Ellenszenves animeszereplők

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
sallylla
Újonc
Újonc
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2011.04.19. 18:21
Nem:
Tartózkodási hely: Kecskemét
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: sallylla »

Az a Shuu gyerek számomra olyan jelentéktelen és semmitmondó volt, hogy még csak megorrolni sem tudtam rá, ugyanez vonatkozik Yukiteru-ra is, bár ez utóbbitól néha már-már a falat kapartam, olyan hülye húzásai voltak.

Az alábbi karakterek már inkább kicsapták nálam kisebb-nagyobb mértékben a biztosítékot (az elsőért talán megköveznek majd páran, de ez van :drop: ):

-Kuran Kaname (Vampire Knight): nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért, de valamilyen oknál fogva átkozottul irritált. Talán az unalommal határos kimértsége, az őt övező (javarészt) méltatlan imádat és odaadás miatt, (mind a franchise szereplői, mind a fangirlök részéről), de az is meglehet, hogy csak a puszta design-ja (látszik, hogy olyannira bishivé akarták csinálni, hogy az már inkább visszataszító, legalábbis számomra) szúrta a szememet. Arról nem is beszélve, hogy az egész fazon merő melankólia. Tisztában vagyok vele, hogy ilyen karakterek is kellenek, de nekem ő akkor sem jött be. :?

-Saya (Blood+):a nyavalygása és a határozotlansága kikészített. Gőzöm sincs, hogy a többi Blood "remekműben" milyen jellemet kapott, itt mindenesetre szörnyen hülye ötlet volt egy ilyen gyenge jellemmel megáldott csajt megtenni főszereplőnek. (Jó, az anime második felében lesz egy minimális jellemfejlődése, de képtelen volt elfeledtetni velem a történet elejének borzalmait.)

-Aion (Chrno Crusade): egy pózőr műmájer bishi, számomra az animés gonoszok legalja

-Takagi Saya (H.o.t.D): kiállhatatlan, hisztis, beképzelt, tsundere liba, akinek aztán tényleg kijárt volna részemről az a bizonyos szeneslapát és hál' istennek, meg is kapta a magáét a főhős jóvoltából. :vigyor:

-Veneziano (Hetalia): idegesítően visítozó instant yaoi alapanyag. A mangában legalább "kussban van", de az animében hanggal együtt már elviselhetetlen volt számomra majdhogynem minden pillanata. Íme egy kis ajándék, csak hogy tudjátok, miről beszélek... :vigyor:
Kép
TumblrMAL
Avatar
Mittyke
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 73
Csatlakozott: 2012.07.14. 12:51
Nem:
Tartózkodási hely: Internet csodálatos világa~!

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Mittyke »

sallylla írta: -Veneziano (Hetalia)
Animében nem tudom milyen szereplő, de a mangában egyik kedvenc karakterem. (Lehet, hogy csak azért, mert teljesen olyan mint az öcsém, és már megszoktam...)

A számomra leg ellenszenvesebb anime karakter Maebara Keichi a Higurashiból. Ostoba, ronda, hülye és undok. De hát, milyen lehetne? Hisz' főszereplő!
"Wings that can't fly have no meaning" Thono (Air)
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

sallylla írta: -Saya (Blood+):a nyavalygása és a határozotlansága kikészített. Gőzöm sincs, hogy a többi Blood "remekműben" milyen jellemet kapott, itt mindenesetre szörnyen hülye ötlet volt egy ilyen gyenge jellemmel megáldott csajt megtenni főszereplőnek. (Jó, az anime második felében lesz egy minimális jellemfejlődése, de képtelen volt elfeledtetni velem a történet elejének borzalmait.)
EGYETÉRTEK! És nem is az a baj, hogy kezdetben gyenge jellem, mert az jó alapanyag lett volna egy szép jellemfejlődéshez, csakhogy ahhoz ijesztően lassan kezdett hozzá (ami sok ártatlan társa életébe került), és ráadásul a timejump után átesett a ló túloldalára, aztán újra le kellett futnia egy kört, hogy levonjon egy tanulságot, amit már 20 résszel azelőtt megtanult (vagyis akkor mégsem). Egyébként számomra alig akadt kedvelhető karakter ebben a sorozatban, bár általában nem voltak konkrétan ellenszenvesek. (Még az a szerencse, hogy találtam értékelhető pontokat a sorozatban, szóval nem mondom rá, hogy egy-az-egyben rossz.)
Avatar
alvaro
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1050
Csatlakozott: 2007.05.09. 09:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: gyászmenet
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: alvaro »

