Oldal: 12 / 23

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.05. 18:44
Szerző: Akosss
Yoake Tsugeru Lu no Uta

Na, miután hétvégén megkaptam, hogy a saját kihívásomat sem tudtam időben befejezni (teljesen jogosan persze), végül én is megnéztem a filmet tegnap este. A többiek véleményét olvasva úgy ültem neki, hogy nem lesz nagy szám, tudjuk le, de aztán teljesen kellemes meglepetés lett, nagyon tetszett! Engem rögtön berántott a hangulatával, ötletes, kreatív, jópofa, humoros, kedves, aranyos. A sztori egyébként semmi extra, láttuk már máshol is ezt a formulát (emo gyerek találkozik egy kedves lénnyel, ami kilendíti a depresszióból, de a falubéliek elől titkolni kell a létezését), de Yuasa mégis tudott rajta csavarni, hogy egyedi élmény legyen. Már rögtön az elején rá lehet jönni arra is, mi lesz majd a vége, van utalás is rá bőven, de mégsem ül le, nem lesz unalmas, végig fenntartotta a figyelmem és a 2 órás játékidő is csak úgy elrepült. A zenéjével sem volt probléma, ott van a j-popos, Kyary Pamyu Pamyu-t idéző opening Lu Vocaloidos, Hatsune Mikus hangjával, ami jól megadja a hangulatot a filmhez az elején, majd a végén Kai dala már a sokkal emészthetőbb kategória, azt is jól eltalálták. A látványvilág is teljesen bejött. A karakterekre fektethetett volna egy kicsit több figyelmet, de egyébként kedveltem mindenkit.

Nem láttam még Yuasától mást, de ez alapján azt mondom, hogy nem áll neki rosszul ez a könnyű, családi mozi stílus sem, nem gondolom hogy baj lenne, hogy nyitott kicsit egy tágabb nézőközönség felé ezzel a filmjével. Lehet kicsit sok, de én megadtam neki a 8-ast és bármikor szívesen újranézném.

November maradék 25 napjára pedig válasszon akkor valamit Catrin! :)

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.05. 19:02
Szerző: Catrin
Köszi Ákos! És végre egy totális ellenvélemény, neked legalább tetszett! Nálam mondjuk a Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome művéhez képest is eléggé lent van, pedig attól sem voltam elájulva (kivéve az éneklős betéteket), de azért az szórakoztatóbb.


Novemberre, akkor igyekszem ismét szívatni mindenkit egy olyan darabbal, ami régóta érdekel:
Midori Shoujo Tsubaki
Ricz (6/10^^) és Junchi (1/10X'D) már látták is, legalább ők talán nyilatkozni fognak róla. De ajánlom mindenki figyelmébe...


(És nem összekeverendő a hasonló című Midori-ko című 2011-es darabbal, amin egyébként szintén agyaltam... Ezt talán majd máskor? :lol: )


+++Ide másolom/kiegészítem, amit múltkor Ákos szépen összegyűjtött.
Akosss írta: 2019.05.01. 19:35 Btw, összegyűjtöttem az eddigi kihívásokat, hogy ha valaki újat akar ajánlani, annak ne kelljen végignézni az egész topikot, hogy eddig mik voltak. Valamelyik moderátor esetleg belerakhatja tulokos nyitóposztjába is:

2016. december: Kaguya-hime no Monogatari
2017. január: Tokyo Godfathers
2017. február: Redline
2017. március: Harmony
2017. április: Buddha
2017. május: Kimi no Na wa.
2017. június: Giovanni no Shima
2017. július: Omoide no Marnie
2017. augusztus: Happy Birthday: Inochi Kagayaku Toki
2017. szeptember: Flanders no Inu
2017. október: Bartender
2017. november: Kappa no Coo to Natsuyasumi
2017. december: Ouritsu Uchuugun: Honneamise no Tsubasa
2018. január: Doukyuusei
2018. február: Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome
2018. március: Chainsaw Maid & Bloody Date kisfilmek
2018. április: Chironup no Kitsune
2018. május: Da Yu Hai Tang
2018. június: Chirin no Suzu
2018. július: Uchiage Hanabi, Shita kara Miru ka? Yoko kara Miru ka?
2018. augusztus: Hirune Hime: Shiranai Watashi no Monogatari
2018. szeptember: Glass no Usagi
2018. október: Tsumiki no Ie & Furiko & Ninja and Soldier & By Your Side kisfilmek
2018. november: Byeolnala Samchongsa
2018. december: Sayonara no Asa ni Yakusoku no Hana wo Kazarou
2019. január: Asagao to Kase-san
2019. február: Angel Cop
2019. március: Mnemosyne: Mnemosyne no Musume-tachi
2019. április: Kimi no Suizou wo Tabetai
2019. május: Kokoro ga Sakebitagatterunda.
2019. június: Rokka no Yuusha
2019. július: Hashire Melos
2019. augusztus: Gyakusatsu Kikan
2019. szeptember: Nijiiro Hotaru: Eien no Natsuyasumi
2019. október: Yoake Tsugeru Lu no Uta
2019. november: Chika Gentou Gekiga: Shoujo Tsubaki

