Új animék - frissen, ropogósan =)

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
ZeroProcess
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2019.03.27. 21:45
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: ZeroProcess » 2022.12.30. 18:04

Így év végén még bepótoltam néhány idén korábban megjelent címet:

Blue Thermal

Repülős slice of life-ot nem sűrűn látni az aktuális anime kínálatban, pedig a témában szerintem van potenciál. Ezért is keltette fel a figyelmem e film, azonban az a tény, hogy egy fiatal nő áll a középpontban és körülötte jó részt férfiak vannak azt sugallta lesz benne romantika/szerelmi háromszög. Önmagával ezzel nem lenne gond, de féltem a fókusz erre kerül a repülős téma helyett. A félelmet pedig a film eleje egyből erősítette a főszereplő nő kijelentésével, ami szerint azért megy egyetemre, hogy bepasizzon. De végül a romantika nem uralta a filmet. Sőt tetszett, hogy a lány - kis spoiler - nem valakibe, hanem a repülésbe lett szerelmes.

Maga a sztori arról szól, hogy Tamaki friss egyetemistaként részt vesz az egyik egyetemi klub toborzóján, ahol véletlenül kárt teszt egy másik klub, a repülőklub egyik gépében. A gép javítási költségét Tamaki nem tudja kifizetni így csatlakozik a repülőklubhoz, hogy ledolgozza a kárt. A tagok javában dolgoznak azon, hogy sikeresen vegyenek részt az idei siklórepülő versenyeken. Hamar világossá válik a győzelem kulcsa Tamaki lesz.

Érdekes és egészen jó alap, csakhogy a gond az túl sok mindent akartak ebbe a bő másfél órába belepakolni. Ugyanis 4 bonyodalom forrás is van, a verseny, a románc, Tamaki családi háttere és az egyik fontos srác családi háttere. Mindent pedig nem sikerül normálisan kibontani, ami összecsapott érzetet kelt. Igazából egy 12 részes sorozattal jobban jártunk volna.
Emiatt a vége is valamelyest a levegőben lóg és hiányérzetem maradt az anime után.

A karakterekről nem lehet sokat írni. A főszereplő csaj átesik egy kisebb jellemfejlődésen, illetve ő róla tudunk meg a legtöbbet, de rajta kívül másról nagyon semmit. Még a két fő srácról sem akik a románc/szerelmi háromszög alapját szolgáltatnák.

A megvalósítással nincs gond, szép anime.

Egyszeri kikapcsolódásnak elmegy, de a játékideje nem elég mindenre, amivel foglalkozni szeretne.


Bubble

Kissé csalódtam, többet vártam a filmtől. Sokat elmond az, hogy a parkour-ös részek működtek a legjobban minden más már nem annyira.
A sztori nagy vonalakban annyi, hogy egy nap különös buborékok szálltak alá a fellegekből, melyek Tokiót érintették a legsúlyosabban lévén annak jó része egy óriás buborékba került, különböző gravitációs anomália kíséretében. Évekkel később pedig a buborékon belül az elárasztott város romjain árva gyerekek csoportjai élnek, kik parkour-özéssel töltik mindennapjaikat. A főszereplő srác Hibiki az egyik csoport ásza, azonban egy nap nem sikerül az egyik ugrása és majdnem vízbe fullad. De végül egy buborék vagyis abból formálódó lány, Uta megmenti őt és innentől kezdve együtt lógnak.

Számomra a buborék jelenségnél hihetetlenebb az, hogy pár árva gyerek népesíti be Tokió romjait és mondjuk nem különböző szervezetek (akár hivatalos akár illegális). Nehéz elhinni, hogy a hatóságok nem dugták volna be őket árvaházba, illetve, hogy csak lazán őrzik a buborék Tokió határait. De ez végül is csak egy apróság amit furcsállottam és a filmnek amúgy is vannak nagyobb problémái.
Például a magyarázatokkal elég szűkszavú. Nem azt vártam, hogy a számba rágja a film a dolgokat, de jelen állás szerint egy jó pár dolog a levegőben lóg:
SPOILER
amikor Uta a film végén újra felbukkan, miért veszi föl emberi alakját? Miért jöttek a buborékok a Földre? Mik is pontosan ők? Annyit derül ki, hogy van vmi kollektíva, amiből Uta kivált meg ellent mondott. De miután visszatért mi is történt? Átvette az irányítást fajtársai felett vagy meggyőzte őket? Tokiói óriás buborék miért is létezett pontosan és miért is tűnt el? Mi lett a többi buborékkal.
És még napestig sorolhatnám mi mindenre nem hogy választ de még arra való utalást sem ad az anime.

