Oldal: 13 / 18

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2017.06.30. 13:13
Szerző: Risa
Igen, valami olyasmi történhetett vele, hogy az anime készítői érzékelték, hogy ebben a karakterben jó kis profitlehetőségek vannak, és minden szempontból rámentek erre. Pl. szerintem még Kamiya Hiroshival is, aki ugye szintén a legközkedveltebb seiyuu. (Nem tudom, kit szeretnék Levi szerepében hallani, de nem őt. Vagy legalábbis nem ezen az erőltetett mély hangon.) Alig volt szerepe igazából, és rohadtul túltolták az official artokon is, mindig mindenhova őt rakták Mikasa meg Eren mellé - valószínűleg ez is közrejátszik az ellenszenvedben. XD És akkor egy idő után már a csapból is ő folyt, a fangörlök meg még a "kivel randiznál legszívesebben?" kérdésre is őt szavazták meg, pedig csak a hülye akarna ezzel a goromba kis fickóval randizni, most nem azért. He's gay for Erwin anyway. :'D

szerk.: ja igen, és még annyit akartam, hogy Levi OP-ságára is van (vagy hát lesz) magyarázat. Lehet persze mondani rá, hogy bullshit, de a Shingeki univerzumában ez egy valid dolog, és nem ő az egyetlen, aki ilyen képességgel rendelkezik.
Junchi írta:Ó, nem fosztanálak most meg a LoGH-tól a világ összes kincséért sem; az idilli LoGH × Risa momentán a kedvenc shipem. :D
No offense but your ship is problematic. XD Nem is mostanábanra gondoltam, hanem a jövő évre, vagy bármikorra, amikor kijön a 3. évad. :D

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.04.27. 10:56
Szerző: Catrin
Na, itt az első trailer. És egy újabb promókép, amin Levi feje egészen rémesre sikerült. Hjaj. ::are::

Kép

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.06.27. 22:17
Szerző: Catrin

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.06.28. 19:07
Szerző: Rui-chan
Végre a civil ruhájukat is láthatom színesben! :D Egyébként már csak az ilyen pluszok miatt várom az animét, mozgókép, színek, zenék. A manga folyamatos olvasásával ez jár, de hát ez van. XD

Kenny vigyora viszont jól sikerült, az tetszett az előzetesben.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.09. 19:28
Szerző: Catrin
Eszembe jutott a tegnapi talin említett "epic" jelenet - Reiner a vadludakkal.XDDD
SPOILER
Kép

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.12. 09:24
Szerző: Catrin
Bár még több mint egy hét van a rendes, tévés indulásig, természetesen megnéztem az elővetítések camripjét.XD

Az eleje uhm: Eren az
SPOILER
óceánnál
???!!! Így valószínűleg ez lesz a vége is, ami remek hír, ez alapján huszonrészre számítok, bár ha így kapkodnak, mint az első részben (7ch/ep?), 13-ba is besűríthetnék, de valószínűleg és remélhetőleg nem fogják (főleg, ha a
SPOILER
múltrizsa
is bekerül, márpedig be kell kerülnie). (Mondjuk még mindig poén/szemét lett volna, ha pont a
SPOILER
pince
előtt vágják elXD, így viszont egész jó évad elé nézhetünk, ha nem kínos-pikcsördrámázzák el az egészet.)

Utána láthattuk a korábban linkelt mini "takarító-hiszti" jelenetet, majd zanzásítva egy csomó eseményt. Erről itt egy egész okés összefoglaló videó, mennyi minden maradt ki vagy lesz későbbiekben a mangából.

Szumma nem bántam, hogy emiatt mozgalmas lett a kezdés, másrészt viszont kedveltem azt a rengeteg karakter jelenetet és párbeszédet, amiket kihagytak, így erős hiányérzetem is van. Szóval nem tudom... ha Isayama tényleg nem szereti ezt az arcját, lehet elég rendesen zanzásítani fogják?:/ Azért nem kéne, elvesznek a kedvenc Levi-Hange
SPOILER
kínzásosXD
stb. jeleneteim.
Bár Levi ebben az első részben kis túlzással már most többet mutatkozott/beszélt, mint az előző két évadban, szóval annyira még nem panaszkodom.XD Erwint is láthattuk a husbandóval, attól mondjuk nem félek, hogy az ő jelenetei hanyagolva lesznek, mert ha tényleg addig jutnak, ameddig, kicsit sem elhanyagolható tényező a karaktere...