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.05. 19:52
Szerző: Junchi
Catrin írta: 2019.11.05. 19:02 Midori Shoujo Tsubaki
Ricz (6/10^^) és Junchi (1/10X'D) már látták is, legalább ők talán nyilatkozni fognak róla. De ajánlom mindenki figyelmébe...
Én akkor már most nyilatkozok róla: A Pupa és a Mayoiga után a legnagyobb szemét, amit anime-fronton valaha is láttam. Nem emlékszem valami sokra belőle (hála a jóságosan szelektáló memóriák legnagyobb Istennőinek!!), de arra igen, hogy ez így, ebben a formában vállalhatatlan.

Igazából semmi másról nem szól, minthogy tételesen pipálgatja ki a létező összes TV-s/filmes tabutémát, miközben az egésznek semmi értelme. Nincs koherencia, nincs kijelölt cél, kezdés, vég, karakterek, cselekmény vagy bármi más, csak jönnek az öncélú bullshit jelenetek egymás után. (Igen, ebben van az ominózus kutyataposós rész is.) Szóval ennél a cuccnál még az Elfen Liednek is százszor több értelme volt, úgyhogy nem tudom, hányan vállalják végül be, de Catrin nagyon belenyúlt most a méhkasba, azt megmondhatom. :D

(Btw egy kis önmosdatás: A Yuasás filmet nem volt már időm/energiám megnézni, valahogy nem véletlenül löktem le eddig is a radaromról. Kicsit a Ponyóra is emlékeztetett, ami meg fájó élmény volt.)

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.09. 21:20
Szerző: higashikata
Midori Shoujo Tsubaki

Fuhh, azt hittem, hogy a Kanashimi no Belladonna után nem fogok szörnyűbb szutykot látni, erre kiderül, hogy mégis. :D

Megmondom őszintén, nekem egyáltalán nem jött át, mi a pékről akar szólni ez a rettenet. ^^"
SPOILER
Ez egyfajta elborult tragikomédia egy lányról, aki a második világháború zűrzavarában elveszti a szeretteit és csapong össze-vissza az LSD tripben és a nyomicirkusz tébolyában?
A grafika ritka ocsmány, gátlástalanul spórol az animáción, ami szerintem még '92-es mércével is szégyen. A zenei betétektől majd kivérzett a fülem, a karakterek pedig egytől egyig utálatosak.
Egyedül Wonder Masamitsu menti meg nálam ezt az "animét" az értékelhetetlenségtől. Mégha sokkal creepy-bb volt a sleppnél, legalább szállított egyfajta abszurd humort őket illetően.

Részemről 2/10-et kap de semmi esetre sem többet. :knife:

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.18. 08:58
Szerző: Ricz
Chika Gentou Gekiga: Shoujo Tsubaki

Pfej, Catrin talál nektek egy igazi nyalánkságot, erre csak húzzátok a szátokat. Pfej, szépek vagytok, mint ez a mű, mondhatom. :dirr:

Na de, gúnyt és mindent félretéve, a pontszámot tartom (amit még 2014-ben adtam neki), ugyanis a körülményeknek és a műfajának eleget tesz, különösebb értelmet ezek miatt pedig kár is keresgélni mögötte. Hölgyek, urak és Apache támadóhelikopterek, ez bizony egy eroguro és exploitation mű, eredetileg 1984-ből, aminek Suehiro Maruo a szerzője, akinek a munkáit az ukiyo-e festészet és a korai Showa-korszak stílusa határozza meg, és vannak bizonyos kinkjei, amelyek megjelennek itt is. A Shoujo Tsubaki pedig talán a legsikeresebb munkája mind közül, hiszen ez megjelenhetett Amerikában is (Mr. Arashi's Amazing Freak Show címen), illetve 1992-ben ez az OVA és 2016-ban egy élőszereplős film is készült belőle.