Engem nem is maga Saya (na jó, a végén mégis) zavart a Blood+ban, hanem az utolsó rész. (A legvége annyira el lett cseszve, most komolyan: évtizedeken át gürcölnek, küzdenek valami nagy célért (kábé hogy elkerüljék a világvégét), csomóan meghalnak érte, aztán az egészet a szemétbe vágják, akik az életüket adták, azokat meg szembeköpik, mert jaj de aranyos kisbabák. Hát ez minimum iszonyú nagy gyökérség volt az írók részéről. Vagy, ha úgy nézzük, végletes jellemgyengeség.)

Azóta se néztem újra.
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

A +ot nem láttam, de a C-ben Saya egy idegesítő és ostoba liba, kb a 6évesek értelmi szintjén áll :wwall:
Persze ez a sztori része és az csak egy ál-személyiség, amit mások csináltak neki, de akkor is elviselhetetlen volt őkelme

Code Geass - Suzaku
az elmúlt évek egyik legnagyobb animes balekja, értelmetlen világszemlélettel és s*ggnyaló hozzáállással

Kuroshitsuji - Ciel
arrogáns kis vakarcs shota, aki a cipőjét nem tudja egyedül megkötni, de ennek ellenére különbnek hiszi magát mindenkinél

Accel World - Nyomi
aki látta, annak nem kel magyarázni. Egy utolsó kis tetű féreg

Ore no Imouto - Kirino
az egyik leghülyébb tsundere, akit valaha láttam. Pedig alapvetően kedvelem ezt a karaktertípust, de ő már tsuntsuntsuntsuntsuntsuntsundere, ami felettébb idegesítővé teszi. Egy kedves, normális mondata nincs az egész anime alatt :knife:
Avatar
Dark-san
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 179
Csatlakozott: 2008.06.01. 11:48
Nem: Férfi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Dark-san »

Most kezdtem bele a Psycho Pass-be, de ez az Akane nevű csaj máris irritál. Egyáltalán nem hihető, hogy ez a lekvár mimózavirág rendőrnek való, ilyen világszemlélettel inkább menjen irgalmas nővérnek. Sikerült teljesen megutálnom, s bár tudom, hogy az egyik főszereplő ez a selejt, de már most érzem, hogy minden részben reménykedem majd, hogy hátha szétpukkantja valaki, mint a lufit. :twisted:
Kép
A mordályos nyul
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2006.11.12. 11:53
Nem:
Tartózkodási hely: Kő alatt

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: A mordályos nyul »

Alvaro, teljesen igazad van. Nekem is az jutott eszembe, hogy így semmi nem garantálja, hogy nem ismétlődik meg az egész, pláne, ha lázadó tinik lesznek.
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Péter »

Ki kell, hogy ábrándítsam az egybegyűlteket, az eredeti Saya, a Blood the Last Vampire-ből még olyan sincs, mint a Blood+ megfelelője. =D Ott szinte csak arra mentek rá, hogy milyen rideg és "cool már" ahogy a katanájával pózol/aprít.
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Valóban, ott még személyisége sem volt. Bár inkább egy robot, mint a C-változat :drop:
Avatar
scineram
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2006.05.30. 13:43
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Green Hell
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: scineram »

sallylla írta: -Takagi Saya (H.o.t.D): kiállhatatlan, hisztis, beképzelt, tsundere liba, akinek aztán tényleg kijárt volna részemről az a bizonyos szeneslapát és hál' istennek, meg is kapta a magáét a főhős jóvoltából. :vigyor:
Na, azért neki is volt egy-két jó tulajdonsága, amiért ezeket elnézi az ember fia. Egészen pontosan kettő.
Dark-san írta:Most kezdtem bele a Psycho Pass-be, de ez az Akane nevű csaj máris irritál. Egyáltalán nem hihető, hogy ez a lekvár mimózavirág rendőrnek való, ilyen világszemlélettel inkább menjen irgalmas nővérnek. Sikerült teljesen megutálnom, s bár tudom, hogy az egyik főszereplő ez a selejt, de már most érzem, hogy minden részben reménykedem majd, hogy hátha szétpukkantja valaki, mint a lufit. :twisted:
Minek után már az első részben lelőtte a kollégáját, a főfőszereplőt, a saját meggyőződése mentén, ez a mimózavirágozás eléggé baromságnak hangzik.
Kép
Avatar
Dark-san
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 179
Csatlakozott: 2008.06.01. 11:48
Nem: Férfi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Dark-san »

