Erwin x Levi utalásokkal van állítólag teletömve a történet, amik nekem vígan mind elszálltak a fejem fölött (XD), de ami nagyobb probléma, hogy ez szinte az összes többi karakterre is igaz. ^^" Bírom őket, de nem ártott volna valahogy jobban kidolgozni mindet, mert így még a legnagyobb Shingekis kedvenceim is max csak azon a szinten mozognak, mint más shounenekben a másod- és harmadrangú szereplők, máshol kb. azok is kapnak ennyi karakterizációt. Ezer szerencse, hogy a sztori ennyire jó, így ez menti az egészet. Mondjuk mivel így a fele körül járok az össztörténetnek, azt remélem, hátha lesz még idő karakterfejlődésre, vagy akámire, csak ahogy néztem, mostanra már a kedvenceim legalább felét kinyírták, ők már valszeg semmilyen irányba nem fognak fejlődni... :dirr:

-Humor. Na, ez megint olyan, mint az előző pont. A fanok 90%-a biztos azt mondaná, hogy jó ez így, ahogy van, ha még több poént pakolunk bele a lassabb/nem harcolós részekbe is, akkor ugrik az egész "Shingeki feeling", de szerintem egy picivel többet simán elbírt volna ez az egész történet és attól még nem "negálódtak" volna a komolyabb jelenetek. (Lásd megint csak FMA, vagy régebbi cuccok közül a Fushigi Yuugi.) igazából ez picit kapcsolódik ahhoz is, hogy lehet, pont ezt hiányolom a karikban: annyira "Zacksnyderes" sok szereplő, annyira minden pillanatban valami komoly dumát nyomat, vagy pátoszos monológot, vagy edgy szöveget, vagy nagy tervet, vagy hasonlót, hogy alig marad idő normálisabb, természetesebb karakter interakciókra. Értem én, hogy az egész sztori egy hatalmas hullámvasút a puszta túlélésért és ezt nagyon jól is csinálja, sokkal jobban, mint a legtöbb hasonló sorozat, viszont ettől még szvsz legalább egy picivel több humor itt-ott még belefért volna. Pl. emlékeztek az OVA-nak arra az epizódjára, amikor Pixisnek kell valami Gordon Ramsay-színvonalú tálat összeállítaniuk, ezért elmennek vadkanra vadászni az erdőbe és ahogy mondani szokás "hilarity ensues"? XD Na, ha csak az abban látott töménytelen mennyiségű baromság (mert abban az egy epizódban meg már pont a ló másik oldalára estek át kicsit... XD) felét/negyedét itt-ott elszórták volna a TV sorozatban is, szerintem már szavam nem lenne. Ha máshol nem, legalább úgy az első 1-2 szezonban, ahol még úgymond "relatíve kevésbé komoly" a sztori. Próbálkoztak azért itt-ott, pl. Reiner poénjai arra nézve, hogy Christa micsoda ideális feleség lenne számára, vagy a szokásos Jean vs Eren pillanatok, ezek jók voltak, csak kevesek.

-Az adaptálás nagyrészt rendben volt, de azért nem ment zökkenőmentesen. Ha csak az S1-et nézem, voltak olyan pillanatok, amiket direkt elnyújtottak több epizódon át, vagy pl. a legvégén 1-2 plusz filler elemmel töltötték fel a sztorit, stb. Ahogy nézegettem itt is, meg máshol is a sorozat topicját, sajnos ez később is jellemző lesz a cuccra, vagyis, hogy a Wit Studio finoman szólva is nem egyszer túlzottan "szabadon értelmezi" az adaptálást. Ne csináljátok ezt srácok, nem tudtok jobbat írni, mint Isayama, amikor meg azt hiszitek, hogy tudtok, az ilyen Kabaneri-förmedvényeket eredményez. :dirr: (A most futó utolsó szezon ezért is lesz érdekes, mert már nem a Wit, hanem a MAPPA csinálja, meglátjuk ők jobban vagy rosszabbul adaptálnak-e.)

És igazából ennyi. XD Lehetne erről még ennél is hosszabban beszélni, írni még további példákat, hogy összeségében miért fogott meg engem ez a cucc és hasonlók, de igazából akit érdekel a sorozat, az úgyis követi, akit meg nem, az valszeg tudatosan maradt tőle vátol ennyi éven át, a nagy hype ellenére, vagy talán éppen azért. XD Mindenesetre én mindenkinek csak erősen javasolni tudom, hogy ha még nem tette, tegyen vele egy próbát, egy nagyon feelinges, nagyon érdekes történettel rendelkező sorozat, ami a hibái ellenére is bőven több annál, mint valami titángyakós, edgy shounen. :) Számomra az évtized legjobb animés élménye lett és valahogy sorsszerű is (lol: "Fate/Stay Titan" XDDDD bocsánat, ma különösen kész vagyok XD), hogy pont most fut az utolsó szezonja, kvázi szó szerint "lezárja az érát". :3 (Amire némi csúsztatással ráfogható, hogy 2013-ban ő indította el... XD Oké, nem 2010-es az első szezonja, úgy lenne az igazi, de na. XD)

És nem mellesleg ezzel a TOP 10-es éves kihívás is teljesítve, achievement unlocked, meg minden ilyesmi. XD Köszönöm mindenkinek, aki játszott, én nagyon élveztem, simán fun volt összeírni egy ilyet. :) A következő "meccs" jöhet 2030-ban, amikor a 20-as évek animéiről írunk listát. XDDD
Kép

Avatar
Leara
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 482
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Leara » 2020.12.27. 19:15

1. Uchuu Kyoudai (2012)
Mindig is nagyon vonzott minden űr- és űrkutatással kapcsolatos téma, így talán nem meglepő, hogy ez a sorozat landolt az első helyen.

Emlékszem, hogy épp csak befejeztem a Twin Spicát, ami szintén olyan fiatalokról szól, akik asztronauták szeretnének lenni, és nagyon szerettem volna nézni valami hasonló sorozatot. Nem igazán találtam, aztán belefutottam a 2012-es év tavaszi anime listájába, amin szerepelt ez a sorozat és egyből tudtam, hogy nekem ezt kötelező lesz néznem… szóval végül is szerencsém volt, mert hamarosan indult is.

A realizmus a legnagyobb erőssége ennek a sorozatnak. Legyen szó akár a karakterekről, akár a történetről, de a asztronautává válás egyáltalán nem könnyű útját is nagyszerűen bemutatja. Hatalmas plusz, hogy itt tényleg felnőtt szereplők vannak, ezt az utóbbi években egyre jobban díjazom 1-1 animében. Olyan azonban ritkán van, hogy egy főszereplőt konkrétan az első jelenet után imádjak: márpedig Mutta ilyen. Szerencsére később se lett kevésbé szimpatikus, szóval nagyon tudtam neki drukkolni az egész sorozat alatt. De rajta kívül is rengeteg szerethető karakter van benne, igazából az egész Nanba család imádnivaló, nagyon szerettem a jeleneteiket. Persze Hibito és Mutta kapcsolata igazán kiemelendő, testvérpárt ennyire talán csak az FMA-ban szerettem.

Sajnos azért ez a sorozat sem hibátlan, bár ez inkább csak annak köszönhető, hogy idővel nagyon beérték a mangát. Az anime kb. utolsó harmada sokszor rendkívül lassú, de ennél több hiba számomra nem igazán volt benne.

A mai napig is azt kérdezem, hogy mikor jön már második évad??? Lehet, hogy végül ennek is mangaolvasás lesz a vége.

Mozi:
1. Wolf Children (2012)
Szintén Anilogue-nak köszönhető mozis élmény. De még milyen! Hosoda eddigi legjobb filmje, nagyon kíváncsi vagyok, valaha megugorja-e nálam valamivel. Gyönyörű film a családról (még ha nem is egy átlagos, emberi családról), az egyedülálló anyaságról annak minden szépségével és nehézségével (Hana rulez!). Azért hibátlannak nem mondanám, a végével annyira nem voltam elégedett, de mindenképp maradandó élmény volt.