Amit érdekes lehet erről tudni, hogy egyetlen ember készítette az egészet, az is álnév alatt. Részint ennek is köszönhető, hogy olyan ronda, amilyen, bár az a korai Showa-korból stílusából is fakad, amit igyekszik átmenteni. Nos, ja, az "animáció" fakamerával készült, viszont az állóképek egész szépek, festményszerűek, a tényleges festmények is jól néznek ki.

Ha valamihez kicsit hasonlítanom kéne, akkor a Szodoma 120 napja (avagy Salo) jut eszembe az 1932-es Freaks című filmmel együtt. Előbbi az exploitation skálája végett, utóbbi meg a téma okán. Túlzottan nagy megfejtés nincs is mögötte (szemben a Saloval, ami a szimbólumait tekintve a fasiszta Olaszország végnapjainak hatalmi állapotát képezi le a háttérszálon, míg amit eléd tesz, az a kőkemény megbotránkoztatás), és voltaképpen ennek sem célja más, mint megmutatni, hogy "mocsok a világ és mocsok benne mindenki". Az elárvult Midorit ugyanis napi szinten megalázzák, bántalmazzák verbálisan és fizikailag is, egy ízben pedig mutatják azt is, ahogy megerőszakolják. Ha valami furcsa lehet ezzel, az az, hogy ezek után se környékezi meg a métely, még Wonder Masamitsu túlkapásai ellenére se, aki eleinte magához édesgeti, majd erőszakkal elnyomó módon uralkodni akar felette. Is. Mert persze kis ember nagy pofával jár, próbál beleszólni a cirkusz vezetésébe, egy ponton már a saját illuzionista mutatványát előadni is derogál... Közben Midori ott van Stockholm-szindrómában, amitől a végén sem képes megszabadulni.

Röviden, lényegében: semmi más a mű, mint vegytiszta polgárpukkasztás, megbotránkoztatás és abuzálás. És mivel az exploitation címek lényege pont az, hogy minél hatásvadászabbak és öncélúak legyenek, a feladatát teljesíti. Hagyományos esetben rávágnám én is jobbára a maga 2 pontját, amit nagy általánosságban véve megkaphatna, csak azzal meg elsiklok a felett, hogy kellemesen reggelizve néztem végig újra anélkül, hogy egyszer is az időre vagy a lejátszócsíkra pillantottam volna.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.28. 18:18
Szerző: Catrin
Közben megnéztem én is a Midorit. Örülök, hogy ilyen remekül sikerült motiválni magamat.XD

Sokat most sem blabláznék, plusz valahol a véleményem az eddigiek keveréke (is meg nem is)...: A kutyás jelenet volt a legmocskosabb (és talán a legtúlzóbb), azért bekaphatja az alkotó, a többi hatásvadász eleme kb. a feléig eléggé nézette magát nálam. Aztán a második fele az üveges csávó által szállított "sztori" miatt már ilyen 3-5 pontos magasságokba emelhette volna, legalábbis ebben reménykedtem(XD), de hiába. A végére semmi érdemleges nem kerekedett, csak fárasztóbb lett... Szumma pedig ritka nagy szarság volt, de nem zavart a fapados tálalási módja. Végül 2 pontot adtam rá (összevetve a korábbi értékeléseimmel ezt sikerült belőni), amit idővel lehet felemelek 3-ra, attól függően, mi marad meg bennem belőle... Plusz jó volt ismét ekkora szutykot nézni.

Még van idő hó végéig, szóval hajrá-hajrá t. fórumozók! :twisted: Legkésőbb hétfőn választok... :vigyor:

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.11.28. 19:23
Szerző: higashikata
Remélem, a hétvégén többen is rászállnak... :dirr: :twisted:

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.02. 22:02
Szerző: Akosss
Midori: Shoujo Tsubaki