scineram írta:Minek után már az első részben lelőtte a kollégáját, a főfőszereplőt, a saját meggyőződése mentén, ez a mimózavirágozás eléggé baromságnak hangzik.
Várj igazad van. Kilőtte a feladatának számító (pontszámai alapján azért sejthetően nem kedves nővér életet élő) csajszi helyett a saját kollégáját, aki a munkáját végezte. Mellesleg a feladat elvégzésében való részvétele egyenlő a 0%-al. Igaz, most még rosszabb.
Amúgy a karaktere teljesen illogikus és rendezetlen, a fentebbi viselkedésével egyetemben, szóval jahh, nem mimózavirág. *facepalm* Bár nem tudom akkor minek nevezni az egyik percben rinyáló idegesítő bulát, máskor pedig ész nélkül lövöldöző debilt. Igazad van, erre a baromság a legjobb szó. :roll:
Kép
Avatar
-OJ-
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 621
Csatlakozott: 2011.04.08. 09:48
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Otaku Odú
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: -OJ- »

Lehet, hogy a női főszereplő az 'idealista jókislány' sztereotípiába esik, de attól függetlenül teljesen igaza volt abban a szituációban, hogy az áldozatot nem úgy intézzük el, akár a bűnözőt - és mint később kiderült, a nő gyorsan helyre is jött.
És azt maga is elmondta, hogy nem tudta, mire vállalkozik mikor rendőrnek állt. Csak a pontjai alapján ment annak, mert abban volt a legkiválóbb. Az pedig nincs semmi különös, hogy egy fiatal még nem tudja, mihez kezdjen az életével.

Szóval nálam eddig teljesen rendben van a csaj. Semmi olyat nem csinált, amiért kritizálnom kellene.
Avatar
Dark-san
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 179
Csatlakozott: 2008.06.01. 11:48
Nem: Férfi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Dark-san »

-OJ- írta:mint később kiderült, a nő gyorsan helyre is jött.
Jó, kiderült a második részből, amit tegnap láttam, ez elsőben meg elég nagy pontszáma volt, mint potenciális veszélyforrás. Jó, nyilván itt a rendszer hibájáról is szó van, de ilyen alapon egy teljesen veszélyes bűnöző likvidálásakor is teljesen összetörhet.
-OJ- írta:És azt maga is elmondta, hogy nem tudta, mire vállalkozik mikor rendőrnek állt. Csak a pontjai alapján ment annak, mert abban volt a legkiválóbb.
Ez nálam megint csak a bizonytalanságát bizonyítja. Valami olyasmi, hogy ugyan hibátlanul beseggeli az elméletet, és jól visszaadja a vizsgákon, de ez csak kényszerből csinálja, vagy csak azért, hogy addig is legyen belőle valami. Szóval ez nálam megint csak rontott a megítélésen, és egyre ellenszenvesebb.
-OJ- írta:Az pedig nincs semmi különös, hogy egy fiatal még nem tudja, mihez kezdjen az életével.
OFF Igen, a mai fiatalságnál "ebben már nincs semmi különös", meg teljesen oké, csak az a baj, hogy ha valaki nem jut el legalább 18 éves korára egy olyan pontra, hogy nagyjából tudja, mit akar az élettől, abból milyen felnőtt lesz? Ez a mentegetőzés pedig kifejezetten szánalmas 23 éves korban, diplomával a kezében. Akkor mi alapján választott pályát, amit eddig tanult? Amolyan önfeloldozás féle ez, mentegetőzés a restségre, lustaságra és a totális érdektelenségre és céltalanságra. Talán ezek miatt is van annyi baj a mostani világgal. ON