Nagggyon kíváncsian várom az OP/ED párost (azért valamit csak nem lőttek le előreXD).

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.14. 09:57
Szerző: Risa
Nem pótolták be/bővítették ki az Erwin-betegágyas párbeszédet se? ::jtears:: I'm a sad panda.

Amúgy approve-olom az ava-banner választásod, Catrin. :D Lehet, hogy majd én is beújítok valami erurisre.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.22. 20:25
Szerző: Risa
Ááá, imádtam Hange jelenetét a Military Police-szal!! Nem kicsit volt passzív-agresszív. :lol: És arra nem is emlékeztem, hogy Moblit volt az, aki lefeszítette a pasi kezét Hange gallérjáról. <33

Levi pedig végre elkezd arckifejezni. Nifát azért sajnálom. :( Kenny belépője viszont nagyon ütős volt, ezen a "Nagyot nőttél, Levi? Pfff nem lol" szövegén már a mangában is sokat röhögtem. XD

Újra kéne mondjuk olvasnom ezeket a fejezeteket, mert nem is tűnt fel, hogy kihagytak volna valamit, pedig biztos.

Kamiya és OnoD bemélyített hangja viszont még mindig idegesít. T__T Eretnek gondolat, de lehet, hogy egyszer megnézem legalább az ő jeleneteiket angol szinkronnal, hátha úgy jobb. :'D

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.22. 21:13
Szerző: Catrin
Jah, eléggé összevágták az eseményeket.
Risa írta: 2018.07.22. 20:25 Kamiya és OnoD bemélyített hangja viszont még mindig idegesít. T__T
Áhh, én így is szeretem hallani őket, csak az a baj, hogy dettó érzem, hogy lehetnének ennél jobbak.XD

Btw végre volt opening, és WTH?! Képileg nekem nagyon tetszik, de zeneileg ez a lassú, szentimentális, nyálas... uhm. Nehéz lesz megszokni. A vágások túl gyorsak rá. Remélem az ending jobb lesz.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.22. 21:33
Szerző: Risa
Nekem pont, hogy tökre tetszik az opening. :oops: Horribile dictu, de már kicsit untam Revót. Úgy értem, hogy a harmadik opening már nem nagyon tudott újat mutatni, olyan volt, mintha kb. remixelte volna az első kettőt. Én amúgy is egy éles hangulatváltást éreztem itt a mangában, úgyhogy nekem kifejezetten tetszik, hogy mintha ezt is próbálták volna megragadni. És a szöveg is jó, pl. ilyet hallottam benne, hogy "What's the truth?", ami szintén egy kulcsfogalma a cuccnak, szóval nekem ez így átjött. :D

És akkor a vizuált már ne is említsük, amikor a kid!eruri elhalad egymás mellett az utcán. ::jbow::

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.23. 13:48
Szerző: Leara
Na, én meg valahol középtájon állok az OP-ot illetően... meglepő volt ez a lassabb szám, de Hyde-dal elfogult vagyok :D... a képi világával viszont nem volt bajom.

