Orange

Egyes anime sorozatok, filmek, OVA-k megtárgyalása
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Aqualuna írta:ezek szerint itt senki nem olvasta el a mangát. :)
Yep. :D Személy szerint én nem vagyok nagy mangás, de ha tudom, hogy valamelyik befejezettből csodával határos módon anime érkezik, akkor pedig pláne nem olvasom el, hogy a számomra kedvesebb médium a meglepetés teljes erejével hasson. (Mondjuk nekem a spoiler infók sem problémák, de szándékosan nem botladozom bele, csak ha valamire nagyon ráfüggök.)
Aqualuna írta:Ha közelebb kerülnek, akkor az ő gondolkodása alapján több és más lehetősége lesz megbántani. Magyarán maradna a már beváltnál, még ha szeretik is egymást.
Jaja, ezt kb. szó szerint így mondta Kakeru is a részben, elég jól a tudtunkra adva okait, de nekem ez így akkor sem kerek, inkább irreális. Értem, hogy Nahóval kerülni akarja a konfliktust és hogy fél, de egy ilyen fájdalmakkal küzdő tizenévesről inkább hiszem el, hogy kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, aki ebből kizökkentheti, a szerelem pedig erre elég jó mód. Amiért annyira okolja magát az anyja miatt, már más kapcsolatait is eleve kudarcként kezeli? Nyilván túlzok, a "bevált" barátság még a szerelmeddel sem feltétlen kudarc, de nehéz elhinni erről a srácról, hogy pont Nahót ne engedné közelebb. Legalább fogná meg a kezét rendesen, legalább többet lógna vele, stb. (főleg, hogy az anime elejétől kezdve nyilvánvalóan közeledik a lányhoz csak csiga lassan - most meg, hogy a lelkébe látnak, megijed és távolságot tart, mert nem akarja terhelni őket? a tokiói barátait vajon mennyire terhelte volna le?). Persze csajszikánknak sem ártana résen lennie. Egyszerűen bosszantóan tutyimutyik. Nyilván alakulgat ez így is, és ez a tempó eddig sem volt újdonság, de kár, hogy nem sok anime mer felülkerekedni az ilyeneken. Inkább mondta volna azt, hogy azért nem akar járni, mert szarul van, nem dolgozta fel még a dolgot, nem tudna egy kapcsolatra (omg, ez még messze nem lenne az, de értitek) koncentrálni. Szarul vagyok - érhetőbb duma, pedig nem sokban különbözik attól, amit végülis mondott, és ok, még így is teljesen ráhúzható, hogy a hárításának tényleges oka nyilvánvalóan a lelkiállapota és nem az, hogy Nahót ezenfelül milyen negatív érzésekbe vezetheti. Tök jó, hogy tekintettel van rá, mert szereti, de itt újra bejön a képbe Ueda (így hívják?), akit csak azért, mert nem szeretett könnyedén megbánthatott. Most érted... Benne meglátta a segítő pozitív tényt, mint barátnőt, ami talán elterelte a fejét (bár inkább ez is egyfajta "talán Nahót gerjesztem vele" eszközként szuperált, más kérdés, hogy a lánynak ez csak a levéllökettel talált be, megint más kérdés, hogy Kakeru nem várta meg a -nagyon nehezen eldönthető- kérdésre, ahogy írtad talán rossz döntésre a választ Nahótól), de mivel nem volt ez komoly nem is érzett bűntudatot amiatt, hogy ejtette. Ehhhh. Azzal a lánnyal pedig mértéket tart, aki szerelmet vallott neki, aki látta, hogy Uedával bezzeg járt (nem mintha Naho elgondolkodna ilyenenXD), akit viszont szeret. És persze van akkora önzetlensége vagy önzősége, sőt érthető figyelmetlensége (mindegyik, attól függ, honnan nézzük), hogy totyog vele. Még ha meg is értem, akkor is katasztrófa, ezt pedig nem szeressük. Ezen a bizonytalansági alapján kvázi, ha Naho azt mondaná neki, hogy járjanak, végül úgysem mondana nemet, ahogy sem Uedára, sem az együtt menjünk haza eseményre, sem a fociklubra nem mondott nemet. Csak az anyjának, az sms-ben. Dramaturgia. Értem én, hogy bírálja magát, hogy a határozatlansága mellett még hülyeségeket is csinál. Kvázi szótlanul várja, hogy vezessék, hogy elhiggyük, hogy ő tényleg egy küzdésképtelen, meghalni vágyó srác. De az események ok-okozati láncolata és adagolása nekem valahogy nem kerek. Mindegy, a további részek úgyis megnyugtathatnak vagy tovább fáraszthatnak, remélem előbbi. Ez a 8-as rész pedig betöltötte szerepét: jövőalakítóknál még egy - bár már erősen várható, és erőltetetten tálalt - lépést előre (kár, hogy érzelmek terén a 7. epizód előre lépése után most kettő hátra következett...).