Jó, nyilván másként értékelni mindenki a karaktert, nem is akartam a saját véleményem másokra erőltetni, de engem a való életben is kiráz a hideg az ilyen töketlen tutyi-mutyi alakoktól, akik maximum arra jók, hogy mások munkáját is csak megnehezítsék, meg most szabadultak a mama szoknyája mellől az első jelentkező nagyobb probléma láttán összetojják magukat.
Kép
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Gondoltam, hogy megemlítem, ha már megnéztem a Mirai Nikkit. Igazából ebben az animében majdnem mindenki felidegesített. XD Külön kiemelném a főszereplő párost Yukiterut és Yunot. Előbbi egy töketlen hím, akinek ráadásul olyan rinyáló hangot adtak, hogy Kaji Yuki összes vinnyogó szerepe elbújhat mögötte. A csaj pedig egy őrült liba volt, de nem a jobb fajtából, hanem abból, akit a Holdig rúgtam volna fel. Nem értem mi ez a fanboykodás körülötte, nála vannak ezerszer szerethetőbb karakterek. Ez a túlzott ragaszkodása az idegeimre ment, arról nem beszélve, hogy képes volt féltékenységből ölni. :knife:

Illetve a Kill la Kill-ből megemlíteném Ragyot és Nuit, akik sikeresen elérték, hogy feljajduljak, amikor csak meglátom őket a képernyőn. Szerencsére az erősen menti a helyzetet, hogy Ragyo theme songja az egyik kedvencem. Mondjuk a "kedves" anyuka legújabb húzása miatt már ez se sokat segít az ügyön. Nui pedig szimplán megkapja a legidegesítőbb karakternek járó díjat. Elég megszólalnia és máris a falat kaparom.

Illetve itt van a Pupa húgicája, aki elérte azt, hogy egy három perces (!!!) animénél nézzem a csúszkát, mert szeretném ha vége lenne. :dirr:
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Surci »

Rui-chan írta:Gondoltam, hogy megemlítem, ha már megnéztem a Mirai Nikkit. Igazából ebben az animében majdnem mindenki felidegesített. XD Külön kiemelném a főszereplő párost Yukiterut és Yunot.
Dettó. Rájöttem hogy azért volt nekem kínszenvedés végignézni ezt a cuccot, mert nincs benne egyetlen olyan szereplő sem, akiért egy kicsit is izgulni tudtam volna (na jó, az elején ott volt Minene, de a végére már belőle is egy teljesen irreális szuperment csináltak, így ment a levesbe). A két főszereplő meg... Autista életcsászár Yukiteru-kun egy Ikari Shinji-klón, annak a rossz tulajdonságait sokadik hatványra emelve, Yuno meg egyáltalán nem eredeti, max. csak idegesítő a folyamatos Yuki-Yukizásával, és majd' milyen cselekedete teljesen IRREÁLIS, de ebből is kiemelném a főszereplő bénagyerek iránt csak úgy a semmiből hirtelen kialakuló őrült szerelmét. Hát LOL, ne már. Komolyan nem értem én sem ezt a nagy rajongótábort körülötte, egyszerűen egy yandere-klisé, az is rosszul megvalósítva.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Mirai Nikki = guilty pleasure. Legalábbis nálam ilyen mezben játszik. :D

Btw Yukiteruval azért agree, Yunón viszont spec jól szórakoztam, már legalábbis, mikor elborult az agya.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Surci írta:Autista életcsászár
Ez tetszett. XD Yuno meg szerintem is túlhypolt csöppet. :) Amúgy olyan kifejezetten ellenszenves karakter nekem max Yukiteru apja volt, de róla már írtam. Mondjuk így belegondolva poén, hogy akiket meg kifejezetten bírtam volna, azok vagy 1-2 résznél nem szerepeltek többet, vagy csupán mellékszereplői minősítésben evickéltek a történetben a főszereplők farvizén. (De komolyan, annyi semmitmondó, moe, slice of life cucc van, nem kaphatnék valami "Hinata&Mao's yuri adventures" sorozatot velük a főszerepben? Naaa? :lol: )
Kép
Avatar
Shirosaki
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2013.11.24. 04:03

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Shirosaki »

Nekem a három leggyűlöltebb anime szereplőm így növekvő sorrendben:

3, Naruto - mert egy idióta, retardált hülyegyerek, aki nemcsak hokagének, de még az életbenmaradásra is alkalmatlan és már akkor is az agyamra meg, ha csak a hangját meghallom.
2, Yukiteru a Mirai Nikkiből, mert egy tenyérbemászó féreg.
1, Eszeveszett Vash a Trigunból, mert egyrészt idegesít az idióta "humora", másrészt nem bírom a szemléletét, hogy simán képes tömeggyilkosokat is elengedni.
Androsama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2014.07.12. 09:14
Nem:
Tartózkodási hely: Amestris
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Androsama »

Chichi a Dragon Ball Z-ből: Nem értem, hogy Goku hogy bírja ki egy ilyen idegbeteg, sipákoló liba mellett. Én a helyében már tuti elhagytam volna.

Yukiteru a Mirai Nikkiből: Hát, no comment a srác. Olyan életképtelen, hogy az már fizikailag fáj.

Mikeneko az Akazukin Chacha-ból: Ha még egyszer elhozzák ezt a nyominger macskamániás (a cicákat amúgy szeretem) tudóst, a falnak megyek.
"Az élethez életet kell áldozni"

(Envy - Fullmetal Alchemist)

Kép
Androsama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2014.07.12. 09:14
Nem:
Tartózkodási hely: Amestris
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Androsama »

-OJ- írta: Kuroshitsuji - Ciel
arrogáns kis vakarcs shota, aki a cipőjét nem tudja egyedül megkötni, de ennek ellenére különbnek hiszi magát mindenkinél
Adom, már rég kijárna neki egy jókora nyakleves. Bár én mondjuk az egész bandát úgy ahogy van, irritálónak találom a mangával és animével együtt.
"Az élethez életet kell áldozni"

(Envy - Fullmetal Alchemist)

Kép
Avatar
Keelia
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 56
Csatlakozott: 2014.09.23. 19:05
Nem:
Tartózkodási hely: leginkább a gép előtt

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Keelia »

Yukiteru-val csak egyetérteni tudok, nála nagyobb gusztustalan, gyáva féreggel még nem találkoztam egy animében sem. Minden egyes döntése fizikai fájdalmat okozott.

Suzaku (Code Geass) - Nem gyűlöltem, de az anime végéig reméltem, hogy valahogy csak eltávolítják; szép dolog a világbéke, de már túl naiv is volt az én ízlésemnek, valamint enyhén bekattant a sorozat egy részénél, ami után csak még kevésbé kedveltem.

Sasuke (Naruto) - Viszonylag még érdekes karakternek tűnik, de az emózása kikészít. Akárhányszor eljutottak oda a sorozatban, hogy minden rendben lehetne, elkapja az ötperc, és tesz róla, hogy mindenki érte sírjon. Bocs, de a sorozat során nem csak neki volt szar múltja, de persze ő az egyetlen, aki mindenkit eltaszít magától, nehogy már legyen egy barátja is.

Illetve megvallom, Neon Genesis Evangeliont egyszerűen képtelen vagyok végignézni, annyira meggyűlöltem Shinji-t már az első részben, ami azért teljesítmény XD
Avatar
Péter
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 787
Csatlakozott: 2010.07.17. 14:29
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Péter »

Shirosaki írta:Naruto - mert egy idióta, retardált hülyegyerek, aki nemcsak hokagének, de még az életbenmaradásra is alkalmatlan és már akkor is az agyamra meg, ha csak a hangját meghallom.
Én pont ezért adtam fel anno, valami hihetetlenül hamar. =) Mondjuk még mindig azt mondom, hogy inkább csak idegesítsen egy anime karakter, mint hogy megutáljam, mert az még mindig a kisebbik rossz.

