A Crepuscolo után egy újabb film, ezúttal Aikával és Akirával a főszerepben. Kicsit felemás a véleményem róla. Egyrészt elég jól hozta a régi hangulatot, másrészt viszont a központi konfliktust kicsit erőltetettnek, vagy legalábbis túlnyújtottnak éreztem.
Az előző filmhez hasonlóan itt is jó volt újra látni a régi karaktereket, viszont továbbra is azt gondolom, hogy az új trióval nem nagyon tudnak mit kezdeni az alkotók (vagy nem is nagyon akarnak?), mintha csak azért szerepelnének, hogy velük érzékeltessék azt, hogy Akariék generációja immár felnőtt.
Leginkább azzal tudnám összefoglalni a Benedizionét, hogy bár semmiképpen nem tartozik abba a kategóriába, amikor egy stúdió előrángat valahonnan egy sikeres régi sorozatot, és készít hozzá egy olyan folytatást, aminek köze sincs az eredeti színvonalához, de mégis azt éreztem, hogy 13 évvel az Origination után némileg rókabőr jellege van egy újabb olyan Aria-történetnek, ami az eredeti két generációról szól. Azért ha lesz egy Akari-Alicia film, megnézem azt is.
Kérem szépen, én aztán jól át lettem vágva, ugyanis teljesen abban a hitben éltem,
SPOILER
hogy ez egy fiúról és annak halhatatlan farkasáról szól . Valami Kino no Tabihoz hasonló utazgatós cuccra számítottam, hát mondanom se kell, hogy koppantam az első rész végén XD.
Na de előzetes várakozásaim ellenére azt kell mondanom, hogy az első évad igencsak lekötött, rég volt már, hogy valamiből akár 4-5 részt is megnézzek egymás után. Volt benne számomra jó pár emlékezetes karakter, valamint nagyon érdekes volt Fushi fejlődését figyelemmel követni. A kedvencem amúgy simán Parona lett. Szóval igen, a Marchos és Gugus arcok igencsak nézették magukat, mondjuk a drámára hamar érzéketlenné váltam, hisz várható,
SPOILER
hogy egy halhatatlan karakter mellett a többi szereplő idővel meghal. A Gugus résznél kicsit már zavart is, hogy kb. senki sem kapott happy endet, akit megismertünk.
Aztán jött a börtönszigetes ív és vele együtt a sorozat hanyatlása is. Itt eléggé átment a sorozat a shounenekhez hasonló tournament arcba, bár viszonylag hamar lezavarták itt a harcokat. Itt viszont már nem hogy nem voltak emlékezetesek a karakterek, de Tonari az elején kifejezetten ellenszenves is volt. Az már csak hab volt számomra a tortán,
SPOILER
hogy kiderült, hogy Paronát off screen kinyírta Hayase (oké, az animében volt róla plusz jelenet, igazából a mangában volt off screen). Baromi csalódott voltam emiatt, szerintem ennél több volt Parona karakterében, de majd nyavalygok még emiatt.
Sajnos a sorozat hanyatlása itt nem állt meg, a 2. évad lényegesen gyengébb részeket hozott, a szereplők meg sokkal rosszabbak és felejthetőbbek lettek. Először is itt van Bon, akinek ez a harsány karaktere más stílusú (értsd: bugyuta vígjáték) animében még elmenne, de itt egyszerűen teljesen kilógott az egész környezetből. Szerencsére később átment némi karakterfejlődésen, valamint stílust is váltott és voilá, máris sokkal elviselhetőbb lett :’). Na de ott volt Pocoa, akinek minden egyes megszólalásakor eret akartam magamon vágni… eleve utálom, amikor egy szereplő ebben a nyaa~ stílusban beszél, hozzá pedig még sikerül kiválasztani a legidegesítőbb hangot is. Eko még úgy láttam, hogy népszerű karakter, de számomra ő is totál felejthető. Az egydüli érdekes karakter Kahaku volt, de azért kedvencnek őt sem mondanám. Hol van ez a karakterfelhozatal az első évados Paronától, Piyorantól, Gugutól, stb.? És őszintén szólva igaz, hogy ez a második évad akciódúsabb lett, de szerintem baromira nem ez lenne ennek az erőssége, a nokkerek nem érdekesek. De amúgy is gyengesége ez a sorozatnak, hisz a legtöbb ellenfélről alig tudunk valamit, annak a szektának a tagjairól se derül ki semmi érdemleges, csak ott vannak, hogy legyenek Fushinak ellenségei is.
A többi nyűgömet spoilerben folytatom.
SPOILER
Nyilván már az első évadban is volt utalás arra, hogy a halott karakterek nem tűntek el, pl. amikor Gugu és March szelleme találkozott. Ettől függetlenül én reménykedtem abban, hogy nem az lesz, hogy Fushi idővel képes lesz őket feltámasztani, de… persze ez lett. Így már sokkal kevésbé lényeges, hogy mi történik 1-1 karakterrel, mert ha a szellemük ott marad, akkor kvázi ők is halhatatlanok. Na és itt a másik nyűgöm, hogy Parona nem volt köztük, ő nem maradt a „valóságban”, pedig a halálát elnézve simán lett volna oka maradni XD. Szóval a random második évados karakterek feltámadnak, akiknek a nevét se tudom, Parona meg nem? Hát mi ez már ?
Piyoran visszatérése is csalódás volt. A halála óta kíváncsi voltam, hogy hogyan fog Fushi újra találkozni vele, erre bakker... egy ló :').
Igazából a 2. évad vége szerintem teljesen jó lezárás lett volna, de ugyebár már tudjuk, hogy lesz 3. évad (meg hát a manga is fut még),
SPOILER
azt pedig már mutatták, hogy az egy modernkori Japánra hajazó környezetben fog játszódni.
Ez nem különösebben vonz, de nyilván most már érdekel, hogy mi lesz ennek a vége, szóval valószínűleg maradok.
Érdekes olvasni az összefoglalódat, mert nekem a második évad pont hogy jobban tetszett (arra egyelőre hetest adtam, az elsőre hatot).
Az elsőben az eleje és a Gugu-arc nagyon jól működött, bár utóbbi is többször felidegesített a szemét húzásaival... De a szigetes-börtönös ív tényleg fárasztó hanyatlás volt, irritáló karakterekkel és még több shounen momenttel. Bár tbh Marchék sztorija sem lett a kedvencem, de ott még illeszkedő volt a dráma.
A második évad egybefüggő(bb) sztorija ezzel szemben sokkal értékelhetőbb volt nekem, részben azért, mert Bon karaktere a maga hülyeségeivel együtt érdekelt, egyáltalán nem bántam, hogy ennyire kitűnik (a változása ezért is emlékezetes); másrészt pedig Fushi fejlődése, az erejében rejlő lehetőségek és azok kiteljesedése is kellően izgalmas volt. Persze itt is jöttek túlzó hülyeségek, de pl. a shounen akció ebben az évadban érezhetően jobb lett (meg valahol több értelme is volt).
Az egész koncepció egyébként érdekes, a dráma is helyenként szépen működik, csak elég vegyes a karakterek felhozatala. A második évad végére jobb arcok maradtak meg/tértek vissza szvsz. Az pedig, hogy ilyen drasztikusan haladunk előre az időben jól is jön egy halhatatlanra kiélezett sztoriban, szóval kíváncsian várom a harmadik évadot. Persze simán lehet, hogy az még több sebből vérzik majd.
Amit még kedvelek az egészben, az a seiyuuk munkája: hogy mindegyiküknek el kell játszani Fushit is a saját karakterük mellett^^ (és ez részről részre csak eszkalálódott XD). Mókásak ezek a váltások benne.
Catrin írta: ↑2023.05.09. 21:47
A második évad egybefüggő(bb) sztorija ezzel szemben sokkal értékelhetőbb volt nekem, részben azért, mert Bon karaktere a maga hülyeségeivel együtt érdekelt, egyáltalán nem bántam, hogy ennyire kitűnik (a változása ezért is emlékezetes);
Igen, ettől függetlenül Bont egyébként nem utáltam az elején se, csak nem éreztem odavalónak ezt a fajta (mind kinézetben, mint karakterben) túl harsány szereplőt, de már akkor is érződött, hogy amúgy jó ember, a karakterfejlődése után pedig kifejezetten szerethető lett. Csak a húga ne szólaljon meg . Kahaku meg kb. pont a fordítottja volt számomra,
SPOILER
az elején úgy tűnt, hogy ő végre kicsit különbözik az eddigi Hayase leszármazottaktól, de aztán ugyanolyan betegesen megszállottja lett Fushinak... persze a végén levő döntése azért elég önzetlen volt.
Totál véletlenül akadtam rá erre, de ami igazán meglepett: Feliratosan!
Említettem már jó párszor itt a fórumon is, mennyire elkötelezett híve vagyok a Luo Guanzhongnak tulajdonított, valós történelmi alapokon nyugvó Three Kingdoms regényciklusnak. (Bár ez egyfajta titkosi-művelet nálam, mert bár itt a három kötet a polcon, de még mindig nem jutottam el az abszolválásukig, aminek legfőbb oka a terjedelmes, 2000 oldalt kitevő papírmennyiség.) Innen már nem nehéz kitalálni, hogy kifejezetten vevő vagyok a legtöbb adaptációra, legyen az kínai élőszereplős sorozat (van is egy 90 részes monstrum, bár nagy hibája, hogy nem viszi végig a teljes történetet), film, játék (Shin-Sangoku Musou) színpadi feldolgozás vagy anime (amiből szintén volt már szerencsém párhoz, talán a '91-es Yokoyama Mitsuteru Sangokushi volt eddig a legmeggyőzőbb, még ha az is vérzett vagy ezer sebből). Szóval nah, ami a lányoknak Mo Xiang Tong Xiu, az nálam Luo Guanzhong és a Három királyság.
Ami ezt az iiiigencsak underwatched, a pince porlepte sötét zugából kihúzott trilógiát illeti: Nagy vonalakban elmondható, hogy részről-részre nő a színvonal - az első még igencsak nyögvenyelős és több ponton bűnös húzásokkal tagolt, addig a második már egész komoly hangvételű, a harmadikra pedig kifejezetten jól beérett a dolog, igaz, a látványosan nagyobb összecsapások, intrikák és karakterdrámák is főleg itt zajlanak, szóval valamelyest előnyösebb helyzetben vannak, bár az első film bűneire így sincs bocsánat, mind közül a legnagyobbra, a tempóra. Érdemes tudni a könyvről, hogy majdnem 100 év eseményeit dolgozza fel, bár azt megfigyeltem, hogy a legtöbb adaptáció általában két helyen fejezi be: Az egyik a 209-ben lezajlott Chi Bi (Red Cliff néven talán ismerős lehet pár embernek) és annak epilógusa (ami azért is érdekes, mert pont utána történik meg a Birodalom három részre szakadása), míg a másik a Wuzhang-síkságon történtek (234), elsősorban Zhuge Liang halála. Amit hittem: Ez a filmtrilógia Chi Biig jut el. Ami lett: Wuzhang.
A kezdet mindig ugyanaz: A 184-ben kirobbanó sárgaturbános lázadás leverése, Liu Bei és két fogadott fivérének szerepvállalása és az ő felemelkedésük, miközben a száz részre tagolt Kínában szép lassan beáll a regénycímben szereplő állapot. A probléma mindössze annyi, hogy ezt ugyan sikeresen belesűrítettem egyetlen mondatba, de a történet ennél messze többszálú és eposzi, rengeteg névvel, helyszínnel, csatával, eseménnyel, politikával, romantizálással, amit - és ez most már szent meggyőződésem - NEM lehet mozgóképen kifogásmentes formában visszaadni. Ennek a trilógiának az első felvonása brutál gyorsan halad, egyszerűen levegőt venni nem enged. Kevés az igazán látványos rendezői kísérletezés vagy bravúr, egyedül a viszonylag magas költségvetésre és a korabeli illusztrációkat kifejezetten ügyesen megidéző grafikára tud hagyatkozni.
A második és harmadik film egy fokkal jobbak ilyen szempontból, mert ott már enged különbséget tenni az átvezető jelenetek és a fontosabb kulcsmomentumok között, emiatt a karakterek valamivel jobban kirajzolódnak, ahogy az eseményeknek is van némi súlya, a harmadiknak pedig vannak kifejezetten jó momentumai is. Mindezen kapkodások és életlen megoldások ellenére(!) is csomó minden kimaradt: Karakterek, interakciók, csaták, szóval a kompromisszumos megoldásai ellenére sem sikerült visszaadni azt, ami a regény, ráadásul - ahogy fentebb már taglaltam - az utolsó ~46 év nem is lett feldolgozva. Slusszpoén: Mindhárom film 2,5 órás játékidejű, csak hogy még jobban érzékeltessem, mekkora horderejű műről van szó.
A szájíz kicsit keserű, de valahol nem bánom, hogy áldoztam időt erre az elásott trilógiára, mert az animés TK feldolgozások közül még ez volt talán a legjobban sikerült darab.
Verdikt:
Ichi Bu - 5/10
Ni Bu - 6/10
San Bu - 7/10
6 rövid történet a Detective Conan mangakájától, amelyek többsége nem kapcsolódik Conan világához. A többnyire könnyed, egyrészes sztorik változatosak, van köztük időutazós szerelmi történet, titkosügynök-paródia, és krimi-vígjáték is. Nagyon jól szórakoztam rajtuk, azoknak is ajánlom, akik nem nézik a Conant.
. Valami Kino no Tabihoz hasonló utazgatós cuccra számítottam, hát mondanom se kell, hogy koppantam az első rész végén XD.