(Btw, nem akartam ennyire ragozni, egyrészt, mert attól még, hogy értetlenkedek vagy nyafogok egy-egy epizódon, nem gondolom ennyire komplikáltnak, másrészt attól még, hogy nem gondolok valamit komplikáltnak bármit képes vagyok túlagyalni és túlmagyarázni, ez az egyik alaptulajdonságom, amit bevallom időnként nem szeretek. És csak azért írtam ezt így le zárójelesen, mert eszembe jutott, hogy kapcsolódhat a fórum egy másik, egészen aprócska témájához: miért is nem írok általában összegző véleményt, miután végignéztem valamit. XD Szóval Aqualuna ezt most ne erre a hsz-re értsd, szívesen reagáltam. :D Na megyek, mert mindjárt elalszom.)
Avatar
Aqualuna
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 148
Csatlakozott: 2007.07.15. 17:05
Nem:
Tartózkodási hely: Nem a vízben, nem is a Holdon...

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Aqualuna »

Értem én, hogy bírálja magát, hogy a határozatlansága mellett még hülyeségeket is csinál. Kvázi szótlanul várja, hogy vezessék, hogy elhiggyük, hogy ő tényleg egy küzdésképtelen, meghalni vágyó srác.
Hát ezzel a két mondattal egyébként szerintem tökéletesen fején találtad a szöget. Igen, Kakeru egy "gyönge férfi" típus, magyarán mondva nem igazán férfias a viselkedése se (egyszer lépett fel határozottan, az is katasztrófába torkollt), de férfias típusnak ott van Suwa. Aki mellesleg nekem sokkal szimpatikusabb kezdettől fogva, és én tuti őt választanám. :lol:
Igazából ez egy huszonegynéhány fejezetes manga, amiben felvázoltak egy alapszitut: van egy határozatlan, magát mindenki mögé helyező "hős"nő, egy depressziós "antiherceg" vagyis egy jó, rendes srác, aki megmentésre vár, az igazi "herceg", aki magát kvázi feláldozza a jó ügy érdekében, és a többiek, akik kábé azokat a tulajdonságokat reprezentálják, ami Nahóból és Kakeruból hiányzik. Takako a határozott nő, már-már fiús, Azu a vidám, könnyed lélek - amúgy ez a felállás kísértetiesen ismerős a Todokéből. Hagita meg a burleszk elem, a sportantitálentum kocka szerepében, aki ráadásul még marginálisan antiszoc is, és eléggé a sztereotíp otaku típusa.
Egy hosszabb mangában nyilván jóval több mindent lehetett volna kezdeni ezekkel az összetevőkkel. Amúgy a mangát még az előtt olvastam, hogy az anime jött volna, és abban megvolt az a fajta nagyobb sodrás - nekem legalábbis - ami az animében hiányzik. Gyakorlatilag a feszültségkeltés itt eléggé nem működik, és azt is kissé elhibázottnak találom, hogy sok írott tartalom csak írottként jelenik meg. Még ha gondolatban is felolvassa, már más lenne az egésznek a dinamikája.

Visszatérve a tokiói barátokra, a mangában valahogy jobban meg volt magyarázva, hogy nekik pont azért nyílott (volna) meg, mert ők nem állnak már olyan közel hozzá. Ha valaki depressziós vagy más lelki betegsége van, akkor elég gyakori, hogy egy idegennek könnyebben megnyílik, azzal jobban meg tudja beszélni az őket foglalkoztató dolgokat, mint egy jó baráttal, vagy rokonnal. Kevésbé tart a reakciótól, a megítéléstől talán.


Amúgy... Kakeru és Naho remek páros, mivel egyik határozatlanabb mint a másik. :vigyor: Szóval nincs mit csodálkozni a tötymörgésen, ha nem lennének a "mellékszereplők", akkor soha az életben nem jutnának el egyről a kettőre, mi meg már rég elaludtunk volna. :)
http://animeweb.hu
Legújabb fordításaim: Shiroi Kumo (manga, befejezett), Orange (anime, befejezett), Honoo no Alpen Rose (anime, folyamatban)
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Surci »