Lehet hogy egy Narutot legszívesebben tarkón vágtam volna, viszont egy Lucynál végig azt éreztem, hogy a kis csaj nem a megoldás, hanem a probléma része. Mármint hogy szimpatizáljak egy olyan személlyel, aki úgy gondolkodik, hogy "ha az én lovam megdöglött, akkor dögöljön meg a másé is" illetve "ha szar dolgok történtek velünk az életben, akkor azt jogunk van másokon megtorolni". Aztán erre fel kapja a megbocsátást. :roll:
Kép
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Egyébként most így belegondolva a Narutóról, mint sorozatról is sokat elmond az a tény, hogy gyakorlatilag mindkét "oldal" főszereplőjét rühelli az emberek nagy része. XD Jobban megcsinált sorozatokban (pl. Death Note, Code Geass, stb.), azért jellemzően meg lehet figyelni, hogy általában az történik, hogy a nézők egy része felsorakozik a "jófiú" (L, Suzaku), másik a "rosszfiú" (Light, Lelouch) mögé, mert a kettő közül legalább az egyikkel tud azonosulni, vagy ha azt nem is, de legalább érdekli annyira a karakter, hogy szurkoljon neki. (Nagyon jól megcsinált sorozatokban pedig még az is előfordulhat, hogy egyszerre szurkolsz mind a kettőnek, mert annyira jól meg vannak írva, hiába tudod, hogy csak az egyikük győzhet a végén. XD) A Narutóban viszont mindkét főszereplő oly mértékben el lett túlozva, hogy már önmaguknak, illetve a képviselni kívánt "eszmének" a paródiái lettek. XD Szóval Naruto egy hiperaktív, idealista hülyegyerek, aki legtöbbször a valóságot és a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyva nyomatja ezt a "én tudom, mi történik, mert XY a barátom és csak én értem meg őt!" bullshitet. XD Oké, hogy sok shounenben előjön ez a "barátság ereje" duma, de itt valami hihetetlen módon túl van spilázva, illetve el van rugaszkodtatva a földtől. XD Slusszpoén, hogy a legtöbbször ráadásul ez be sem jön Narutónak, egy csomó eset volt már, ahol pont azzal sült fel csúnyán, hogy megbízott Sasukében és hagyta, hogy a hülye (már-már homoerotikus szinteket súroló XD) "barátsága" elködösítse az agyát. XD Ha szerinte a világnak így kéne működnie, meg "this is my ninja way", akkor én inkább nem kérnék egy ilyenből. XD

Vele szemben meg ott van Sasuke, aki a hideg, realista karakter akarna lenne, de Kishi őt is úgy eltúlozta, hogy helyette egy emós, "ridegebb, mint maga a valóság" szereplő lett, aki mindentől szenved, mindig fáj neki valami és rendszeresen műbalhézik. Az egy dolog, amit Keelia ír, hogy "amint minden rendben menne, rögtön tesz róla, hogy mindenki érte sírjon", de ráadásul egyre többször vettem észre, hogy ezt csak úgy tudja elérni, hogy közben jól megkavarja a sz*rt. "Már minden probléma rendeződni látszana? Nosza, gyorsan kirobbantok egy háborút, vagy valami, csak hogy megint én legyek a középpontban!" Feltűnési viszketegséges, szerencsétlen kis gyökér. XD Jó példa erre a legújabb chapter, ahol megint nem bír megülni a seggén... Persze neki is vannak "okai", amíg Narutó a barátság erejéről, meg az "ő útjáról" szokott szónokolni, addig Sóska a kioktató hangnemű, másokat lenéző szövegeket nyomja, pl.: "A világ nem úgy működik, ahogy gondoljátok, csak én látom itt az igazságot, blablabla..."

Két "zseniálisan" idegesítő karakter, akikkel baromi nehéz azonosulni és ezzel talán még nem is lenne gond, ha mondjuk mindketten antagonisták lennének, de Kishi nem győz vért izzadni, hogy hol egyiket, hol másikat próbálja "védeni", csak hogy önigazolást nyerjen aktuális marhaságuk. XD (Ez főleg akkor jó, amikor mondjuk a mellékszereplők között esetleg még lenne is 1-2 olyan karakter, akik érdekelnének, de persze őket mellékvágányra kell mindig rakni, meg offscreen lejátszani a harcukat, mert az mindig fontosabb, hogy Gyogyóboy és Emokid mit sírnak össze épp ketten...)

Ja, ha már Péter felhozta Lucy-t: ott is hasonló a helyzet, egy alapvetően passzív-agresszív, közveszélyes karaktert próbálnak meg jó színben feltüntetni és a nézővel megsajnáltatni, teszik mindezt úgy, hogy szinte az összes emberi szereplőt irreális mértékben genyának állítják be, Lucynál pedig pár gyerekkori sérelemre vezetik vissza a teljes bosszúhadjáratát. Mit mondjak, én sem zártam a szívembe.

