Death Note

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Sabroso
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 52
Csatlakozott: 2006.05.09. 07:40
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Sabroso »

Akkor gyors fogalomismertetés: a VIZ Media egy amerikai cég, amely animék és mangák terjesztésével foglalkozik. Tegnap jelentették be, hogy megvették a Death Note amerikai terjesztésének jogait, beleértve egy érdekes letöltős konstrukciót is (erre azért még kíváncsi leszek). Ennek hírére a L-E (Live-Evil) és a TW (Toriyama's World) fansubber csapatok bejelentették, hogy leállnak a munkával. A harmadik csapat, akik dolgoztak a sorozaton, Animanda névre hallgat, és továbbra is folytatja a feliratok készítését.
Az Animanda eddig itthon háttérbe szorult a két másik csapat mögött, de például az AniDB-n ők kapták a legjobb értékeléseket, tehát nem végeznek különösebben fércmunkát. Letöltöttem az eddig kiadott részeiket, és abszolút jó minőségűek, a nyelvezetük talán nehezebb a két másikhoz képest egy hangyányit. De ordító fordítási hibákat (a két másikkal összevetve az angol szöveget) nem találtam a kiadásaikban. Szóval szerintem legalábbis egy próbát megérnek.
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Andro »

Rage írta:Mindhárom subbergroup kiszállt, ez friss és hitelesnek mondhatEinformáciE úgyhogy azt hiszem, lassan át lehet térni a manga olvasására (nem tartom valószú‹űnek, hogy bárki is "mernEquot; folytatni a sorozat fordú‘ását).
n.
hat ez rossz hir, mert ehhez az animehez nagyon kell a szoveg.
Kép
Avatar
ak
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 654
Csatlakozott: 2006.02.16. 08:26
Nem: Férfi

Hozzászólás Szerző: ak »

Sabroso írta:Akkor gyors fogalomismertetés: a VIZ Media egy amerikai cég, amely animék és mangák terjesztésével foglalkozik. Tegnap jelentették be, hogy megvették a Death Note amerikai terjesztésének jogait, beleértve egy érdekes letöltős konstrukciót is (erre azért még kíváncsi leszek). Ennek hírére a L-E (Live-Evil) és a TW (Toriyama's World) fansubber csapatok bejelentették, hogy leállnak a munkával. A harmadik csapat, akik dolgoztak a sorozaton, Animanda névre hallgat, és továbbra is folytatja a feliratok készítését.
Az Animanda eddig itthon háttérbe szorult a két másik csapat mögött, de például az AniDB-n ők kapták a legjobb értékeléseket, tehát nem végeznek különösebben fércmunkát. Letöltöttem az eddig kiadott részeiket, és abszolút jó minőségűek, a nyelvezetük talán nehezebb a két másikhoz képest egy hangyányit. De ordító fordítási hibákat (a két másikkal összevetve az angol szöveget) nem találtam a kiadásaikban. Szóval szerintem legalábbis egy próbát megérnek.
Loud and clear! :D Köszönöm!
Let's begin, de gozaimasu!
Avatar
Keshik
Profi
Profi
Hozzászólások: 205
Csatlakozott: 2004.03.18. 09:48
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Keshik »

Az Animanda eddig itthon háttérbe szorult a két másik csapat mögött, de például az AniDB-n ők kapták a legjobb értékeléseket, tehát nem végeznek különösebben fércmunkát.
Most nem a DN specifikus esetére gondolok, de úgy általában érdemes az anidb subberekre vonatkozó pontozási rendszerét némi fentartással kezelni, mert ahogy elnézem, az algoritmus írója, még átlagolni sem tud rendesen, lásd a shinsen subs egyelőre legfrissebb posztját is ...
"Before we let euphoria
Convince us we are free,
Remind us how we used to feel
Before when life was real."

The Delgados- The light before we land
Avatar
benji
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2006.11.17. 10:27
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: benji »

Úgy láttam C1 is folytatja, amíg nem kapnak C&D levelet. Bár ők nem a gyorsaságukról híresek :D
A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.
Avatar
IloveRenji
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1575
Csatlakozott: 2005.10.24. 21:06
Nem:
Tartózkodási hely: Pt.Pleasant Beach Arcade (lélekben ottmaradtam)
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: IloveRenji »

Tehat akkor most az a vegeredmeny, h lesznek megis forditocsapatok..mert kb.fel napig nem tertem magamhoz, amikor felfogtam, h mit jelent ez az egesz "megvettek a licenset" dolog..de akkor azokat fel tudjak majd rakni majd mindenfele megosztohelyre, v azert buntetnek meg oket?
Avatar
Szabi
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: 2005.03.29. 15:55
Tartózkodási hely: Szeged
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Szabi »

Azért megbüntethetik őket, ha kiadják torrenten a videót a saját beégetett feliratukkal. Mert a videó ugye nem az ő tulajdonuk (most már akkor a VIZ MEDIA-é), ellentétben az angol felirattal ami a saját szellemi termékük.
Kép
Kép
Kép
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Andro »

Akkor most lesz sub vagy nem?
Kép
Avatar
Szabi
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: 2005.03.29. 15:55
Tartózkodási hely: Szeged
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Szabi »

Szerencsére úgy néz ki az Animanda nem olyan félős/törvénytisztelő mint a másik 2 csapat, szóval lesz angol sub. (Meg ennek következményeként természetesen magyar is.^^)
Kép
Kép
Kép
Avatar
Misu
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1234
Csatlakozott: 2005.10.27. 23:18
Nem:
Tartózkodási hely: Budapöst
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Misu »

Lione írta:amúgy:valakit űberelni, aki született L, nehéz lesz :P
Akkor vegye úgy hogy már van egy fangörlje :dirr:

...engem nem érdekel hogy milyen minőségben vagy hogyan de legyen valami felirat mert a végén kínomban a mangát is el fogom olvasni XDD
Kép trolololo lolllolo loolllolo loooo~
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Andro »

Szabi írta:Szerencsére úgy néz ki az Animanda nem olyan félős/törvénytisztelő mint a másik 2 csapat, szóval lesz angol sub. (Meg ennek következményeként természetesen magyar is.^^)
Csak azért kérdem, mert az ok, hogy hétfőtől japánul tanulok, de annyira akkor sem fogok még egy hónap múlva tudni, hogy ezt az animét megértsem.
Kép
Avatar
ecoban
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 116
Csatlakozott: 2006.03.29. 18:55
Tartózkodási hely: Iserlohn

Hozzászólás Szerző: ecoban »

Csak halkan jegyzem meg, hogy már van kinn felirat (egyből 3 is), most már csak azt mondja meg vki melyiket érdemes nézni... Én nem tudtam várni és egyből megnéztem az under9000-et, ami kicsit puritán, de angolságra elmegy, csak azt nem tudom mennyire hű az eredeti szöveghez.
If you are falling off a cliff, you may as well try to fly, you have got nothing to lose.
Avatar
anubys
Kamisama
Kamisama
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2005.08.16. 14:12
Nem: Férfi

Hozzászólás Szerző: anubys »

C1 is feliratozza, úgyhogy szerintem korai volt a vészharang, mindíg lesz olyan, aki dolgozik majd rajta. A minőség viszont sajnos nyitott kérdés marad. :x_x:
Jelenleg nézem: Rebuild of EVA movies, Hellsing Ultimate
Avatar
Pata
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 907
Csatlakozott: 2003.09.08. 07:28
Tartózkodási hely: Otthon / Mister Sör / Károli BTKn

Hozzászólás Szerző: Pata »

Tegnap kezdtem el nézni, most járok a 12. résznél. Nagyon tetszik, szép zene, animáció, megrajzolás, és nagyon ötletesen ki van dolgozva az egész. Rég láttam már ilyen szép darabot. :)
Kép
Avatar
Taguchi
Újonc
Újonc
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2007.01.10. 15:56
Tartózkodási hely: Buenos Aires, mon amour

Hozzászólás Szerző: Taguchi »

Lenyűgöz a sorozat, a 13. résztől újfent lepetéztem. :lol:
Avatar
Andro
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1823
Csatlakozott: 2003.07.27. 13:14
Nem:
Tartózkodási hely: sajnos még mindig nem Tokióban :(
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Andro »

Akkor csak 3 részt kell behoznom. Az nem is sok. Holnap meg is teszem, ha nem lesz sok dolgom suli után.
Kép
Avatar
Edina-chan
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 592
Csatlakozott: 2004.02.07. 08:51
Tartózkodási hely: Dunaharaszti
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Edina-chan »

Taguchi írta:Lenyűgöz a sorozat, a 13. résztől újfent lepetéztem. :lol:
Hol láttál te 13. részt? o_Ó Vagy RAW-ot néztél?
Avatar
ecoban
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 116
Csatlakozott: 2006.03.29. 18:55
Tartózkodási hely: Iserlohn

Hozzászólás Szerző: ecoban »

tokyotosho sokat segíthet ha a 13. részt keresi az ember :)
If you are falling off a cliff, you may as well try to fly, you have got nothing to lose.
Avatar
Cruel Angel
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2036
Csatlakozott: 2003.11.17. 14:33
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Két hely között valahol / e két hely Mennyország s Pokol

Hozzászólás Szerző: Cruel Angel »

Edina-chan írta:
Taguchi írta:Lenyűgöz a sorozat, a 13. résztől újfent lepetéztem. :lol:
Hol láttál te 13. részt? o_Ó Vagy RAW-ot néztél?
mininova :P
Kép
Avatar
uncle
Haladó
Haladó
Hozzászólások: 30
Csatlakozott: 2006.11.02. 12:34

Hozzászólás Szerző: uncle »

Szerintetek melyik fansub team 13. Death Note részét érdemes megnézni: a KubuSubs-ét(ez van fent a death-notes.com-on), az Under9000-ét vagy van itt még egy "anfs" megjelölésű is, de nem vagyok biztos benne, hogy ez nem egy raw megjelenés. Esetleg várjak az Animandára? Most, hogy a Live-Evil-t kilőtték, eléggé össze vagyok zavarodva ilyen téren.

Kösz!
Avatar
Taguchi
Újonc
Újonc
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2007.01.10. 15:56
Tartózkodási hely: Buenos Aires, mon amour

Hozzászólás Szerző: Taguchi »

Edina-chan írta:
Taguchi írta:Lenyűgöz a sorozat, a 13. résztől újfent lepetéztem. :lol:
Hol láttál te 13. részt? o_Ó Vagy RAW-ot néztél?
Spanyol subbal néztem.
Avatar
Raisu
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 485
Csatlakozott: 2004.05.02. 17:47

Hozzászólás Szerző: Raisu »

Én under9000-essel néztem. Nekem elég szöveghűnek tűnt, de a képminőség hagyott némi kívánnivalót maga után... Na meg nem volt hozzá karaoke és előzetes a következő részből XD
Avatar
ak
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 654
Csatlakozott: 2006.02.16. 08:26
Nem: Férfi

Hozzászólás Szerző: ak »

Én most nézetem meg az anfs-et, nem rossz, de kicsit "sokat beszélnek" (bő mondatokban írnak v. hogy is mondjam). Ha jól láttam még épp, h mákom volt...(a usteamről leszedték a 13. részeket :))
Let's begin, de gozaimasu!
Avatar
uncle
Haladó
Haladó
Hozzászólások: 30
Csatlakozott: 2006.11.02. 12:34

Hozzászólás Szerző: uncle »

Végül én is az ansf verziót néztem meg habár letöltöttem az összes többit is, hogy biztosra menjek, de ez tűnt a legjobbnak.

Nagyon jó rész volt, habár egyre nagyobb az ellenszenvem Misa iránt, ráadásul a shinigamija írtó szarul néz ki. Éppen most néztem végig az Ouran-t is, úgyhogy elég vicces volt látni, hogy ugyanaz a hang, hogyan viszonyul a lányokhoz a Death Note-ban... :wevil: Szinte előttem van Tamaki és az, ahogyan ő oldotta volna meg a helyzetet... ::uhoh:: Viszont továbbra is hozza a színvonalát, habár kicsit hiányzott az feszültség, hogy Raito bármelyik pillanatban lebukhat. Hiába, a Ray Penbar halála utáni rész volt a legjobb.

Mellesleg beszereztem a manga első kötetét, és felkészítem a pénzforrásaimat a többi beszerzésére is!
Avatar
SoonDead
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 471
Csatlakozott: 2006.05.19. 12:12
Tartózkodási hely: Legott
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: SoonDead »

Délelőtt ismerősnél láttam a 13-at valami béna felirattal, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megnézem még itthon is. Fölmentem a netre keresni és gyorsan le is töltöttem az under9000 és az anfs féle hardsubokat. először az anfs-t néztem meg és RÁ SEM ISMERTEM az epizódra! Olyan dolgok hangzottak el amik valahogy délelőtt teljesen kimaradtak! De gondoltam lehet, hogy anfs hülye és ő ír hozzá spontán mindent amit gondol, így elkezdtem nézni az under9000-et és lássatok csodát megint egy új sztori! Najó ez kicsit túlzás, de nagyon más a két szöveg. anfs azért összeszedettebb. Csekély japántudásom is inkább őt igazolják. A gógácüt például under9000 júniusnak fordította. Jó ez csak azt igazolja hogy nem tud számolni :D Most épp egyszerre nézem a kettőt és gyakorlatilag minden mondat más! És nem mindenhol egyértelmű ám, hogy melyik helyes! anfs alapvető angol nyelvi gondokkal küszködik, így egy két mondata nem kicsit sikeredett setesutára (kb ilyenek mint ez a mondat) és minden másodiknál rá kell ütnöm a spacebarra mert ennyi szöveget nem tudok egyszerre elolvasni... Őrület! Túlságosan is a fansubberek kezében vagyunk! Gyakorlatilag bármilyen sztorit benyomhatnak a kép alá, a jónép elhiszi!
Én egyelőre anfs-t ajánlom mégis, mert egyrészt sokkal jobb minőségű maga a film és valahogy hihetőbb a szövege.

Edit: Útközben bejött a képbe a KubuSubs is. Ez jobbnak tűnik. Hol az egyikre hasonlít hol a másikra. És nem valószínű hogy ketten ugyanúgy rontják el. Ja és kevesebb a nyelvtani hiba és a mondatszerkezet is angolosabb... Persze "következő rész tartalmából" ebben sincs...

Ja és jó volt a rész! Ezzel nagyon be be lehet még szivatni L-t!
Shinigami szemével valaki hogyha valaki egy fényképet lát valakiről akkor arra is látja ráírva a nevét és hátralévő életét? És ha igen, de az aki rajta van már meghalt akkor negatív számot lát vajon, vagy onnantól konstans 0-t, vagy azt az időt ami a fénykép készítésének pillanata után az illetőnek hátra volt? Najó ez csak szőrözés. :D
De az milyen vicces volt, hogy ha négyszer elírod valakinek a nevét akkor cs*szheted... :D Direkt akkor vágták be amikor még Yagami Tsuki volt, szal számomra úgy tűnt hogy ez lesz lényeges! De nem (legalábbis egyelőre)...
Ja és eheti kérdésünk: Milyen böngészőt használ Light-kun?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára SoonDead 2007.01.15. 02:17-kor.
Kép
Válasz küldése