EJha micsoda fejtegetések... :D Nálam viszont az a gond hogy nem tudok ennyire belemászni ebbe a cuccba, és ez probléma, ugyanis:
Catrin írta:bármit képes vagyok túlagyalni és túlmagyarázni, ez az egyik alaptulajdonságom, amit bevallom időnként nem szeretek.
Mert ugyanilyen vagyok, viszont kizárólag olyan dolgokkal, amik érdekelnek. Animéknél a kedvenceim ilyenek, vagy ha menetközben nagyon rákattanok valamire, na azokról annyi mindent tudok fejtegetni, hogy néha még végigolvasni is sok (van ennek nyoma itt a fórumon bőven ^^). Csakhogy ez a Narancs már inkább fáraszt, mint szórakoztat. Egyenlőre nem vészesen, és el is vagyok vele, de az a baj hogy pl. a mostani szarakodásról nem egy fentiekhez hasonló, karakterek tetteinek miértjeit (bele)magyarázó gondolatsor ugrott be, hanem az, hogy azért kell ezt nekünk így, ennyire nyögvenyelősen végigszenvedni, mert ez egy shoujo, és mint ilyennek, lételeme az ilyen töketlenkedés érzelmi szempontból. Ami nem is gond akkor, ha van mellette más, pl. pörgős sztori, értékelhető mellékkarik, vagy valami érdekes világ, ami leköt akkor is, ha a szerencsétlenkedés már fáraszt. Egy SoL-school life shoujoban lehetne ilyen még a humor vagy mondjuk egy tematikus dolog, mittomén sport, hobbi vagy valami. De jelen esetben ez nincs meg, és ilyenkor nagyon érzem, hogy ezek elég gyengén megjátszottt írói eszközök. Pl. mi a frász volt ez a "nem is járunk" baromság? Vagy a másik, ami kicsapta a biztosítékot, ez a "miért nyújtja felém a kezét Kakeru?" Drága Naho lányom, most komolyan, szerinted miért? De most úgy tényleg: bevallottátok egymásnak az érzéseiteket, a levél megírta hogy mellette kell lenni, az egész banda áldását adta a frigyre, a srác és te is facérok vagytok. Erre kinyújtja feléd a kezét. Na mire tippelsz miért? Biztos elzsibbadt a karja aztán nyújtozkodni támadt kedve, pont akkor amikor ott vagy te is, és pont feléd, pont akkor amikor együtt lehetne menni haza vagy valahová ugye? -____- Vagy a levél, ami már nemtomhanyadik hónapja nincs végigolvasva, most meg kitalálja Naho hogy inkább hagyjuk is, nincs rá szükség - pedig fogadni mernék hogy a következő buktató PONT le lesz írva a levélben, és PONT beleszaladnak majd, aztán utólag ezt megtudva lehet sírni hogy "jajjhátfigyelnem kellett volna a levélre" -_- Az ilyen autista szintű baromságok triggerelnek, mert úgy érzem, hülyének próbálnak nézni. Mind plot, mind karaktervonalon gyenge ez a cucc, a rendezés és a pacing is hagy kívánnivalót, aztán ilyenekkel próbálják tovább rugdosni az egészet. Az art is látványosan gyengült az elmúlt 2 ep alatt.

Szal egyenlőre még elnézegetem, elvárásaim nem igazán vannak ennyi idő után (az időinfós vonalból nem hiszem hogy sokkal többet ki tudnak még hozni), szerencsére a karik se idegesítenek (bár leginkább semmilyenek), Naho meg cuki, de az ilyen fárasztó hülyeségektől megkímélhetnének.

(Btw "érdekes" hogy ennél nem jutott eszembe értelmes belemagyarázás a fenti miértekre, bezzeg az Illya topicban 2 perc alatt kitaláltam egy hihető makettdumát indokot, hogy miért van leszbülés az egyik, és miért nincs a másik lolival :dirr: )
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Én most egy kicsit kiestem az egész cucc hangulatából, ezért sem kommenteltem az elmúlt két részt. Meg nagyon nincs is mit, hogy őszinte legyek, hisz lényegileg semmi nem változott. Naho és Kakeru ugyanolyan balf*szok, mint voltak (utóbbit továbbra is gyötri a belső MANLY ANGST, ami kezd már kissé túltolt lenni for my taste), Suwa továbbra is rulz, a másik három karakter meg annyiban előrelépés, hogy kaptak egy minimális plot importance-t a levelekkel, bár amilyen meglepő volt ez Suwánál részekkel korábban, annyira kiszámítható volt ez velük, bár legalább a rendező sem kerített neki olyan nagy feneket.

Mindegy, azért továbbra is ez a legértékelhetőbb szezonos cucc abból az ötösből, amiket jelenleg követek.
Avatar
Aqualuna
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 148
Csatlakozott: 2007.07.15. 17:05
Nem:
Tartózkodási hely: Nem a vízben, nem is a Holdon...

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Aqualuna »

Nem mintha vitatkozni akarnék, az animében tényleg olyan idiótán volt megcsinálva ez a kéznyújtós dolog, hogy egy ötéves (mit öt, három), is simán rájött volna. Ami viszont az animéből hiányzik, az a manga némileg más megközelítése. Ott volt az a jelenet, amikor Naho nekiesik Kakerunak, mert elveszti az egyensúlyát. Na hát a mangában ebből juj meg tyű lett, mert milyen kííínos, hogy hozzáért és a fiúnak is ez biztos a terhééére van (tipikus Naho), következésképpen EZÉRT nem fogja a kinyújtott kéz üzenetét (meg a mangában nem is volt ilyen egyértelműre rajzolva).

Hát nem tudom, mit fognak kihozni még ebből, tény, hogy a mangához képest nekem már első résztől csalódás, de azért még nézhető.
http://animeweb.hu
Legújabb fordításaim: Shiroi Kumo (manga, befejezett), Orange (anime, befejezett), Honoo no Alpen Rose (anime, folyamatban)
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Ep. 9

Hülyét kapok.