Nem is volt annyira vészes, valahogy rosszabbra számítottam, az elkészülte óta szerintem bőven készültek ennél romlottabb, gusztustalanabb mangák, de akár animék is. (I mean... rape több tucat hentai-ban van, pedofília szintén, eroguro szempontjából pedig vannak ennél sokkal merészebb munkák is, sz'al a Midoriban volt bestialitás (a nő a kígyókkal), de amúgy meg semmi extra, szemgolyó nyalogatástól van bőven rosszabb..) Persze ettől még mindig szörnyű, de különösebben nem volt felkavaró a látvány, bár volt miken edződnöm korábban. XD Azokat egyébként nem is értem, akik valami mögötteset látnak bele, valami mélyebb mondanivalót, nem volt benne szar se, művészfilm a francokat. Ahogy a többiek is írták előttem, exploitation mű, célja a megbotránkoztatás, a tabutémák döntögetése, semmi több. Ettől függetlenül tisztelni tudom, mint az alkotó passion project-je, aki 4-5 évet töltött azzal, hogy egyedül animálta meg az egészet, ezért nem zavart annyira a fapados animáció, meg a kamishibai által inspirált festményszerűsége. Érdekes volt egyébként a vele készült interjút hallgatni, meg a film egykori terjesztésének körülményeit olvasgatni. Nem fogok máshogy tekinteni a filmre ezektől, áradozni sem fogok róla, hogy HÁT EZ MŰVÉSZET!!, de a belefeccölt munkát tudom értékelni.
Amúgy elolvastam a mangáját is (nem tudom minek), de kb. teljesen ugyanaz, viszont a rajzolása tetszett, így arra eggyel több pontot adtam, mint az animére. Plusz azzal egyébként sokkal gyorsabban meg van az ember, kb. 25 perc volt elolvasni. Lehet meg kéne nézni a live action filmet is, már csak azért is, mert nem értem, ebből hogyan készülhetett és vajon mennyire cenzúrázott.
2/10

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.02. 22:12
Szerző: Catrin
Live action? LOL :D abba szerintem én is belenézek.XD

Kár, hogy ilyen kevesen vállalták ezt is be, mert szerintem is nagyobb ennek a cuccnak a füstje, mint a lángja. De inkább nem szólok semmit, mert én se vagyok aktívabb itt.X'D

Ha jól néztem a topicot, akkor Ricz ajánlott a legrégebben, szóval most hajrá decemberre! :vigyor:

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.02. 22:29
Szerző: Ricz
Catrin írta: 2019.12.02. 22:12 Live action? LOL abba szerintem én is belenézek.XD
Ja, írtam is, hogy van egy 2016-os élőszereplős feldolgozása az eredeti műnek. Bár megnézni egyelőre nekem se sikerült, így is hosszú a várólistám, hogy előre priorizáljam.

Na de, ajánlás. Tőlem kaptok 5 darab rövidfilmet, amiből legalább 2-t abszolváljatok.

1) Ari Ningen Monogatari - Akosss már látta.
2) Chiruri
3) Ikezu
4) Mottainai
5) Tabisuru Nuigurumi: Travelling Daru - Akosss ezt is látta.

Mindegyiket elég könnyen meg lehet lelni online.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.04. 21:11
Szerző: iskariotes
Catrin írta: 2019.12.02. 22:12 Ha jól néztem a topicot, akkor Ricz ajánlott a legrégebben, szóval most hajrá decemberre! :vigyor:
Tulokos ajánlott a legrégebben.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.22. 23:30
Szerző: higashikata
Karácsony másoknál: Szeretet, örömteli együttlét a családdal, sok-sok csodás élmény
Karácsony nálam: Bolti vacak bejgli, cringe rokonok, utolsó pillanatig halogatott egyetemi faooooeeeee... feladatok :D

Ezektől némileg elmenekülve túlteljesítettem a kvótát, lássuk, mi merre:
Ezeket a rövidaniméket tényleg nem nehéz megkeresni, mert Ricz már mindegyiket felkarolta a fansub oldalán. Onnan tudom, hogy kb 2 éve feltöltött ezek közül egy-kettőt az első vinyómra, "érdemes ezeket megnézni" címszóval. :P

Ari Ningen Monogatari - A címéhez és történetéhez hűen groteszk grafika, minimális zenei bevágás és effektek, egyszerű, de annál nagyszerűbb. Valamiért az olyan késő este mutatott animációs rövidfilmek jutottak eszembe, amiket gyerekként láttam az RTL-en (?) és igyekeztem szorítani a szemem, hátha mihamarabb véget érnek. :D
Chiruri - Egy pszeudo-3D-grafikával megáldott rövidfilm, ami olyan, mint a Raffaello: Többet mond minden szónál. És ezt mindenféle poénkodás nélkül mondom. (BTW, ezt még mutattad is Ricz, hogy felejthetted el?! :D )
Ikezu - Ez egy igazi masterpiece, ezt muszáj mindenkinek látnia!!! Kár, hogy nem hosszabb... (Ennél becsatlakozott anyukám is, neki is tetszett. :D )
Mottainai - Ritkaszép grafika, egymás szavába vágó motivációs sallangduma, piszokkevés idő az üzenet felfogására. Kár érte. (Ezt is mutattad.)
Tabisuru Nuigurumi: Traveling Daru - Bár utaztató antropomorf rajzfilmekkel tele a padlás, a képernyőről lecsorduló bája miatt igenis kíváncsi lettem, mi lesz a vége. Ez volt a leghosszabb, a leginkább letisztultabb, de nem a legjobb.