Amúgy csak nekem tűnt valahogy Levi dizájnja másnak? Néha kellett egy pillanat, mire leesett, hogy őt látom XD. Bár lehet, hogy azért, mert nemrég folytattam a mangát is és az ottani arckifejezései élnek bennem.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.23. 14:54
Szerző: Titkos
A sorozattal még sehol nem járok (S2 eleje körül... XD), de az OP-ot természetesen egyből meghallgattam, mihelyt felkerült YT-re és igazából úgy vagyok vele, hogy egyrészt Revo természetesen hiányzik, mert ő volt "A Shingeki openinges fazon", szal nélküle azért valamit elveszítettünk a sorozatból (vagy legalábbis én így érzem), másrészt viszont ezzel az OP-al sincs semmi gond, ahogy itt is, meg máshol is írták, a történetnek azon részéhez, amit S3 fel fog dolgozni, tökéletesen passzol, ráadásul attól eltekintve, hogy kemény rockból (vagy mivel foglalkozott Revo, elnézést, a zenei műfajokhoz még mindig totál hülye vagyok XD) egy ilyen "nyálasabb" számra váltottunk, még valahogy ugyanolyan epicnek/grandiózusnak érzem, szóval a "Shingeki-feeling" nem veszett el, csak némileg átalakult. :D

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.23. 18:02
Szerző: Catrin
Leara írta: 2018.07.23. 13:48 Amúgy csak nekem tűnt valahogy Levi dizájnja másnak? Néha kellett egy pillanat, mire leesett, hogy őt látom XD. Bár lehet, hogy azért, mert nemrég folytattam a mangát is és az ottani arckifejezései élnek bennem.
Igen, kicsit mintha változtattak volna (a kontúrokon/árnyékokon vagy nem is tudom, de szerintem nem csak nála). Viszont sokkal jobban szeretem azokat a fejeket, amiket Isayama rajzol neki, annnnyira szép vonásokkal és firkákkal, sokat fejlődött, isteni! Az anime túl unalmasan/holdkórosanXD adja vissza, de tényleg szerencse, hogy innentől nem igazán lenne előnyös a fapofát rajtahagyni, szóval javulhat tovább a dolog. :D

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.23. 20:12
Szerző: Akosss
Először nekem sem jött be annyira az OP, de minél többet hallgattam, annál jobban megtetszett. Nem is a hangulatváltással volt bajom, sőt annak örültem is, mert tényleg illik ehhez az arc-hoz, egyszerűen csak fura volt a dal. Vizuálisan viszont totál bejött, egy valakit hiányoltam csak, Hanget. :( Mondjuk ez a "kék ég felhőkkel a háttérben miközben mutatjuk a karaktereket" egy kicsit klisés, de annyira nem bántam. Ja és nem volt benne egy darab titán sem. :D

Ami meg a részt illeti, szuper volt. Egy kicsit megkavarták az eseményeket, de szerintem csak azért, hogy ütősebben induljon az évad. Kennyt nem láttuk volna, csak kb. a 3 részben, addig meg főleg párbeszédek vannak, amik egy részére biztos, hogy visszaugrunk még, mert fontosak.
SPOILER
Egyelőre csak a 60. fejezetig olvastam a mangát, de azt mondjuk nem értem, hogy az animében hogy akarják ezek szerint Reevest kihagyni, akinek a halála miatt Erwint elfogják, a király elé vezetik, meg fel akarják oszlatni a Survey Corps-t, de biztos van valami ötletük rá.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.23. 21:01
Szerző: Rui-chan
Az elején néztem egy nagyot, de így legalább nagyjából lehet sejteni mennyi mindent akarnak feldolgozni ebben az évadban.
Sajnáltam, hogy azt a kis jelenetet Sashaval és a krumplival kihagyták. Az még az autóról való lepakolás közben történt, de rögtön ugrottak a házban játszódó dolgokhoz.
Viszont több olyan apró jelenet is bekerült, amit már a mangában is rettentően szerettem. Historia és Eren beszélgetése a konyhában, Mikasa megkérdezi Levit hogy van a lába, Levi és Armin kis társalgása, Levi és Erwin csak úgy, Hange és Moblit közös jelenetei. Amúgy szerintem Moblit kis közbelépése sokkal jobban nézett ki animált formában.
Eren hangja még mindig Kaji Yuki? Nekem tökre úgy tűnik, mintha más lenne, vagy csak megtanult beszélni az ember. XD

Az openinget szoknom kell, a képi világa gyönyörű és a hangulata is megfogott, viszont a zenét nem hiszem, hogy magában sokszor fogom hallgatni. :drop:
Akosss írta: 2018.07.23. 20:12 Ja és nem volt benne egy darab titán sem. :D
Bár nem vagyok benne biztos, de valószínűnek tartom, ez szándékos lépés volt, utalva arra, hogy mi lesz a fontos ebben az "arc"-ban. :)

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.26. 11:34
Szerző: Junchi
Risa írta: 2018.07.26. 10:24 Mi lenne, ha mondjuk megnéznéd az első három részt? Ha ezek után sem érdekel, békén hagylak vele. XD Ajánlhatsz valami movie-t vagy OVA-t cserébe, most úgyis szabin leszek. Csak azért, mert kicsit szarul esik, hogy nemcsak én, hanem kb. az egész fórum is egy emberként állítja, hogy tényleg nagy minőségi változás tapasztalható a manga ezen részénél, és így elég üres frázisnak érződik, amikor azt mondod, hogy adsz a véleményünkre.
Az utolsó mondat valóban megállja a helyét, de itt most egy olyan cuccról beszélünk, ahol nekem is van már ~40 epizódnyi nézői tapasztalatom, ami meg nem túlságosan pozitív az eddigiek alapján. Kisebb csoda lenne, ha ezek után elkezdene varázspálca ütésre bármelyik komponense is komolyabban érdekelni, szal itt maximum egy árnyalási lehetőséget látok, de a komolyabb pálfordulás eshetősége nem hiszem, hogy fennáll.

Becsületből (természetesen nem "kérek érte semmit cserébe") belenézek az első három részbe, ha már ilyen szépen megkértél, de ha echte ugyanazt fogom tapasztalni, mint eddig, akkor az zicher, hogy nem nézem tovább. Sajnos ebbe a kánonba én egyszerűen nem tudom magam beleélni.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.26. 13:35
Szerző: Catrin
Azért nem semmi Risa, hogy még próbálkozol, de jön most három talán tömény-Levi rész neki... gondolod ez tovább lendíti? :vigyor:

Amúgy Junchi, dettó nem érdekelt engem se a sztori, se a karakterek, de nyilván teljesen más hozzáállással lettem rávehető. Csak azt tudom mondani, hogy mangában tényleg egyre jobb és érdekesebb, megszerethető a cucc, olyan szakasz jön, ami animében is ütős lehet, ha jól tálalják, de ez csak akkor fordítana meg benned bármit is, ha végignéznéd ezt az évadot (esetleg olvasnád a mangát) vagy ha fogékony lennél tényleg valamelyik karakterre... Ez a három rész csak arra lesz jó, hogy megint elmondd: nem érdekel.

Legalábbis én nem látom az ellenkezőjét, de értem Risa miért nyomatja még mindig: mert úgy ítélkezel egy cuccról, hogy a felét se ismered, és ez őt zavarja. De szerintem ha végig is követnéd a franchise-t, és el is ismernéd, hogy javul a plot, még mindig inkább azon múlna az egész szimpátia kérdés, hogy végül lesz-e olyan karakter, aki érdekeljen/akihez kötődnél. Ehhez ilyen előzmények után vagy más hozzáállás, vagy végignézés melletti meglepő pálfordulás kéne valaki irányába, amit mondtál is. Szóval nekem így veszett ügynek tűnik.
De azért hajrá, mert tényleg nem hisszük el egy fórum-párti szavadat se, amivel, mint kiemelt mondattal, én is masszívan egyetértettem!

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.26. 21:00
Szerző: Dodgers
Magához az S3-hoz nem tudok hozzászólni, mert nagyjából az S2 felénél ejtettem a franchise-t érdektelenség miatt, ennek ellenére simán el tudom hinni hogy a mostani évad alatt lesz majd javulás eszközölve, mert akármennyire nem szimpatikus Isayama írói stílusa, az S2-nek határozottan jót tett az, hogy Erenék helyett inkább a többiek voltak a középpontba állítva, mert élből szimpatikusabb/kedvelhetőbb, a sorsuk iránt jobban érdeklődni lehetséges arcokról van szó, és ha más nem, már csak emiatt is támogatom a "Junchi próbáljon be három részt" kezdeményezést. Nem tartom valószínűnek, hogy hirtelen tenni fog egy 180 fokos fordulatot és elköltezett fanja lesz a franchise-nak, de csak hátha megüt majd a cucc egy olyan szintet-jelleget ami legalább egy kicsit változtatni fog a véleményén, vagy legalábbis a hétről-hétre való követési szándékán.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 09:03
Szerző: Junchi
Catrin írta: 2018.07.26. 13:35 Legalábbis én nem látom az ellenkezőjét, de értem Risa miért nyomatja még mindig: mert úgy ítélkezel egy cuccról, hogy a felét se ismered
Jajj, hagyjuk már ezt... Ti bizonyára soha nem dobtatok vagy hagytatok eddig félbe semmit, és nem is nyilatkoztatok még soha az addig tapasztaltakról. Az SnK esetében meg pláne nem tudok ezzel az állásponttal mit kezdeni, mikor maga az anime/manga külön arc-okra osztja le saját magát, tehát bőven nem egy masszívan összefüggő plot megy itt, bár még akkor sem értenék egyet ezzel a számomra teljességgel érthetetlen szemlélettel.

Btw, valahol viccesnek találom, hogy ezúttal meg sem említettem semmilyen formában ezt a szart, mert én is éreztem már, hogy többet húzom a kelleténél, amire Risa rá is világított az egyik MAL-os dialógunkban, de most már a semmiből is elő vagyok szedve, mint a szent és sérthetetlen SnK public enemy nr. 1-ja? Az ilyesmi (is) rohadtul a kedvemet tudja ám szegni, de az ilyesmi is:
Catrin írta: 2018.07.26. 13:35De azért hajrá, mert tényleg nem hisszük el egy fórum-párti szavadat se, amivel, mint kiemelt mondattal, én is masszívan egyetértettem!
Nem baj, hogy ennek ellenkezőjét 100 másik esetben bizonyítottam már, de mivel újfent az SnK-ról van szó, ezért minden addigi értelmét veszti, ugyebár.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 09:25
Szerző: Catrin
Junchi írta: 2018.07.27. 09:03
Catrin írta: 2018.07.26. 13:35 Legalábbis én nem látom az ellenkezőjét, de értem Risa miért nyomatja még mindig: mert úgy ítélkezel egy cuccról, hogy a felét se ismered
Jajj, hagyjuk már ezt... Ti bizonyára
Ebből az idézésből pont csak a végét hagytad ki, hogy szerintem ez RISA problémája a hozzáállásoddal, amit én megértek, más kérdés, hogy nem értek vele egyet, bár sikerült úgy provokálnom téged, hogy ez ne jöjjön át a véleményemből(?XD): én elfogadom, hogy neked ennyi alapján nem jött be, épp ezért nem is értem, miért nézeti veled most meg ezeket a Levi-os részeket...

De... ettől még érdekesnek gondoltam egy ilyen rád helyezett alkut, mert alig aktívkodsz. Más kérdés, hogy túltoltuk, és visszafelé sült el? Vagy...
Junchi írta: 2018.07.27. 09:03 Nem baj, hogy ennek ellenkezőjét 100 másik esetben bizonyítottam már, de mivel újfent az SnK-ról van szó, ezért minden addigi értelmét veszti, ugyebár.
Neked sikerült ezt túlértelmezni (de valószínű én sem tennék mást a helyedben?), és nem is feltétlen az SnK miatt volt ez az utsó mondat, csak "ártatlan provokálásnak" szántam, ami most érzékenyen érintett úgy fest... újabb beléd rúgás lett belőle? :drop:

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 09:40
Szerző: Junchi
Catrin írta: 2018.07.27. 09:25 Ebből az idézésből pont csak a végét hagytad ki, hogy szerintem ez RISA problémája a hozzáállásoddal, amit én megértek, más kérdés, hogy nem értek vele egyet, bár sikerült úgy provokálnom téged, hogy ez ne jöjjön át a véleményemből(?XD)
Oké, csak akkor meg jól esett volna, ha egy kicsit mellém is álltál volna ebben a helyzetben, hogy te viszont ugyanígy nem érted Risa ezen "fennakadását", vagy valami, mert így kicsit egyoldalú volt az egész.

Aztán lehet "kicsit túlságosan" is Darling in the Franxxot megszégyenítő melodráma-irányba lökdöstük el az egész diskurzust (pláne én), de talán nem hátrány, ha néha ilyesmi is felbukkan a fórumon. I guess...
Catrin írta: 2018.07.27. 09:25Neked sikerült ezt túlértelmezni (de valószínű én sem tennék mást a helyedben?), és nem is feltétlen az SnK miatt volt ez az utsó mondat, csak "ártatlan provokálásnak" szántam
Azért ezt elég nehezen lehetett nem túlértelmezni vagy valami a felkiáltójelekkel, meg a masszív egyetértéssel.

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 09:48
Szerző: Risa
Jézusom, mi van itt. XD

Igen, amúgy én is érzem, hogy feleslegesen nyomatom ezt az egészet (meg mint ahogy már sokszor elmondtam, én sem tartom mesterműnek az SnK-t, de igénytelen fércműnek sem, ezért zavar, ha nagyon sarazzák), csak amiatt ajánlgatom itt ezt az évadot, mert amíg ez az ív el nem jött, majdnem ugyanúgy voltam vele, mint Junchi, azt leszámítva, hogy az eruriért már az első évad után is éltem-haltam. Vagyis nem nagyon érdekelt, ügyetlennek és kevésnek találtam a karakterbemutatást, és untam a titángyakást. Ezért számomra hatalmas pozitív csalódás volt az itt kezdődő ív. Mindössze ezért szeretném, hogy legalább belenézzen Junchi is, mert hátha tudok szerezni vele egy pozitív élményt a franchise-zal kapcsolatban.

Ugyanitt szintén ajánlom a Lost Girls OVA-t, amit a napokban néztem meg (illetve még csak az első két részét, mert a harmadik nem jött még ki), ami szintén rengeteget hozzátesz Annie karakteréhez. Az ember nem is sejtené az első évados szereplése alapján, hogy milyen érdekes csajszi.

És Junchi, nem kértem szépen, úgyhogy nyugodtan ajánlhatsz helyette valamit, szívesen cserélek. ::^_^::

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 09:58
Szerző: Junchi
Risa írta: 2018.07.27. 09:48 És Junchi, nem kértem szépen, úgyhogy nyugodtan ajánlhatsz helyette valamit, szívesen cserélek. ::^_^::
Deal! :D Akkor legyen (próbáltam olyat keríteni, ami potenciálisan neked is bejöhet) vagy a Mimi wo Sumaseba vagy a Kaguya-hime no Monogatari

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 11:46
Szerző: Risa
Junchi írta: 2018.07.27. 09:58Deal! :D Akkor legyen (próbáltam olyat keríteni, ami potenciálisan neked is bejöhet) vagy a Mimi wo Sumaseba vagy a Kaguya-hime no Monogatari
Oké, akkor most első körben a Kaguyahimét választanám, mert már régóta szemezek vele. :D Viszooont... tekintve, hogy több mint kétórás a film, szerintem úgy illene, hogy 5-6 részt is bevállalj az SnK-ból. :lol:

Re: Shingeki no Kyojin

Elküldve: 2018.07.27. 14:11
Szerző: Leara
Én nem akarom Junchit győzködni, nézzen, amit akar, de azt azért én is megerősíteném (ha már a manga topicjában is említettem), hogy sokkal élvezhetőbb lesz az egész. Egyrészt a főszereplő trio a sorozat legérdektelenebb karakterei, de végre mások kerülnek középpontba + időközben Isayama is megtanult történetet mesélni :D. Mondjuk a most következő részeket még nem éreztem annyira jónak, de amiket legutóbb olvastam, azok elég ütősek lesznek majd, ha sikerül jól adaptálniuk.