1. 16 évesen ekkora gyerekességet és szerencsétlenkedést produkálni, nem azt mondom, hogy nem lehetséges, de hogy ilyen tök egyértelmű, ráadásul minden oldalról a karakterek által körberágott és kimondott dologban ennyit tököljenek, ez rémesen fárasztó. Rendesen feszült volt a fejem a NahoxKakeru momenteknél, gondolatban párszor agyon is szurkáltam magam, hogy oldódjon a dolog. XD Most oké, hogy kinőttem én már ebből a műfajból, de azért elnézném, viszont ez a szarakodás nagyon kínossá teszi. Komolyan szurkolni kell még a legegyszerűbb dolgokért is, de kvázi úgy, mintha egy szappanoperánál azért kiáltoznánk tökhülyén, hogy ne a legboldogabb pillanat előtt kavarják meg a szart, hogy 50 résznyi szenvedés és 1 résznyi öröm után újabb 50 résznyi szenvedés következzen, de naná, hogy úgyis hiába szurkolunk, mert úgyis megkavarják.

2. Nahó újra levelet olvas, amiből nem meglepő módon kiderül, hogy még mindig megvannak a szilárd szegmensek, amik nem változtak: a levél szerint is együtt voltak a futó csapatban. Az előző részből ez persze nem derül ki (mert akkor még nem olvasta el addig), csak annyi, hogy ne hagyja futni Kakerut, mert veszíteni fognak és magát fogja okolni emiatt. Erre Naho és Suwa elhatározzák, hogy csesznek a levélre, mert Kakerunak lenne kedve, így hagyják futni, ráadásul viszont mindenki csatlakozik, hogy Kakeru tutira jó kedvvel fusson, így nem lesz semmi gáz. Viszont így, hogy a levelet végre tovább olvasta, kiderül, hogy ugyanezt tették az elsőverziós Nahóék is, magyarul hiába a nagy vidámság és jó szándék, Kakeru még mindig szarul érezheti magát, ha veszítenek (magyarul az eltérő megoldással végül nem lett megoldva semmi, amin Naho még csak el sem gondolkodott, de mindegy, nyilván azért, mert még sok-sok megoldás lehet). Persze biztos tenni fognak ellene, ahogy a nagyit is elhozták. Suwa is gerjeszti a féltékenységet, hogy Kakeru ne hanyagolja el az érzelmeit és még inkább küzdésre motiválja, csak nehogy visszafelé süljön el ez is. Mindegy a kettes pontból csak azt akartam kihozni, hogy még mindig nem kedvelem a levelek tálalási megoldását, akár a szereplők hozzáállását, akár a néző felé nyújtott módszert figyelem.

3. Ebben a részben még az eddigieknél is bosszantóbb volt a rajzolás. Mik voltak azok a fejek kvázi az összes jelenetben? Már-már úgy éreztem, mintha DBS-t néznék. Jó nem ez a legegetrengetőbb eleme a dolognak, nálam is befigyel számos kedvenc anime borzasztó rajz-pillanatokkal, de rémesen kár értük.

Pár pozitívum, hogy ne nyafogjak mindig: szumma halad azért a depigép mentése (bár ha jól tálaltan elbukják, azt sem vetném meg) mindig egy kicsit előre, ha nem kéne egy hetet várni a részek között valószínűleg sokkal emészthetőbb lenne (mondjuk ez a shoujókra általánosságban is igaz), és sokkal jobban feltűnne az egész menete és összetettsége. Érződik azért, hogy ez a maga módján kidolgozott, befejezett, szándékosan feszültséget keltő mű, de lehetne ez a banda sokkal karakteresebb.
Pozitívum még, hogy akadnak a fárasztó pillanatok között értékelhetően aranyos és kellemes megnyilvánulások, amik többnyire slice of life (pl. szülők "bevillantása") és némi küldetés-siker (pl. az esernyős összedolgozás) elemek, amik annyira nem válnak erőltetetté vagy nyálassá, pedig ez szokott az ilyen cuccok másik problémája lenni.
Avatar
Aqualuna
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 148
Csatlakozott: 2007.07.15. 17:05
Nem:
Tartózkodási hely: Nem a vízben, nem is a Holdon...

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Aqualuna »

Rajzolás: én a meztelen felsőtestektől voltam ki... borzasztóak voltak szerintem.
http://animeweb.hu
Legújabb fordításaim: Shiroi Kumo (manga, befejezett), Orange (anime, befejezett), Honoo no Alpen Rose (anime, folyamatban)
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Én már tényleg nem tudom, mi értelme van ennek az egész animének. A kezdeti lelkesedésem mostanra már gyakorlatilag teljesen kihunyt, és nem hogy wasted potential lesz belőle, hanem még a shoujón belül is egy arckaparó anti-tézissé lép elő, az egyre sűrűbben felbukkanó QUALITYk pedig tovább erősítik bennem azt a tényt, hogy igazán a stábot sem érdekli már ez a cucc.