(Nahá, amikor összeraktam a listát, fel se tűnt, hogy mindkét 1. helyezettem 2012-es... jó év volt az nekem animék szempontjából :D.)

Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1101
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2020.12.27. 21:26

3. Szél támad - 2013

Úgy gondolom Miyazaki mindösszesen két filmet készített amikor saját magából is megmutatott valamit. Az egyik Porco Rosso volt. Abban a filmjében több mindenről is vallott. Elsőként azt, hogy a háború egy nagyon rossz dolog, másrészt emléket állított egy hőskorszaknak amikor a pilóták egyéni tehetségén sokkal több múlt volt mint a későbbi korszakokban. Elismerte, hogy bár varázslatos dolognak tartja a repülést mások azt gonosz célra tudják felhasználni. Felvállalta, hogy egy háború emlékét öröké magunkon hordozzuk és sokan így vagy úgy de nem tudnak túl lépni rajta. És hát ebben a filmben hangzott el politikai krédója: "Inkább vagyok disznó, mint fasiszta."

A Szél támad című mozijában magáról az alkotásról beszél, ahogyan ő látja. Honnan indul valaki: az ártatlan gyermekkortól amikor az egész világ az ő hobbijáért van. A hobbi s a tanulás egy és ugyan az, mert a tanulás révén tudd egyre közelebb kerülni a hobbijához ami idővel már mestersége lesz. A kreatív elme folyamatosan és fáradhatatlanul keresi a megoldásokat az ihlet bármikor és bárhol megcsókolhatja az embert akár egy halszálka képében is. A minél többet tudni a világról felfogásban az is belefér, hogy mindent hátra hagyjon csakhogy a legjobbaktól tanulhasson. Egy zseni ha kell egy kézzel rajzol egész éjjel, miközben a másik kezével a felesége kezét fogja. Mert a kreatív elmének szerény tíz éve van. 1984-1997 ez volt Miyazaki bő évtizede 11 nagyjátékfilmjéből 6 ekkor készült el. A kreativitása megmaradt, ahogyan a zsenije is csak az ereje fogyott el. Sajnos.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 545
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Dodgers » 2020.12.30. 00:40

1. Usagi Drop (2011)

A kihívás kezdete előtt is mondtam, és most is kitartok amellett, hogy ez az egész lista nem feltétlenül fog takarni "igazi", melyik-jobb-a-másiknál helyezéseket, és ezt most is áll, mert az Usagi Drop nem az a cucc, amit a leginkább azonosítok a 2010-es évekkel. Ennek ellenére mégis ezt akartam az első helyre hagyni, mert először és utoljára 21 évesen láttam utoljára, amikor még friss cucc volt: nem állítom, hogy ez az egy stuff definiálta a két-három azelőtt kezdődő fejbenövési folyamatot, de szerintem pont jókor láttam ahhoz, hogy tényleg kezdjem érteni az erényeit. Azt is, meg a felállást is, amiből egyáltalán az egész következik.

Maga a felütés viszonylag egyszerű volna (az agglegény Daichi magához fogadja nagyapja zabigyerekét, a kisiskolás korú Rint), azonban az azt követő cselekmény milyensége az, ami erős hangot ad az UD-nek - nyílván kisakkozható, hogy a sztori Daichi és Rin összemelegedéséről, illetve az előbbi életének gyökeres megváltozásáról szól, viszont ilyen vagy olyan módon elkerülte, hogy DEKONSTRUKCIÓ legyen. Nagyjából a 2010-s év előtt nem sokkal kezdett divatba jönni az, hogy egy adott témának inkább a cinikusabb/tárgyilagosabb/sötétebb oldala kerüljön meglovaglásra, az UD viszont nagyon jól találja el az egyensúlyt. Se Daichi, se Rin lelki bajai nincsenek elkendőzve, viszont a valószerű, más írók által könnyebben rácsapandó elemek itt hiányoznak, vagyis Daichi egyszer sem morog a büdös kölök miatt, a kiscsaj pedig nem bunkó, önző kisgyerek. Ennek köszönhetően viszont jobban kijöhet a tényleges fókusz, a mindennapi problémák: Daichinek ugye a megváltozott életrend és az állandó társaság a gyökeres változás, míg Rinnek az, hogy a halandóság igenis létező dolog, illetve hogy a szülők munkája megismerteti egy gyerekkel az élet családot széthúzóbb erejét, a kettejük gondjai pedig olyan pátosszal vannak prezentálva, amitől egyszerre lesz hatásos feel good slice of life/mindennapi low-key dráma kettős a sztori. Barátok-segítők persze mind a két főszereplőnek jutnak majd, és ezen a téren is ügyesen keveri a lapokat a sztori. Itt sincs cinikusság, itt sincs tudálékosság a család intézményéről, hanem a felismertetés, hogy hiába vannak nehéz, általános élethelyzetek, így sincs kizárva, hogy más, jóra való emberekben ne találd meg az élet apró, kiegészítő élményeit. Na meg persze az, hogy nem a vér számít a családnál, hanem a személyes kapcsolat. Nincs mellébeszélés, csak a lényeg, és nem ritkán meghatóbb jelenetek.

A dekonstrukció ezzel a cuccal kapcsolatban azért is érdekes téma, mert ha éppen olyannak találja az ember az UD-t, akkor könnyen rá lehetne vágni, hogy túlidealizált a sztori, mert nincs olyan, hogy a gyerek legalább egyszer ne lenne szarjankó, vagy hogy a munkahelyen nem lenne legalább egy gyökér, akinek az életstílusát mégis csak irigyeled. Lehetne ezt mondani a cuccról, de én ezt nem teszem: nem csak azért, mert amúgy is egy nagyon szívvel teli, kedves és mégsem puha sztorinak tartom, hanem azért is, mert engem a dekonstrukció, mint trope az idő múlásával egyre kevésbé érdekel önmagában. Valamivel kapcsolatban előadni, hogy ez milyen sötét, cinikus, meg hogy a médiában hogyan van ábrázolva az nekem echte szimpla kávé, arról bárki fél ésszel tudna rantolni öt percet. Főleg, hogy sok író még azt is elcseszi, mert nem oldja/keveri tényleges sztorimesélési tartalommal és eredménnyel, de az UD szempontjából ez nem lényeges, mert úgysem annak volt szánva. Ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert hiába nem tudok hosszabban írni a cuccról, igazából valahol ez az erénye is: egyszerűen teszi a dolgát anélkül, hogy felesleges bonyodalmat vagy ITS FOR REAL GUYS húzást vinne bele a számításba. Bármelyik évben megdicsértem volna ezért, de ahogy visszatekintek az előző évtized tendenciáira, a dekonstrukció egyik vágya az, ami először eszembe jut (meg a kedvenc példám SaeKano, ami döngeti a mellét a romkomok tropejainak okoskodva kiemelésével, aztán pont ugyanolyan hibába esik az össz-esszencia 75%-ában), Ezért is díjazom most, 2020 vége előtt két nappal azt, amit az UD képvisel.

(Az manga anime utáni részét nem, az lenyelhet egy zsilettpengét)
Kép Kép

Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1101
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2020.12.31. 01:06

2. Gate: Jieitai Kanochi nite, Kaku Tatakaeri - 2015

A történet alapja, hogy egy szép napon Ginza sugárúton fényes nappal egy hatalmas ógörög templom kapuja elevenedik meg. A tömegre hamarosan repülő sárkányon lovagló katonák, római légióra emlékeztető gyalogság lovasság és egy rakás antropomorf állat katona zúdul ki. Kegyetlen mészárlást hajtanak végre egészen addig amíg a japán gyors reagálású erők helikopterekkel rettenetesül vissza nem verik a sereget. Pár hónappal később a Japán Önvédelmi erők átkelnek a Kapun és egy fantasy világban találják magukat. E furcsa világban léteznek mágusok, varázslók, sárkányok, elfek, cicalányok, nyuszilányok meg persze emberek is. A sorozat középpontjában Itami hadnagy és kis csapata kerül középpontba. Hogyan teremtenek kapcsolatot a helyiekkel vagy miképpen harcolnak sárkányokkal. A második évadban Itami csapata mellett egyre nagyobb figyelem összpontosul Japán és a Birodalom közti diplomácia kapcsolatokra, illetve a megszállt ország belső bajaira.