Ha engem kérdeztek, a Chirurit mindenképp nézzétek meg... Szigorúan az Ikezu után! :D

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2019.12.29. 03:26
Szerző: Ricz
Emlékeztető bump, bár gondolkodom, hogy a téli con (jan. 4.) utáni vasárnapig kitolom a dolgot. De ahogy Kata is írta, egyszer felkaroltam ezeket, szóval megtalálhatóak az R/RFs repertoárjában, az Indavideón, illetve a Youtube-on is.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.03. 00:28
Szerző: Ricz
Na, akkor letudom a magam körét, és vasárnap átadom a stafétát.

Ari Ningen Monogatari: Groteszk, minimalista, amiben az embereket, mint hangyatársadalmat (és/vagy ősközösséget) mutatják be, és ezt a képet teljesen végig is viszi, hogy aztán egy érdekes csavarral a végén fejelje meg és tegye végképp egy nyugtalanító gondolat keretébe az egész hasonlatot.

Chiruri: Eredetileg az fogott meg benne, hogy a Grisaia no Kajitsu egyik alkotójának a munkája, amiben a társadalom és egyén különbsége mutatkozik meg (valamelyest japáni szinten, de nyugodtan vehetjük globálisnak), az elszigeteltség és a környezetünk, az egymás gyakorolt hatások... Nagyon kiragadott képekkel tudok élni így leírva, szóval ez olyan, amihez látni kell a videót is, viszont a képek, hasonlatok elég egyértelműek szerintem, hogy mi micsoda.

Ikezu: Megmondom őszintén, ezt poénból dobtam bele. Az "ikezu" a kansai-ben nyelvhasználatban a szemét, smucig, aljas, hitvány emberekre használt kifejezés, amit amúgy az eredeti videó is elsüt a végén, hogy érthető legyen. Egyébként az Otoboke Beaver zenekar videóklipje. Elég nyilvánvaló a szóválasztásból, hogy mi volt az előzménye, és a vége kifejezetten emiatt keserédes szerintem.

Mottainai: külsőre nagyon Makoto Shinkai (bár köze nem volt hozzá a tudtommal), viszont az NHK tévé-csatorna társadalmi üzenete, ennél fogva az időlimit is elég behatárolt. Annyira mondjuk nem motivációs sallangduma, mint Coelho, Oravecz Nóra vagy Szabó Péter szellemi kútmérgezései, de az is igaz, hogy amúgy foganatja se nagyon van, és nem az üzenet idő szűke miatti fel nem foghatósága okán, hanem mert az üzenet a holtpontból való kimozdításhoz kevés, mint lepkefing a szembeszélben.

Traveling Daru: Toy Story japán módra, igazából semmi extra e tekintetben. Azért válogattam be, mert olyan kedves, aranyos, bájos cucc, és mert az első kettő neveztertésem elég komor volt, akkor már valami oldja fel a dolgot. Egy kellemes vizsgafilm lényegében, ami nem akar több lenni annál, hogy elmeséljen egy sztorit, nem akar tanulsággal, se semmivel szolgálni, és pont ettől lesz egy jó élmény.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.05. 22:40
Szerző: Ricz
Szerintem vártam eleget, így érdeklődés hiányában átadom januárra a stafétát Katának.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.05. 23:55
Szerző: higashikata
Köszönöm szépen a stafétát! :D

Mivel a szabályok értelmében nem jelölhetem az idén krisztusi korba ért JoJo's Bizarre Adventure mostani sorozat változatát (a hossza miatt), sem az OVA változatot (mert még szerintem is bűnrossz), beérem most Araki Hirohiko másik animált gyermekével:

Baoh Raihousha

Ez az OVA egy 1989-es, 48 perces csoda a szebb időket is megélt Pierrot jóvoltából, angol feliratú VHS-rip, valamint felirat nélküli, de legalább feljavított DVD-rip formában YouTube-on is elérhető. Magyar fansubról nem tudok, de ettől függetlenül is jó szórakozást kívánok hozzá! :D ::beer:: :dirr:

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.17. 00:21
Szerző: higashikata
Felesleges szájtépés helyett egy kis funfact:

Igen, a Baoh Raihousha manga és OVA változatai között vannak szignifikáns eltérések (révén, hogy ez volt Araki Hirohiko első horror-mangája, ami a Shueisha Weekly Shounen Jump-beli munkái közül a második a sorban; ergo mondhatjuk kezdő-munkának is), amiket az itt linkelt videóban ki is fejtenek.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.28. 23:42
Szerző: higashikata
Csaxólok, hogy hétvégén már február lesz... ;)

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.30. 00:10
Szerző: higashikata
Ööö...

Skacok, olyankor mi van, ha kb senki nem ír az adott havi alanyra? ^^"

Eddig vártam, hogy valaki fog-e bármit reagálni, írtam emlékeztetőket, de szerintem nem járja, hogy eddig magammal faszán elbeszélgettem... ^^"

Vagy toldjuk ki még egy héttel az alany értékelését? ^^"

Valaki olvassa még a Havi animés kihívásokat?!? ^^"""""""""""

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.30. 10:00
Szerző: Akosss
Baoh Raihousha

Én megnéztem tegnap. :) Túl sokat nem tudok róla mondani, semmi extra, de egész jól elvoltam vele, az elvárásaimhoz képest jól teljesített. A '80-as, kora '90-es években készült OVA-k színvonalát hozza, de talán az átlagnál egy kicsit jobb. Nincs összehasonlítási alapom, a korszakból csak a Devilman OVA-kat láttam, azok anno ennél jobban tetszettek. Történetre átlagos, hány olyan sztorit láttunk már, ahol génkísérletek útján egy biofegyvert hoznak létre hadászati céllal, de valami balul sül el.. Azért látszik rajta, hogy ez Araki szárnypróbálgatása és a stílusa a JoJo-ban csúcsosodott ki igazán. Nem pontoztam, de olyan 5 és 6 közé lőném be.

U.i.: Valóban még a szokásosnál jobban is megcsappant a kihívásban résztvevők száma, de azért nem temetném még a topicot.

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.01.30. 18:27
Szerző: annarancs
Jó hosszú kihagyás után talán végre visszatérek a havi kihívásokhoz. :D
Január: Baoh Raihousha

Bár még nem sok hasonló korú és stílusú címhez volt szerencsém, valahogy én is így képzelem el az átlagos 80-as években készült OVA-kat. Van itt trancsírozás, fejszétolvasztás, lángszórók, szóval minden, mi szem-szájnak ingere. :D A címbeli Baoh egy parazita, mely az agyban élősködik, de cserébe szinte halhatatlan gyilkológéppé teszi hordozóját, esetünkben a főszereplő srácot. Még mielőtt az irányítása alá vonhatná őt a beültetésért felelős gonosz szervezet, egy 9 éves lány közreműködésével sikerül megszöknie. A szervezet hamar a nyomukba ered, de nem tudnak elbánni a fiúval, a lányt viszont elrabolják (Terminátor!), és kínzás gyanánt napokon keresztül Rebecca Black Friday című számát bömböltetik szegénynek. :'D Természetesen ezt nem hagyhatja annyiban a főszereplő, így némi harc után (az utolsó mohikán támadásainak nevén erősen cringe-eltem xd) megmenti a csajt, majd lefekszik a felrobbant laboratórium alatti tó mélyére aludni, mert a parazita annyira op, hogy a víz alatti lélegzést is lehetővé teszi számára. 4/10, mert nem kiabált bunyó közben semmit Star Platinum. :D

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.02.02. 20:23
Szerző: Ricz
Baoh Raihousha