Btw, ha már Trigun: Érdekes belegondolni, hogy Vash és Knives volt hasonló helyzetben, mint Lucy és valahogy ők mégsem kezdtek közös emberirtásba... (Jó, Knives igen, de ő meg az antagonista, szóval legalább nem is próbálja menteni a sorozat... XD) Ja, Vasht amúgy lehet utálni a stílusa és felfogása miatt, de azért a tömeggyilkosokat pl. ő is elítéli (hiszen az ő szemében az ölés a legnagyobb a bűn), láttuk is, hogy volt, amelyiket dühében majdnem megölte, csak nála egyszerűen "Rem hagyatéka" felülír minden mást. Persze ami szintén tetszett, hogy ilyen gagyikkal szemben, mint pl. az Elfen Lied, a Trigun azt is bemutatja, hogy Vash módszere sem tökéletes és nem is alkalmazhatja mindenki sikerrel, lásd Wolfwood, aki pont akkor faragott rá, amikor Vash filozófiáját próbálta a gyakorlatban alkalmazni... ^^" Azért ez szerintem egész korrekt volt a sorozattól, még ha el is tudom képzelni, hogy sokakat idegesítettek benne a "vicceskedő" karik. :) (Amúgy igazán nekem is csak a második felétől kezdett el tetszeni a sorozat, amikor elhagyták a sok poénosnak szánt filler részt és végre hangsúlyosabb lett a fősztori, kezdett kiderülni, hogy miről is szól ez az egész és a hangvétel is komolyabbá vált pár fokkal.)
Kép
Avatar
Shirosaki
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2013.11.24. 04:03

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Shirosaki »

Csak igaziból az én világszemléletemmel ez a "mindenkinek joga van az életre és az újrakezdésre" elv annyira ellentétes, hogy én konkrétan a 19. epizódnál tovább nem bírtam nézni a sorozatot. Tudjátok, az az a rész, mikor megtámadják a rádiót és ki akarja az öreg csinálni a DJ-t (joggal) mert az megölte a lányát. Vash meg szó szerint kisírja tőle, hogy ne csinálja. Ha ezután nem az következett volna, hogy a támadók és Vash elmegy, miközben a DJ mocskolódik rajtuk, hanem mondjuk kapott volna 30 év börtönt és egy 12-es slugot a térdébe, akkor azt mondom, hogy oké. De így...

Nem bírom ezt a birka mód megbocsátósdit és az engedjünk el mosolyogva sorozatgyilkosokat elvet, amivel Vash működött. Oké, hogy egyszer-kétszer kiakadt rájuk, de ez nem menti meg a karakterét számomra. Az mentené meg, ha lefegyverezné és átadná őket a bolygó rendfenntartóinak de ezt egyszer se tette.

Odáig sajnos nem jutottam el, hogy bizonyította volna a sorozat a módszere tökéletlenségét.

Elfen Liedből Lucyt azért nem soroltam fel, mert azt a hulladékot 14 évesen láttam egyszer és akkor elég is volt. Szerintem a legoverratedebb anime így kéz a kézben az Akirával.

Amúgy számoljátok mennyi negatív dolgot írtam ide és észrevettétek, hogy még nem figyelmeztetett a fórum adminja? Tök jó hely ez.
Androsama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2014.07.12. 09:14
Nem:
Tartózkodási hely: Amestris
Kapcsolat:

Re: Ellenszenves animeszereplők

Hozzászólás Szerző: Androsama »

Keelia írta:
Illetve megvallom, Neon Genesis Evangeliont egyszerűen képtelen vagyok végignézni, annyira meggyűlöltem Shinji-t már az első részben, ami azért teljesítmény XD
Én ugyanígy vagyok Asukával. Egy arrogáns kis liba, aki mást sem tud, mint fölényeskedni, meg ordibálni. De az NGE-t azért anno végignéztem úgy 10 éve. :)
"Az élethez életet kell áldozni"

(Envy - Fullmetal Alchemist)

Kép
Válasz küldése