Tisztában vagyok vele, hogy a sorozat magát az úgy nevezett iszekai műfajában sorolja. Amikor néztem viszont minden alkalommal úgy tekintettem rá, mint inváziós sci-fi mű. Sőt duplán az!
Elsőre a Birodalom támadja meg Japánt, semmilyen figyelmeztetés vagy hadüzenet nem érkezik részükről. Céljuk a pusztítás, a rombolás, a zsákmányszerzés, valamint rabszolgának való elhurcolás és a féktelen öldöklés. Egyetlen nyelvet értenek az erőszak nyelve.
Nagy pechjükre olyan ellenségbe kötöttek bele, akik az erőszak nyelvét kegyetlenebbül és könyörtelenebbül tudja beszélni. Így amikor a japán hadsereg Önvédelmi Erők átmasíroztak fantázia földjére brutális viszontválaszt adtak. A Birodalom és az egész világ kénytelen volt egy új nyelvet tanulgatni a lőfegyverekét, a japánt. Ahogyan a klasszikus kínai külpolitika szokta mondani: addig kell az ellenfelet ütni míg vissza nem verjük a tárgyalóasztalig.
A sorozat alapja egy regény ciklus volt, ami 2006-ban indult el, de a manga sorozat mai napig fut az anime pedig 2015-16 közt futott. Így nem csoda, hogy reagált mind arra ami végbe ment az országban kiváltképp védelmi politikai szempontokból. A II. Világ Háború után elfogadott „Béke Alkotmány” egyre jobban recseg-ropog, a politikai vezetés évtizedek óta azon fáradozik, hogy az alkotmány kereteit tovább tágítsák. Mára japán hadereje a világ 4./5. legerősebbike. Egyre több külföldi misszióban vesznek részt a geopolitikai realitások pedig egyre szorongatóbbak úgy mint pl.:
- Nincs békeszerződés Oroszországgal
- Észak-Korea atomarzenálja
- Tajvan kérdése
- Kína folyamatos agresszív fellépésé
- USA hanyatlása
- Japán gyengülése
A széria szépen példálózza, hogy miért is jó, ha japán katonákat nagyon távoli vidékekre vezénylik. Védik az országot, civilizálják a barbárokat, valamint értékes kereskedelmi szerződéseket tudnak kieszközölni. Ugyan akkor felhívja a néző figyelmét pár negatív dologra is:
- Egy külföldi misszió irdatlan pénzekbe kerül
- Japánnak nincs arra kapacitása, hogy olyan területi annektálásokat hajtson végre, mint amilyet például Kína végez Tibetben.
- A szigetország még saját területén is megkel küzdenie a külső ellenségekkel szemben.
A nyílt küzdelemmel szemben (ami hamar eldől) egy idő után szembe találjuk magunkat a belső ellenségekkel. A Birodalomban Zorzal herceg akadályozza a békét, ami még meg van spékelve, hogy őt pedig Tyuule mozgatja. A japánoknál pedig a polgári kormányzat az, ami minduntalan keresztbe tesz a katonai logikának. A II. évad zömmel ezeknek a belső klikk harcok lejátszásával foglalkozik.
A sorozatban egyik érdekessége, hogy míg a fantázia földön a rossznak a harcpártiak vannak beállítva addig Japánban pont a polgári kormányzat tűnik rossznak, akik folyamatosan akadékoskodnak és nyers erőn kívül más szempontokat is felmernek hozni. Mert jól tudják a civileket könnyű katonsádira szoktatni, de katonákat nehezebb civil életre szoktatni.
Ide lehet sorolni a sokak által szeretett jelenetet, amiben a 960 éves Rory kiosztja a gáncsoskodó politikus asszonyt. Én nem osztom ezt a nézetet, természetesen elkel ismerni a sikereket (hogy hány emberi életet tudtak megmenteni) de azt is figyelembe kell venni, hogy mit lehet majd legközelebb másképpen tenni, hogy még kevesebb áldozattal járjon egy mentőakció.

Negatívumok
Számomra zavaró volt, hogy bár középkori a Birodalom világa, de a szolgák francia szobalány ruhát viselnek. Még nincs feltalálva a nyomtatás, de a könyvek gerince nyomtatva van. Hát az ilyen slamposságok kicsit lejjebb viszik az értékét a sorozatnak.
A karaktereket rosszul mozgatják. Az első évadban felépített csapatott a második szezonban gyakorlatilag szélnek eresztették és behoztak több új karaktert, akiknek semmilyen előzményük nem volt. Erős hibapont.

Hangszínészek: Homály.

Zenék: Hát bennem egyik sem hagyott mélyebb nyomott, maximum annyi, hogy a második opening nem tetszik.

Amikor összeállítottam a 10-es listámat két helyezett biztos volt rajta az első és a második hely, szóval erősen kedvelem a Gate-t.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1577
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Tartózkodási hely: A semmi közepétől picit balra
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Rui-chan » 2020.12.31. 23:36

1. Steins;Gate (2011)

Csak sikerült most is az utolsó napra hagynom, de legalább nem csúsztam ki a határidőből! ^^"

Amúgy röviden és tömören összefoglalva, miért is szeretem az animét. X'D
Oké, azért ennél kicsivel többet terveztem írni a cuccról. :-P
Lényegében egyébként mégis az időutazás, mint egyik fő téma fogott meg. Jó régen volt már, amikor kiszemeltem a szezonos ajánlón ezt a sorozatot. Kicsit érdekesen alakult a kapcsolatunk, így utólag teljesen vicces belegondolni, majdnem dobtam és feledésbe került. Talán 2 részt nézhettem meg, de lehet csupán egyet, aztán valahogy pihenőre került az anime. Valahogy az elém tolt összes szereplőt idegesítőnek találtam, és fogalmam sem volt, hova akar kilyukadni az egész az alap felállással. Akkor mégis miként lett a 2010-es évek legnagyobb kedvence? Kis mesével tartozom, bár szerintem jóval érthetőbb lesz a felvezetés után.
Ezúton szeretném megköszönni a laptopomnak és a nyaralásnak, ahol újra elővettem. A szálláson kissé lassúcska netet tudtam csak fogni, állandóan megakadt a honlapok betöltése, emiatt inkább azokra koncentráltam, amiket úgymond nap mint nap ellenőrzök, email, 1-2 kedvenc honlap, stb. Hiába hagytam abba, mégis mindig frissiben letöltöttem az aktuális Steins;Gate részeket, porosodtak a laptopon. Hirtelen felindulástól vezérelve adtam még egy esélyt a sorozatnak. Elkezdtem a legelső epizódtól, majd azt vettem észre, indítom a következőt, majd az azután lévőt. Gyakorlatilag a vonakodásomból az lett, hogy 2 este alatt beértem magam az aktuális részig és alig vártam, hogy hazaérkezve a korlátlan nettel gyorsan leszedhessem a többit.

Nem túlzás azt állítanom, jött, látott és teljesen levett a lábamról! :) Gyakorlatilag papírvékony hibákat tudok csak felróni a sorozatnak, az első részben még idegesítőnek tartott karaktereket mind-mind megkedveltem. Egyedül talán Feyris maradt meg semlegesnek, bár szerintem ő csak szimplán olyan szereplő, aki amúgy se áll közel a szívemhez. Moeka tudott még néha felidegesíteni, a sztori előrehaladtával azonban nagyjából tisztázódott vele kapcsolatban minden olyasmi, amit nem kedveltem benne. Negatívumként pluszban fel tudnám hozni a moe és otaku elemeket. Jobban belegondolva, ha csak ennyi lenne a többi cuccban, sokkal kevesebbet panaszkodnék, viszont itt kitűnt a komplett egészből. Gyakorlatilag itt lezárul a negatívumok rövid sora. Gondolkodtam, viszont tényleg ennyit tudtam összehozni.

