Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Mariko írta:Szégyenkezve be kell valljam, hogy még én se olvastam a Monte Cristo regényt, de igazából nem is mint adaptáció marad el a Gankutsuou mögött a RxJ anime, hanem önálló alkotásként is, nyilvánvalóan a nagy előd sikerét akarták megismételni vele Gonzóék, csak közben elfogyott a kreativitás és egy közepes szappanopera lett belőle.
Mondjuk nem néztem utána, de mintha a rendező is más lenne, meg lehet, hogy a teljes stáb is, szóval lehet csak annyiban egyezik a két anime, hogy mindkettő Gonzo, de amúgy egy teljesen más brigádra lett bízva a dolog. ^^"

Ja, egyébként végeztem a Gankutsuouval és 9/10. :D Nagyon jó sorozat, az újranézős fajtából. :) A végével is elégedett voltam, mondjuk máshol is írták, hogy mivel az egész sorozat túl jól sikerült, a végén számukra kissé elmaradt a katarzis, mivel már nem tudták mivel felülmúlni az addig történteket, és ezt egy kicsit én is éreztem, de nem vészes, így is bőven sikerült jól lezárni. :) (Főleg ahhoz képest, ha azt nézzük, hogy ennél az animénél is félrement a készítés közben jópár dolog.)
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Titkos írta:Mondjuk nem néztem utána, de mintha a rendező is más lenne, meg lehet, hogy a teljes stáb is, szóval lehet csak annyiban egyezik a két anime, hogy mindkettő Gonzo, de amúgy egy teljesen más brigádra lett bízva a dolog. ^^"
Jó lehet, de annyira hasonló az alapötlet - klasszikus irodalmi mű alternatív környezetbe helyezett adaptációja - hogy egyszerűen nem tudom nem egymáshoz hasonlítani a két sorozatot. ^^'

Gankutsuou: Nekem a sorozat végével csak két problémám volt egyrészt túl széles volt a lezárása a történetnek, másrészt nem tetszett, hogy a Gróf a végén elment totál elmebetegbe, és jobban örültem volna, ha végig képes lett volna megőrizni a hidegvérét.
Kép
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Abenobashi Mahou Shoutengai

A sok fanservice-től és a zavaró befejezéstől eltekintve nagyon jó volt! Néha már túlságosan is az agyamra ment az őrület, de a nem tudom, hány féle rajzstílusért és a Hollywood-os részért jár neki egy hatalmas pirospont.

9/10
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Bakumatsu Kikansetsu Irohanihoheto

Összességében nem volt rossz, nem éreztem elpazaroltnak a rááldozott időt, de volt azért volt jó pár hiányossága a sorozatnak. Valahogy úgy éreztem, hogy nem sikerült igazán összehozniuk a fiktív sztorit a valós történelmi eseményekkel, a kitalált szereplők végig kívülállók voltak a háború eseményei közepette, de ennek ellenére vicces módon jóban voltak szinte mindenkivel, aki csak számított a Bakumatsu idejében Japánban. ^^
A másik problémám a szereplőkkel volt, a történet három központi karaktere végig teljesen üres maradt, nem voltak céljaik, ha arról volt szó, hogy mit miért tesznek, csak a végzetükről kezdtek el hablatyolni. Ebből kifolyólag a kedvenc szereplőm Hijikata volt, őt nagyon szimpatikusan mutatták be, bár azt nem tudom megmondani, hogy ez mennyire volt hiteles.
Ami még tetszett, az a sorozat zenéje volt, főleg az OP, az nagyon hangulatosra sikerült.
Kép
Avatar
AyaDid
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1042
Csatlakozott: 2003.10.20. 17:34
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: AyaDid »

Hu, wáo, köszi a linket. Ritkán fordul elő, hogy egy opening elsőre megtetszene, de az nagyon tetszik :mosoly: . A character desing is, a zene is, a látvány is... kár, hogy pont olyan negatívumokat emlegettél, amik nálam nagy hátrányt jelentenek, de ettől függetlenül lehet bepróbálkozok vele.