Mindenesetre őszinte nagy riszpekt azoknak, akik (valamilyen csoda folytán) képesek shippelni ezt a két lúzer gyökeret. Maa, nekem amúgy sem feküdt soha a shipping shoujo cuccokban (mínusz az André×Oscar a BeruBarából), de a Kakeru×Naho a pocsék párosok világában is egy új dimenzió.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Surci »

^Junchi: +1, kb. mindent leírtál amit jelenleg erről az egészről gondolok. Kizárólag azért nem kukázom, főleg ezután a rész után, mert már csak 4 ep van belőle, aztán ha eddig elvacakoltam vele, akkor ezt a párat lenyomom. És még annyi érdekelne nagyon minimálisan, hogy 1. kapunk-e bármiféle magyarázatot, hogy kerültek oda a levelek, valamint hogy (Kőkapus terminológiával élve) az Alpha attractor field (Kakeru-mama halála) a levelek ellenére ugyanúgy jelen van, lehet-e más végkimenetele a dolognak, mint az első világvonalon. De mivel nem érdekel senki, shipjeim sincsenek, így igazából mindegy is. Naho is kezd már felhúzni, a depigép szintén, mert folytatódott a kézmegfogós autizmus, és ez az előző ep után már sok + az az esős kettesbenlévős pillanat akkora kissu-moment volt mint a ház, és a balfaszok azt nemhogy nem lépték meg, hanem még a kézfogás is olyan dedós lett hogy ledobtam az agyamat. Ezeknek nem való kapcsolat, menjenek vissza a homokozóba a 6évesek közé - még azok is előbb levágják mi a pálya, mint ez a két szerencsétlen -_- A QUALITY pedig minősíthetetlen, főleg hogy nem is animált részeknél van elcseszve, hanem állóképeknél vagy minimális szájmozgást tartalmazó jeleneteknél, ergo simán szartak rá. Komolyan, mik ezek? Főleg a harmadik, ott hangosan el is kezdtem röhögni, mik azok a lapátfülek meg tányérszemek ikszdéééé... Külön durva, hogy beletekertem kb. 1 percet, csak úgy találomra lőttem ezt a három remek képet, van még benne bőven.
Junchi írta:Mindegy, azért továbbra is ez a legértékelhetőbb szezonos cucc abból az ötösből, amiket jelenleg követek.
Az én triómból messze-messze a leginkább alulteljesítő darab. Nem jó szezonosokat választottál :dirr:
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Surci írta:Az én triómból messze-messze a leginkább alulteljesítő darab. Nem jó szezonosokat választottál :dirr:
Az a vicces egyébként, hogy a fenti kijelentésem ettől függetlenül továbbra is áll. :D Szal hiába nézek ebből a szezonból a saját átlagomhoz képest másfélszer annyi cuccot, ha nagyjából mindegyik kimeríti a "tüdőbeteg megvalósítás" fogalmát. A 91 Days és az Amanchu mondjuk sokat javultak az elmúlt időben, amik ezzel most ott vannak szorosan a Nari seggében, de még így is utóbbi a legvállalhatóbb (read: a legkevésbé szar). Na mindegy, van még hátra mindenből 3-4 rész, szal ez még változhat bőségesen.

Egyébként lassan megtehetjük a tétjeinket, milyen ostobaságot húz elő megint a Naho×Kakeru páros, bár a múltkori rész "fogtuk már egyszer egymás kezét a fesztivál alatt" szövegét esélyesen képtelenség túllicitálni.
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

oRAGE ep10

Wow, az epizód végén Kakeru eljutott végre oda, hogy megcsó... ja, nem, bocs, keverem egy másik shoujo cuccal, aminek az a neve, hogy nemNarancs. Persze volt valami puszikezdemény, de a gyenge rendezésnek és béna animációnak hála ez inkább volt hajszaglászás, semmi egyéb.

Egyébként a szokásos kimért bullshit a rész, szépen megint be volt osztva az epizód úgy, hogy a sorrendet mindenki kívülről fújja. Az elején egy kis light-hearted mood a pom-pom lányokkal, aztán Kakeru angst, majd a többiek segítségnyújtó kísérletei (mondjuk a futós jelenet a továbbított üzenettel nem volt rossz), a szokásos Kakeru×Naho pancserkedés és már megint vége a résznek.

Mindegy, három van már csak hátra...
Avatar
Aqualuna
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 148
Csatlakozott: 2007.07.15. 17:05
Nem:
Tartózkodási hely: Nem a vízben, nem is a Holdon...

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Aqualuna »

Hát kövezzetek meg: nekem a váltófutós rész tetszett. :oops: Még meg is hatódtam rajta.
Viszont a hajrapuszival egyetértek: nem igaz, hogy nem tudták volna normálisan arcra animálni a cuppantóst.
Meg a másik, amin kibuktam: tanár úr a bevallottan nehéz matracot két emberre, köztük egy gyengébbecske lányra bízza? És amikor jönnek a többiek segíteni, nem igaz már, hogy matractartogatva kell leállni filozofálni. Olyan hülyén festett, persze tudom, szimbolikus meg minden. De néha picit reálisabb is lehetne.