Ami szájbarágósra sikeredett az a mondanivaló, a “pusztulás és újjáépülés” körfogásáról. Pedig a buborékok egy jó allegória erre, hiszen a buborék kipukkadva víz lesz, de a vízből aztán majd megint buborék lesz. Mondjuk emiatt a spirálos analógiát fölöslegesnek éreztem a film végén.
Alapjáraton véve nincs gond a mondanivalóval, csak éppen eléggé erőltetetten van beleszőve a történetbe, ezért szájbarágós. Na de, hogy mi is akarna lenni a sztori? Az egy jó kérdés. A film nagyon szeretne egyfajta szerelmi történetet elmesélni, azért is szajkózza a hableányos hasonlatot állandóan, de ez egyáltalán nem jön össze neki. A gond már ott kezdődik, hogy egyik karakterhez se lehet kötödni. Egyszerűen nem szimpatikusak. Románc pedig nem igazán fejlődik ki, lévén nem látjuk és érezzük, hogy kettőjük közt ilyen kötelék alakul ki. Tudjuk mi a vonzalom alapja:
SPOILER
a srác szereti a csaj énekét, az meg örül, hogy vki emiatt felfigyelt rá.
Viszont csak egy-szer kétszer elhangzik milyen fontos az egyik a másiknak meg végén a drámainak szánt pillanatnál megy a sírás. Ami azért csak annak szánt mert egyáltalán nem tudott meghatni.

A megvalósítás pazar, piszkosul látványos egy film és az aláfestések is kellemesek. Azért is működnek jól a parkour-os részek, ami mellesleg elég izgalmasak is.

A Bubble egy látvány film és semmi több. Ha így ül elé le az ember, akkor nem fog csalódni. Ellenkező esetben úgy jár mint én.


Estab-Life: Great Escape

Ez a sorozat eléggé a radarom alatt volt, csak nemrég mikor újranéztem az idei évben megjelent animéket botlottam bele.

Nem tudni pontosan mikor és hol járunk csak annyi biztos, hogy több különböző fallal körülvett klaszter létezik, melyek nevei megegyeznek az egykori Tokió kerületeinek nevével. Egy-egy klaszter egy-egy sajátos társadalmat rejt, van ahol kommunista pingvinek élnek, van ahol pedig az otaku paradicsom valósult meg. Ezáltal mindegyik saját törvényekkel rendelkezik, de van egyetlen egy törvény, ami minden klaszterre érvényes: az adott klasztert lakosai sosem hagyhatják el. Viszont vannak akik elégedetlenek saját klaszterükkel és más életre vágynának másik klaszterben. Ő rajtuk segítenek az extractor-ok vagyis főszereplőnk csapata. Az anime pedig őket követi nyomon, ahogy teljesítenek egy-egy ilyen kérést.

Az előbbiből következik, hogy epizódikus a sorozat, csakhogy az egyes esetek nem valami érdekesek, illetve a bemutatott társadalmak sem. Sőt utóbbi esetén elég abszurd klaszterek léteznek például ahol a legfőbb törvény az, hogy tilos alsóneműt hordani. Ezen a téren sajnos az anime nem aknázta ki a benne levő potenciált. Inkább vígjátékosabbra fogja figurát és valóban a sorozat harmadától van egy-kép jó poén részenként.

Ami miatt nézeti magát az anime, hogy in medias rest kezd. Az első részben például még nem teljesen jön át, amit én itt korábban leírtam plot gyanánt. Vagyis az ember kíváncsi arra (vagy legalábbis én az voltam), hogy mégis mi a fene ez a világ. A sorozat fő ereje pedig abban rejlik, hogy erre a választ szép lassan adagolja nem egyszer csak kisebb utalás formában. Így teret adva annak, hogy a néző maga kezdjen el konteózni. A végére nagyjából összeáll a kép és helyére kerülnek a dolgok, igaz nem túl eredeti a magyarázat. Nos hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a
SPOILER
Matrix-ból
inspirálódtak az alkotók, lévén nem egy utalás van arra.

Mindezek után hihetetlen, hogy az anime hivatalos oldala és ezáltal minden animés szájt ami a sorozatról ír kifejezetten spoileres. Lévén rengeteg információt elárulnak a világról, holott az anime ezek nagy részéről csak az utolsó epizódban ejt szót.

Maguk a karakterek szórakoztatóak és egy részük egész jól kidolgozott. Hiszen elég színes az extractor csapat lévén két különleges képességgel rendelkező lány, egy slime lány, egy robot és egy kutya-ember srác alkotja. Persze azért kellett idő, hogy megkedveljem őket.

A megvalósítás nem rossz, nagyrészt rajzolt vagy legalábbis nagyon annak tűnő hátterek előtt ténykednek a CGI karakterek. Amik egész jól meg lettek alkotva (persze a rajzoltnak jobban örültem volna), mondjuk a Polygon Pictures-től nem is vártam mást.

Összességében sokkal többet kilehetett volna hozni az animéből, mint amit végül sikerült az alkotóknak. Egynek elment, de nem sokáig marad meg az ember emlékezetében. Illetve érdemes kerülni bármilyen leírást az animéről a jobb élmény végett.


Ezek után rá is térnék az őszi szezonos címekre:

Seiken Densetsu: Legend of Mana - The Teardrop Crystal

Általában ha belekezdek egy sorozatba akkor végig is nézem, de ezt 6 résznél tovább nem vagyok hajlandó folytatni. Rettentően semmilyen és érdektelen a sorozat, arról nem is beszélve, hogy lerí róla, hogy játékadaptáció. Lásd mikor a főhősnek eltörik a kardja, akkor elmegy a kovácshoz, aki megjavítja, ha megszerzi a szükséges nyersanyagot, így a srác elmegy beszerezni azokat.

A sztori az eddigi részek alapján annyi, hogy főhősünk összebarátkozik két a falujába látogató idegennel kik saját fajtájuk a Jumi tagjait keresik. Lényegében csatlakozik hozzájuk, közben meg kiderül, van egy gyilkos ki a Jumikre vadászik, hogy megszerezze azok kristályát. Ennyi.

A főhős nem OP, de az már nevetséges, amikor a gyilkos kétszer is meglóg az orruk elől, úgy, h az meg nem öli meg vmilyen oknál fogva a főszereplőket.

A karakterek nem szimpatikusak és nem is érdekelt, hogy mi lesz velük.

Általában a játékadaptációk sokkal silányabb minőségűek, ezért vmelyest meglepő, hogy egész korrekt megvalósítást kapott.

Az egyetlen igazi pozitívuma a sorozatnak az opening dal, mely kifejezetten tetszik.

Gyenge, 6 résznél tovább nem pazaroltam rá az időmet.


Muv-Luv Alternative 2nd Season

Nem lehet eléggé ismételni azt, hogy ne nézze meg az, aki nem olvasta vn-neket, mert tönkreteszi az élményt.

A 2. évadra nem sokat változott a sorozat, szinte ugyan olyan minőségű mint az első. Igaz most sokkal jobb OP-ED párossal rendelkezik, melyeket mindig szívesen végig hallgattam. Továbbá örvendetes, hogy nem csak az alapjául szolgáló vn-ből, de az ahhoz kapcsolódó más Muv-Luv művekből is merítettek. Ezért is bosszantó, hogy az eredeti sztorival meg eléggé mostohán bántak. Például nem szántak időt a karakterek felvezetésére, akiknek drámai pillanatai így egyáltalán nem érintettek meg.

Egyetlen egy szegmensét adaptáltja mondhatni hibátlanul a történetnek, méghozzá a sadogashima-i ütközetet. Ott jó a tempó, mindenre jut idő, vagyis az akcióban továbbra is jeleskedik az anime.

Az utolsó résszel bezárólag természetesen nem ér a sztori végére és egyelőre nincs hír arról, hogy folytatnák. Persze nem kizárt, h később esetleg a hamarosan megjelenő Muv-Luv magazinban lesz erről hír. Mondjuk ha lesz folytatás az azért bosszantó, mert ha már több mint 24 epizódot szántak az adaptációra, akkor igazán kezdhették volna a történetet a legelejétől normálisan adaptálva. Ha meg nem akkor azért, mert mi értelme volt csak egy részletet nem túl jól adaptálni a műből.

A vn fanjainak egyszer érdemes lehet megnézni, de amúgy kihagyható.


4-nin wa Sorezore Uso wo Tsuku

Egy gondolatolvasó lány, egy egykori nindzsa lány, egy kislánynak álcázó idegen és egy lánynak beöltözött fiú barátságáról és elborult mindennapjairól szóló sorozat a 4-nin wa Sorezore Uso wo Tsuku. Elég nagy őrültség, de jókat tudtam rajta nevetni, illetve meglepő módon nem egyszer aranyos az anime. De nem a cukiskodó hanem a szerethető módon. Ilyenkor amúgy egy kis mondanivalót is próbál átadni.

A karaktereket kedveltem, bár nehezen tudtam megemészteni, miként képes egy srác úgy élni, hogy lánynak tetteti magát a suliban. Persze ez is sok vicces pillanatot szült, de lehet jobban örültem volna, ha Tsubasa helyzete más.

Különösebben az OP-ED nem nyerte el a tetszésem, de előbbiben van valami, ami kicsit megfogott. Talán az, hogy elég jól átadja ezt az elborult sztori feelingjét.

Szerethető de egyben szórakoztató kis őrültség, amit érdemes megnézni.

Az őszi szezon egyik legjobbja.


Akiba Maid Sensou

A maide cafe-s sorozatokért annyira nem vagyok oda, ezért is lehetett, hogy először elsiklottam mellette. Csak amikor nemrégiben olvastam, hogy van benne Muv-Luv utalás vágtam bele. Örülük, hogy így tettem. Lévén ez az abszurd felállás, hogy a maid lányok véresen komolyan veszik a munkájukat egyfajta yakuza stílusban, fergeteges.

Szó szerint brutálisan komolyan veszi magát a sorozat, ami lényegében a humorának alapja. Maga sztori egy kerek egész. Ami lényegében arról szól, hogy a naiv Nagomi miként döbben rá arra, a maid cafe-kban dolgozó lányok munkája mennyire véres és szeretet nélküli. Azonban nem ő szerintem a sorozat fénypontja, hanem a vele egyszerre kezdő 3x éves Ranko, ki előbb öl aztán gondolkodik mentalitásával, szűkszavú kommunikációjával és hideg tekintetével egyből belopja magát az ember szívébe. Persze ehhez nagyban hozzájárul az őt megszólaltató Satou Rina játéka is.
Még az üzletvezető Yasuko egy emlékezetes karakter, ki ritka nagy szerencsétlenség. Persze rajtuk kívül a többiek is kedvelhetőek.

A végére egész jó és kerek történetet hoznak ki belőle, pár meglepő fordulattal. Mondjuk a fináléra megborul a sorozat egyensúly, már ami a vidám/vérgőzös/túlzó mivoltát illeti és kissé túl komollyá válik.

A látvány pöpec és az aláfestések se rosszak. Az ed dal tetszik, de az op mint szám nem igazán. Viszont tagadhatatlan, hogy az opening teljes egészében remekül átadja az anime abszurditását és ha valaki csak azt nézi meg, már tudni fogja milyen sorozat az Akiba Maid Sensou.

Véres de egyben rendkívül szórakoztató anime, kerek történettel.

A szezon legjobbja lett nálam, sőt az év egyik legemlékezetes animéje is.


Ezeken felül még nézem a Kage no Jitsuryokusha ni Naritakute!-t is, de még egyelőre fut. Mondjuk hihetetlen, h egy ilyen kaliberű sorozat kap egyből 20 részt.
A Spy x Family folytatását meg még egyelőre nem láttam, nem volt még hozzá kedvem, majd később bepótolom.
Kép

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2447
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2023.01.06. 18:43

Akik majd követik innen a Nier Automata animét, legyenek oly' derék jóemberek és számoljanak majd be a cucc milyenségéről pár rész után. Szóval nah, hiába néz ki már most tök jól és elvileg a zenei anyag is meglesz hozzá (ami ennél a cuccnál fontos!), de egyszerűen még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy animében is működne.

Avatar
GentleRain
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 98
Csatlakozott: 2022.07.08. 13:29
Nem:
Tartózkodási hely: Tata
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: GentleRain » 2023.01.07. 09:29

Revenger

Őszintén, nem merre számítottam, de nem lett rossz. Kellően akciódús, tele van fura karakterekkel - akik kb. annyira hűek az adott korhoz, mintha hirtelen itt megjelennének mondjuk az ókori rómaiak -, valamint van benne egy nagy adag rejtély is. A korhűtlen karaktereket leszámítva, akik amúgy érdekes figurák, minden nagyon tetszett. Az opening, a történet, valamint a grafika is a helyén van. Szóval, szerintem nézek még belőle pár részt, mielőtt eldöntöm, hogy dobom-e, vagy végignézem.


Tomo-chan wa Onnanoko


Ebből is még csak egy rész ment le, de nagyon aranyos. Tomo-chan egy kifejezetten fiús lány, aki szeretné, ha a legjobb barátja, Jun nem csupán haverként tekintene rá, hanem végre lányként. Csak hát Tomo az a fajta lány, aki inkább az öklét használja beszéd helyett és cseppet sem viselkedik lányosan. De próbálkozik, még ha Jun még mindig vak arra, hogy a legjobb haverja egy lány. Habár már az első epizódban vannak arra utaló jelek, hogy Jun talán mégsem vak, csak nem tudja kezelni a dolgot. Minden esetre egy édes kis slice of life kezdete, ami megmosolyogtat. Pedig nem én vagyok a shoujo animék célkorosztálya. ::jeye:: ::japtoun::
"Ne gondoljuk, hogy valaki túlságosan tökéletes!"

Avatar
ZeroProcess
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2019.03.27. 21:45
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: ZeroProcess » 2023.01.07. 19:01

Junchi írta:
2023.01.06. 18:43
Akik majd követik innen a Nier Automata animét, legyenek oly' derék jóemberek és számoljanak majd be a cucc milyenségéről pár rész után. Szóval nah, hiába néz ki már most tök jól és elvileg a zenei anyag is meglesz hozzá (ami ennél a cuccnál fontos!), de egyszerűen még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy animében is működne.
Tessék már rögvest megosztom az első epizódról a gondolataimat:

NieR:Automata Ver1.1a - 1.rész: Én kifejezetten vártam a sorozatot, lévén a játék nagy kedvenc. Persze voltak kétségeim és sajnos az első epizód után még vannak is. Az látszik, hogy a készítők ismerik az alapanyagot és sok minden visszaköszön ami jó, csak talán túlzottan is ragaszkodnak a játékhoz, ami már nem feltétlen sül el jól.

A probléma, hogy mindent 1:1-be akarnak adaptálni, mely a nyitó epizódot eléggé kapkodóssá tette. Egy adaptációnál nem baj, ha két fontosabb mozzanatot az alapanyagtól másképp kötnek össze ha hűek maradnak annak szellemiségéhez. De az baj, ha két fontosabb mozzanatot úgy kötnek össze, hogy igazából mindent röviden bevágnak az alapanyagból csak animésen. Ahogyan az ment itt most.

Egyszerűen azt vettem észre magamon, hogy nem egyszer azért tudom csak követni a látottakat, mert az anime felidézte bennem, hogy mi történt a játékban. Vszínűleg tartom egy anime only néző ha tudta is követni mit látott, azt nehezen tudta megtenni.

De van esély, hogy talán a folytatás nem ilyen lesz, lévén a nyitó és záró jelenet (nem a pupet show ) remek lett. Itt éreztem azt, hogy a rendező nem csak tudja mit kell átvenni, de érti azt és a saját víziójában át tudja adni.

Jó pofa volt a rész után a puppet show, ahol az egyik játékbeli komolytalan ending-et mutatták be. De én lehet az erre szánt időt a tényleges epizódra fordítottam volna inkább.

A látvány elég felemás sajnos a CGI sokszor kilóg, sőt amikor a 3D-s karakter modell látszik a mechában, ott kifejezetten csúnya. Pedig a rajzolt részek szépek és azokkal nincs is gond. Öröm viszont, h a játék aláfestései hallhatóak a jelenetek alatt.

Ha az első epizódra, mint tömény fan service-ként tekintek meg vagyok elégedve, ha mint egy anime első részeként már nem.
Kép

Avatar
popovicsp07
Haladó
Haladó
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2022.07.10. 22:25
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Maglód

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: popovicsp07 » 2023.01.07. 22:16

Trigun Stampede

A grafikát és a Meryl-Roberto De Niro párost szoknom kell, de szerintem eléggé látványos. Vash nagyjából maradt ugyanaz a figura.
SPOILER
Viszont kicsit fura, hogy Knives karakterét már most ellőtték.
NieR:Automata Ver1.1a

Nem sokat értettem belőle, remélem később azért befgadhatóbb lesz, és kapok majd valami sztorit is.
A CGI-t viszont csúnyának találtam mind a ropbotoknál, mind a repülős jelenetek alatt.

Ijiranaide, Nagatoro-san 2nd Attack
Perverz, perverz senpai. XD

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2447
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2023.01.08. 07:57

Junchi írta:
2023.01.06. 18:43
Nier Automata
Csak nem bírtam megállni, és megnéztem végül az első részt.

A lényeg valami ilyesmi:
ZeroProcess írta:
2023.01.07. 19:01
Ha az első epizódra, mint tömény fan service-ként tekintek meg vagyok elégedve, ha mint egy anime első részeként már nem.
Szal... ja. Az összes dolog, ami lelkesített az epizód alatt, az a játékból már ismerős mozzanatok, karakterek. Az expozíció. A zenék. Utóbbiak egyenesen a játékból lettek átemelve, de valami eszméletlen hangulatot ad az animéhez is, ami újfent bizonyítja, mennyire zseniális az egész OST.

A grafika, animáció nem volt rossz, viszont a CG tisztára, mint nemrég a Chainsaw Manben: Vannak egészen jól kinéző objektumok (például a small stubbyk), máskor meg szabályosan ocsmány. Külön kiemelném ezeket a pillanatokat. Dzsízösz Krájszt! Jellegtelenül plasztikus és olcsó hatást kelt az egész, mintha csak a játékot akarná majmolni vagy nem tudom, és jah, a kontraszt a hagyományos designokkal valami brutál szembetűnő.

Azt egyszer már kifejtettem anno, hogy a jó adaptáció ismérve nem a forrásanyag klónozásában merül ki, hanem pont abban, hogy az eredeti mű szellemiségéhez adjuk hozzá az adaptáció stílusát és a rendező vízióit, ami, ha kismértékben eltér az eredetitől, még bőven bocsánatos bűn. Ez az adaptáció első blikkre nem több, mint szolgai követés. Tananyag magolás. Nem mondom, hogy nincs meg a hangulata, de azt már most borítékolni merem, hogy a kiváló játék mellett az anime olyan lesz, mint egy sima mozgóképes sorozat-alternatíva - akinek nincs kedve/ideje a játékhoz, marad ez, bár lehet tényleg nem is akar majd ennél több lenni.

Avatar
popovicsp07
Haladó
Haladó
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2022.07.10. 22:25
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Maglód

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: popovicsp07 » 2023.01.09. 06:25

Tokyo Revengers: Seiya Kessen-hen

Az első évad végét érdekesen oldották meg, és Trashymichi még nagyobb pácban van, mint eddig.
Sok minden kiderült ugyan, de szerencsére lesznek még kérdések.

Kami-tachi ni Hirowareta Otoko 2nd Season

Most erre mit tudnék mondani?
Új nyálkák, istenek, Ryouma gondtalan. Ez egy chilles anime, nem kell tőle sokat várni.

Avatar
ZeroProcess
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2019.03.27. 21:45
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: ZeroProcess » 2023.01.14. 18:25

NieR:Automata Ver1.1a - 2.rész: sokkal, de sokkal jobb volt mint az első. Így, hogy nem 1:1-be másolták a játékot hanem mertek eltérni tőle, új perspektívát hozzá adni, ez már anime epizódként is megállta a helyét. Ha ilyen lesz a többi rész lehet elégedett leszek az animével. Ez a jó irány.

Vizuálisan is most jobb volt, így h a CGI-t visszafogták. Bár szinte biztosra veszem, h hullámzó lesz a látvány a továbbiakban.
Kép

Avatar
Felé Kardnyúl
Újonc
Újonc
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: 2022.03.19. 21:28
Tartózkodási hely: Yharnam

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Felé Kardnyúl » 2023.01.19. 21:34

En csak most jutottam a chainsaw manig es a cg kifjezetten taszit (nierbol a jatek is kb. tizenot percet elt a gepemen) - de hat en ugyis megrekedtem valahol a nyolcvanas-kilencvenes evekben... mindenesetre nem zarom ki, hogy a nagyobb studiok nehany ev mulva elkezdik machine learning-gel 2d-siteni a cg-iket (bar valoszinuleg utolag kene azert igazitani rajta, az meg ido es szakertelem, az meg penz es penz nincs).

Avatar
Junchi
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2447
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Új animék - frissen, ropogósan =)

Hozzászólás Szerző: Junchi » 2023.01.24. 14:30

Nier Auto v1.1

Értesülve a cucc kényszerpihenőre küldéséről, egy határozott mozdulattal bedaráltam a maradék két részt, amivel le voltam maradva. Noss, a lelkem tiszta, a számláim befizetve, a sorozat meg dobva.

Sajnos ez így, ebben a formában nagyon kevés. Leszámítva a zenéket (Amik nagysága előtt továbbra is leborulok. Komolyan, BÁRMIHEZ hozzá lehet passzintani a Nier Auto zenéit és az onnantól kezdve működik, még egy gagyi főzős műsor is jól szuperálna velük!), egyszerűen semmi nincs ebben az adaptációban, ami kicsit is hajtana előre. Az egész történetmesélés baromi fókuszálatlan, egyik jelenetről ugrunk a másikhoz, miközben súlya úgy igazán semminek nincs (a rendezés katasztrofális). A legutóbbi részben is a sivatagos kaland… nettó kuka. Mondom ez hogyan nézett ki anno, mikor játszottam vele: Felvettem a resistance campben 2B-vel a küldetést, majd elindultunk 9S-szel. Az odavezető úton végig figyelemmel kísérhettük a környezetet, kvázi a világ állapotát, amit a két karakter abszolút odaillő dialógusai dobtak fel, amik vagy további kis infókat szórtak el a jelen szituról vagy csak simán szellemesek voltak. A lényeg, hogy volt benne élet. A sivataghoz érve aztán ráeszméltem, jóval nagyobb ez a világ, mint amit alapból sejtet, vannak lényegesen lepusztultabb részei, de olyanok is, amik jobban kiállták az eseményeket. Az elém tárulkozó homoktenger külön élmény volt és egy merőben más perspektíva, mint az addigi város, amit csak tovább fokozott a betemetett lakónegyed. Az anime ehhez képest olyan volt, mint egy hektikus idegrángás (Jackasst meg nem tudom, melyik tucat animéből vették kölcsön, de kurvára idegesítő volt) és mire elértünk Adamékig, már annyira sem érdekelt az egész, mint előtte. (Meg engem borzasztóan zavartak azok a töltelékkarakterek 2B és 9S mellett. Persze, ki is nézem, hogy ezek a két kiképzett android mellett zavartalanul eljutottak a célhoz, mindenféle hátráltatás nélkül…)

Itt most kivételesen nem is feltétlenül az A-1-et hibáztatom, mert ezt a cuccot (ami ától cettig a videojátékos médiumra lett kitalálva) egyik-másik stúdió sem tudta volna élelmesebben képernyőre vinni, sokkal inkább okolom ezt a taszítóan kolduló, mindenből pénzt csiholó mentalitást, amit a japánok nagyon ügyesen lelestek az amerikaiaktól az utóbbi években.

Válasz küldése