Eredetileg terveztem fordítani, de ennek már 5 vagy 6 éve, azóta porosodott a merevlemezen, sehova se haladt vele bármi egyéb, de most nem épp könyes búcsúval váltam meg tőle. Annak idején tetszett egy gyenge 7 pontosra, most már közel se annyira, és az 5 ponthoz is igen csak rezeg a léc, de azért nem verte le legalább.
Megvan hozzá a klasszikus 80-as évek hangulat a rajzzal, animációval, ami szépen ki lett vitelezve, és az elemek is, ahogy a gore-t használja. Az már kevésbé, hogy a gore-t alig indokolja bármi is. Egy neuro-parazita, ami mindenkit más formájúra alakít, ha megtámadják a testet és úgy ad nekik már-már természetfeletti erőket... Egy bökkenő van vele: hogyan? Papíron szépen hangzik, de ilyenkor szokás legalább azt bedobni, hogy "az agyi potenciál 100%-át szabadítja és erősíti fel", és akkor legalább igen, elfogadom, hogy egy éra szülötte, amikor ez még az eszperség képzetének volt az alapja. Ez nagyon csúnyán elmaradt, lógott a semmibe. Ennél fogva mega body horror elemek inkább azért vannak, hogy bele tudjon esni a horror kategóriába, mert más nem indokolja, hogy az lehessen.
Meg azért egy másik logikátlanság is beleférkőzött. A kislány előrelátja a jövőt, megérzi a dolgokat. Jó, csak valahogy a közegben, hogy szökevények, üldözik őket, valószínűleg nem virággal fogják őket kergetni, meg simogatni való kisnyuszikkal, hanem ólommal és fegyverrel, hogy visszaszerezzék vagy megöljék őket. Ha már ez az ereje, kicsit lehetne pontosabb is, hogy "meg fognak minket ölni". Köszönjük, Nyilvánvaló Kapitány, ez a helyzetetekben semennyit se mond.
Walken a végén, avagy a true god überbrutál eszper indiánnal a harc nem nézett ki rosszul, csak ott adta meg a végső kegyelemdöfést saját magának a sztori. Ugyanis elképesztően antiklimatikus lett az egész jelenetsor nem csak az első, de a második alkalommal is, hogy szó szerint felszopták, hogy milyen erős, kegyetlen és gaz ez az ellen, de mindkét esetben szinte csettintésre gyűrte maga alá a főhős plot armorja. Más korabeli címekben legalább a nyoma megvolt valaminek: egy hosszas üldözés, vagy elnyúló csata, majd beledöglő főhős vagy csatlós stb.
A legvége pedig a sokszor látott klisé, hogy magába omlik a gonoszok főhadiszállása, mindennel együtt, és kkor béke van meg nyugalom, csak ha nem mutatják a legvégén a tenegr alján szunnyadó főhőst, legalább valami misztérium megmaradt volna a végére, hogy vele mégis mi lett. Nem mintha aggódnunk kellett volna egy pillanatra is miatta a cselekmény során, de azért... Eh. És ez jellemzi a legjobban az OVA-t: "EH".

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.02.02. 23:29
Szerző: higashikata
Na lássuk, mit sikerült a világra szabadítani...^^"

Baoh Raihousha

Igen, tele van illogikus dolgokkal, az erőszak teljességgel öncélú, és minden mozzanatáról üvölt a 80-as évek.
Aki ennél kicsit is többet mert várni vagy belelátni: Részvétem.

Aki a JoJo mémmé vált pillanatainál többet volt hajlandó végignézni a franchise-ból és nem csak látatlanban kóstolgatja (ugye, Ricz?), annak úgy gondolom nem hozott nagyon újat, maximum még ahhoz képest is esetlenebb és sokkal több random húzása van. Tudjuk be ezt annak, hogy mégiscsak Hirohiko második olyan sorozata, amit hivatalosan a Weekly Shounen Jumpban jelentettek meg. Bár ezek után nem tudom, hogy mire fel ez alapján bízták meg '86-ban egy 'Fist of the North Star -ripoff' készítésére... ::onigiri::

Ez esetben szerintem a Pierot tett nekünk szívességet, mert az eredeti manga sokkal randomabb és tele van felesleges, túlmagyarázós monológokkal. (Anno az OVA örömére elkezdtem a mangát, de az első két-három oldal után feladtam a próbálkozást. Ennyit rólam. ^^")