A pozitívumok sora szerencsére igen hosszú, ebből kissé tömörített változatot fogok közölni.
Ha már felhoztam Feyrist és Moekát, mint kevésbé kedvelt karakterek, rátérek a többiekre. Rajtuk kívül mindenkit kedveltem, az ellenségeket igazán tudtam utálni, vagyis jól teljesítettek. (Annak külön örültem, hogy a vérlolit teljesen kihagyták az animéből.)
Bár először idegesítőnek találtam a csapatot, ahogy haladt előre a történet, úgy kerültek közelebb hozzám, úgy értettem meg a motivációkat, erősségeket, gyengeségeket. Okabe, a "Mad Scientist" igazán kiváló főszereplő lett, ritka, amikor ennyire megkedvelek valakit. (Általában idegesítenek a főszereplők és valamelyik mellékkaraktert szemelem ki kedvencnek.) Elsőre tényleg idegesített, aztán már azt vettem észre, együtt tudok vele örülni, szomorkodni, vagy éppen idegeskedni.
A párja, Kurisu szintén megér néhány gondolatot. Alapvetően a tsunderéktől kiráz a hideg, viszont nála ügyesen építették bele a személyiségébe. Cserébe pedig okos és pont annyira húzzák egymást Okarinnal, amennyire megmaradnak az aranyosság határán belül.
Suzuha az egyik nagy, ha nem A kedvencem! :D Belevaló, talpraesett csajszi, remekül kiegészítette a csapatot. Sejtettem már az elején, hogy vele kapcsolatban kicsit bonyolódik a történet. Egyáltalán nem bántam meg, amiért ilyen formában építették bele a cselekménybe.
Mayuri kis cuki, Daru végre valahára normálisabb otaku, Ruka pedig megérthető.

Grafikai és zenei téren sem okozott csalódást a sorozat. Az előbbi pont azért tetszett, mert nem a fejük 2/3-át elfoglaló szemeket kaptak a szereplők, Huke stílusa igazán illett hozzájuk. A kissé szürkésebb, pasztellesebb színvilág nagyot dobott a hangulaton. Szerintem pont az ilyen Shaft, A-1 és hasonlók inkább rontottak volna az összképen a csili-vili grafikával.
Az openingje és az endingje is bejött. Érik itt is az újranézés, mert az epizódokon belül felcsendülő muzsikákra már kevésbé emlékszem.

A történetről igazából nem írnék, ha nagyon belemennék a részletekbe egy csomó spoilert el kéne lőnöm.
A lényeg, amiért első helyezettként szerepel nálam, az a történet, a rendezés, a karaktereket és még a sok-sok apróság. Érdekes volt megtudni, hogy VN az alapja. Gyakorlatilag ettől csak még jobban megszerettem, hiszen sikerült a lányok-fiúk útját nem csupán beleerőltetni, hanem az anime szerves részévé tenni. Semmi sem lógott ki, szépen illeszkedett minden a történetbe. Miután jobban beindult, gyakorlatilag tövig rágtam a körmöm és tűkön ülve vártam a következő epizódot. Sokat segített az a tizenvalahány résznyi előny, mert jobban beleéltem magam, de elképzelhető, hogy úgy is élveztem volna, ha mégis hetente követem az elejétől fogva.
A drámát és a humort megfelelően vegyítették, sehol sem csapott át gagyi vígjátékba, vagy felesleges műdrámába.
Azzal gondolom úgyse mondok újat, hogy az időutazós cuccok amúgy is előnnyel indulnak nálam és még ebben is élen jár a Steins;Gate. Tovább nem szaporítanám a szót, nekem 10/10-es anime, tényleg abszolút kedvenc a 2010-es évekből. Mindenkinek ajánlom, bátran tegyen vele próbát! :D
Kép

Avatar
Catrin
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1187
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: Catrin » 2021.02.17. 11:45

1. Mo Dao Zu Shi (2018, 2019)

LOL, csak most jutottam ide, hogy nyilatkozzak a '10-es évtized számomra legjobb darabjáról. Azért is halogattam, mert az elmúlt 2-3 évben annyit foglalkoztam vele, a regényével, audiójával, doramájával, manhuájával, az írónőjével, az írónő további műveivel, hogy kissé nehéz elvonatkoztatni mindettől, mikor csak az animét/donghuát értékelem. Pedig el szerettem volna, gondoltam jó lenne itt ezt a kínai sorozatot kicsit jobban bemutatni, illetve hangsúlyozni, miért is olyan nagy szám már önmagában is az anime változat. De az elmúlt 2-3 hónapban egyáltalán nem volt kedvem ezt megírni, sőt most sincs (talán azért, mert erről már sok content van itt-ott, újat hozzátenni pedig idő - ami nekem jelenleg másra kellXDD), így arra jutottam, hogy ez is csak egy nosztalgiázós poszt lesz. Mert pár sorral lerendezni viszont semmiképp sem akartam. xdd

Első körben: miért is előzte be az alábbiakat?? (Pláne, hogy ezt sem tudom 10/10-re értékelni, néhány korábbi helyezettel ellentétben! XDDDD)
10. DB Kai
9. Fune wo Amu
8. Nobunaga Concerto
7. Fate/Zero
6. Shiki
5. S;G
4. Wotakoi
3. Fafner
2. YoI
Egyrészt több szempontból is újdonság, új élmény volt, másrészt olyan mértékű függést indított be nálam, amit az előzők valamivel visszafogottabban... Szóval már csak emiatt a hatás miatt is örömmel teszem az első helyre. Viszont úgy gondolom, hogy objektíven is van olyan jó ez a donghua, hogy helye legyen egy ilyen évtizedes, TOP10-es listán (hm, ilyen esetben talán csak azért nem raknám elsőnek, mert még nem adaptálták végig a sztorit).
Szóval ezek okait keresgélve próbálom visszaidézni, miért talált be ennyire a modao, persze csapongó lesz, és sok minden felett elsikló (pl. a yoi-nál is elfelejtettem kiemelni, mennyire jó volt látni, érezni, ahogy Yuri stresszel - egyéb lelki folyamatok enyhe, de fontos tálalása; vagy hogy a 10. epizód vége nem csak a fordulat miatt zseniális, hanem azért, mert úgy értelmet nyer Viktor sorozat eleji viselkedése, amit elsőre mindenki csak túl szexis és flörtölős, magabiztos külföldiként könyvelt el, közben meg kiderült, hogy az egésznek van már egy lényeges alapja köztük...... Yuri, a megbízhatatlan narrátor, ugyebár... szóval ezekről is írni akartam a fangirl ömlengés mellett, de már kinek jutott eszébeXDDD)... De azért most is írom, ami jön:

Első évad:
2018-ban még az animés oldalak szerepeltették a >shounen ai< címkét az adatlapján és a szezonos chartoknál, ami azóta több helyen is lekerült; jobb is így, anno viszont engem emiatt érdekelt kicsit jobban. BL sorozatokat addig nem igazán néztem, és menő volt a fanart-festmény-szerű borítója, na meg a kínai fantasy környezete... Az első részről jó vélemények érkeztek, így gondoltam, szezonosként követem én is.
Az első ep. engem nagyon meglepett: mókás és gyors kínai szöveg, amit szokni kell, gyönyörű, aprólékosan kidolgozott hátterek, itt-ott furcsa mozgás az animációban, masszív kínai kulturális és történelminek ható közeg, menő fightos zombi-fantasy epizódsztorival, egyforma fehérruhás bishikkel és egy már itt ARC főszereplővel, akinek a gondolkodása, viselkedése, és múltjának súlya egyből az emberre zúdult, de nagyon is felcsigázó mennyiségben. A rész végén pedig jött a MÁSIK, első ránézésre jégbishiXDD, így alig várták a fangirlök, mi lesz velük... de hamar rájöttünk, hogy egy nagyon lassan bemutatott és animében erősen megvágott románcról van itt szó. Viszont így is működik, és így is szép tálalást kap a páros.
A sorozat 15 részéből az első kettő hosszabb az átlagosnál, ami szintén jól állt neki, a történet szerkezete viszont érdekes... mert a 3. résztől kezdve a főszereplők múltját láthatjuk, egészen a 15. ep. feléig. Ez csak azért volt furcsa, mert a jelen cselekménye elsőre izgalmasabbnak tűnt, plusz a főszereplők is zavaróan ugyanúgy néztek ki mindkét intervallumban, így eleinte vártuk, mikor tér vissza a cselekmény ismét a jelenbe, egyáltalán visszatért-e már.XDD De pár epizód után ráhangolódtunk a dologra, és nem kombináltuk tovább a hülyeségeket.XD Pláne, hogy a múlt is egyre tisztább és egyre drámaibb irányt vett. Amikor a főszereplő klánját megsemmisíti egy elnyomó hatalom, az a rész annyira hatásosra, menőre, ügyesen tálalt családdrámára sikerült, hogy attól kezdve tudatosult bennem: ez a cucc már rég nem egy kis kínai újdonság, nem egy kis BL szórakozás, hanem részek óta egyre jobban magával ragad, egyre több réteget mutat, egyre érdekesebb a világa és a szereplői. Sokoldalú, szórakoztató, epic, szezonkedvenc, és az egész közege olyan hatást nyújt, amit semmi máshoz nem tudtam hasonlítani (sztori/karakter/műfaj sémák mellett sem). Ez az egyedisége és színvonala az, ami elsőre elvarázsolt. Amihez tényleg masszívan hozzájárulnak a jól megírt karakterei. Az első évad könnyedén felcsigázott, hogy amíg várakozunk, olvassuk el a regényt, ami messze jobb és több, mint az adaptáció.
Mégis azt mondom, hogy az első évad ügyesen mutatta be az alapmű addigi eseményeit, és ebben a formában előnyére vált, hogy a múltat is kicsit összébb vonva tálalta.

A regény és a további adaptációk okozta rajongást nem taglalom, masszívan benne élekXD, csak már sokkal erősebb az írónő újabb műve, a Tian Guan Ci Fu regény iránti imádatom, ami terjedelmében, történetileg és irodalmilag is többet képvisel. A modao minden összetevője mellett a végére azért érezhetően könnyedebb (és hatásvadász) BL mű maradt, míg a TGCF már egy még színvonalasabb, komplex fantasy, mondhatni egy igazi nagyregény a sorsról, a hitről és a szerelemről, amit nagyon bájos humor tesz olykor könnyedebbé, mókássá, súlyos emberi cselekedetek pedig drámaivá.
Persze az egyik legnagyobb vonzereje ezeknek a műveknek az epic, kvázi az összes szereplő sorsán átívelő cselekmény mellett, hogy olyan főszereplő párt kapunk, akik végig támogatják egymást, bíznak egymásban, a végletekig hűségesek és odaadóak - és hiába van az egyik fél fókuszban, a történet a másik felet is ugyanolyan magasságokba emeli. Tényleg fontosak egymásnak, amihez nem társul műdráma. Én ugyebár rajongok az ilyen partneri kapcsolatokért, karakterekért az animékben is - akiket eddig legtöbbször csak mellékszerepekben láttam: ahol ennyire egyenlő mindkét fél. Ritka, hogy egy főszereplőhöz ilyen társat írjanak, aki ennyire hangsúlyos, és nem (gyerekes) sablontenger a kapcsolatuk vagy egyáltalán az összejövésük. Azt nem mondom, hogy a mdzs és a tgcf párjai sablonoktól mentesek, de nagyon fontos (tudom már önismételve hangsúlyozomXD), hogy úgy kapnak ilyen romantikus fókuszt, hogy nem egy tucat shoujo vagy BL mű főszereplői, hanem egy nagyobb volumenű sztori és világkép részesei, sok más fontos elemmel, eseménnyel, üzenettel az ő folyamatosan alakuló kapcsolatuk mellett.
Érdekes, hogy Mo Xiang Tong Xiu műveiben a kultivációs világ és a férfixférfi szál mellett a második esély, a folyamatos nyomozás és krimiszál, a kritikus humor állandó témái és kellékei. Ezek a danmei (kínai BL) egyfajta sablonjai is lehetnek, de mindegyik művében más irányból, más adagolásban teszi ezeket egyedivé és izgalmassá. Leginkább azzal, hogy a jól átgondolt és szövevényes cselekményéhez szürke moralitás társul. Amit megint csak szívesen fogyaszt az ember a mostani gyakran egydimenziós anime tengerben..... (és egyébként is) Tényleg mindegyik protagonistának megvan a maga hibája, bűne, terhe, amit cipel, amit így vagy úgy, de próbál feldolgozni... mindezt szintén nem fájdalmas műdrámával... az antagonisták pedig mind érdekes, többször szimpatikus szereplők, akik logikus és/vagy elképesztő elvek alapján alakítják mások hátrányára (nem mindig, sőt) a sztorit.
Úgy gondolom, bár nyilván nem egyforma mértékben, de ezek az erények és eszközök mind megjelennek az anime változatokban is. Még ami csak sejtetés szintjén, az is jól érzékelhető és hozzájárul az adaptációk nagyszerű hangulatához.

Második évad:
Visszakanyarodva a donghua adaptációra... hehe. A folytatás 2019-ben már csak 8 részes lett. Kár érte, mert a feldolgozott cselekmény mennyiség ennél többet érdemelt volna (még akkor is, ha nem pótolják a romantikus jeleneteket, a múltat itt sem kellett volna ilyen villámléptékben tálalni). Bár hozzáteszem, ha nem adaptációként nézem, bár gyors a tempó, de szerintem érthető és izgalmas. Önmagában ez egy érdekes és baromi hatásos évad, tetszetős ahogy folytatja az elsőt: kezdetét veszi a nyomozás végre a jelenben, amivel párhuzamosan követhetjük tovább a múltat, mi is vezetett anno a főhős halálához, miért idézték 13 évvel később vissza a lelkét... Ha csak az évadban bemutatott cselekményszakaszt nézem, akkor az itteni eseményeket még jobban is kedvelem, mint az első évadét (ezért kicsit feljebb is pontoztam, pedig objektíven nem érdemli meg). Sajnos adaptációként viszont tényleg lehetett volna még jobb. (Kis kieg. az eddigiekhez néhány revaccs élményem: mikor Risával egyben maratonoztuk le mind az eddigi 23 részt, akkor szembetűnőbb volt a második évad kapkodós tempója és néhány felesleges original eleme. Ezzel szemben mikor Hirotakával néztük, jóval lassabb adagolásban a 2. évadot, akkor nem tűnt így el az elsőtől.XDDD Számítanak a körülmények.XDD)
A látvány és az OP-ED egyébként itt is gyönyörű, a színészek játékát is már rég megimádtuk (elsőre furcsa a most futó japán verzióval hallgatni a kínai után őket). Talán a gyorsabb adaptálás és a rövidebb évad miatt persze lett pár spórolósabb, újrafelhasznált jelenet, de szumma végig egységes maradt a színvonal, amit szintén nagyon imádok a modaóban.

Ezekkel kapcsolatban még kiemelném, hogy mivel közvetlen folytatásról, illetve egy egységes történetről van szó, amit majd a harmadik évad zár le, ezt a két eddigi évadot a kihívás szempontjából egyként kezelem. Együtt alkotják a jelenlegi első helyet.^^

Azóta persze már a 20-as évek hozadéka, de kaptunk ajándék chibi évadot is, ami bár viccelődve, de bemutat az animéből kimaradt, romantikusabb regény jeleneteket is.
A harmadik és egyben záró évad idén nyáron érkezik, kíváncsian várom, sok-sok kihagyásra, rövidítésre és nagyon gyors tempóra számítok. 12 részes lesz elvileg, ami a maradék eseményekre nem lenne elég, ha közel mindent bemutatnának. Ettől függetlenül úgy érzem, hozni fogja az eddig színvonalat és lehetőségeihez mérten egy szerethető, izgalmas kivonata marad a regénynek. Tűkön ülök!


------
És akkor a filmes első helyezettet is pótolom:

1. Madang-eul Naon Amtalg (2011)

Vagy ahogy én hívom: a tyúkos film. Ez a koreai animáció látványban a nyugati cg vonulatot nyújtja, ami nem a szívem csücske, de jól illik egy ilyen állatmeséhez, és végig hozta ugyanazt a működő színvonalat.
Lényegében ehhez is moziban, az egyik koreai filmfesztiválon volt szerencsém... csak azért néztük meg a haverokkal, mert lehetett jelölni malon.XDD Igen, ez itthoni mozis programoknál fontos szempont.XDDD Nem sok jóra számítottam, ehhez képest végig egy mókás, szórakoztató, sok kis bájjal, paródiával, társadalomkritikával, tanulsággal fűszerezett cucc. Leginkább az tetszett benne, hogy nem ripacs és nem túl nyálas, mint az amcsi filmek (vagy ha mégis, abban van egyfajta távol-keleti esszencia és önparódiaXDD). Külön imádom, mennyire in character benne a főszereplő tyúk XDDD, de a többiek is! Az anyaság témája és a természet körfogása pedig remek összhangot alkotott. Az antropomorf jelleg mellett hangsúlyossá vált az állatok realisztikus ábrázolása is.
Szóval az egész annyira egyszerű, és mégis tartalmas, egy szép kerek sztori, ami az elmúlt évtizedben valamivel jobban szórakoztatott a korábban említetteknél. Kicsit egyébként azért is toltam előre, hogy ismét reklámozzamXD; emlékszem anno már írtam róla vmelyik topicba, és talán Surci volt az egyetlen, aki annak hatására meg is nézte.XDDD
Nem tagadom, hogy a film végi hatásvadászat az, ami nálam ezt végérvényesen a kedvencek közé emelte. Úgy gondolom anélkül nem kerek, és sokkal inkább amcsi-film feelinget nyújt... csak sajnos, mint anno megtudtam van belőle vágott verzió, így sokan lehet azt látják...
Most kicsit lespoilerezem, aki véletlenül egy olyan verziót néz meg, aminek a végén a tyúk szomorúan, de elengedi kacsa fiát a többiekkel, és keserédesen, de ezzel a mondhatni happy enddel zárul a film, az hiányos (gyerekbarátabb???) verziót talált!
Az eredeti vége ugyanis az, hogy ezek után még láthatjuk,
SPOILER
ahogy a tyúk szembenéz a sorsával: tápláléka lesz a menyétnek, aki az egész film alatt fenyegette őket, saját kölykei és életben maradása érdekeit nézve.
A jelenet szép és megható, logikus és zseniális. Hozzájárul a film koreai-hangulatához, jó, hogy bevállalták. Vehetnénk persze még egy erőltetett tanulságnak vagy színtiszta hatásvadászatnak (ahogy már mondtam), de annyira jó a jelenet hangulata, hogy megérte beletenni egy gyerekmese végére.



A nem-időben, de teljesített kihívás végén megjegyezném, hogy nem szándékosan a KÍNAI és a KOREAI címeket válogattam be előre... de jót nevettem rajta... Valamit elmond a jelenlegi animékkel való viszonyomról.XDD Szeretem ofc a japán cuccokat, mint ahogy az az elmúlt hónapok hsz-eiből is látszik, de igazán újíthatnának valami működőt, alkothatnának/adaptálhatnának még tartalmasabb, színvonalasabb történeteket. Régi lemez. Hehe. (Egyébként nézegetek azóta más donghuákat, és a többségük nagyon gagyi.... - azok főleg, amik túlságosan követik a japán trendeket is, csak jóval gyengébb vizualitással - szóval MXTX cuccai egyelőre áldás a kínai animációra nézve. Kár, hogy a sok másik, állítólag jó regényeket csak kis adagokban és több helyen cenzúrázva tudják csak adaptálni a kínaiak. A TGCF donghua rendezője is úgy nyilatkozott, hogy nincs is igazán meg rá a munkaerejük, egyelőre kevés az igazán tehetséges animátoruk.)

Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1101
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Kihívás - a 2010-es évek 10 legjobb animéje

Hozzászólás Szerző: iskariotes » 2021.04.18. 22:13

I. Legend of Korra (LoK) – Korra Legendája (2012 – 2014)

Ha már a héten van a sorozat X. évfordulója így azt hiszem remek alkalom lezárni ezt a kihívást magam részéről is.

Amikor elindult a kihívás rögtön tudtam, hogy ez a sorozat lesz az első helyen. Igazából nem is volt ellenfele, még akkor sem lenne, ha az élőszereplős sorozatokat is ide venném.

Én a mai napig nézem az ATLA-t amikor belefuttok a tévébe (és igen, majd mindennap tök „spontán” belefutok). Szeretem nézni ahogy Aang a kétlábón járó pozitivizmus mindenben meglátja a jót. Kedvelem ahogyan Kataraból egy nebáncsvirág kislányból egy tökös mindenre elszánt nő lesz. Minden percét élvezem, ahogyan Sokka próbálja leküzdeni az osztály bohóca/lúzerre szerepét. Fantasztikus élmény miképpen lesz dulifuli Zukoból egy bölcs és jóságos király. Tophról nem is kell írni semmit, hiszen mindenki tudja, hogy az összes közönség szavazást megnyer még akkor is, ha nem indul rajta. Rajongok a sorozatért.

Ezért amikor hírét vettem, hogy kap folytatást kicsit féltettem az ATLA világát. Gondoltam „Nah szép! Egy újabb bőrlehúzos sorozat. Kapunk majd valami béna folytatást, ami ziher egyre debilebb és infantilisebb lesz, mint amilyen az elődje volt (tereád nézek most TNMT franchise).”
De nem így történt. Az ATLA hagyományait szépen ápoló sorozatot kaptunk. Az első évad feszített tempója jó volt, a világ bemutatása, az új karakterek klasszak voltak az új ellenség pedig méltó ellenfél volt. A II. évad után ugyanakkor dobtam a sorozatot. Sokáig nagyon tetszett, Varick megjelenése, Eska és Desna karaktere, de az évad zárása… MI VAN? Így hát dobtam. Aztán megtudtam, hogy mi fog történni az utolsó részben. Ezért újból nekifutottam mert érdekelt, hogyan jutottak oda a karakterek. És milyen jól tettem! A III. évadban megkaptam Zaheert akinél azóta se találtam jobb gonosz(?) karaktert. És OMG ott van a IV. évad 2. része: Korra alone. Jézus-Krisztus! Ezt így bevállalni egy gyerekcsatornán?! Komolyabb és merészebb lépés volt, mint a finálé. Már a Vörös Lótusz szállnál éreztem, hogy ez a sorozat valami nagyon különleges lesz, de az a rész kvázi „mindent felülírt”. Oly annyira, hogy a LoK felléphetett az örök kedvencek harmadik(?) lépcsőfokára előtte csak a GitS (?) és a megkérdőjelezhetetlen The Simpsons van.

Teszi mind ezt úgy, hogy nincs olyan egyértelmű célja, mint amilyennel az ATLA rendelkezik vagy mint amivel az FMA bír. Sajnos érződik rajta, hogy az első két évadot csak külön-külön rendelték meg. A harmadik és negyedik évadot viszont egyszerre kérették be, így ott már lehetett hosszabb távra is tervezni és a lezárást is meg lehetett komponálni. Ezért más az első két és az utolsó két évad történet mesélése és a cselekményben való komolyodása is.

Btw a történet. A sorozat az Avatar: Az utolsó léghajlító szériának a folytatása. Aki nem látta az előzményt és csak a LoK-ot nézte meg az megteheti, maximum jó pár beszélgetést, utalást, helyszínt stb. nem fog érteni. Alapvetően az új Avatar kalandjaiba kapunk betekintést. Korra egy 16 éves energikus csaj, aki nagyon megszeretné mutatni a világnak, hogy milyen kibas hihetetlenül erős. Ezért Köztársaság városba költözik és kezdetét veszi élete, mint nagybetűs AVATAR. Csatlakozik hozzá a földidomár Bolin a tűzhajlító Mako az extra gazdag mérnök csaj Asami. Innentől kezdve több éven át követhetjük nyomon a csapat fejlődését, a belső és egyéni alakulásokat. Plusz egykét nagyon súlyos arccal is felkel venni a harcot.

A sorozatnak jót tett, hogy az évadok rövidebbek voltak, így a tempó folyamatosan feszes volt, nem volt lehetőség egy külön részt szentelni egy kanyonon való átkelléshez. Az évadok különállóak voltak, de szervesen épültek az előző évadban történtekhez az időugrás pedig külön jó volt.

Az ATLA nagyon erősen akart anime lenni. A grimaszok, a történetvezetési technikák, a klasszikus animés klisék. Olykor számomra kissé zavaró volt ez az irány. A Korra ennél sokkalta felszabadultabb volt. Élvezte a saját világát, a saját maga által kreált világot teljesen belakta, egész egyszerűen otthonosan mozgott benne.

Túl modern? Egy frászt!
Sokan felhozzák, hogy azért nem szeretik a Korrát mert itt túl nagy volt a technológiai fejlődés az Aanghoz képest. Egyrészt nem árt elfelejteni, hogy egy 70 éves időugrásról beszélünk. Csakhogy érzékeltessem 1900-ban még nem szállt az égen repülőgép (a Wright fivérek gépe 1903-ban emelkedett a magasba) 1970-re pedig már a Holdon is csámborogtunk.
Másrészt azért az ATLA világa is tele van komoly technikai megoldással csak ezekről sokan szeretnek elfelejtkezni. Nyugodtan lehet gondolni a fúróra a tankokra (amik a mi világunkban csak az I. VH alatt jelentek meg). Vagy éppen a jet-skikre és ne is beszéljünk a hajókról. De, aki továbbra is úgy érzi „túl nagy volt az ugrás” arra ráhagyom.
Amit eltudnék fogadni érvnek - bár ezt nagyon ritkán sem hallom - az az lenne, hogy a világ eltávolodott a természettől. Ez sajnos igaz. Kevesebb állatot és még kevesebb természeti helyet láttunk. Cserébe behozzák a szellemeket ami úgy gondolom egyenértékű csere volt. A természettől eltávolodtak az emberek, az Avatar pedig megtalálta a módját, hogy mégis kompenzálja ezt.

Grafika
A LoK-nak nagyon szép grafikája van, tudom mindenki felhozza, de hát a Studio Pierrot is dolgozott rajta, tehát nem lehet szép. Én úgy vélem a Korra végig egyenletesen magas szinten viszi a vizualitást, ezzel szemben az Aang történetében - különös képen az I. évadban – több gyenge megoldással is találkozhatunk, és hát ne feledkezzünk megerről a jelenetről sem.

Szereplők
A Korrában egy nagy szereplő gárdát mozgatnak a készítők, nemcsak az Avatar csapat 4 tagja van a fókuszban, hanem megkapjuk Tenzin családját, Lint és később a komplex Bei Fong famíliát. És az egész szereplőgárda tetejére rájön mint a fagyi kehely tetejére a hab és annak csúcsára a cseresznye, na így jön a képbe Varrick is.
Óriási jóságnak érzem, hogy nemcsak egy-egy karakter bukkan fel a régi sorozatból, de komplex családok generációit is megismerhetjük. A Tűz Ura címnek immár ötödik tagját láthatjuk, a Bei-Fong családnál négy generációt ismerhetünk meg. Ilyen kiterjedt és nagy családokat ritkán láthat az ember egy-egy sorozatban itt pedig egész nemzedékek élettörténetével találkozhatunk.
Nem elég, hogy sok a szereplő, de a közöttük lévő interakciók is jóra sikeredtek. Kiemelendő, hogy a szerelem, mint jog nem korlátozódik csak a fiatalokra, hanem minden korosztály megkapja. Hogy Lin-Tenzin-Pema háromszög milyen volt, vagy ott van P’Li és Zaheer kapcsolata is. A legtöbb animében a 25+-os korosztálynak nem jár semmifajta romantika itt azért, ha nem is gyökeresen, de azért szerencsére más a helyzet.
A fiatalabbaknál pedig lehet látni, hogy egy-egy szerelem nem örök életű. Bolin egy ideig még egy bántalmazó kapcsolatba is belemászik csakhogy csaja legyen. Mako-nak pedig elkel fogadnia, hogy a jóképűség nem jelenti azt, hogy a lányokat könnyű megtartani.

Meglepő lehet amit írok, de a legjobban felépített karakter a sorozatban Bolin volt. Karaktere folyamatosan változik pozitívan irányban. A sori elején még egy hivatásos szabadúszó megélhetési „veszélyesen kereskedő” alak volt, a képregények időszakára már egy hivatásos rendőr lett. A srác eleinte mindenkiben a Nagy Szerelmet látta, végül megtalálta az egyetlen igaz drágakövet a szívéhez (pfuj ez így nagyon nyálas lett). Pluszban a power jumpokat is szépen egyenletesen kapta. Pont olyan jól fel volt építve mint az ATLA-ban Sokka.

Nagy ellentéte a bátyja Mako. Már az első évadban tökéletesre van csiszolva, a tag semmit nem fejlődik. Se új technikát nem tanul (mondjuk egy kék láng használat befigyelhetett volna) se jelleme nem fejlődik mert már nincs hova. A legnagyobb fegyverténye az volt, hogy ő a bishi a sorozatban és így kábé ennyi.

Asami karaktere felemásra sikeredett. Köszönhetően annak, hogy első körben nem is számoltak vele tovább mint az első évad vége. De aztán szerencsére tovább vitték a karaktert. Furcsa belegondolni, hogy gyakorlatilag semmit sem csinál, de ha nem csinálná az nagyon zavaró lenne.

Tenzin kapta meg Iroh szerepét. De nagyon más volt, mint a bölcs tea mester. Tenzin sokkal fiatalabb mint amilyen Iroh volt az ATLA idején. Iroh lubickol a bölcs mester szerepében a LoK-ban pedig teljesen elmerül benne. Tenzin nem ilyen. Tökéletlen. A saját családjában sem bír rendet tartani, tanítványa pedig … hát … khm … megkérdőjelezi a tudását. Bizonytalan és fél a világtól. Nincsenek egy graffitis tömörségű életbölcsességei a zsebében. De képes elismerni a hibáit, felismerni a korlátjait és azokat kijavítani, ezzel tudja legjobban terelni az embert. Nem lehet kétségünk afelől, hogy egy nap majd Irohval fog majd közösen teázni.

Szegény Lin. A széria elején még ő volt a BEI-FONG. De folyamatosan vesztett a súlyából, évadról évadra egyre kevesebb és kevesebb játék időt kapott. Plusz a fan tábort is jobban izgatja Su apja kiléte aki ugye Sokka karaktere. Szóval tessék belegondolni az első évadban még simán levert egy rakás Egyelősség pártit a Légidomár-szigeten, egymaga nekiugrott Amon légiflottáját szétkapni. Az utolsó évadokra meg semmit sem csinált Su nélkül. Méltatlan volt ez a bánásmód Linnel szemben.

Ellenfelek
Ami kicsit sajnálatos, hogy nem mindegyik ellenség van kidolgozva.
Amon eredettörténete jól fel van építve. És félelmetesen erős karakter, gyakorlatilag két elemet tudd hajlítani ami eléggé félelmetessé teszi a tagot. Ami nem tetszett nála, hogy öt centiről bekap egy villámot, de mintha mise történt volna harcol tovább. Mégis hogy?
A következő ellenfél Unalaq volt. Felé még lehetett eleinte valamilyen szimpátiát érezni vagy legalábbis azt mondani, hogy nem teljesen hülyeség amit mond. De később? Nem elég, hogy még a saját gyerekét is képes lett volna megölni, de mi volt a fő motivációja? Ja igen! Én leszek a világ ura és azt elpusztítom. Wadefák? Miért akarsz akkor világúra lenni?
A Vörös Lótusz csapata nagyon szimpatikus volt szívfájdalmam volt, hogy nem láttuk őket fiatalabb korukban amikor Su is velük bandázott. Továbbá Zaheerra nagyon vigyáztak tehát piszok jó pusztakezes harcosnak kellett lennie (amit bizonyít a szökésénél is), de ebből semmit sem kaptunk. De legalább a LoK legjobb harcát Korra és Zaheer vívja meg egymással, külön felhívnám a figyelmet az 01:30-02:05 közötti légicsata meganimálására. Mindenesetre úgy gondolom a Vörös Lótusz négyese a legerősebb csapat a komplex Avatar univerzumból.
Kuvira számomra a legnagyobb rejtély. A csajnak olyan háttér storyt írtak mint az ablaküveg. De ettől függetlenül a net telis-tele van a Kuviraért rajongó írásokkal és videókkal. Why? Oké szomi gyerekkor, oké valakinek rendet kellett tennie, oké végre megvalósíthatta, hogy az összes Föld Népét egyesítse. Csak tudnám, hogyan akarta volna hatástalanítani az Avatart? A csaj behiganyozva leverte az elmúlt 1000 éve legerősebb légidomárját és még magát a Sötétséget is legyőzte. Zaheernak volt egy pontos terve, de Kuvirának mi volt? Majd a nagy puskával lelövöm? Ohh, hát biztos menni fog, vagy sem.

Korra Alone
IV. évad 02. rész. Mindkét sorozatot egybe véve van 113 rész és ez az epizód áll nálam az első helyen (utána a Beach című rész és a Zuko egyedül részek következnek). Hihetetlenül bátor és megdöbbentő rész volt. A shounen fight történetekben a karakterek nem szenvednek sérüléseket, vagy ha mégis akkor 1-2 részen belül felépülnek belőle. De itt Korra több évig nem képes – szó szerint – lábra állni. Ha ez nem lenne elég egy súlyos poszttraumás stressz szindrómával is megkel küzdenie, amit a legtöbb sorozat (akár anime akár élőszereplős) szeret elfelejteni.
Korranak szembe kell néznie egy döntő kérdéssel mit ér egy Avatar, ha 16 évesen lebénul? Pont ő aki egész addigi életében a fizikai erejére támaszkodott. Mit kell tennie? Itt nincs Katara csodavize, nincs Raava. Csak a sötétség van és a magányos depresszió soha el nem eresztő mocsara. A magányból az önostorozó mazochizmus ösvényére lép ahol az elméje is cserben hagyja. A börtönéből végül ő maga talál ki amikor végre fényt gyújt. Notabenne az se ártott, hogy szembesült azzal, hogy ereje határtalan. Summa nagyon meghatározó volt a rész amit hihetetlenül raktak össze a készítők.

Finálé
Szót kell emelni a végéről is. Arról most nem akarok írni, hogy milyen volt bevállalni elsőként egy leszbikus párt egy gyerekcsatornán méghozzá rögtön a főszereplőket, de USA-ban elég sokat írtak róla kábé minden lap és újság is. Emlékszem amikor első ízben láttam, hogy a fejemben mennyire pörögtek a részek a közös jeleneteik és hirtelenjében minden olyan világos és szép lett. A végső jelenet minden szempontból 10/10-es. Tenzin és Korra beszélgetése szépen felvezeti a lányok közti Nagy Beszélgetést amiben semmi extrát nem mondanak ki. Azon pedig lehet agyalni, hogy melyik lány tett nagyobb lépést az ügyben. Korra aki megkérte Asamit, hogy maradjon ott vele, vagy Asami aki kvázi szerelmet vallott? Két nagy tini lány akik életük első komoly kapcsoltabbá lépnek bele. És nincs nyervogás és nincs piszmogás és nem bénáznak és ami még jobb mind ketten egyenrangú félnek érezheti magát a másik mellett. Aki pedig ezen felháborodik, meg minek nézte meg a sorozatot?

Színészek
Ez egy kicsit más kategória lesz, mint az előző seiyuu gárdák voltak. A castingot és a rendezést Andrea Romano-nak köszönhetjük (ugyan ezt a posztot látta el az ATLA esetében is) aki régi motorosnak számít a szakmába. Katara szerepére egy színész legendát Eva Marie Saint-et sikerült megszerezni a most 96 éves Oscar-díjas színésznő már az 1940-es években is tévézett. Fiát, Tenzin mester szerepére a szintén Oscar-díjas J.K. Simmons-t sikerült megnyerni. A szintén Akadémiai díjazott Rami Malek a Tahno karakterébe bújhatott bele. Fisher Stevens Oscar-díjas producer pedig egy kis szerep erejéig mutatta meg tehetségét.

A Tony díjas Robert Morse és az Oscar jelölt George Coe apróbb szerepekben tünt fel. Wan Shi Tong-ot újfent az Emmy-díjas Héctor Elizondo keltette életre, ahogyan Jason Isaacs is visszatért Zhao parancsnok szerepébe. Yakone karakterét Clancy Brown kapta meg (ő visszi Rák úrat is a Sponygya Bobból), de maga Spongya Bob is azaz Tom Kenny is szerepet kapott a sorozatban.

A Golden Globe díjas Bruce Davison az idős Zuko-nak adta a hangját, a fiatal Zuzu hangja Dante Basco pedig mint Iroh tábornokként tért vissza az Avatar világában. Stephanie Sheh Ju Lin Moon megformálója egyben Hinata megformálója is a Narutoban. Lisa Edelstein (aka dr. Lisa Cuddy) Kya-nak azaz Aang egyetlen lányának adta a hangját. Aubrey Plaza istentelenül jól hozta a Esna-t, ahogyan Robbie Williams lánya Zelda Williams pedig Kuvirát. Korunk egyik legjobb hangszínésze Grey DeLisle/Griffin pedig Ming Hua-t hozta (ő volt korábban Azula hangja is). David Faustino (aka Bud Bundy) pedig Mako volt. Az meg azt hiszem evidencia, hogy Dee Bradley Baker szerepelt (ő miben nem szerepel?). És ahogyan az ATLA-ban így most is kapott egy picinyke szerepet a 23x-os Grand Slam győztes Serena Williams is.

Egyéb
- Imádtam, hogy lépten-nyomon kis easter-eggeket rejtettek el készítők. A régi csapat tagjainak felbukkanása nem is annyira meglepő, de még olyan karakterek sorsáról is tájékoztattak minket mint Bosco (hagyok időt míg rákerestek arra, hogy ATLA Bosco).

- Szembenéz a halállal. S van, hogy kegyesen adja azt, de van, hogy, naturálisan, brutálisan fedik fel azt.

- A zenéje. Ahogyan az ATLA esetében úgy most is Jeremy Zuckerman volt a felelős az OST-ért. Nagy előre lépés volt, hogy ezúttal zenekarral tudott együtt dolgozni. ez az egyik kedvencem.

Köszönőm ezt a sorozatot!
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/

Válasz küldése