Mostanában amúgy rengeteg megkezdett sorozatból 3 részt ha meg tudtam nézni. Vagy velem van a baj (lehetséges, mert úgy általában nehezen ülök le mostanában filmekhez :dirr:), vagy egyszerűen az új animékkel. Érdekes módon a kedvenceim is mind (kivéve Lovely Complex) "régebbi" animék, és úgy, hogy ezek egy részét nem olyan rég néztem (őket nem is bírtam abbahagyni).

Mondjuk maga a charadesign jobban tetszik a mostani sorozatoknál (tiszta, nem mozgalmas arc, kisebb szemek etc.)
Odi et amo. Quare id faciam fortass requiris: nescio, sed fieri sentio et excrucior.
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Hehe, én is pont ugyanígy voltam, az opening miatt kezdtem el nézni a sorozatot. :D Egyébként annyira nem rossz, egyszer meg lehet nézni, de túl nagy elvárásaid ne legyenek vele szemben (úgy max. kellemesen csalódhatsz ^^).
Kép
Avatar
anubys
Kamisama
Kamisama
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2005.08.16. 14:12
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: anubys »

Dead Leaves
Ez valami egészen elképesztő cucc volt. Egy hatalmas adrenalin bomba, mérhetetlen idiótasággal megfűszerezve. Érdemes lehet megpróbálkoznia annak, aki szereti az elborult dolgokat.
9/10

La Maison en Petits Cubes
Ebben aztán semmi anime jelleg nincs. Először azt hittem, hogy nem is japánok készítették, annyira eltér a "hagyományos" technikáktól.
Sajnos csak cirka negyed óra, pedig a hangulata zseniális.
9/10

Pale Cocoon
Ez is egy rövidfilm. Itt is a hangulat a lényeg, valamint a kis csattanó a végén.
8/10

Kemono no Souja Erin
Ez már egy fajsúlyosabb darab volt. 50 részes, úgyhogy egy éven keresztül követtem figyelemmel. Elsőre nehéz volt megszokni az animáció spórolós jellegét, de utólag örülök neki, hogy meg tudtam barátkozni vele, mert a története nagyon jó. Egy Japán fantasy-regény animált változatáról van szó.
Az egyetlen bajom a végével volt, engedtek a hollywoodi happy end hatásnak, pedig ha cirka 10 perccel korábban lezárják az utolsó részt, igazán drámai befejezést kaphatott volna.
Ennek ellenére megéri rászánni az időt, mert jók a karakterek is, szépen, lassan van felépítve, és a főszereplő is nagyon szerethető.
8/10
Jelenleg nézem: Rebuild of EVA movies, Hellsing Ultimate
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Tengen Toppa Gurren Lagann: Lagann-hen

Nem volt rossz, de mondjuk remélem, hogy több bőrt Simonék kalandjairól már nem kívánnak lehúzni. Extra videók, alternatív világos sztorik, és hasonlók jöhetnek (speciel már be is jelentették, hogy lesz Parallel Works 2, azt szeretettel várom :D), de az ő történetükből szvsz ennyi bőven elég volt, nem akarom, hogy a Gainax ezt is olyan szinten elkurvítsa, mint az EVA franchise-t.

Amúgy maga a film pár kisebb hibától eltekintve hozta azt a kívánt színvonalat, ami egy remake movie-tól elvárható, meg persze ott volt a Lagann-feeling, avagy akció és fanservice a maximumon, meg persze az idióta poénok sem hiányoztak. XD Viszont ha az első filmet is csak fanoknak ajánlottam, akkor ezt már minimum csak azoknak, akik betéve tudják a sorozat összes jelenetét kronológiai sorrendben, mert néha még én is kapkodtam a fejemet, hogy "hú, itt most mit hagytak ki?/hogyan változtatták meg az eredetit?". Ja, még annyit, hogy aki a befejezés miatt nézné meg: Sajnos azon a bizonyos "utolsó 5 percen" szinte semmit sem változtattak... :(

A topicjában még bővebben véleményezem majd, amúgy egy 8/10-et megérdemel, de tényleg addig kéne leállniuk, amíg teljesen porrá nem aláznak egy baromi jó sorozatot.
Kép
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Fúró, fúró? :D

A Kino no Tabi-t nézem, nagyon jóóóóóó!!!!
Avatar
anubys
Kamisama
Kamisama
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2005.08.16. 14:12
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: anubys »

Nagyon elfogytak a megtekinthetô részek a Kobato-ból és a To Aru Kagaku no Railgunból, úgyhogy kénytelen voltam valami új után nézni, míg indul a tavaszi szezon, és a régóta listán szereplô Akagi lett a választottam. Az elsô öt részen vagyok túl, és az eddigi benyomásom annyi, hogy EPIC!
Ha végig ilyen lesz, szerintem a végeztével a Kaiji-nak is nekiállok.
Jelenleg nézem: Rebuild of EVA movies, Hellsing Ultimate
Avatar
Biiru Seijin
Profi
Profi
Hozzászólások: 229
Csatlakozott: 2006.07.18. 15:13
Tartózkodási hely: ( ◕ ‿‿ ◕ )

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Biiru Seijin »

Nem marad olyan. Jobb lesz :) az EPIC mondjuk megfelelő kifejezés rá :)
MOE - SERIOUS BUSINESS
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Afro Samurai
Borzalmasan gyenge volt, sőt egyenesen rossz. A sztori, már ha lehet annak nevezni, egy kliséhegy, a karakterek dettó, az egész nem volt más, mint egy nagy szexvérerőszak orgia, de még csak nem is volt stílusosan előadva. Az egyetlen ok, amiért végignéztem az volt, hogy mindössze 5 epizódot számlál, de ha hosszabb lett volna, valószínűleg dobtam volna a fenébe már a második rész után.
Ha valaki esetleg késztetést érezne rá, hogy megnézze, válassza inkább helyette a Samurai Champloot, az is hasonló alapötletre épül, csak sokkal jobban van kivitelezve.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Mariko: Hmm, ha már így felhoztad, szerintem én sem fogom vissza magam. :D :twisted: Ez egy közel a nézhetetlenség határát súroló sz*r. XD Az a vicc, hogy az alapsztori ősrégi, és általában működni is szokott, rengeteg anime szól arról, hogy a magányos hős elindul, és a bosszúhadjárata annyiból áll, hogy végigveri a fél világot, persze jó brutálisan, és közben meg is dug pár nőt. (Vagy épp fordítva, lásd Kill Bill, bár az nem anime, de többek között az ihlette. XD) Szóval láttunk már ebből baromi jót, és kevésbé jól sikerülteket is, viszont ez az Afro-sztori valami közröhej. XD Töredelmesen bevallom, hogy másodpercenként nem szenvedtem végig, anno egy epizódot néztem meg, az Animax jóvoltából pedig további "kettőhöz" volt szerencsém, de a sorozat rövidsége miatt így máris elmondhatom, hogy túl vagyok a felén.

Gondok:
-Röhejes szereplők: A főhőst bárki coolnak találja? Csak azért, mert maguk a sorozat szereplői, illetve ellenfelei jegyzik meg többször, hogy baromi röhejes ezzel a mikrofonfejével, a múltkor az egyik ki is jelentette, hogy "egy ilyen nevetséges harcost nem is tudok komolyan venni". XD Mit mondjak én sem, bár hitelesebb lett volna, ha ezt a sértést nem egy olyan fickó szájából halljuk, aki meg medvét cosplayel, a franc sem tudja, hogy mi okból. :D Amúgy ha nem szövegszámra, hanem szerepre fizetik a szinkronosokat, holnap jelentkezem Afro szerepére, hátha megveszik a folytatást, és egy epizódban három monoton "Pofa be..." beolvasása után máris mehetek a gázsimért. :D (Habár az movie, lehet ott 1-2 "fuck you"-t is bemond... XD) Azt meg nem tudom, hogy egy fekete fickó hogyan került a szamurájok korabeli Japánba, bár közben felvilágosítottak, hogy ez jövő/alternatív valóság, de így is nagyon kilóg. XD

A "belső énje" sem különb, ugyan volt 1-2 vicces kommentje, de leginkább rohadt idegesítő a pasas. Bár apró öröm, hogy magyarban az egyik kedvenc szinkronhangom kapta a szerepét, imádom, ahogy problémázni tud, nagyon passzol ehhez a szereplőhöz is a hangja. XD Mivel az egész animéből árad az amerikai íz (meg is lepődtem, hogy az eredetije elvileg valami japán doujin, és nem "America original" történet), gondolom itt is a "hallgatag komoly fickó, és az ő örökké pofázó haverja" amcsi akciófilmes párost akarták hozni. (Mondjuk hallottam is rá olyan hasonlatot, hogy "anime...ahogyan az amerikaiak elképzelik", hát na, van benne igazság...)

A gonoszok dettó ilyenek, eddig láttam egy macifejes hülyegyereket, meg valami "Hetek Tanácsát", akik olyan fél lábbal a sírban lévő tatákból állnak, mint Yamamoto a Bleach-ben, csak ő legalább tud harcolni, ezeket meg párossával darálta be Afro pár perc leforgása alatt. Ja, volt még egy "Terminátor-Afro", ha épp nincs ötlete a készítőknek ellenfélre, mindig el szokták lőni ezt a főhős "saját maga" ellen küzd, fordulatot.

-Röhejes történet: Az alapsztori elég WTF, igaz pont az első részt nem láttam, de ha jól értem, ebben a világban az a "főisten", akinek épp ott figyel a homlokán az idióta fejpánt. XD Van "Első, Második..." és nem tudom pontosan hányan, de Afro úgyis leveri mindet. XD Rohadtul kiszámítható az egész cselekmény, ami talán még nem is lenne baj ha az akció izgalmas lenne, de valahogy az egész vagy túl gyors (öregek levágása fél perc alatt), vagy valami idióta metódus szerint folyik (macifaszival kardozás, de a legjobb eddig az volt, amikor a Terminátor felvitte Afrót az égbe, ő meg mint egy ősember, nekiállt a kard markolatával addig ütni a bádogfejet, amíg le nem állt a programja, és vissza nem zuhantak...jajj XD). Szóval nem tudom, ennél pl. egy Soul Eateres harcjelenet is sokkal izgalmasabb, pedig ott esetenként hülyegyerekek harcolnak boszorkányok ellen, és nem is veszi magát komolyan, Afróval ellentétben. XD Ezen kívül az egész rohadtul klisés, a vén fickó magyarázza, hogy ez a robot évek munkája alatt épült, kifejezetten Afro ellen, aztán bevetéskor ezt is fél perc alatt gyakja le "hősünk", de persze a vízbe zuhan, ahol mutatják, hogy újraindul a programja, így addig sem kell izgulnunk, hogy visszatér-e a rész végén, amíg Afro tovább henteli a templomot.

Nem tudom akartam-e még valamit, de igazából felesleges is, így is több karaktert vesztegettem rá, mint amennyit érdemel. XD A látványos harc lenne a pozitívum, de sajnos a fentebb említett dolgok miatt az is általában élvezhetetlen, vagy legalábbis komolyan nem vehető. A készítők biztos nagyon elvont cuccnak gondolták, hogy Macilacival kardozzon Samuel L. Jackson, de nálam nem nyert. XD

Pár pozitívum:

-Az animáció kifogástalan, bár epizód/1 millió dollár mellett ezt elvárja az ember.

-Pont a macis harc alatt egy meglepően kellemes háttérzene szólt, ami főleg az igénytelenség csúcsát bemutató OP/ED páros mellett volt csoda. XD

-Bár az egész borzalmas, de mégis, legalább röhögni lehet rajta helyenként. XD Ami még mindig jobb, mintha sírnánk. XD (Meg én örülök, hogy pl. nem az a pletyka igazolódott be, miszerint az Elfen Lied-et vették volna meg, szerintem még Afróval is jobban jártunk, főleg, hogy az ő kalandja igen rövid. :dirr:)

Amúgy mostanában Onegai Teacher-t nézek, és még ugyan pár epizód hátra van, de már eddig is jópár kellemes meglepetést okozott, bevallom nem néztem ki ezeket a dolgokat a sorozatból, de tényleg gratula a készítőknek, hogy be merték vállalni ezeket a dolgokat, főleg, hogy "anime original", szóval nem arról van szó, hogy regényből vagy mangából merték volna berakni a "merészebb" sztorielemeket. (Direkt nem spoilerezek, tessék megnézni. XD) Majd ha végignéztem, akkor kapja a végső értékelést, de innen már szinte művészet lenne eltolni.

Hasonló jókat tudok mondani a Soul Eater-ről, aminél alig pár epizód van már csak hátra a végéit, és jelenleg úgy állunk, hogy a kezdeti szkeptikus "ez egy Naruto 2 lesz..." hozzállásomból felküzdötte magát a 8/10-es helyre. :) Külön pirospont a BONES-nak, hogy tudtommal itt már egy ideje nem a manga alapján folyik a történet, hanem ők írják, és semmi hiányérzetem nincs eddig, vagy ha van is, eltörpül a pozitívumok mellett. :) (Pedig az FMA első sorozatának végének brutális eltolása miatt elég nagy fenntartásaim voltak, de ez is az a helyzet, hogy ha innen szúrják el, akkor... XD) Mondjuk nem stílusom a sorozat, de arra képes, amire sajnos manapság egyre kevesebb anime: szórakoztat. Speciel néha sajnálom is, hogy ez is harcközpontú, ennyi idióta karakterből simán kitelne egy Urusei Yatsura vagy Ranma stílusú puszta vígjáték... XD)
Kép
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Titkos, az Afro Samurait illetően minden szavaddal egyetértek! :vigyor: De leginkább ezzel:
Titkos írta:...a múltkor az egyik ki is jelentette, hogy "egy ilyen nevetséges harcost nem is tudok komolyan venni". XD Mit mondjak én sem, bár hitelesebb lett volna, ha ezt a sértést nem egy olyan fickó szájából halljuk, aki meg medvét cosplayel, a franc sem tudja, hogy mi okból.
Azon a mondaton szakadtam! XD Mondjuk Medve Vader úgy általában röhögésre késztetett! :lol:
Kép
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Megnéztem a Koizumi specialokat, iszonyú nagynak ígérkezik ez az anime!
Avatar
Elhaym
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 926
Csatlakozott: 2005.02.11. 16:16
Nem:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Elhaym »

Afro Samurai

Ennél rosszabb sorozatot még nem láttam. Voltak sorozatok amik nem tetszettek, de az Afrohoz képest még azok is jobbak. Történet kiszámítható és borzalmasan gyenge. Csak harc, vér, szex tele kliséheggyel. Semmi izgalom, fordulat.
Karakterek laposak és egysíkúak. Grafika, zene szintén nem jött be.
5 részt végig untam, nem bírta lekötni a figyelmem.
Aki egy jó szamurájos sorozatot akar nézni, annak inkább a Kenshint és a Basilisket ajánlom.

Animés szavazások:

http://elhaym.wordpress.com/2010/03/29/best-of-2009/

http://elhaym.wordpress.com/2010/03/29/ ... ezon-2010/
Kép
Olvasom: http://moly.hu/tagok/elhaym
Blogom szavazás augusztus 31.-ig.
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Sajna, ez kimaradt az életemből. :D

Most a Sasameki Koto-ba néztem bele. Hát, eddig nagyon nem tetszik... A főszereplő jófej, de azt az üresfejű szőkés hajú picsát, akivel majd összejön, megrúgdosnám. :evil:
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

The Wallflower

Ez az anime iszonyatosan jóóóóó!!!!
Adott egy antiszociális, horror-fanatikus, pszichopata és a végletekig alacsony önértékelésű lány, akit négy bishinek kellene úrinővé változtatnia.

Eddig pure win: imádom a karikat, a humort, az art-ot. Meleg szívvel ajánlom. :)
Avatar
Biiru Seijin
Profi
Profi
Hozzászólások: 229
Csatlakozott: 2006.07.18. 15:13
Tartózkodási hely: ( ◕ ‿‿ ◕ )

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Biiru Seijin »

mókás kis cucc annyi szent :)

új sorozatokat kezditek? vélemények eddig?
MOE - SERIOUS BUSINESS
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

A tavasziakból eddig a Giant Killing és az Arakawa Under the Bridge c animékbe néztem bele.

Giant Killing
Már az op-ból is kitűnhet, h nem az a tipikus sportanime. Iszonyatosan hangulatos darabnak ígérkezik, amely bemutatja egy futballcsapat felemelkedését egy vagány edző közreműködésével. Nemcsak az edzőt és a csapatot ismerhetjük meg, hanem a szurkolókat is - sőt, már az első részben láthattuk a csapat tulajainak egy ülését is. Az is érdekes volt, amikor bemutatták, milyen nagy esemény a község életében az új edző eljövetele. Mit ne mondjak, elég nagy érzelmi vihart kavart mind pozitív, mind negatív irányban. Persze, érthető, hiszen ennek a kis községnek valószínűleg ez a csapat az egyetlen nagy büszkesége. Mindenkinek szívügye a csapat sorsa.
Az art egyszerű, mégis egyedi, dinamikus és kifejező. Talán egy negatívumot tudnék említeni: számomra néha picit elütnek a szereplők a hátterektől. Ez főleg az épületekben megfigyelhető.
Az op, mint mondtam, irtó hangulatos - főleg a csapatra, magára a sport szeretetére koncentrál. A zenéje is kellemes, egy aranyos, ír punk-szerű szám.

Arakawa Under the Bridge
Egy gazdag, 21 éves srácot egy napon megment egy hajléktalan fiatal lány. A srác soha életében nem szorult mások segítségére, ezért bármit megtenne, hogy ne kelljen tartoznia a lánynak. A lány azt kéri tőle, legyen a szerelme.
Csakhogy a lány azt képzeli magáról, hogy a Vénuszról jött, és egy kappa életvezetési tanácsai szerint éldegél egyedül, egy híd alatt. Nem egyszerű eset... :drop:
Hősünk végül egy eszméletlenül groteszk helyzetben találja magát (Két buggyant fazon között ő az egyetlen épeszű ember, a szabályokat mégis ők diktálják.), de úgy dönt, a büszkesége megőrzése fontosabb, mint ez a pár zavaró tényező.

Zseniális alapötlet - ilyet nem látni minden animében. Eddig ez a nagy favorit ebből a szezonból.
Biiru Seijin írta:mókás kis cucc annyi szent
Naná! Imádom Sunako-t, nem semmi ez a lány!!! Nagyon király eddig a sztori, remélem, marad a színvonal.
Avatar
Mariko
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2362
Csatlakozott: 2006.11.25. 10:48
Nem:
Tartózkodási hely: Sound Horizon Kingdom
Kapcsolat:

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Mariko »

Nekem első rész alapján nagyon nem jött be az Arakawa Under the Bridge, annak ellenére, hogy ugyanaz a szerzője, mint a Saint Young Mennek, teljesen más a humora, és nekem ez már túl random és elmebeteg volt. Az csak rontott a dolgon, hogy egy rendezőn osztoznak a Bakemonogatarival, úgyhogy hangulatilag szinte egy az egyben az köszönt vissza. Nem gyakran szoktam ilyet csinálni, de ez egy epizód után ment a süllyesztőbe.

Hakuouki
Főhősnő az eltűnt apja után kutatva Kyotóba érkezik, ahol apucit ugyan nem találja meg, de belebotlik a Shinsengumibe és szemtanúja lesz egy leszámolásnak. Mivel mindent látott, ezért nem hagyhatják futni, úgyhogy magukkal viszik a főhadiszállásukra, hogy kihallgassák. Kiderül, hogy a Shinsengumi is aput keresi valamiért és felajánlják a lánynak, hogy velük maradhat, hogy együtt folytassák tovább a kutatást.
Eddig hozta a sorozat, amit el lehet várni tőle, minden pasi atom bishi :D, a főhősnő pedig tolerálható, reméljük az is marad. Azért kíváncsi vagyok, hogy történelmileg mennyire lesz hű később a történet.

Senkou no Night Raid
Eddig a sztoriról nem sok derült ki, de ha minden igaz egy kémtörténet fog kikerekedni belőle. Az anime az 1930-as években játszódik a Japán által megszállt Sanghajban, a történet középpontjában egy ügynökcsapat áll, aki mind valamilyen különleges képességgel rendelkeznek (telepátia, telekinézis, teleportálás, távolba látás). Az első rész pörgős volt, jó volt az akció is benne, a karakterek is szimpatikusak, reméljük a következő részben már a történet is elkezd majd felsejleni.
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Biiru Seijin írta:új sorozatokat kezditek? vélemények eddig?
B Gata H Kei: Múlt héten volt az első rész, arra is azt mondtam, hogy 10/10, viszont az eheti akkor minimum 11/10. XD Zseniális a cucc, na. :D Talán a Detroit Metal City óta nem röhögtem ennyit animén. XD
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ehh, duplapost. ^^"

Onegai Teacher

Noha világmegváltást nem várhatunk tőle, ennek ellenére szerintem kellemes romantikus darab, melyet bátran merek mindkét nemnek ajánlani, olyan "barátnővel nézős" sorozat. :) Valahogy sokkal érettebb az egész sorozat, mint társai, nem lolikkal van megtöltve, nincs túlzásba vitt fanservice, és a betegségétől eltekintve legalább a főhős sem az a töketlen lúzer, aki az orrán át vérzik el, ha meglát egy bugyit. :dirr: És ráadásul nem is marad mindenki szűz, szóval a készítők itt elég nagy kockázatot vállaltak, hogy kiesnek az otakuk kegyeiből. XD Meg jó volt azért látni, hogy a minimális sci-fi elem ellenére nem vitték túlzásba a drámázást sem, és nem kellett autóbalesettel kevert kóma, meg hentesbárdos szeletelés, hogy érdekes maradjon a történet. :) 8/10 ahogy már írtam, nem egy olyan sorozat, ami után az ember újrapontozza az addig látott animéit, de mindenképpen egy kellemes és aranyos kikapcsolódás, ami azért bőven kiemelkedik az átlaganimék közül, és műfaján belül egy egyedi darab. :)
Kép
Avatar
zebra
Nagymester
Nagymester
Hozzászólások: 837
Csatlakozott: 2008.09.22. 20:56
Nem:
Tartózkodási hely: Heves megye

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: zebra »

Titkos írta:B Gata H Kei
Na de Titkos!!!! Csak nem egy LOLIT látok az anime anidb-s képén??? :-P
Mariko írta:túl random és elmebeteg volt
Pont ezért PURE WIN! :vigyor:
Mariko írta:egy rendezőn osztoznak a Bakemonogatarival, úgyhogy hangulatilag szinte egy az egyben az köszönt vissza.
Kíváncsivá tettél. Eredetileg nemigen akartam megnézni a Bakemonogatari-t (elriasztottak az anidb-s tag-ek), de így meg fogom, mihelyst lefut az Arakawa.
Mariko írta:minden pasi atom bishi
:whelp:
Mariko írta:a történet középpontjában egy ügynökcsapat áll, aki mind valamilyen különleges képességgel rendelkeznek (telepátia, telekinézis, teleportálás, távolba látás)
Remélem, nem vmi feketemágiás-pentagrammos ökörködés lesz a háttérben, mint a Baccano-ban... Ez a megoldás kezd már klisés lenni.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Animeajánló, milyen animét nézel mostanában?

Hozzászólás Szerző: Titkos »

zebra írta:
Titkos írta:B Gata H Kei
Na de Titkos!!!! Csak nem egy LOLIT látok az anime anidb-s képén??? :-P
Ha arra a Leia hercegnő frizurás kislányra gondolsz a háttérben a bal felső sarokban, akkor de. XD Egyenlőre amúgy az eddigi két rész alapján még nem tudom eldönteni, hogy ő lesz-e a "főloli" vagy inkább a főhős csaj A-cupos húga, lévén az előbbi nem is szerepelt még, az utóbbinak meg talán volt epizódonként egy mondata. XD Mondjuk gondolom nem lep meg, hogy nem a lolik miatt nézem, hanem a poénok és a kellemesen elmebeteg sztori miatt. XD Loli nem egyenlő "instant delete", csak ha már az ember arcába nyomják. :) Nézd meg az OP-ot. XD

Edit: Ja, most néztem, amikor az első rész elején mutatják szinte az összes főbb szereplőt, ott még "Leiának" is jut egy mondat. XD
Kép
Válasz küldése