Ennél már csak az lenne a jobb, ha:
SPOILER
Ha a Pierot vagy a David Pro leporolná és csinálna hozzá egy folytatást, amiben egy mélytengeri búvár rablóbanda felhozza Ikurót abból a lukból, majd a Doress egykori pénzelői (akik azóta kiborgok lettek) "megvásárolják" tőlük, csináltatnának egy overpower férget, aminek a hordozója egy kutya lesz [elvégre Hirohiko utálja a kutyákat, lásd mi történik azokkal nagyrészt a JoJóban], majd egy bunyó után az overpower féreg kimászna egy random emberbe, aztán Ikuró a nyomába ered, közben összefut Sumirével, akivel otthon beszélgetve kiderül, hogy azóta jegyben jár (plottwist következik) azzal a random emberrel, akibe az overpower féreg belemászott.
Ezután Walken eltitkolt fia személyes vendettába kezdene Ikuróval, mire a lassan elmutálódó random pali a féreg hatására a csata közben széttépi Walken eltitkolt fiát és elrabolja Sumirét, visszamegy a pénzes palik főhadiszállására, majd a nagy párbaj végén a random faszi kezdene erőt nyerni az overpower féreg felett, de a pénzes palik overpower kiborg-szuperféreg-hibrid katonája kinyírja, jön a final fight Ikuro és a pénzes palik overpower kiborg-szuperféreg-hibrid katonája között és ekkor Sumire egy rando vortex hatására véletlenül rátenyerel az önmegsemmisítő gombra és mielőtt az egész kóceráj felrobbanna, a kiborg ejt egy halálos sebet Ikurón, aki még utolsó erejével megragadja Sumirét és kiugranak egy arrajáró random óceánjáró hajóra, ahol Ikuro szerelmet vall Sumirének, majd elájul, az megcsókolja, feltámad, éppen egy random esküvőt megszakítva és ha már ott vannak, összeházasodnak.
A közepesnél gyengébb élvezet klasszikus esete, de szerintem nem olyan rossz, mint amennyire szerintetek az.

Mindenesetre a következő alanyt válassza ki annarancs. :)

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.02.03. 16:25
Szerző: annarancs
higashikata írta:Ennél már csak az lenne a jobb, ha: SPOILER
:gurul:

Köszönöm a lehetőséget. :) Új és/vagy kínai vackokkal most nem akarom kínozni magunkat, szóval jöjjön egy régi, vélhetően méltán feledésbe merült shoujo: Sequence. :'D

Re: Animés havi kihívások

Elküldve: 2020.02.03. 22:37
Szerző: higashikata
Sequence

Ha már annarancs ilyen gyorsan kifőzte az ehavi alapanyagot, hasonló gyorsasággal meglestem magamnak. :D
annarancs írta: 2020.02.03. 16:25 egy régi, vélhetően méltán feledésbe merült shoujo
Eeeegen, egy közepesnél gyengébb élvezetre sem képes a cucc. ^^" A rendelkezésére álló 42 percben olyan qvamély, időutazós love story-t akart elmesélni, mégsem sikerült ahhoz olyan drámai mélységet társítani hozzá.
SPOILER
Úgy értem oké, a főhős egy időgép-robbantásos baleset hatására a 23. századból átmegy a 20. végére, amikor egy robbanásos baleset hatására egy random kissrác meghal és mivel a főhős teste ronccsá lett, beleköltözik a kissrácéba. :wtf: Az azóta eltelt tíz év alatt a kissrác mitadisten "amnéziás" lesz, a gyerekkori barátja beleszeret, meg minden. Kapunk némi emlékek miatti őrlődést, "komoly" vetélytársat, telekinézist, pszichokinézist, szándékosan a főhős kedvéért időutazó exbarátnőt, meg minden más baromságot. Ez a kitekert story-telling még egész jól is állt neki, de kicsit se próbált meg megérinteni. :/
Alapból két dolog taszít egy romantikus sztoriban:
- Túl érzelgős és ezért cserébe feleslegesen időzik bizonyos dolgokon;
- Valami nem odaillő sztorielemmel/toposszal próbálnak (feleslegesen) extra réteget adni a történethez.

Legnagyobb pechemre a Sequence-ben mindkettő megvolt, amit még tökéletesen megfejelt egy magabiztosabb IC-vonat-tempóval. Ennek köszönhetően minden vállalást huszárvágással félbehagyott, az összes karakter súlytalan volt, a főszereplő pedig még shoujo-mércével mérve is egy életképtelen nyámnyila Tennoh Haruka-replikáns lett (csak ez tényleg fiú :P ). :wwall:

Hogy valami pozitívval oldjam az érvénytelen sopánkodást, a grafika korrekt, a zenéje egynek elmegy.

Összességében ez még egy magna-promónak, de még pilotnak is piszkosul gyenge, nemhogy OVA-nak. Ami kár, mert hosszabb játékidő és egy biztos stáb munkálkodása alatt jobb is lehetett volna. Ha valaki beteges vonzalmat érez az üres időtöltés iránt, annak mindenképpen érdemes megnéznie. :dirr: