Ez szentségtörés lesz, de szerintem a legnépszerűbb és legistenítettebb Stardust Crusaders nem volt olyan jó, mint a Phantom Blood és Battle Tendency. Egyszerűen túl formulaikus, Standok sorban egymás után, ahogy Dio küldte őket. Hiányzott belőle a finesz, különösen a fiatal Joseph erős személyisége. De a Standos ellenfelek sem voltak olyan érdekesek, mint akár a Pillérfaszik. Enne ellenére is élveztem, főleg a humora éles maradt, csak az Abdulos asspull nem kellett volna. Ott kicsit kicsekkoltam.
Na, ha már múltkor utaltam itt rá, gondoltam, a változatosság kedvéért most nem azt csinálom, amit szoktam (hatvanszor leírom, hogy "aha, meg kéne néznem", de azért sem kezdem el XD), hanem úgy 3-4 nap alatt végig is nyomtam a 26 részes első sorozatot, most meg már a Stardust Crusaders elején járok. XD (De tényleg, amikor már My Little Pony-tól kezdve Keijóig mindenhol a JoJóra hivatkoznak, akkor azért érzi az ember, hogy ezt nem halogathatja tovább, különben nem fogja érteni a mémeket. XDDDD Néhányat pedig még megnézés után sem fog, pl. ez az "even Speedwagon is crying, smiling, afraid, etc." dögöljek meg, ha értem, hogy honnan jött. Jotaróval jóval több értelme lenne, na mindegy. XD) Úgyhogy nagy mákom volt, hogy mint nézés közben igen hamar kiderült, egy nagyon szórakoztató sorozatról van szó, mert azért durva lett volna 26 részt csak az internetes mémek miatt végigszenvedni. XD
Bevallom, elsőre voltak fenntartásaim a sorozattal kapcsolatban. Egyrészt már a címe is eléggé...bizarr volt, szal ha valamit úgy hívnak, hogy "JoJóék bizarr kalandjai", arról nekem hamarabb ugrik be valami Hanna-Barbera rajzfilm a 70-es évekből (tudjátok, az a Mormogiék-szint... XDDD), mint akármilyen anime. XD Másrészt meg miután a címen túljutottam, jött a következő pofon: a karakterdizájn, ami kb. ilyen Hokuto no ken copy + paste és hát tudjuk, hogy mennyire "kedvelem" azt a sorozatot, meg a tesztoszterontól fűtött, feleslegesen komolykodó és Junchit idézve "cipőtalp-összetettségű" karaktereit, úgyhogy a JoJóval való ismerkedésnek egy ilyen szép dupla-elrettentéssel vághattam neki, de hát ahogy a mondás is tartja, "innen szép nyerni". XD Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a sorozat kifejezetten érdekes, hangulatos, nézeti magát rendesen, a karakterei pedig szerethetőek, de legalábbis szórakoztatóak, úgyhogy én is meglepődtem, milyen könnyedén meg tudott nyerni magának.
Hol kezdjem? Ez egy shounen fight cucc, viszont azok között egy meglehetősen egyedi darab. (Mondhatnám úgy is, hogy ez egy olyan madár a shounen fight cuccok körében, mint amilyen a háremcuccok között a Monogatari Series, de ne szaladjunk ennyire előre. XD) Kezdtük talán ott, hogy egyfajta "Doctor Who-s" megoldással dolgozik a cucc, csak éppen itt nem regenerálódik a főszereplő, hanem az arcok között mindig ugrunk 1-2 generációnyi időt, tehát pl. az első arc az 1800-as évek végi Angliában játszódik, a második viszont már az 1930-as évek Amerikájában és a második arc főhőse az első arc főszereplőjének unokája. Gyakorlatilag itt nem "The Doctor" van, hanem "The Joestar Family" és mindig valamilyen unoka, balkézről született zabigyerek és hasonló családtag 1-1 epic kalandját követhetjük nyomon. XD (Most röhögtök ez utóbbin, de keressetek rá nyugodtan, hogy a Josuke nevű srác milyen szálakkal is kapcsolódik a családhoz, nem vicceltem... XD) Így tehát míg egy Narutónál már 40-50 epizód után garantáltan fel akarod kötni magad, addig a JoJóban ezzel az elegáns megoldással érik el, hogy a sorozat folyamatosan friss maradjon, hiszen arconként nem csak a főszereplő lesz más és ezáltal mindig egy új jellemű karaktert ismerhetünk meg, de az adott kor/helyszín is mindig meghatározza a hangulatot, tehát pl. míg a part 1 egy viktoriánus vámpírkaland, addig a part 2 már gépfegyveres-gengszteres-nácis-amcsis kalandozás. XD (Pirospont a készítőknek, hogy ha jól vettem észre, még a sorozat zenéjét is mindig igyekeztek az adott korhoz passzoló stílusban megkomponálni.) Persze ebben benne van az a rizikó is, hogy ha megkedveltél egy gárdát, akkor azoktól hamarosan búcsúznod is kell, illetve ha épp rühelled az aktuális Jojót, akkor bizony megszívtad, hiszen minimum azt az arcot vele kell végigszenvedned, sőt, ha nincs szerencséd, még a következőbe is beköszönhet. XD (Mert pl. ha nem túl nagy a time jump, akkor olyasmi is előfordul, hogy az előző arc huszonéves főszereplője a következőben még visszatér, mint 60 éves, mellékszereplő nagypapa. XD) De én DW-n edződtem, így ez számomra inkább egy jól ismert történetírási formula animés adaptálása volt, mint zavaró tényező.
Aztán ha már szóba hoztam a zenéket, rájuk külön ki kell térnem, mert baromi jók. Ez igaz mind az OP/ED párosokra (az eddigi kedvenc OP-om pont ebből a sorozatból van, a Bloody Stream, nézzétek, tömény epicség!), mind a háttérzenékre. (Utóbbiakból két nagy kedvencem volt, a mindent vivő Pillar Men Theme, illetve a szintén nagyon hangulatos és stílusosan Propaganda néven futó náci induló. XDDD) De a harcok alatt is sok pörgős zene szól, a fenti "áriákon" át egészen a dubstepig a legkülönfélébb műfajú zenékből válogattak a készítők és ami igazán durva, hogy egyiket sem érzi a néző hangulatilag a cuccból kilógónak.
Apropó pörgés: a cucc nagyon pörög és ez jó! Ha edzős montázs van, az általában egyetlen epizódon belül lezárul, ha pedig harcolnak, azt sem húzzák el túlzottan, egy ellenfelet általában 1-2 epizód alatt lenyomnak, vagy elmenekül, de a harc mindenképp lezárul és az a két epizód sem azzal telik el, hogy Dragonball stílusban hatvan szögből veszi hőseinket a kamera, ahogy csúnyán néznek egymásra, hanem taktikázás, trükközés, harcolás folyik a képernyőn. Mondjuk aki itt valami nagyon epic, családi ház méretű energiagömböket lövöldöző, teleportálgató szuperhősökre számít, azt annyiból el kell keserítsem, hogy ilyet eddig nem nagyon láttam (legalábbis az első sorozatban), a fightok ennél relatíve "egyszerűbben" vannak felépítve, viszont ettől még egyáltalán nem mondanám őket unalmasnak, sőt! Egyébként ez a pörgés az egész sorozat történetvezetésére igaz, szóval akit pl. a Warcraft filmnél zavart, hogy hőseink szinte instant teleportálnak A-pontból B-pontba, az lehet itt is hőbörögni fog, ugyanis a JoJo is kb. ugyanezt a metódust követi. Pl. X New Yorkban megtudja, hogy Y-t Mexikóban tartják fogva, mire a következő részben már a sivatagban repeszt a motorral, az azutániban pedig már oda is ér a bázisra. XD Tehát az unalmas utazgatást és hasonlókat megspórolták a néző számára, itt kb. csak fight, vagy fightok közötti beszélgetés/brainstorming/fontos infók megtárgyalása van. XD Ha jól emlékszem, utoljára talán a TTGL-nél éreztem úgy, hogy ennyire jól gazdálkodnak a műsoridővel a készítők, talán a 26 rész alatt volt úgy 3-4 olyan epizód (de ezek sem egymás után), amiket egy picit untam, vagy számomra érdektelenebb fightokról/szereplőkről szóltak, a maradék időben viszont szinte mindig volt valami, ami lekötötte a figyelmemet.
Aztán ott van a tény, hogy az egész cuccnak van valami nagyon sajátos látványvilága/humora (igen, kigyúrt hapsikkal lehet vicces sorozatot is csinálni, hallod ezt, Kenshiro? :P), hangulata, ami persze lehet, hogy egyeseket az őrületbe fog kergetni, de én pont emiatt faltam a részeket. Ugyanis maga a történet annyira nem lenne nagy szám, mindig jön egy aktuális gonosz, akit hőseinknek le kell verni, különben minimum rabigába hajtódik az emberiség/elpusztul az egész bolygó (csak ilyen "apró" problémák, semmi nyomás, de tényleg... XDDDD), tehát a sztori igazából nem bonyolultabb, mint teszem azt egy Bleach, ilyen FMA, Shingeki és hasonló extrákat, mint többrétegű, fordulatos történet, vagy morális dilemmák (belső ellenség, stb.) pedig végképp nem nagyon éri meg várni tőle, viszont ezt az amúgy standard sztorit valami olyan előadásmóddal tálalja, hogy az ember mégsem bír leállni a cuccal, mert egyszerűen szórakoztató, jó nézni, amit ezek a képernyőn művelnek. XD Valóban a bizarr a legjobb szó, amivel ezt a sorozatot jellemezni lehet. XD Ott van a kigyúrt karakterdizájn, azonban sokszor ezt mégis idióta, de stílusos (idiótán stílusos... XDDD) pózolással vegyítik, máskor a hústornyok meg úgy hullatnak manly tears-t, hogy egy ötéves gyerek is elszégyellné magát, arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb jelenet valami iszonyúan teátrális, túljátszott stílusban kerül bemutatásra. Ha nem éppen a szereplők vágnak kiguvadt szemű fejeket, kommentálják mondjuk engrishül, hogy "OHMÁJGÁÁÁD!", stb., akkor a készítők vágnak be a képernyőre vibráló neonzöld feliratokat, vagy éppen húznak rá valami olyan "szivárvánnyal lehányt" skint, amin keresztül még a barna hajú szereplő is hirtelen zöldnek fog látszani. XD Igazából ezt a részét nehéz írásban átadni a cuccnak (de azért megpróbálom XDDD), pedig ez a látványvilág és hangulat nagyon sokat hozzátesz a JoJo élvezhetőségéhez, annak meg külön örülök, hogy a Gainax, vagy a Shaft-féle "bele a pofádba" marháskodás/művészkedés után végre találtam egy olyan animét is, ahol ezt az egészet végre számomra is emészthető (sőt, kifejezetten tetszetős, élvezhető) formában sikerült megoldani, ahol a weird látványvilág nem kiránt az egészből, hanem éppen hogy felerősíti az egyes események súlyát. Megjegyzem, azért pózolás ide, humor amoda, mindezek mellett nem szégyell helyenként eléggé véres is lenni a cucc. Ráadásul nem csak annyi történik itt, hogy néha felrobban egy fej, a képernyőt pedig beteríti a paradicsomlé, hanem a mangaka sokszor mintha kifejezetten a minél naturálisabb és undorítóbb megoldások híve lenne. Szal amikor valakinek úgy húzzák ki a nyaki ütőerét, hogy még pont nem tépik el, aztán a gonosz úgy játszadozik az ujjaival vele, mint macska a pamutgombolyaggal, ott azért már én is elkezdtem eléggé kényelmetlenül érezni magam, pedig amúgy nincs vériszonyom. Vagy ott volt az örök "finomság" az egyik jelenetben, a "töltőtoll a szembe" (jó, ez igazából már a Stardust elején van, de ugyanaz a sorozat... XD), de lesznek itt emberbe bebújó paraziták is, artériára kötözött, méreggel megtöltött gyűrű, meg mindenféle egyéb "finomság". Nem egy Elfen Lied persze, illetve szerencsére nem ezeken van a hangsúly, de azért a pali mintha a kelleténél egy picivel jobban "élvezte" volna ezeket a jeleneteket, legalábbis az jelent valamit, hogy már azon kezdtem agyalni, hogy mondjuk egy Hellsing talán elviselhetőbb volt, mert lehet, hogy véresebb, de azokban kevesebb volt az ilyen kifejezetten "finomságokra" rámenő "kivégzési mód"... (Bár mondjuk azt jól bemutatta, hogy a shounen fight animék is hogy "bepuncultak" az évek során, tisztelet a kivételnek... XD Szal ez ugye egy 80-as évek végén induló mangából készült és meg lehet nézni, hogy ebben miket be nem vállalnak 1-1 harc során és mondjuk összevetni egy Natúró-Blőcs-Kalózok triumvirátussal. XD) Jut eszembe: itt a jófiúkon sincs ám plot shield, nem mondom, hogy egy Trónok Harca/Madoka a JoJo, viszont az tény, hogy arconként eddig mindig volt 1-2 olyan jelenet, amikor egy tök szerethető karakter halt nem túl méltóságteljes halált.
Azonban van itt pár negatívum is, amik bár az élvezhetőségen nem rontottak, viszont a végső pontozáson már igen:
-Ahogy már írtam, annyiból kifejezetten ügyesen kerüli ki a cucc a kliséket, hogy nincsenek benne elhúzott csaták, unalmas edzések, harc közben a hangulatot megtörő flashbackek, vagy épp vég nélküli pofázások, stb-stb., annyiból viszont nem, hogy sajnos a mangaka nem igazán törekedett arra, hogy 1-2 mondatban jellemezhető szereplőknél bonyolultabb karaktereket találjon ki. Rá lehet fogni, hogy van 1-2 kivétel, de a többségük igazából beilleszthető az olyan klisék közé, mint "pozőr gonosz, white knight jófiú, a főhős minden lépését a nézők felé megmagyarázó sidekick", stb. Ugyanez igaz a történetre, ahol vannak ugyan meglepetések, de azért nem olyan sok, egy csomó fordulat előre kitalálható a gyakorlott shounen animéseknek és ahogy fentebb írtam, senki ne számítson ilyen FMA-Shingeki összetettségű plotra, itt bizony a szokásos "meg kell ölnünk a gonoszt, vagy ő öl meg minket" vonalon fogunk haladni, ráadásul a szerepek is előre le vannak osztva, Pista pl. sosem fog átállni a sötét oldalra, mert ő a hős, míg János már születésétől fogva velejéig romlott, aki csak az alkalomra várt... XDDD Persze így is működik a sztori, élvezetes, meg minden, de azért ennél a népmesei szerepkörű gárdánál én valamivel többet várnék 2012-ben, még úgy is, hogy a manga '87-es. XD
-A bizarr baromkodás nagyon szórakoztató, de csak addig, amíg az ember nem gondol bele egy percre sem a történetbe, mert bizony nem egy megmagyarázhatatlan, wtf pillanata van a cuccnak. Pl. baromi menő, amikor egy egész náci szakasz tűnik fel UV-fényes lámpákkal és azzal kezdik szénné égetni a vámpírok hadát, viszont eléggé röhejes, hogy egy arénányi vámpír semmit nem vett észre egy több száz/ezer fős, feléjük vonuló náci hadtestből. Vagy talán az egész sorozat "legjobb" ilyen jelenete volt, amikor egy fazon a szemünk láttára robban cafatokra egy kézigránáttól, majd a sorozat vége felé visszatér, mint cyborg. Itt most nem arról van szó, hogy ez micsoda ötlet már, mert egy shounen fight animében az ilyesmi simán belefér, viszont engem komolyan érdekelne, hogy ha valaki úgy szétrobban, hogy még egy zsebkendőnyi ép része sem marad, akkor abból később hogyan csinálnak olyan robotot, aminek szinte a teljes felsőteste ép? XD Nem a lábait vágták le, hanem cafatokra robbant, könyörgöm. XD (És nem, erre nem magyarázat az, hogy "a német tudomány világelső!", még akkor sem, ha baromi vicces catchphrase volt ez a comic relief nácitól... XDDDD) Vagy ott van az egyik főgonosz, akit ténylegesen nem tudnak legyőzni, mindössze kővé változtatják, majd egy laborban tárolják el, mondván, hogy "majd legyőzzük, ha rájöttünk a módjára", viszont később ezt a szálat olyan szépen elfelejtik, pedig akkor már röhögve le tudnák nyomni. XD Szóval nem ritka ebben a sorozatban, hogy 1-1 cool pillanatért nem csak úgy az általános logikát, de a saját sorozatukon belüli ok-okozati összefüggéseket is lazán felrúgják, ez utóbbit én meg nem igazán szoktam csípni, szóval erre azért jobban is odafigyelhettek volna.
-A fentiekből következik, hogy viszonylag kevés a cuccban az igazán emlékezetes jelenet, tehát nem egy olyan anime, amit évente újranéznél, vagy aminek 1-1 részét még hetekig felemlegeted. Inkább ez a "megnéztem, jó volt" fajta. Persze mivel az első sorozat csak az első két arcot dolgozza fel, még meglátom, hogy hová fog "fajulni" a dolog, de egyenlőre ez így nem több, mint egy nagyon kellemes, de egyszer nézős kaland. Talán a fináléval voltam úgy, ami tényleg megmaradt, viszont annál egyben azt is éreztem, hogy ezzel eléggé kimaxolták a JoJóban rejlő lehetőségeket és kíváncsi is vagyok, hogy pl. a Stardust Crusaders majd ezt felül tudja-e múlni, vagy egyáltalán eléri-e ezt a szintet, mert köztünk szólva, eddig eléggé monster of the week lagymatagság, de majd valszeg úgyis írok arról is, ha letudtam. XD
Úgyhogy így összesítve végül azt mondanám, hogy az első JoJo sorozatra én egy 7/10-et adok, túlzás, hogy a sok fanboy 10/10-et dobál rá, mert annyira azért nem jó, ugyanakkor az is tény, hogy az átlagnál jóval feljebb van és bár minden anime csak ennyire lenne "rossz". Sőt, igazából a hangulata, stílusa miatt, illetve mert annyira nézeti magát, én még azon is elgondolkoztam, hogy lehet felkerül majd a kedvenc animéim listájára, bár ezzel még várok, meglátom, hosszútávon is ennyire szórakoztató marad-e. XD Igazából ha csak a szórakoztatási faktort venném figyelembe, lehet én is rádobnám a 10/10-et, szóval senkinek ne szegje kedvét, hogy én picit lejjebb pontoztam az átlagnál, igazából ha egy régebbi vágású, hangulatos és viccesen pozőr fighting cuccra vágyik az ember, én tudom ajánlani, messze jobb, mint azok az izék, amik ugyanezen a műfajon belül manapság a Jumpban futnak. (Igazából csodálkoztam is, hogy egyrészt miért ilyen későn kapott csak animés adaptációt, másrészt meg, hogy ha már így 2012-től kezdve kezdték el meganimálni, miért nem alakult ki ekörül is egy olyan Naruto-szerű hype. Nem mondom, hogy annyira hiányolnám mondjuk, mert így meg picit lehet hipszterkedni vele, de azért valamivel több figyelmet talán megérdemelt volna a fandom részéről.)
Spoilerezgetve még írnék az első sorozatban feldolgozott két arc sztorijáról/szereplőiről, saját felelősségre olvassátok tovább (azért a nagyon nagy spoilereket igyekszem elrejteni):
Part 1: Phantom Blood (EP 1-9)
Relatíve rövid felütése ez történetünknek, bár nem egy rossz arc, de úgy éreztem, hogy igazából ez csak "történetindítónak" kellett, később ebből ki lehetett bontani a Joestar család történetet, a főgonosz eredetét, stb. Eléggé klisés, lineáris és 1-2 dologtól eltekintve könnyen kitalálható történet, viszont a későbbi sztoriszálak miatt mégis fontos volt megcsinálni és szokás szerint a hangulat megmenti az egészet (Külön tetszett, hogy az arc első felében fighting, mint olyan, szinte alig van, inkább az egész egy viktoriánus horror-thriller, plusz van egy olyan érzésem, hogy a mangaka Bram Stoker-fan, szóval Jonathan nevű főhős, ódon várkastély, vámpírok, Anglia, nemesek, stb.... XD) Plusz az eddigi három JoJo közül nekem az ebben szereplő Jonathan Joestar lett a kedvencem. Néha ugyan fájdalmasan naiv, de szerethető, igazi "white knight" típus (akinek moráldumáitól Junchi valszeg öt perc után kapna agyfaszt XDDD), viszont jó irányba karakterfejlődik, illetve azért az sem elhanyagolható tény, hogy gyakorlatilag neki a nulláról indulva kell a szálakat felgöngyölítenie, a későbbi JoJók már az ő "háttértudásával" felvértezve előnnyel indulnak csatába. XD Dio sajnos már közel sem ennyire érdekes fazon, az a vicc, hogy még haragudni sem tudtam rá, mert annyira sztereotip gonosz, hogy már inkább LOL volt, mint igazán utálatra méltó. Mintha valami "How to be a villain for dummies" könyvből pipálgatta volna ki, hogy miket kell sorban megcsinálnia ahhoz, hogy tönkretegye a főhős életét.
SPOILER
Megöli a kutyáját, mindenkit ellene uszít, tönkreteszi a kapcsolatát a barátnőjével, megöli az apját, felgyújtja a házát, stb. XD És ezt mind úgy 5-6 részen belül. XDDD A vicc az, hogy ő csak az örökségre hajt, tehát apu megmérgezésén túl a többi kb. csak öncélú baromság volt a terv szempontjából. XD Komolyan, azok a shoujo mangás "gonosz csajok" ugrottak be Dióról, akiket szintén úgy szoktak ábrázolni, hogy egyetlen életcéljuk kibaszni szegény lányinternátusos shoujo hősnővel... XD Vajon az ilyeneknek mi volt a hobbijuk, mielőtt találkoztak a főszereplővel? XD
A második rész elején még belengetnek egy olyan sztorit vele kapcsolatban, hogy kezdtem reménykedni, hogy valami Gutts - Griffith szál lesz Jonathan és Dio között, vagyis nem szimplán a sztereotipikus jó - gonosz felállást hozzák majd elő velük, hanem Dio seggfejből elkezd jófej lenni és csak a körülmények szerencsétlen alakulása viszi végül vissza a sötét oldalra, de sajnos csalatkoznom kellett, mert még ugyanannak a résznek a fele körül kiderül, hogy igazából non-stop seggfej-módban volt, csak időlegesen eljátszotta, hogy megjavult. (HÉT ÉVEN ÁT, wow! XDDDD) Illetve még az első pár részben belengettek ilyen dolgokat, hogy a neveltetése, az apja viselkedése, illetve annak alkoholizmusa valamennyire "ráragadt", de az a lol, hogy aztán később meg pont egy szereplő szájából hangzik el egy olyan duma, hogy "A neveltetésed? Haha, jó vicc! Én a gettóban nőttem fel, már szagról felismerem a rossz embereket és te bűzlesz a gonoszságtól! Te már így születtél!" Mi a f----??? XDDDDD Mindegy, a mangaka nem akart ezzel sokat foglalkozni, mert Dio igen hamar megszerzi a vámpírpowert és utána már beállunk a klasszikus "storming the castle" sztorivonalra, amikor a főhős és pár barátja megostromolják a gonosz bázisát. XD
Igazából ennek az arcnak az első fele talán még jobb is volt, mint a második, kivéve persze a legvégét, amikor
SPOILER
kiderül, hogy Dio túlélte és Jonathan konkrétan feláldozza magát azért, hogy a felesége túlélje és hogy Dio végleg elpusztuljon. Aztán persze mivel filmes szabály, hogy "ha nincs holttest, nem halt meg", ezért Dio visszatér, hogy a Stardustban megint ő legyen a főgonosz, bár azért kíváncsi vagyok, hogy erre kapunk-e még magyarázatot, mert elvileg csak egy koporsó volt, amiben elbújhatott volna és azt Erina használta menekülésre...
Azért a szereplők is felhúzták ezt az arcot, Jonathant bírtam (mondanám, hogy shipelem őket Erinával, de ha valami canonilag beteljesül, az utána is shipnek számít? XDDDD), Speedwagon talán a kedvenc karim volt Jonathan mellett, Zeppeli is lol volt és igazából Dio is egy alapvetően stílusos főgonosz lenne, ha az ember túl tud lépni azon, hogy mennyire kétdimenziós. XD
Part 2: Battle Tendency (EP 10-26)
Ez az arc szinte minden tekintetben köröket vert az előzőre, az "igazi fun" számomra kb. itt kezdődött el. XD Kiderül, hogy abból a vámpírrá változtatós maszkból, amit Dio is használt, nem csak egy van, hanem egy egész templomnyi, illetve egy furcsa, oszlopba ágyazódott embert is találnak hőseink, ami több száz/ezer évnyi megkövesedés dacára még mindig él. Ugrunk Amerikába, ahol megismerjük az újabb JoJo-t: Joseph Joestart, aki egy jó értelemben vett beteg állat. XDDD Jonathan totális ellentéte, ő nem white knight stílusban harcol, épp ellenkezőleg: az ellenfél megtévesztésére játszik, mentalista módon képes megjósolni, hogy mikor mit fognak lépni, vagy mire gondolnak éppen. Emellett elég könnyű felidegelni is és olyankor kiszámíthatatlanná válik, pl. az első vámpír éppen csak kezdené a villain-monológját, de Joseph máris beleereszt egy sorozatot egy tommy gunból. XD Fun fazon, na. XDDD Persze mivel Joseph megcsinálta a házi feladatát, már százszor hallotta Jonathan történetét, így a vámpírok ellen viszonylag jól fel van készülve, úgyhogy erősebb, új főgonoszok kellenek. Legyenek mondjuk azték ősvámpírok, akiket úgy hívnak, hogy Wham, Cars és AC/DC, plusz öltözzenek úgy, mint akik épp egy melegbárból szabadultak. Tökéletes! (Apropó, még ehhez a gifhez: látjátok, ahogy a karakterek úgy néznek ki, mintha egy ceruzával még végigsatírozták volna őket pluszba? Ilyesmivel próbálkozott a Berszark is legutóbb, amikor árnyékolni próbálta a karaktereket, a különbség az, hogy a JoJóban ez működik! XDDD) Megjegyzem, ez a három főgonosz sok embert megihletett még rajtam kívül, pl. elég csak ezt a rövid egypercest végignézni. XDDD Minden szereplőt persze nem fogok most végigelemezni, pláne úgy nem, hogy ez az arc kb. kétszer annyi karit mozgat már, mint az előző, a szálak is kissé jobban össze vannak kuszálva, aki még említést érdemel és tovább emeli a lolfaktort, az a Stroheim nevű náci tiszt, aki itt ezúttal a filmek 90%-ával ellentétben relatíve pozitív/comic relief szereplő, mivel a Hellsinges "miénk lesz a vámpírok ereje!" bemutatkozása után hamar rájön, hogy ha ezek elszabadulnak, nem az árja, hanem az azték lesz a bolygón az uralkodó faj, így inkább hőseinknek segít be az elpusztításukban. XD Ezután egy országokon és kontinenseken átívelő sztorit kapunk, egy kifejezetten epic fináléval, plusz még ezt az egész maszkok-aztékok-vámpírok, szálat is aránylag megmagyarázták a végére, pedig azt hittem, ezt el fogják sunnyogni.
Úgyhogy részemről eddig nagyon jól szórakoztam, folytatom tovább a dolgot a Stardust Crusaders-el, bár azt már valszeg lassabb tempóban fogom nézni, pláne, hogy az abban szereplő Jotaro egy Kenshiro copy + paste, az eddigi legsótlanabb JoJo, röhej, hogy ez a karakter lett sokaknál a sorozat "reklámarca", még szerencse, hogy a többiek (öreg Joseph & Co.) mentik a dolgot, de nekem marhára nem hiányzott.
Edit: El ne felejtsem: amikor a TTGL első OP-ját éneklő Shoko Nakagawa énekli a JoJo első OP-ját, akkor minden manlinessmérő kimaxolódik.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Titkos 2016.12.05. 01:35-kor.
Csodálkozom, hogy csak hetest adtál a JoJo-ra! Én azt hiszem, hogy csak a szokásos sznobságom miatt adtam rá 7 pontot anno (pedig tényleg kedvencesnek mondanám), de azt gondoltam volna, hogy nálad tarolni fog ez a sorozat.
Én egyszer belenéztem a folytatásba, de hamar feladtam és inkább úgy döntöttem, hogy nekem az első évaddal véget is ért ez az univerzum.
Btw az a "Friendship is Manly" videó meghozta a kedvemet egy rewatcholáshoz. Pontosan ezt a feelinget csíptem benne én is!
(Utána ezt is megnéztem gyorsan: https://youtu.be/-Z7UnO66q9w )
"Mi az, amit megismerhetünk? Avagy miről tudhatjuk biztosan, hogy ismerjük, vagy miről tudhatjuk bizonyosan, hogy tudjuk, hogy ismerjük, ha ugyan egyáltalán megismerhető. Vagy lehetséges, hogy egyszerűen elfelejtettük és nem merjük bevallani?"
Csodálkozom, hogy csak hetest adtál a JoJo-ra! Én azt hiszem, hogy csak a szokásos sznobságom miatt adtam rá 7 pontot anno (pedig tényleg kedvencesnek mondanám), de azt gondoltam volna, hogy nálad tarolni fog ez a sorozat.
Ha pusztán a szórakoztatási faktort/dizájnt/feelinget kellett volna pontoznom, akkor meg is kapta volna tőlem a 10/10-et, viszont sajnos azért objektíven nézve ennyire nem rózsás az összkép. Tőlem azért kapott végül 7-est, mert 8-ast annak adok, amit kifejezetten jónak találok (ez meg "csak" egy jó, feelinges sorozat), kilencest az kap tőlem, ami nem "csak" kifejezetten jó, de úgy érzem, hogy kategóriáján belül valami nagy pluszt is fel tud mutatni, 10/10-et, pedig már csak az igazi "istencsászárok" kaphatnak, vagy az olyan cuccok, amiknél úgy érzem, hogy az ötlet/tálalás vagy nagyon eredeti, vagy ha nem is az, de annyira megfog az egész, hogy úgy érzem, ha magam rendeztem volna, sem tudnám a szájízemnek megfelelőbbre csinálni. Szóval JoJoék azért a 8-10-es skálára már nem jutottak fel (legalábbis az első sorozat alapján, ahogy mondtam, majd meglátjuk még, hogy később javul, romlik, vagy stagnál-e majd a cucc), de persze a hetest bőven megérdemlik, nem győztem hangsúlyozni, hogy a kissé hányavetin összedobott sztorin bőven dob a hangulat és a pózolós tálalás. XD Nem véletlen egyébként, hogy a Monogatarihoz hasonlítottam, arra írta egyszer Surci, hogy "valóban több, mint egy átlagos hárem, csak éppen minden másnál meg kevesebb" (vagy valahogy így XD) és igazából a JoJo kb. ugyanez, csak shounen fightban. Szal egyfelől ha csak azt nézem, hogy ez még abban az érában készült, ahol egy shounen fight forgatókönyve annyiban merült ki, hogy "találj ki sok random karit, aztán valami ürüggyel uszítsd őket egymásnak", ahhoz képest messze kreatív és szórakoztató darab, viszont ha egy mai FMA-val, Shingekivel, vagy bármilyen csavarosabb, "kidolgozott karis - szövevényes sztoris - belső ellenséges" shounen darabbal vetem össze, azok bizony csúnyán elpicsázzák. ^^" XD Asszem írtam is már itt párszor, hogy nekem leginkább az olyan shounen fightok szoktak bejönni, ahol a történet miatt megy a fight, nem pedig fordítva, vagyis a harcokra próbálnak valami hevenyészett "álsztorit" ráhúzni, hogy legyen ürügy a rendszeres fightokra. Na most a JoJo meg azért keményen az utóbbi kategória, az más kérdés, hogy ebben valóban magas minőségű, viszont sajnos nem tud versenyre kelni egy olyan sztorival, ahol a történet előre meg van írva, a karakterekre is rágyúrnak, hogy ne legyenek annyira kétdimenziósok, stb-stb. Úgyhogy na, én is örültem volna, ha még jobban "elvarázsol", de sajnos csak ennyire tudott, viszont ettől még tényleg élvezet nézni, sőt, lassan, de biztosan a Stardust Crusaders S1 első feléhez is eljutok, szóval a "nézeti magát" kitétel szerencsére még mindig igaz rá.
tulokos írta:Én egyszer belenéztem a folytatásba, de hamar feladtam és inkább úgy döntöttem, hogy nekem az első évaddal véget is ért ez az univerzum.
Na igen, az tény, hogy ahogy írtam is fentebb, az első sorozat végén én is azt éreztem, hogy igazából a JoJo-ból itt már kihozták, amit ki lehet, nem is igazán tudtam elképzelni, hogy ezt még hová fogják fokozni. Azóta haladtam az SC-vel is és hát eddig nem is nagyon sikerült nekik a dolog, szóval kb. annyit csináltak, hogy a Ripple/Hamon helyett behozták a Stand-eket, így aztán lehet jó kis monster of the week stílusú (kvázi filler) részeket gyártani, mert elég minden hétre kitalálni valami sajátos Stand-el rendelkező "kisgonoszt", aztán máris megvan az ürügy a fightra. Persze a cucc számlájára legyen írva, hogy legalább ebben is elég kreatív, szóval pl. legutóbb pont egy "szellemhajós" epizód volt, a következő meg ha jól láttam, valami megszállt/gyilkos játékbabás lesz (a sorozat néha meglepően pontosan érez rá témaválasztás és feeling szempontjából a gyengéimre...:3 XD), de ugyanakkor megint ott van az a fránya objektivitás, ami azt mondatja velem, hogy azért az előző arcokban ennyi rész alatt már minimum félúton jártak a főboss leveréséhez vezető úton, nem holmi random csicskákat darálgattak be részről-részre. Amiért mégis folytatom, azok a következő okok:
1. Még mindig nézeti magát. XD
2. Sok fanboy szerint ez az arc a "best JoJo", amit én kétlek, mert szerintem a part 2-t nem fogják tudni már soha überelni, de nyitott vagyok a próbálkozásokra. XD
3.
SPOILER
Diót most már tényleg ki kéne csinálniuk (ezúttal végleg) és elvileg ez ennek az arcnak a végén következik majd be. XD
Szóval ja, picit úgy érzem, hogy a mangaka is érezte, hogy az azték ősvámpíroknál durvább gonoszt már nem tudna értelmesen beépíteni a sztoriba, ezért behozta a Standeket, amik bármilyen Random Jóskának szuperképességeket adnak, ez viszont pont emiatt visszafelé is elsülhet. Szal érted: part 1 - egy kib*szott vámpír, part 2 - azték ősvámpírok, OMG!!!, part 3 - Sanyi, a tengerész, Jóska, a sarki zöldséges, meg Béla, a kukás, akik amúgy karakterileg senkik, de mivel tápos a Standjük, ezért tőlük kéne összecsinálni magunkat. XDDD (Meg ha már itt tartunk, eleve az is érdekelne, hogy ezek a Standek honnan a fenéből bukkantak most így elő, hogy eddig szó nem volt róluk, a Ripple-t meg nem tudta bárki csak úgy random előkapni a seggéből, hanem mint minden technikát, ezt is tanulni kellett, ehhez képest ezek a Standek meg tényleg úgy működnek, hogy random megkapod őket, aztán onnantól mehetsz is fightolni. Kissé...convenient. XD)
tulokos írta:Btw az a "Friendship is Manly" videó meghozta a kedvemet egy rewatcholáshoz. Pontosan ezt a feelinget csíptem benne én is!
(Utána ezt is megnéztem gyorsan: https://youtu.be/-Z7UnO66q9w )
Jaja, ezt is ismertem, csak az a második nekem azért jött be jobban, mert kb. a Jojo és az Equestria Girls legjobb gonoszait sikerült benne mixelni. XDDD
Dodgers írta:Bírom hogy konkrétumok terén pont Joseph Part 3-as változatát hozta fel, pont sikerült beletenyerelnie abba a biztos pontba, amit javarészt a P3-t nem kedvelők is szeretni szoktak. Annyiban esetleg megérteném a "túl hosszú" hozzáállását, hogy a Part 4 animével együtt már biztosan a százas tartományban leledzik az epizódszám (és a LoGH is van körülbelül 110 rész), annyiban viszont a LoGH-hoz viszonyítva másabb a helyzet, hogy a Jojo a maga módján egy szegmentált stuff, magyarán simán megcsinálhatná azt, hogy megnézi a P1-2 adaptációként szolgáló első 26 részt, "pihen" egy kicsit ha arra van szüksége, utána nekiugrik a Stardust Crusaders két sorozatának, megint pihen ha kell, utána pedig már ugorhat a Diamond is Unbreakable sorozatra, aminek amúgy is "mindjárt" vége van. Úgy gondolom magasnak tűnik neki az a 100+ rész hogy látatlanban azt hiszi az ember, hogy egy szorosan összefüggő sztorit takar a Jojo, így viszont simán elvegetálhatna vele egy darabig, nem hajtja a tatár. Csak hát igen, nekem is van egy olyan érzésem hogy kummant az Érsek úr és megint a borítóról ítéli a könyvet, pedig szerintem ő is simán rákapna ha hagyná magát, mégha esetleg a Part 1 még nem lesz elég jó neki (mert azzal szerintem csúnyán elbánt az idő annak ellenére, hogy Jonathan a maga "ósdi" módján kedvelhető).
Btw, siker: elvileg megígérte, hogy jövőre elkezdi majd valamikor. Szóval megérte a "traktálásom", legkésőbb jövő ilyenkor elkezdhetem "behajtani" rajta, ha addig nem kezdené el. XD (Amúgy a part 1 azért annyira nem volt vészes szerintem, Jonathan meg eddig a kedvenc JoJóm, de majd mindjárt kitérek ezekre a következő bekezdésben. XD)
Dodgers írta:Yeah, ezt a kvázi közönyt mindig is furcsáltam annak fényében, hogy mostanra a Jojo bőven kinőtte magát a tíz évvel ezelőtti "amiben a csávó MUDAMUDAMUDA-ázik és úthengereket hajigál" mém-képből, de már egy ideje betudom ezt annak, hogy mintha a hazai animés közösség nem lenne teljesen egy hullámhosszon a külföldi szcénával (gondolom részben azért, mert ahhoz nem árt a nyelvtudás, az AA-n meg például van annyira élet egy újonc számára, hogy ne hiányolja különösebben), azt meg gondolom nem különösebben érdekes fikázni, aminek amúgy sincs különösebben itthon visszhangja vagy ismertsége, hiába látja az ember valamelyik mémes oldalon a sorozatot. Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán láttam volna a Jojo-ról videót valamelyik videókban utazó animés személyiségtől, szóval szerintem ez is közrejátszik, hogy meglepően nagy a csend a franchise háza táján itthon. Annyiban mondjuk meglep a csend, hogy mintha az AA felvette volna projectnek a Stardust Crusaders-t, de ha ez igaz is, az ottani szekértábor meg feltételezem úgy volt vele, hogy "meh, túl ódivatú, passz". Egyébként ez már csak azért is vicces, mert külföldön NAGYON karmolják ezt a franchise-t az elmúlt pár évben: például Redditen simán az egyik legnépszerűbb, az AoT-vel és az OPM-el simán egy súlycsoportban lévő animéről van szó, és az animékkel amúgy nem túlzottan barátkozó rétegnek is kimondottan bejönni látszik az OPM-el (és a Mob Psycho 100-al) együtt a nem-moe-animu jelleg miatt (is). Annyira mindenképpen, hogy az utóbbi időben szerintem simán kinőtte magát egy MLP-szerű jelenséggé olyan értelemben is, hogy az elszálltabb fanjai szinte szó szerint mindenbe bele akarják tuszkolni, megfejelve ezt azzal, hogy szinte mindenben Jojo utalásokat vélnek/akarnak felfedezni. Az konkrétan szinte mémmé nőtte ki magát, hogy *bármilyen* pózolásban Jojo-t akarnak látni az elvontabb fanok (az olyanokba is amik amúgy abszolút nem hasonlítanak a Jojo stílusára), szóval ha valamiről, akkor a Jojo-ról szerintem simán lemérhető az, hogy másabb vizeken evez a hazai közösség.
Akkor először is szeretnék gratulálni az AA-nak, hogy megint csak a hype-ra hajtanak és képesek egy sorozatot a harmadik részétől elkezdeni subbolni, pusztán azért, mert a fandom által az az arc a legnépszerűbb. Ennek úgy kb. annyi értelme, mint megnézni a DBZ-t a DB nélkül. Persze, ütni fog, meg minden, de a cucc hangulatát (ha úgy tetszik, "mélységét") igazán csak akkor fogod értékelni/érezni, ha szépen sorban nézted. (Csak egy példa: minden egyes epizódnál beleborzongok Stand Proud című openingnél, amikor ilyen montázsban mutatják az addigi három Jojót, ráadásul teszik ezt úgy, hogy az első kettőnek az életéből pont 1-1 jelentős momentumot vágnak be. Na, az a jelenetsor pl. egy olyan fannál, aki a Stardusttal kezdi a JoJóval való ismerkedést, tökéletesen nulla érzelmi hatást fog kiváltani, ami miatt csak sajnálni tudom, mert magát fosztja meg az élménytől.) És igazából nem egy ilyen momentum van a cuccban, ami pont azért üt akkorát, mert az előbbi arcok már kvázi "megágyaztak" neki.
SPOILER
Lásd a Stardustos Dio is mennyire egy seggből előhúzott random ellenfélnek tűnik, ugyanakkor ha a part 1-et végignézted, akkor annyira más és annyira "OH SHIT! O_O" módon jön le, hogy a kettő össze sem hasonlítható.
A másik meg az, hogy igen, tapasztaltam, hogy kb. a JoJóból kapásból olyan sok és annyiféle helyen felbukkanó mémet gyártanak, amennyit utoljára talán animénél nem is, hanem csak az MLP-nél láttam. Az más kérdés, hogy engem az ilyesmi nem taszítani szokott, hanem inkább ilyen "nézzünk már bele, csak tudhat valamit..." dologként csapódik le, ami pl. a JoJónál szintén jól sült el végül. XD És pont ezért csodálom, hogy idehaza ennyire "döglött a fandom" ezen anime körül, mert ahogy te is írod, külföldön már masszívan mainstream cucc lett és valóban nem utolsó szempont az sem, hogy sajátos stílusa/hangulata mellett egyszerre gyógyír a tucatshounenben és a moeloliban megcsömörlött lelkeknek egyaránt. XD
Dodgers írta:Pedig amúgy tényleg megérdemelné a maga (visszafogott) sztárolását, mert mindennemű szubjektív/"objektív" hiányossága ellenére megvan a maga olyan hangsúlyos (szó szerint sokszor), sajátos stílusa, ami ennyi év távlatából sem fakult meg (a Part 1-et leszámítva, azon még nagyon érződik, hogy Araki a Hokuto no Ken-ből indult ki), ellentétben teszem azt a HnK-val, aminek a movie változata alapján csak azt tudom gondolni, hogy egy brutálisan elavult és lapos valamiről van szó, függetlenül attól, hogy az általa gyakorolt anime-ipari hatást így is tisztelem.
Na igen, jó példa erre, hogy míg a JoJót simán fogyasztottam, HnK-ba akárhol, akármilyen inkarnációban nézek bele, pár percnél tovább képtelen vagyok folytatni, pedig nem vagyok épp a retró animék ellensége, sőt, de ez már szerintem a maga idejében is csak a bunyó-fanoknak lehetett nagy szám, azért kapták fel ennyire. (Gondolok itt arra, hogy azért már akkoriban is voltak ilyenek, mint Urusei Yatsura, Dirty Pair, stb., szóval nem mintha a HnK valami hihetetlenül innovatív, korábban sosem látott ötletet és karaktereket vonultatott volna fel ezzel a "forgassuk le újra a Mad Maxet, csak helyezzük a sztorit Japánba és legyen egy rajzolt Arnold Schwarzenegger a főhős". XD) Plusz ami baromira hiányzik a HnK-ból, azok a poénok. Annyira komolyan veszi magát az egész világ, szereplők, helyzetek, meg úgy minden, hogy ez talán még a 80-as években működött (amikor animék terén is a sztorik nagy része valamilyen sötét jövő volt, épp csak az volt a kérdés, hogy cyberpunk, vagy halott bolygó XD), de már rohadtul unalmas és semmilyen. Ellenben a JoJo nem fél sokszor magából is tök hülyét csinálni, ezért némileg kissé ilyen One Piece-es módon vicces tud lenni a legkeményebb harcok közben is, csak szerencsére annak infantilis, Looney Tunes-os stílusát azért messze nem éri el. Btw, úgy látom, ez meg személyfüggő, hogy ki melyik part-ba látja bele a HnK-utánérzést, engem a part 1 csak annyiból emlékeztetett rá, hogy Jonathan külsőleg tényleg eléggé Kenshirós, amikor már a végső fightos szerelésben feszít. Viszont jellemre, vérmérsékletre, stb. meg totál más, szóval nálam ezzel ki is merült ez a fajta hasonlítgatás. Én sokkal inkább a part 3-as Jotarón buktam ki ebből a szempontból, mert ő aztán tényleg egy "Kenshiro v2", úgy alkatra, mint viselkedésre is és az előző két JoJo után eléggé unalmas is, ahogy csak áll fapofával és nyomatja untig a két catchphrase-ét, a "yare yare daze..."-t, illetve a nőknek fenntartott "KUSSOLJATOK MÁR, ROHADTUL IDEGESÍTETEK!" paraszt stílusát. (Még szerencse, hogy ő viszont egy olyan szereplőgárdát kapott maga mellé, hogy rajta kívül szinte mindenki szerethető, így ők a legtöbb esetben sikeresen "elnyomják" őt. XDDD)
Dodgers írta:Ja, látni láttam a Jojo-t, pontosabban az első három Part adaptációját, a negyedikkel viszont hadilábon állok annyira, hogy a videó alapjául szolgáló részt se láttam (egy idő után elegem lett a hetenkénti egy rész tempóból, úgyhogy most várom, hogy vége legyen és lehessen 2-3 résszel "darálni"), de így legalább "tisztább" fejjel ülhettem le elé, és azon kívül, hogy a zenét halkabbra vettem volna Josuke szövegei alatt, azon kívül játszik a videóban a szimpla-haszon-dupla-élvezet hatás. Pontosabban olyan szempontból, hogy a készítő tényleg csak zenét vágott alá az egészhez bármiféle videós babrálás nélkül, de mégis volt olyan "szerencséje", hogy egyrészt az Initial D amúgy is jól megy kvázi bármelyik animés verseny/üldözéses jelenethez, másrészt a jelek szerint ez a Part 4-es "harc" volt sem lusta demonstrálni, hogy mit tud felvonultatni a Jojo ha harcokról van szó. Itt is ugyanúgy jó hangosan narrálnak mindent a szereplők, és itt is úgy lett használva Crazy Diamond, hogy az érdekes módon passzoljon az "izomagyú shounen" jelleghez, mégha a Part 3-ban valahol "bizarabb" volt látni, ahogy a Hokuto no Ken-es izomkolosszusok rémálmokban tekeregnek vagy éppen videójátékon keresztül harcolnak, esetleg belenyúlnak egy ok nélkül jelen lévő konnektorba. Ez mondjuk nem von le semmit akár a videóban lévő jelenetből, mert az első 16 rész alapján érződött, hogy Araki azáltal tette bizarabbá a Stand-eket és a skilleket, hogy egy világkörüli "turné" és mindenféle jött-ment figura helyett egy álmos kisvárosba helyezte a sztorit, a hozzá tartozó jött-ment alakokkal.
(Egyébként ha már Jojo, azt mondtam már hogy a Part 1 nálam nem állta az idő vasfogát, és hazudnék ha azt mondanám, hogy olykor a Part 2 sem idegesített egy kissé annak köszönhetően, hogy a "színpadias" ordibálás akkor még nem volt olyan módon csiszolt mint amilyen a P3-től kezdve szemrevételezhető, mégha ettől függetlenül a P2 mondhatni hatalmas személyiséggel bír a P1 elég tufa módon előadott "Bram Stoker bemutatja: Hokuto no Ken" próbálkozásánál. A P3 kapcsán meg azért érezni lehetett valamelyest, hogy inkább a mémes hírneve előzte meg, mégha szerintem így is egy szórakoztató, és a maga módján epic Partról van szó, amin talán jobban látszik a kora mint a P2-n.)
Na igen, azt én is tapasztaltam, hogy a Jojót jobb "darálni", egy hét / epizód tempóban tényleg durva lehet nézni. (Arról nem is beszélve, hogy azért még ebben is előfordulnak sajnos "vicces" cenzúrák a TV változatban, lásd pl. ezt, úgyhogy már csak ezért is megéri inkább megvárni, amíg 1-1 arc végig kijön BD-n.) Igazából sok egyéb ok mellett (lásd pl. itt "kalandjaimat" számtech témában a megfelelő topicban XD) azért is vettem lassabb tempóra a JoJo nézését a part 1-2 után, mert a part 4 még idén fog befejeződni, ergo én minimum egy évet saccolok neki, mire végig kijön belőle a BD, addig pedig csak a part 3 két szezonja maradt nekem, úgyhogy ezzel már takarékosabban bánok. XD
Partok: Na igen, mondasz valamit, bár én ezt azért annyira nem éreztem, vagy legalábbis a zavaró szintet nálam nem érték el. Az persze feltűnt, hogy igazából arconként más az egész cucc hangulata valamilyen szinten (part 1 - Bram Stoker Angliája/Castlevania shounen fight elemekkel megbolondítva, part 2 - nácik, vámpírok, amcsik, németek, olaszok, világháború előszele XD, part 3 - Indiana Jones-féle kalandfilm, kanmuris road movie keresztül a világon XD, part 4 - elsőre a Yu Yu Hakusho remake-jének látszik, de persze majd ha már ténylegesen nézem, akkor véleményezem, remélem, azért annál jobb lesz XD), de ez szerintem pont egy jó dolog, így nem csak meg lehet azt csinálni, hogy arcok között szünetet tart az ember, hanem még ha non-stop is nézi, nem érzi úgy, hogy belefásul, kiég, stb., mert minden arcban kap egy nagy adag vérfrissítést a cucc.
Amúgy a part 1-et én sem mondanám a legjobbnak, viszont inkább csak a sztorija miatt nem (kevés szereplő, egyszerű, szinte egyszemélyes főgonosz, stb.), mert amúgy Jonathant nagyon bírtam, Erinát is, Speedwagont is, kétdimenziós jelleme mellett Dio is nagyon stílusos lett azért, az meg külön bejött, hogy az arc első felében még fightok sem nagyon vannak, inkább a nyomozás megy. Na és persze a vége,
SPOILER
nem tudom, hány shounenben merték azt bevállalni, hogy az első arc végén kinyírják a főszereplőt.
Persze az tény, hogy itt még a sztori vontatottabb, egyszerűbb, talán valamivel lassabb is és ekkor még tényleg eléggé érződik rajta a manga kora, de én valahogy úgy voltam vele, hogy inkább a kezdő arc legyen gyengébb (amúgy is, nem mintha ezzel egyedül lett volna az animék világában...), mint hogy esetleg a mangaka rögtön ellője az összes puskaporát, aztán később fulladjon a cucc dögunalomba, amikre ugye szintén láttunk már nem egy példát.
A part 2 szerintem marha jó volt, az eddigi kedvencem. Igaz, szereplők szempontjából talán nem muzsikált annyira jól, mint a part 1, de Joseph igazából egymaga simán elvitte volna a vállán az egész arcot, plusz az AC/DC, Cars, Wham hármas is nagyon lol főgonoszok voltak, illetve még Stroheim comic relief pillanatain is jókat tudtam derülni. XD A sztori itt már rendesen pörgött és a fightok is látványosak voltak, főleg a finálé, amibe aztán mindent belepakoltak, amit az 1930-as évekből ki lehetett hozni. XD
A part 3-nak még eléggé az elején járok, eddig ez a monster of the week írási stílus nem igazán jön be, nagyon "leül" a cucc a part 2-es pörgéshez képest, viszont legalább a Standek fantáziadúsak, illetve itt már legalább nem az van, hogy a főszereplő kap maga mellé 1-2 útitársat és annyi, hanem egy komplett, hatfős szereplőgárda van, akikből így jóval több poént, érdekes helyzetet, stb-t lehet kihozni. A hátránya az, hogy ahogy már írtam fentebb, Jotaro egy sótlan, unalmas karakter, gyakorlatilag a többiek közül bárki jóval érdekesebb és szórakoztatóbb nála. (Sőt, még csak azt sem mondanám, hogy ő a csapat legcoolabb tagja, mert nálam az inkább Abdul, meg persze az öreg Joseph sem hazudtolta meg eddig magát. ) Röhej egyébként, hogy a fanboyok mennyire "rámásztak", ő lett sokak kedvence, sőt, az egész JoJo széria "reklámarca". Persze majd még meglátom, hogy hová fejlődik két szezon alatt, de van egy olyan érzésem, hogy (ellentétben az előző két Jojóval) kb. sehová, csak végig nyomatni fogja a "You're already dead" helyett a "Yare yare daze"-t. (Ez az "edgy tini", talpig fekete, meg toronyóra lánccal kiegészített szerelése is inkább röhejesen hat számomra, mint menőn. XD) Megjegyzem, eddig a Standje is kb. hasonlóan egysíkú, szal amíg a többiek próbálnak mindig taktikázni, trükközni valamit sajátjukkal, addig az övé kb. kimerül abban, hogy "sokat tud ütni egyszerre, úgyhogy elkezdek ordítozni, hogy "ORAORAORAORAORA!!!!444" és szarrá verem az ellenfelet". Úgyhogy valahol vicces, hogy a legegysíkúbb főszerepből gyártották a fanok a legtöbb mémet. XD
Titkos írta:Btw, siker: elvileg megígérte, hogy jövőre elkezdi majd valamikor. Szóval megérte a "traktálásom", legkésőbb jövő ilyenkor elkezdhetem "behajtani" rajta, ha addig nem kezdené el. XD
Az a "valamikor" szócska egy "kicsit" gyanakvóvá tesz, de egye fene, most még hiszek neki. Azt mondjuk nem várom, hogy pont ettől a sorozattól fog megtáltosodni és lapáttal összeszedni azokat a sorozatokat/OVA-kat satöbbiket, amikre korábban nem figyelt oda vagy csak legyintett rájuk, de ha már csak a Part 1-2 adaptáción túl van, már azzal is tágítani fogja a saját horizontját, szóval már ezért megérné. Ettől persze még szíve-joga lesz, ha mégse fog bejönni neki, de ha legalább más indokot fog adni rá mint a "nem olyan, mint amilyen animéket megszoktam" frázis, azzal is közelebb lehetne hozni ahhoz, hogy úgymond konkrétabban álljon hozzá a témához, és esetleg kíváncsiságból bepróbálkozzon egy másik, korábban nem érdekes/unszimpatikus címmel.
Akkor először is szeretnék gratulálni az AA-nak, hogy megint csak a hype-ra hajtanak és képesek egy sorozatot a harmadik részétől elkezdeni subbolni, pusztán azért, mert a fandom által az az arc a legnépszerűbb. Ennek úgy kb. annyi értelme, mint megnézni a DBZ-t a DB nélkül. Persze, ütni fog, meg minden, de a cucc hangulatát (ha úgy tetszik, "mélységét") igazán csak akkor fogod értékelni/érezni, ha szépen sorban nézted. (Csak egy példa: minden egyes epizódnál beleborzongok Stand Proud című openingnél, amikor ilyen montázsban mutatják az addigi három Jojót, ráadásul teszik ezt úgy, hogy az első kettőnek az életéből pont 1-1 jelentős momentumot vágnak be. Na, az a jelenetsor pl. egy olyan fannál, aki a Stardusttal kezdi a JoJóval való ismerkedést, tökéletesen nulla érzelmi hatást fog kiváltani, ami miatt csak sajnálni tudom, mert magát fosztja meg az élménytől.) És igazából nem egy ilyen momentum van a cuccban, ami pont azért üt akkorát, mert az előbbi arcok már kvázi "megágyaztak" neki.
SPOILER
Lásd a Stardustos Dio is mennyire egy seggből előhúzott random ellenfélnek tűnik, ugyanakkor ha a part 1-et végignézted, akkor annyira más és annyira "OH SHIT! O_O" módon jön le, hogy a kettő össze sem hasonlítható.
Abból a szempontból megértem az AA döntését, hogy a Part 3-at sokáig úgy kezelte kvázi az egész nem-mangás médium még Japánban is, mintha csak az alkotná a Jojo egészét (lásd pölö a '93-as és 2000-es OVA feldolgozásokat, az ugyancsak '93-as SNES játékfeldolgozást, és a Capcom játékon alapuló mém is hogy-hogy nem a Part 3-as DIO-n alapul), plusz a Part 1-2 esetében a konkrét "sztoriátemelésnek"/folytatásnak is inkább a P1 a fontosabb alkotóelem, már csak a DIO/Jonathan ellentét miatt is. A DIO és a Joestar család közti ellentétet pedig egyértelművé teszi a P3 ahhoz, hogy azt lehessen használni afféle kezdőpontnak egy témához friss illetőnek, pontosan olyan stílusban, mint amikor egy sztori már az elejétől fogva ilyen-olyan rendszerességgel hivatkozik egy korábban megtörtént eseményre, és neked, mint nézőnek a szereplők elbeszelése/viselkedése alapján kell kisakkoznod hogy anno mik történhettek akkor. Ebből a szempontból a Part 3 még viszonylag korrekt lenne, hiszen Jotaro-val együtt így neked is új lesz mind az az infó, amit Oldseph és Avdul a nyakadba dob majd, és a Jojo eleve nem az a nagyon szorosra fűzött sztorimesélés, DE, abban mindenképpen igazad van, hogy így egy jókora adag érzelmi töltést fog veszíteni a sztori, kezdve rögtön az első OP-vel. Nem fogod tudni hogy DIO mennyire "kurvult el" a Part 1-es énjéhez képest, nem fogod érezni azt, hogy az egyébként jámbor lélek Jonathan mekkora "harcos dinasztiát" indított útnak és hogy hány éven keresztül zajlik ez a konfliktus, na meg persze az sem fog igazán átjönni, hogy Jonathan-hoz képest milyenre sikerült Joseph fiatal- és időskori verziója a Part 3-as Jotaro-val együtt, na meg a Part 1-2-3 közötti, sztoriírásból adódó eltérések sem fognak feltűnni. A maga "OVA a '90-es évekből" stílusában szerintem így is működöképes fog maradni a P3, de ha már az Openinget felhoztad, az "érdekes" összefüggés, hogy míg az egyes Partok OP-je is igyekszik tükrözni az egyes Partok hangulatát, és nem véletlen a legkevésbé sem az, hogy pont ennek a Partnak a két OP-je az, ami valamelyest rockoperásra sikeredett, mert lényegében pont ez akarna lenni a Part 3. Hiába a kanbulis világkörüli túra és a (főleg a P3 második felében jelen lévő) marháskodások bármilyen formában, a P3 még így is gyakorlatilag egy három felvonásos dráma utolsó felvonása, és akármennyire életképes tud maradni ez a Part önmagában, az eredmény így sem lesz az igazi természetesen.
A DB/DBZ-s hasonlat egyébként tetszik, bár annyival kiegészíteném, hogy a Jojo esetében a sztori előrehaladtával a "bizarr" faktor és a marhaság-o-méter kvázi változatlan fokon üzemelnek, miközben a DBZ-ben már gyerekként sem kedveltem azt, hogy a kalandos és kedvelhetően lökött hangulat helyét egy túl gyakran szó szerint vérre menő, komolykodó stílus vette át, amibe hiába szorult bele marháskodás, ha egyszer az átfogó hangulat már nem olyan volt, mint amit a DB képviselt. Ebből a szempontból a Jojo szerencsésebb volt, viszont ezért cserébe a drámai/epic faktor is jókorát csappan, ha valaki a P3-al kezd.
A másik meg az, hogy igen, tapasztaltam, hogy kb. a JoJóból kapásból olyan sok és annyiféle helyen felbukkanó mémet gyártanak, amennyit utoljára talán animénél nem is, hanem csak az MLP-nél láttam. Az más kérdés, hogy engem az ilyesmi nem taszítani szokott, hanem inkább ilyen "nézzünk már bele, csak tudhat valamit..." dologként csapódik le, ami pl. a JoJónál szintén jól sült el végül. XD
Ezt nálam inkább esete válogatja, mert van amikor engem is ez a "mémes reklámcégér" tud bevinni a málnásba (mint az történt például az Osomatsu-san esetében is, hogy a közelmúltból hozzak példát), a Jojo-nál viszont mostanában inkább untatni/idegesíteni szokott ez a fajta reklámozás, mert mostanra már kvázi tényleg a csapból is az a bizonyos "valaki pózol *bármilyen* formában? CSAKIS JOJO UTALÁS LEHET" mentalitás folyik, és ezt tényleg csak többszörösíti az, hogy például egy SAO-val vagy egy NGNL-el ellentétben nem kell egy "otakusabb" illetőnek lenni ahhoz, hogy ráfüggjél erre a franchise-ra, úgyhogy a szokásosnál gyakrabban jön az idézőjeles reklám. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs megtiltani azt, hogy mémeket lehessen gyártani a franchise-ról, vagy hogy ne lehessen utalgatni rá ha olyan kontextusról van szó, de ahogy például a Dark Souls folyamatos felhozatala és Isten ajándékaként való beállítása, úgy a Jojo-t érintő hasonló bánásmód is valamelyest fárasztó tud lenni egy pár év után, főleg úgy, hogy *ennyire* nekem se jött be a franchise (pláne nem úgy, amilyen benyomásokat a Part 1 keltett bennem).
Plusz ami baromira hiányzik a HnK-ból, azok a poénok. Annyira komolyan veszi magát az egész világ, szereplők, helyzetek, meg úgy minden, hogy ez talán még a 80-as években működött (amikor animék terén is a sztorik nagy része valamilyen sötét jövő volt, épp csak az volt a kérdés, hogy cyberpunk, vagy halott bolygó XD), de már rohadtul unalmas és semmilyen. Ellenben a JoJo nem fél sokszor magából is tök hülyét csinálni, ezért némileg kissé ilyen One Piece-es módon vicces tud lenni a legkeményebb harcok közben is, csak szerencsére annak infantilis, Looney Tunes-os stílusát azért messze nem éri el.
Ezt az idézetet egy az egyben lehetne control-c; control-v kezelés alá venni ahányszor valaki érdeklődik afelől, hogy milyen a Jojo, mert igen, ez IS hatalmas szerepet játszik abban, hogy a franchise egésze nem fakult meg számottevően az évtizedek alatt, és ez is hozzátesz a franchise átfogó személyiségéhez, egyáltalán nem apró mértékben. Nem tudom, hogy a Part 3-ban eljutottál-e már Hol Horse felbukkanásáig, de az őt főszerepeltető dupla rész az SC második felében simán a legviccesebb epizódok közé tartozik amiket animében 10 év alatt láttam, és nem csak azért, mert maguk a szituációk olyan pihentek voltak, hogy dőltem a nevetéstől. Érted, itt van a P3, amiben a szinte kivétel nélkül hústorony, nem egyszer érzelmes fickók világkörüli úton vannak annak érdekében, hogy legyőzzenek egy 100 év körüli vámpírt már csak egy asszony életben maradásáért is, és az előadásmód gyakran tud "színpadias" lenni ennek tetejében, erre egy hasonlóan hústorony, a nőkkel egyébként "kedvesen" bánó cowboyt az említett duplarészben kvázi a Gyalogkakukkos farkast idéző módon ott szivat a sztori ahol éri, és a zene is nemegyszer ezt tükrözi. És hiába lenne vicces önmagában is ez az összkép, az egészen csak dob tud egy hatalmasat, hogy ez az egész egy egyébként "epikus" sztori keretein belül zajlik le, aminek a második OP-je még a vakok számára is egyértelművé teszi, hogy ez a Part bizony a nagybetűs Finálé, ahol az évszázados konfliktusnak pont kerül a végére. Az ettől függetlenül is áll szerintem, hogy egyeseknek a Jojo marháskodása sem lesz külömb annál, mint amit a One Piece csinál (nekem bejön mind a kettő stílusa, de hát ízlések és pofonok természetesen), de már csak az említett Hol Horse-os duplarész is körülbelül ezerszer több karakterrel és stílussal rendelkezik még ennyi év távlatából is, mint amit a HnK (vagy az akkori animés/mangás termés nem kicsi része) fel tudna vonultatni, és ez is azon tényezők közé tartozik, amik miatt bárminemű személyes "nyavalygás" ellenére kedvelni tudom a franchise-t és egyben tisztelni is, függetlenül attól, hogy a "mindenben Jojot látok!" ajnározások néha már a fülemen jönnek ki.
Btw, úgy látom, ez meg személyfüggő, hogy ki melyik part-ba látja bele a HnK-utánérzést, engem a part 1 csak annyiból emlékeztetett rá, hogy Jonathan külsőleg tényleg eléggé Kenshirós, amikor már a végső fightos szerelésben feszít. Viszont jellemre, vérmérsékletre, stb. meg totál más, szóval nálam ezzel ki is merült ez a fajta hasonlítgatás. Én sokkal inkább a part 3-as Jotarón buktam ki ebből a szempontból, mert ő aztán tényleg egy "Kenshiro v2", úgy alkatra, mint viselkedésre is és az előző két JoJo után eléggé unalmas is, ahogy csak áll fapofával és nyomatja untig a két catchphrase-ét, a "yare yare daze..."-t, illetve a nőknek fenntartott "KUSSOLJATOK MÁR, ROHADTUL IDEGESÍTETEK!" paraszt stílusát. (Még szerencse, hogy ő viszont egy olyan szereplőgárdát kapott maga mellé, hogy rajta kívül szinte mindenki szerethető, így ők a legtöbb esetben sikeresen "elnyomják" őt. XDDD)
Látom a P3-ra lentebb válaszoltál, de ha már ennél a pontnál fel lett hozva Jotaro, akkor ebben a bekezdésben fogok válaszolni rá is és a Partra magára is, mert részben pont őrá utaltam amikor azt írtam, hogy a P3-on jobban meglátszik a kora a P2-höz képest. Mert hiába vallotta be Araki, hogy Jotarot amolyan tiszteletadásnak szánta Clint Eastwood (pontosabban a vadnyugati szerepei) irányába és lényegében az ő itteni megfelelőjét akarta megírni Jotaro révén, az már jó kérdés, hogy eközben véletlenül-nem véletlenül egy Kenshiro-t koppintott vele, vagy esze ágában nem volt őt koppintani (még Star Platinum kezdő skillje ellenére sem), csak éppen a viselkedésük kerekedett hasonlóra, és erre dobott egy lapáttal a karadesign. Személy szerint 50/50 százalékra tippelném, mert kicsit furcsának hatna, ha annyi idő után kezdené el konkréta(bba)n koppintani a HnK-t a kezdetek helyett, mindenesetre ez a Kenshirós hasonlóság is valószínű tehetett arról, hogy ő lett (legalábbis anno, a 2012-es anime, és főleg a Part 2 adaptáció előtt) a franchise kvázi reklámarca, hiszen annak idején ez volt mondhatni a főszereplő ideál pont úgy, ahogy most Kirito és társai képviselik most ezt a vonalat, és ha csak kizárólag a Part 3-at nézném, akkor nem alaptalanul. Annyit mondjuk a javára írok a srácnak, hogy hellyel-közzel látszik rajta hogy Araki amolyan "kő-kuuderének" szánta, és helyenként szvsz lehet érezni, hogy szimplán "tinédzserkori-savanyúság-szindromában" szenved, de talán az ő karakterábrázolásán csapódik le a leginkább az, hogy a P3 amolyan kantúrának volt szánva. Pölö valószínű neked is fel fog majd tűnni, hogy Polnareff és Oldseph fogják majd kapni a "szókimondóan" érzelmesebb jelenetek kvázi mindegyikét, és ha csak általánosságban nézem, akkor is látszik az, hogy a Jotarót "elnyomó" banda vagy nem hagyott elég teret Arakinak ahhoz hogy kezdjen a sráccal valamit, vagy "csak" szimplán annyi történt, hogy akkor még nem tudott mit kezdeni a karakterével, a banda többi részét viszont tudta ezt afféle álcának használni, hogy csak a tényleg szükséges pillanatokon agyaljon majd a komolyabb ábrázoláson. Ez egyébként azért is lehet valószínűbb, mert emiatt szerintem a végső DIO/Jotaro harc sem lesz 100%-ig az ínyedre (nem kimondottan az ő karaktere miatt, de majd meglátod miről beszélek), viszont az első eset sem kizárt, mert a Part 4-ben Jotaro amolyan mentor-karakterként fog majd visszajönni, és habár a YARE YARE DAZE és a nőkhöz irányuló "finom" modora továbbra is megvan, az ottani ábrázolásán viszont érződik az, hogy a ránézésre majdnem NESZÓJÁBEKÖCSÖG kategóriás beütése említésre méltóan finomodott, szóval valószínű az az eshetőség, hogy anno Araki egyszerűen nem volt "full-skilles" író mondhatni.
Ez azért is valószínű egyébként, mert a Stardust Crusaders első fele még éppen csak hogy belelógatja a lábát az új Stand-es koncepcióba ezzel a Monster of the Week felállással, és habár viszonylag elfogadott vélemény az, hogy ettől az SC első fele nem akkora nagy szám, ennek a lógatásnak az eredménye már a második félben megmutatkozik majd, mert akkortól kezdve jönnek be mind az ötletesebb Stand-ek, mind a mahábbnál-marhább szituációk, a fentebb említett Hol Horse dupla-epizód is szerintem részben emiatt lett olyan jó, amilyen. Ettől függetlenül most is aláírom azt, hogy a P3 részben pont ettől a MotW felállástól (pontosabban az első felében alkalmazott stílustól) állja kevésbé jobban az idő vasfogát mint a P2, ugyanakkor ennek ellenére se tudom azt mondani, hogy a maga módján ne lenne "epikus" és olykor drámai, mert a franchise egészét nézem, egy elég érdekes helyen tanyázik sok szempontból. Nem tudom, hogy láttál-e újabb Jojo illusztrációkat, de az azokon használt khm, "buzisabb" stílusnak és pózoknak a Part 3-ben még hűlt helye van, viszont az általános karadesign stíluson (és a pózokon) már érezhető az, hogy elkezdett mozgolódni valami Arakiban, ebből a szempontból pedig nálam sokat ad hozzá a P3 stílusához, hogy hiába van még mindig szó HnK-s hústornyokról, ha egyszer úgy néznek ki és úgy pózolgatnak ahogy teszik, *emellett* drámáznak és marháskodnak a szereplők úgy ahogy, és olyan Stand-eket használ ez a Part amilyeneket. A Part 4-en egyébként már az első 16 rész alapján látszik, hogy inkább a P2-re hajaz az időtállóságot és a kreativitást illetően, de ennek ellenére -ha lehet így mondani- szerintem még így is a P3-nak egy olyan diszkrét bája, ami részben ebből a köztes állapotból származik, és személy szerint a P4 átfogó stílusa egy kicsivel kevésbé is jön be, függetlenül attól, hogy Araki láthatóan kezd belejönni a Stand-ek kitalálásába és alkalmazásába.
Na igen, azt én is tapasztaltam, hogy a Jojót jobb "darálni", egy hét / epizód tempóban tényleg durva lehet nézni. (Arról nem is beszélve, hogy azért még ebben is előfordulnak sajnos "vicces" cenzúrák a TV változatban, lásd pl. ezt, úgyhogy már csak ezért is megéri inkább megvárni, amíg 1-1 arc végig kijön BD-n.) Igazából sok egyéb ok mellett (lásd pl. itt "kalandjaimat" számtech témában a megfelelő topicban XD) azért is vettem lassabb tempóra a JoJo nézését a part 1-2 után, mert a part 4 még idén fog befejeződni, ergo én minimum egy évet saccolok neki, mire végig kijön belőle a BD, addig pedig csak a part 3 két szezonja maradt nekem, úgyhogy ezzel már takarékosabban bánok. XD
A P4 kapcsán is érvényes az, hogy ott is vannak emitt-amott cencúzárott jelenetek, viszont itt annyival másabb a helyzet szerintem, hogy:
- az első 16 részben tényleg csak a csonkítások/belülről "kirobbanások" voltak cenzúrázva, legalábbis nekem nem rémlik, hogy azokban a részekben bárkinek az arca hirtelen koromsötétre váltott, csak mert rágyújtani volt kedve.
- Már az első három Part adaptációja sem volt mentes a QUALITY-tól, viszont a P4-ben ezek szerintem jóval szembeötlőbbre sikeredtek, elsősorban két ok miatt. Egyrészt azért, mert a P4-ben bevezetett karakterdesign stílus ugyan valamelyest követi a manga stílusát, de ezek egyben olyan dizájnok is amiket a szokásosnál problémásabb a tényleges "epizódgyártásban" konzisztensen jól kivitelezni (amin nem segít az se, hogy az SC-vel ellentétben a David Production nem iktatott be szüneteket), így ha szerencsére a Sailor Moon Crystal első két évadának negatív szintjét nem is éri el, azért így is szembeötlőek lesznek a QUALITY-sebb pillanatok. Amik azért is tűnnek fel, mert -és itt jön a "másrészt" része a dolognak- a P4-ben nem egyszer jönnek elő ötletesebb/stílusosabb jelenet-átmenetek és kép beállítási stílusok, ezek miatt pedig ironikus módon jobban feltűnnek a esetenként csúnyábban, elnagyoltabban megrajzolt karakterek. A P1-2 esetében egyébként részben ezek miatt voltak használva a pszichedelikus színek és a "gyanúsan" képregényes beállítások, de ott szinte az anime javára is váltak ezek a "trükkök".
Partok: Na igen, mondasz valamit, bár én ezt azért annyira nem éreztem, vagy legalábbis a zavaró szintet nálam nem érték el. Az persze feltűnt, hogy igazából arconként más az egész cucc hangulata valamilyen szinten (part 1 - Bram Stoker Angliája/Castlevania shounen fight elemekkel megbolondítva, part 2 - nácik, vámpírok, amcsik, németek, olaszok, világháború előszele XD, part 3 - Indiana Jones-féle kalandfilm, kanmuris road movie keresztül a világon XD, part 4 - elsőre a Yu Yu Hakusho remake-jének látszik, de persze majd ha már ténylegesen nézem, akkor véleményezem, remélem, azért annál jobb lesz XD), de ez szerintem pont egy jó dolog, így nem csak meg lehet azt csinálni, hogy arcok között szünetet tart az ember, hanem még ha non-stop is nézi, nem érzi úgy, hogy belefásul, kiég, stb., mert minden arcban kap egy nagy adag vérfrissítést a cucc.
+1.
Amúgy a part 1-et én sem mondanám a legjobbnak, viszont inkább csak a sztorija miatt nem (kevés szereplő, egyszerű, szinte egyszemélyes főgonosz, stb.), mert amúgy Jonathant nagyon bírtam, Erinát is, Speedwagont is, kétdimenziós jelleme mellett Dio is nagyon stílusos lett azért, az meg külön bejött, hogy az arc első felében még fightok sem nagyon vannak, inkább a nyomozás megy. Na és persze a vége,
SPOILER
nem tudom, hány shounenben merték azt bevállalni, hogy az első arc végén kinyírják a főszereplőt.
Persze az tény, hogy itt még a sztori vontatottabb, egyszerűbb, talán valamivel lassabb is és ekkor még tényleg eléggé érződik rajta a manga kora, de én valahogy úgy voltam vele, hogy inkább a kezdő arc legyen gyengébb (amúgy is, nem mintha ezzel egyedül lett volna az animék világában...), mint hogy esetleg a mangaka rögtön ellője az összes puskaporát, aztán később fulladjon a cucc dögunalomba, amikre ugye szintén láttunk már nem egy példát.
Abból a szempontból mindenképpen egyetértek, hogy ha már egy sztorinak valamelyik része rosszabb "kell" hogy legyen az inkább az eleje legyen (és ez meg is történt a P1 esetében), de nálam inkább arról van szó, hogy ebben a Partban még túl túlspilázottnak és túljátszottnak éreztem azt a drámázásban használt stílust, amit a későbbi Partok majd jobbra csiszolnak - nem véletlen, hogy annak idején azt gondoltam erről a Partról, hogy "Hokuno no Ken az abszolút vakoknak", mert túl sokszor volt olyan érzésem, hogy mindent a néző szájába akarnak rágni ezzel az előadásmóddal. Nem azt mondom persze, hogy a későbbi Partok visszább vettek volna a decibelből ilyen téren, de már a P2 esetében is természetesebben simul bele az átfogó előadásmódba, a P3 esetében meg ahogy írtam, sokat hozzáad a Part "epikusságához". A szereplőket illetően mondjuk a Jonathan/Erina kettőssel nem volt különösebb gondom, ahogy az ottani DIO is passzoló, ha nem éppen pincemély karakter volt, ellenben a P1-es Speedwagonnal a mai napig ki lehetne kergetni a világból: anno is tisztában voltam vele, hogy egy meglepően szűk körű kisebbségnek lettem ezzel a tagja, de már akkor is úgy jött le a fickó, mint a P1 stílusbeli (személyes) bakijainak a megtestesülése, ami már csak azért is furcsa, mert a P2-ben jobban kedveltem a karakterét. Ott is persze lökte a szokásos távol-keleti alapélelmiszert, de ott számomra sokkal jobban vette ki magát. Az akkori koránál fogva eleve találóbbnak gondoltam így a karakterét, de a Joseph-el közös jelenetei kapcsán még inkább, hiszen mégiscsak egy olyan srácról volt szó, akinek a nagyapja helyett volt nagyapja, és az akkori Joseph ugye nem volt az a fajta kisangyal, aki Jonathan volt.
A part 2 szerintem marha jó volt, az eddigi kedvencem. Igaz, szereplők szempontjából talán nem muzsikált annyira jól, mint a part 1, de Joseph igazából egymaga simán elvitte volna a vállán az egész arcot, plusz az AC/DC, Cars, Wham hármas is nagyon lol főgonoszok voltak, illetve még Stroheim comic relief pillanatain is jókat tudtam derülni. XD A sztori itt már rendesen pörgött és a fightok is látványosak voltak, főleg a finálé, amibe aztán mindent belepakoltak, amit az 1930-as évekből ki lehetett hozni. XD
Ja, Joseph nagyon nagy arc volt ebben az arcban (amin NAGYON sokat segített az, hogy Sugita elemében volt ebben a szerepében), ahogy AC/DC/Wham/Cars is nagyon passzoló szereplők voltak, és Stroheim hisztérikus "SEKAI ICHI!!!!!!!!!!" kiabálásain a mai napig fel tudok röhögni (amellett, hogy meglepően szimpatikus és szerethető figura), viszont szerintem a nem-Joseph szereplők esetében nem volt szó különösebben színvonal esésről. Inkább arról van szó, hogy pölö a Smokey-féle szereplők a P1-es stílusra hajaznak, amik mellett a Joseph/Stroheim/Azték Adonis Trió amolyan evolúciós lépcsőnek foghatóak fel karakterábrázolás/írás szempontjából, amivel kapcsolatban kevesebb kifogásom van mint amennyi lehetne, hiszen már ez a Part is sokat tett azért, hogy a HANGOS drámázási stílus természetesebbnek és odaillőbbnek jöjjön le. Ez is hozzátett ahhoz, hogy a Part 2-őt egy meglepően nagy mértékű lépésnek fogjam fel a franchise (animés, mert a mangát nem olvasom) egészét nézve, hiszen még ennyi év távlatából is egy kimondottan karakteres és stílusos arc-ról van szó, és ahhoz képest, hogy a P3 viszonylag keveset merít belőle, ahhoz mérten szerintem jobban is állja az időt, amin csak segítenek az olyan húzások, mint például a dubstep (vagy inkább WUBSTEP) használata mint fő zenei stílus. Nem tudom, hogy Iwasaki honnan vette az ötletet hogy pont *ezt* a stílust használja egy, a harmincas években játszódó sztoriban, de ez nem csak Joseph karakteréhez illett, hanem a P2 átfogó stílusához is, hiszen határozottan eklektikus és "bizarr" módon közelít meg egy olyan korszakot, amit rendszerint jazz zenével szoktak ábrázolni.
Part 1 lett végül, a "kezdjük mégis az elejéről" elv + a seiyuu-gárda meggyőzött.
A part 1 még picit "generic" lesz szerintem a te ízlésednek, de ott van kapásból nem egy olyan karakter, akit szerintem vétek lenne kihagyni (meg na, 8 részt végig lehet szenvedni, bár ez is emberfüggő, én ennél is csak úgy 1-2 részt untam a közepe környékén, a többivel elvoltam ), part 2-től pedig végképp beindul a fun.
A part 1 még picit "generic" lesz szerintem a te ízlésednek
Nevetni fogsz: Nem. Legalábbis az volt az elsődleges faktor, hogy egyáltalán fontolgattam valahol mégis az elkezdését, hogy messze nem annak a tizenkettő-egytucat sőnennek tűnt, mint a többi. Szóval ez max retrósan lehetne kissé generic ezzel a sok kigyúrt csávóval, meg az epikus túlkapásokkal, viszont ezekből meg sokat nem láttam (talán a HnK-ból pár részt, bár abból annyi elég is volt), szóval nem tudott úgy érdektelenné válni, mint a ténylegesen generikus shounen cuccok, a mindannyiunk által jól ismert klisékkel és karakterekkel.
A másik, hogy a XIX. századi Anglia nyert helyszín- és korválasztás, szóval ezzel azért bókol ám rendesen, a vad színpadiassága meg egyelőre nem zavar, sőt jókat röhögök némelyik húzásán, pedig valahol ettől tartottam legjobban. (Például, mikor a második részben Jonathan lehajítja a lépcsőről Diót, és ilyen gyors mozdulattal rámutat, miközben majdnem derékszögben áll a karja = agyhalál, de a jobbik fajta: a lulzzal adagolt.) Amit szoknom kell viszont, az a pimpes színvilág, amit egyelőre nehezen tolerálok, de azt mondom, idővel ez is megszokható. Ja, és nem mellesleg Koyasu Takehito zsenije szólaltatja meg Diót, aki nálam szintén fansimogató promóciós pont.
A másik, hogy a XIX. századi Anglia nyert helyszín- és korválasztás, szóval ezzel azért bókol ám rendesen...
Az nekem is bejött egyébként, pláne a Drakulás áthallásokkal (nem véletlenül Anglia, nem véletlenül pont Jonathan a főszereplő neve, stb., majd esetleg erről még értekezhetünk, csak nem mesélném el most előre a teljes part 1 sztoriját XD), bár igazából a Jojónál a helyszín is olyan, mint a sztori, hogy másodlagos, vagy inkább úgy mondanám, hogy mindig egész jól meg tudták eddig ragadni az adott kor feelingjét.
a vad színpadiassága meg egyelőre nem zavar, sőt jókat röhögök némelyik húzásán, pedig valahol ettől tartottam legjobban. (Például, mikor a második részben Jonathan lehajítja a lépcsőről Diót, és ilyen gyors mozdulattal rámutat, miközben majdnem derékszögben áll a karja = agyhalál, de a jobbik fajta: a lulzzal adagolt.)
Amit szoknom kell viszont, az a pimpes színvilág, amit egyelőre nehezen tolerálok, de azt mondom, idővel ez is megszokható.
Simán, többek között ezért is mondtam, hogy az elején kezd (lásd másik postomban az a kapudrogos hasonlat... XD), szal így szerintem meg fogod szokni, ellenben a Törhetetlen Gyémánt már alapból így néz ki, szóval elsőre ez talán sok lett volna... XD
Ja, és nem mellesleg Koyasu Takehito zsenije szólaltatja meg Diót, aki nálam szintén fansimogató promóciós pont.
Bevallom, a seiyuukat ennél a cuccnál valahogy sosem nézegettem (jó, én alapból ezzel a seiyuu-csekkolós dologgal leálltam úgy a 2000-res évek elején, szal valahol úgy a Hayashibara Megumi, meg Yamaguchi Kappei érában... XD), de igazából mindenki jól hozza a karakterét, Dio meg tényleg rohadt stílusos.
Part 1 lett végül, a "kezdjük mégis az elejéről" elv + a seiyuu-gárda meggyőzött.
Yare yare, akkor jól láttam MAL-on, hogy elkezdted.
(Btw, seiyuu-k terén szerintem is Koyasu Takehito a legjobb. Maximum Ono Daisuke jöhet még szóba, de az ő karaktere a Part 3-ban lesz jelentős...)
Azt el kell ismerni, hogy az első kilenc rész alapból nyögvenyelős, így nem kell aggódni, a hiba nem benned van. Viszont az utána következő epizódok lesznek annyira szórakoztatóak, hogy kárpótoljanak a korábbi vesződésekért.
Érdemes folytatni, hogyha 3 rész alatt nemigazán fogott meg?
Jómagam a part 2 elején járok (14. rész), de azt mondom, megéri folytatni. Nem a legnagyobb, minden mást eldobó elánnal, de azért igen.
Ééés ha már itt vagyok, egy gyors impresszió-löket a Phantom Bloodról (első 9 rész): Igazság szerint vegyesek az érzéseim. Egyfelől úgy érzem, ez egy kellően szórakoztató, kellemesen kretén cucc, nem generikus, nem kibírhatatlan shounen-vakolattal, tehát nem olyan, mint amiket 2000 után sorra nyomkodnak kifelé futószalagon. Ugyanakkor a sztori maga sokszor nagyon nincs a helyzet magaslatán, és most mondani lehetne, hogy hát nem ezen van a hangsúly, de minél többet nézek belőle, úgy esik egyre jobban le, hogy de bizony igen. Legalábbis messze elég figyelmet kapnak az események írói részről ahhoz, hogy a sztorinak ne csak a megléte legyen elég, mert egyébként mondjuk elvinné a hátán az egészet a májer pozőrködés, a sok izmos férfiállat, meg a tesztoszterongyár összecsapások.
Számomra az expozíció volt a legerősebb pont, kár, hogy az itteni eseményeket préselték bele egyetlen epizódba. Klasszikus sztori, de nagyon csípem az ilyen "Bitch in Sheep's Clothing" karaktereket, akik simulnak, meg nyalnak fölfelé, de taposnak, meg átkoznak lefelé, mindezt azért, hogy önző céljaikat beteljesíthessék. (Én csak simán JÁTÉKOSnak hívom őket, szigorúan Caps Lockkal.) Ezért is volt baromi szimpatikus Dio az elején, a naiv, mindenben a jót kereső Jonathan meg a kiváló céltáblája, szóval én nem bántam volna, ha az EGÉSZ Phantom Blood az lett volna, ami az első rész. A gondok utána kezdődtek: Jött egy halom újabb klasszikus montázs (bár most már használjuk a pejoratív klisé kifejezést inkább), de ezek mai szemmel már egyáltalán nem muzsikáltak úgy, mint kellett volna, sőt inkább vált némelyik húzása elementáris erővel kínossá, gondolok itt például Dio karakterének ledegradálására, akit annyira lol so EVIL-re, meg "Én leszek a Világ urára" vettek később, hogy csak lestem, szóval átszellemült az egész karakter Disney-főgonosszá, aminek spec nagyon nem örültem (bár a lelket valamennyire tartotta bennem a többieket háromszorosan is verő pozőrsége, meg Koyasu Takehito zsenije). A cucc közepén gyakorlatilag semmi nem történik, pár unalmas harcon, meg egy mini training arc-on kívül, ráadásul engem Zeppeli valamiért idegesített, ellentétben Speedwagonnal, aki az anime-történelem legnagyobb BRO-ja, szerintem eddig ő a kedvenc karakterem. Szóval jah, jött azért pár lolsónenség, a Hullámtechnika meg annyira kényelmes és multifunkcionális, amennyire csak lehet, konkrétan a kolosszális asspull szótári definíciója, amit BÁRMIRE lehet használni, ha a helyzet éppen úgy kívánja, és mivel a légzésen (LOL MÁR) alapul az egész, ezért olyan látványos gyenge pontja nincs is.
A vége felé aztán valahogy megint értékelhetőbb az egész, bár a Dióval való összecsapást nem tudom hová tenni, szóval mi szükség volt
SPOILER
például Zeppeli három tibeti pajtását behozni? Meg egyáltalán mi ez, hogy Dio végső soron ice powert tol, de azért gondosan tüzet rak mindenhol, nehogy véletlenül túl nehéz dolga legyen majd Jonathannak ellene, sőt még azután sem gondoskodik a fáklyák és egyebek eloltásáról, miután főhősünk pont azt használja ki ellene. Tisztára, mint az Ózban, mikor a Nyugati boszorkányt csak vízzel lehet elpusztítani, erre ott van a kastélyában egy előre odahelyezett vödör, tele vízzel.
Tetszett viszont a legutolsó rész, mikor Dio
SPOILER
visszatér fejként,
bár itt sem értettem, hogy Jonathan mire alapozza az utolsó stratégiáját, mikor
SPOILER
felrobbantja a hajót, szóval ott volt még rajta Erina is. "Erina, menekülj!" Kösz, b*zmeg, hova? És mivel? (Végül Dio ultravastag koporsója megoldotta a dolgot, bár ez egész szellemes megoldás volt.) Na mindegy, itt azért Diót legalább árnyalták kicsit, hogy elismerte végül Jonathan erejét, és mint riválist, szóval kicsit jóvátették azért a dolgokat.
Összességében véve ha csak a Phantom Bloodból állt volna az évad, 5/10-re lőttem volna be a verdiktet, de a part 2 Harci Hajlama egyelőre határozottan jobb, és kiforrottabb, de azért várjuk csak ki a végét.
Az egész JoJo-bohózatot a Hokuto no Ken klónjának szánták, innen a sok macsóskodás.
SPOILER
Egyébként Hirohiko eredeti ötlete az volt, hogy egy olyan trilógiát tegyen le az asztalra, aminek első és harmadik etapjában ugyanaz a főgonosz, a második meg afféle "köztes" szálként szolgálna. Emiatt egy Part-ra egy évet akart szakítani, ezért olyan kusza levezetésű a Phantom Blood is. A Battle Tendency határozottan jobb narratívát kap, és nemcsak a nácik miatt.
A Stardust Crusaders sztoriját tekintve egy színtiszta Hokuto no Ken-nyúlás, de mindenképpen a Stand-harcrendszer mentette meg a buktától. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez az éra 4 évig tartott a standard egy helyett és a zárókötete lett a széria legtöbbet eladottja. Ja, és 2016-ban az Oszakai Egyetem (nem vagyok biztos, hogy pont ott, sorry) felvételi földrajzos feladatsorában is helyett kapott. :V
Te jóságos ég, ez a 20. epizód leírhatatlanul epic lett, zokszó nélkül 10/10-es epizód!
A képi világ, a rendezés, a kiváló balansz, Sugita Tomokazu játéka, de főleg ez a dal. Nem tudom ez hogy jött össze nekik, először azt hittem, valami kölcsönvett operaének (amennyire szeretem a klasszikus zenét, annyira nem vagyok képben az operával), de nem, ez saját gyártású dal, amit direkt a 20. epizód végi jelenethez írtak.
Már ezért az epizódért megérte elkezdeni ezt a franchise-t.
Anno elsőre megkönnyeztem azt a bizonyos jelenetet.
(... és Európa természetföldrajza vizsga készülés közben ezt kezdtem el hallgatni. Nem tudom miért... )
Csak röviden: Összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a part 1, az itteni Jojo értékesebb szereplő, az ellenfeleket bírtam (bár Cars jellemét kényük-kedvük szerint cserélgették), a sztori szódával oké (bár sokszor jobb, ha nem gondol jobban bele az ember, és valaki árulja már el, miért volt olyan lényeges, hogy
SPOILER
Lisa Lisáról kiderült, hogy Joseph anyja? Nem is kezdtek az egésszel semmit, az epilógusban is csak úgy off-screen elmondja egy idő után a csaj Jojónak az igazat...)
a harcok szórakoztatóak és technikailag is egész rendben volt ez a sorozat.
Szóval az első Jojo széria alapján kellemes meglepetésnek könyvelem el ezt a franchise-t, legalábbis messze fogyaszthatóbb, mint az átlag shounen címek, szóval valamikor folytatom a Stardusttal, erre meg adok egy 7alá/10-et.
Ha már Lisa Lisát tették meg a Part 1 végi hajóbaleset túlélőjének, muszáj volt valahogy hervasztani a milf-gondolatokat. Emlékezz csak a kukucskálós jelenetre. ;)
Ja, a Stardust Crusaders megint másfajta lesz, mind a harcrendszer, mind a narratíva miatt. Azt az érát a 80 nap alatt a Föld körül című könyv inspirálta, mégis talán ez hasonlít legjobban a Hokuto no Kenre.
(Felhívom a figyelmedet Junchi a térképi ábrára. Olyan jól néz ki, hogy egyszerűen nincsenek rá szavak. Affene, megint ki akar törni belőlem a szakbarbár...)
nemrégiben találtam rá, mg nem láttam hogy lenne rá topic ezért gondoltam nyitok egyet.
és nagyon szórakoztató. Bárkinek ajánlom, aki bírja a tényleg bizarr dolgokat.
Nem egy Elfen Lied persze, illetve szerencsére nem ezeken van a hangsúly, de azért a pali mintha a kelleténél egy picivel jobban "élvezte" volna ezeket a jeleneteket, legalábbis az jelent valamit, hogy már azon kezdtem agyalni, hogy mondjuk egy Hellsing talán elviselhetőbb volt, mert lehet, hogy véresebb, de azokban kevesebb volt az ilyen kifejezetten "finomságokra" rámenő "kivégzési mód"... 
(Apropó, még ehhez a gifhez: látjátok, ahogy a karakterek úgy néznek ki, mintha egy ceruzával még végigsatírozták volna őket pluszba? Ilyesmivel próbálkozott a Berszark is legutóbb, amikor árnyékolni próbálta a karaktereket, a különbség az, hogy a JoJóban ez működik! XDDD) Megjegyzem, ez a három főgonosz sok embert megihletett még rajtam kívül, pl. elég csak ezt a rövid egypercest végignézni. XDDD Minden szereplőt persze nem fogok most végigelemezni, pláne úgy nem, hogy ez az arc kb. kétszer annyi karit mozgat már, mint az előző, a szálak is kissé jobban össze vannak kuszálva, aki még említést érdemel és tovább emeli a lolfaktort, az a Stroheim nevű náci tiszt, aki itt ezúttal a filmek 90%-ával ellentétben relatíve pozitív/comic relief szereplő, mivel a Hellsinges "miénk lesz a vámpírok ereje!" bemutatkozása után hamar rájön, hogy ha ezek elszabadulnak, nem az árja, hanem az azték lesz a bolygón az uralkodó faj, így inkább hőseinknek segít be az elpusztításukban. XD Ezután egy országokon és kontinenseken átívelő sztorit kapunk, egy kifejezetten epic fináléval, plusz még ezt az egész maszkok-aztékok-vámpírok, szálat is aránylag megmagyarázták a végére, pedig azt hittem, ezt el fogják sunnyogni.
)
A part 1 még picit "generic" lesz szerintem a te ízlésednek, de ott van kapásból nem egy olyan karakter, akit szerintem vétek lenne kihagyni (meg na, 8 részt végig lehet szenvedni, bár ez is emberfüggő, én ennél is csak úgy 1-2 részt untam a közepe környékén, a többivel elvoltam 