Ez szerintem akkor is egy jobb epizód volt. És ami még tetszett: Suwa tekintetének a változása a végén. Bár, hogy miért kellett, hogy pont tanúja legyen a jelenetnek? XD
http://animeweb.hu
Legújabb fordításaim: Shiroi Kumo (manga, befejezett), Orange (anime, befejezett), Honoo no Alpen Rose (anime, folyamatban)
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Szétfolyt a monitorom a résztől. A futásnál nekem ez az üzenetátadós kiabálás már sok volt, de még így is valóban az volt az epizód "fénypontja".
Aqualuna írta:Bár, hogy miért kellett, hogy pont tanúja legyen a jelenetnek? XD
Pont azért, hogy legyen tanú! Különben ezeknél meg sem történt. XD
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Surci »

Heti Nari:

Ebben az epizódban többminden történt, mint a sorozatban eddig összesen. Na persze csak Narancs-mércével, mert megvolt a szokott közösprogramos brainstorming + a Suwa-féle önkínzás Naho miatt, viszont 1. vagy Naho ennyire béna, hogy képtelen magától lereagálni a levélben álló infót a nagyiról (és akkor tényleg nem tudok már mit mondani rá, de valahol meg kivételesen értem is, hogy nem akarta Kakerut pont akkor magára hagyni), vagy 2. a múltkor említett Alpha attraktor field lépett működésbe, ergo akármit is mondott volna, a depigép akkor is úgy értelmezi, ahogy az előző világvonalon... talán fel lehetett volna ajánlani hogy vele tart a nagyihoz, de ez csak úgy beugrott, mint esetleges középút, végülis jelentősége nincs. Btw ami angstet levágott megint a gyerek, őszintén szólva most már nem lenne kár érte, aztán Suwa lehetne a befutó (megnyerné a 6éves agyi szinten létező főnyereményt -_- """ ). De eleve az is, hogy Kakeru az anyja meg a nagyanyja betegségét ugyanolyannak tekinti, és "mellette kell lenni", ezen megint leakadtam, nem tudja megkülönböztetni a mentális instabilitást egy tüdőgyulladástól? Szal úgy tenni, mintha jelen esetben a betegségre lenne valami hatása, hogy hazamegy vagy nem... Tudom, logikát ne keressek ebben, megint egy plot device, hogy lehessen angstelni. Viszont legalább deklarálva van, hogy bármi lesz is, párhuzamos univerzumban vagyunk, és a jövő-világvonalat nem fogja eltörölni semmi. Mindegy, a lényeg, hogy az egész sorozat alatt kb. másodjára érzem azt, hogy minimálisan érdekel a kövi epizód, bár most sem a karakterek miatt, de... vége lehetne már. -_-
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Catrin »

11.

Megverem. Meg-ve-rem!!!!!! Rendkívül ritkán fordul elő, hogy irritál egy anime, ennek egyre jobban megy. Két ekkora idegesítő, buta, szerencsétlen, önző gyereket... fú, de felképelném őket. Nahót, mert fájdalmasan buta (ilyen idiótán kommunikálni, ennyire esetlenül reagálni mindenre, balfasz), Kakerut, mert irritálóan hisztis (és nem, nem a családi szomorkodása miatt, hanem az irreálisan Naho ellen fordulása -telefonos műbalhé is a végén, hjaj- miatt, balfasz). Köszi az írónak vagy a rendezőnek vagy nem tudom kinek, hogy aggódás/együttérzés helyett belőlem agressziót vált ki a cucc. XD
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Ep12

NEEM! NEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!44 NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!4444444444

Jó, fogadjuk el, hogy az epizód kétharmada elmegy Angstgép hülyeségeivel, annyi előnye van a dolognak, hogy az ő nézőpontján át is végigszemlélhetjük legalább az eseményeket, illetve kapunk egy valamirevaló képet, hogyan jut el oda, ahová. Rendben. A csávó továbbra is egy szerencsétlen nyomoronc ettől függetlenül, egy életképtelen valami, erőteljes szuicid beütéssel, szóval nem tudok vele együtt érezni, ahogy a sztori most már látványosan arra megy rá, hogy sajnáljuk Kakerut 24/7, minthogyha ez lenne már tényleg minden prioritása az egésznek. Mesterkélt és manipulatív, hallom ott a hátsó sorban? Így van, lehet átvenni a jutalmat kifelé menet a pultnál.

NA DE... Ami most jön... jó, emberek, ehhez most kell valami tömény, mert másképp nem tudom feldolgozni.

*hatásszünet*

Van egy urbánus legenda, mely szerint létezik egy bizonyos fekete lyuk a Földön, az Atlanti-óceán déli részén. "Ó, de hiszen akkor azt használhatjuk arra, hogy visszaküldjünk leveleket vele a múltba!" *Csoportos hurrá* Szóval... ez így konkrétan mi a retkes lószar? Először is lássuk, jól értem-e: Tehát a kis ötfős brigád napi rutinja közé tartozik, hogy reggel felkelnek, összetalálkoznak, szépen jegyet váltanak az első hajóra, majd mikor elérnek arra a bizonyos pontra (amiről nem is lehetne fingjuk, hogy pontosan hol van), szépen bedobálják a (saját maguknak címzett) leveleket, mert azok hátha visszatalálnak a múltba (és ezek szerint ez így is van)? Ki írta ezt a sztorit? Feljelentem! Tapasztaltam már számtalanszor olyat, hogy az írók segghülyének nézik a publikumot, de ez most egy új dimenzió. Egyáltalán Hagita honnan a francból tud ilyeneket? (És milyen érdekes, hogy ő hozza föl, mikor pont ő az, aki előtte azzal jön, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, meg nincs rá mód, blabla...) A másik: Honnan tudják, hogy tényleg el is jutnak a levelek a múltbéli önmagukhoz? És ha mégis, miért pont 10 évvel korábbra? Egyáltalán mi ez a fekete lyuk baromság? A szerzőnek halvány lila fingja sincs, mit művel, ez pedig egyszerűen vérlázító. Igen, én voltam az egyik, aki várt volna valamiféle magyarázatot a levelek visszaküldésére, de könyörgök, ennél még a semmi is jobb lett volna!! Ez egy romantikus shoujo cucc, szóval szerintem senki nem várt hard sci-fis magyarázatokat, de legalább lett volna valami, amit aztán nyugodt szívvel elhinne az ember, mondjuk ami a Ház a tónál cö filmben is volt a mágikus postaládával. Szerintem senki nem csinált volna belőle nagyobb problémát, de neeem, fekete lyuk az Atlanti-óceánban, hát ez a tuti dolog.

Istenkém, legyen végre vége ennek a rettenetes szenvedésnek...
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Ikszdé, tőlem már csak ennyi telik. Na jó, azt még hozzáteszem, hogy Kakeru sulis reakcióinál megint viszketett a tenyerem. Jahh, és így a sorozat végére rájöttem, hogy megszerettem az endinget. Pedig annyira a nyála ellen voltam, de komolyan a rész fénypontja mikor felzendül. XD
Avatar
Aqualuna
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 148
Csatlakozott: 2007.07.15. 17:05
Nem:
Tartózkodási hely: Nem a vízben, nem is a Holdon...

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Aqualuna »

Az a ciki, hogy már a mangában sem volt jobban megmagyarázva. Vagy tekintsük magyarázatnak, amivel Suwa lekenyerezi Hagitát: az egyetlen esélyük Kakeru megmentésére a csoda. Egyébként meg dehogyis utazgatnak ők az Atlanti-óceán bármelyik pontjára (nem tudom, feltűnt-e másnak is, de egyszer az Atlanti déli részét, egyszer meg a nyugatit híresztelik fekete lyukként, pár mondattal egymás után), egyszerűen palackpostáznak szerintem.
Egyébként rengeteg ember megeszi ezt a sorozatot és úgy ahogy van, imádja. Nemrég olvastam valakitől, hogy számára ez a nyári szezon kedvence. Őszintén szólva én ritkán nézek szezonosat, akkor is max egyet, esetleg hébe-korba kettőt, szóval nem tudom: tényleg rosszabb a többi? :roll:
http://animeweb.hu
Legújabb fordításaim: Shiroi Kumo (manga, befejezett), Orange (anime, befejezett), Honoo no Alpen Rose (anime, folyamatban)
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Aqualuna írta:Egyébként meg dehogyis utazgatnak ők az Atlanti-óceán bármelyik pontjára (nem tudom, feltűnt-e másnak is, de egyszer az Atlanti déli részét, egyszer meg a nyugatit híresztelik fekete lyukként, pár mondattal egymás után), egyszerűen palackpostáznak szerintem.
Uh, az még neccesebbé tenné a dolgokat, szal ők Japánban vannak, az Atlanti-óceán meg igencsak nincs a közelükben, logisztikailag és földrajzilag sem jön ki (még akkor sem, ha a tengeráramlatokat is beleviszem a mókába). ^^"" Szóval jah, próbálnék én nem kukacoskodni, de ez egyszerűen akkora baromság, hogy azt nem tudom egészben lenyelni. Visszasírom a fenti referencia-film postaládáját, komolyan.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Surci »

Junchi írta:Ep12

NEEM! NEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!44 NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!4444444444
EZ!!!!!!!!!!! Úgylátom nemcsak nálam csapta ki a biztosítékot ez az irgalmatlan baromság. Komolyan nem vártam el Kőkapus magyarázatokat, de ezt a fasságot így bedobni... Amikor meghallottam akkorát fejeltem az asztalra hogy ketté is tört. Inkább hagyták volna lógva ezt a részét. Egyetlen momentum volt, amikor felkaptam a fejem: Kakeru-anyu SMS-e, csak a gyerekből már pont elegem van annyira hogy ez se tudjon meghatni, különösen a mostani ep-béli sulis gyökérkedése után...

Eh, még 1 ep aztán felejtsük el. -__-
Aqualuna írta:Egyébként rengeteg ember megeszi ezt a sorozatot és úgy ahogy van, imádja. Nemrég olvastam valakitől, hogy számára ez a nyári szezon kedvence.
De mennyi ilyen van! YT-n, Fészen soktam látni, NahoxKakeru OTP meg a legjobb love sztori évek óta, micsoda feeling és hasonlók. Jó, tizenévesektől nem elvárható hogy valami animuexpertként szedjék szét ezt az izét, de még egy átlag sulis nyálshoujohoz képest is borzalmas... Aki pedig látott már egalább 3-4 ilyet életében, szerintem le tudja szűrni, hol találhattó a shoujo-koordinátarendszerben: igencsak alul. Én is csodálom, egyesek mit nem képesek összeelemezni a szereplők pszichológiájáról meg hasonlókról... Komolyan, már az is megerőltető hogy el ne aludjak rajta, bár lehet akkor jobban tetszene a sorozat, legalább a szemhéjam eltakarná a full baromságokat. :P
Aquauna írta:Őszintén szólva én ritkán nézek szezonosat, akkor is max egyet, esetleg hébe-korba kettőt, szóval nem tudom: tényleg rosszabb a többi? :roll:
Hasonlóak. :D Vagy még ennél is rosszabbak :vigyor: Nemtom mennyire olvasgatod a többi topicot, de a múlt héten pont téma volt ez itt is (OFFtopicbban) meg AA-n is.
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Titkos »

LOL, látom ez a sorozat is húzott a végére egy Boku dake...-lapot. :D Asszem tényleg jó taktika tőlem, hogy még az első epizód alapján ígéretes visszajelzésű animéknél is inkább meg szoktam várni, hogy még az utolsó epizódoknál is ugyanúgy szimpatizáltok-e velük (még úgy is, hogy ezzel magamnak kockáztatom a spoilereket XD), mert nem egy csalódástól megkíméltem már így magam. XD
Kép
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Surci »

Titkos írta:LOL, látom ez a sorozat is húzott a végére egy Boku dake...-lapot.
Á, ezesetben szó sincs ilyesmiről, mert míg a fent említett cucc erősen indított és egész sokáig tartotta is a szintet, addig ez a "gyenge kezdés után erőteljes visszaesés"-vonalat követte. Leginkább az időutazós keretre vártunk, hogy oldják meg, de az is elszállt. A Boku Dakét összességében még így is merem ajánlani bárkinek, mert erényei azért vannak, mégha a vége olyan is, amilyen, ezt az izét meg inkább hagyjuk...
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Ep13

Dupla rész, dupla móka, dupla sírás (= örömkönny hullatás, hogy végre véget ért).

Nem köntörfalazok, ez egy rossz anime. Decensen indult (szerintem), az elején még úgy ahogy lelkes is voltam, de aztán epizódról-epizódra egyre röhejesebb és kínosabb lett az egész konszepsün, a karakterek közül Suwa bro, Hagita fun, de Kakerut és Nahót lassú nyárson pörkölném meg, a szerelmi szál kuka, drámának sovány, erőltetett, mesterkélt és kevés, a látványvilág helyenként a legrosszabb QUALITY-animéket idézte és az utolsó epizód... aránylag egész rendben volt. Ez (+ a tény, hogy ennél láttam már rosszabb shoujo cuccokat is *cough*Tonari no Kaibutsu-kun/Kaichou wa Maid-sama*cough*) menti meg a 3 ponttól, így lett 4 a mese vége.

Aki esetleg tervezgetné, tegyen magának egy szívességet és vegye le a PtW-listájáról.

Ja, és mielőtt elfeledem, szaporodik: jön majd a mozifilm is belőle. (Állva tapsoltam, amikor ezt megtudtam...)
Avatar
Hikari
AoiAnime szerkesztő
AoiAnime szerkesztő
Hozzászólások: 743
Csatlakozott: 2003.02.17. 19:05
Nem:
Tartózkodási hely: Norvégia
Kapcsolat:

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Hikari »

A fujjolókkal ellentétben nekem tetszett a sorozat, meg a befejezés is.

A sorzat folyton kritizált pontjaihoz pár szó:

Bermuda háromszög:
A bermuda háromszöges bullshit szerintem is gáz volt, én eleinte arra gondoltam, hogy a tanár, aki magyarázott nekik a parallel worlds-ről, idős korában valami őrült zseni lett, és csinált egy időgépet, amit igénybe vettek :).
Azonban a sorozatban nem látszik, konkrétan hogy juttatták el a leveleket a múltba. Én ezért veszem a nézői szabadságot, és úgy értelmezem, hogy a bermuda háromszög teória csak egy gyenge reményadó kapaszkodó volt a srácoknak, és egyébként csak behajigálták a leveleket az óceánba random helyen Japán partjainál, és sokkal inkább a hitük és a csoda juttatta el azokat a múltba. Így számomra sokkal animésebb az egész.

Kakeru egy pussy:
Nem hiszem, hogy más random tizenéves srác ezt sokkal jobban fel tudta volna dolgozni.
Kakerunek amúgy végig egy PTSD-re szakosodott pszichiáterre lett volna szüksége, de gondolom ez Japánban sem túl jól működő rendszer, feltételezem, Kakeru egész iskolai és késóbb munkahelyi karrierje csorbát szenvedett volna, ha kiderül róla hogy OMG gyerekként anyja öngyilkos lett és még pszichológushoz is járt. Éljen az élhetetlen társadalom. Még jó, hogy a barátai tényleg odatették magukat.

Naho bénasága:
Szintén könnyű felnőtt fejjel kritizálni egy tizenéves lányt, aki még gyerek, és folyton ostobaságokat mond/csinál. Ennyi idősen azért az ember eléggé béna tud lenni, és lehet hogy még ha tudja is, hogy hibát követ el, nem tudja csak úgy megváltoztatni, hogy mint mondjon vagy cselekedjen adott helyzetben. A bátorság / határozottság sokak számára nem aapvető, hanem tanult képesség.

Naho és Suwa:
Suwa abszolut a legnagyobb hős a sorozatban. Mindennek tetejében tudta, hogy a jövőben összeházasodik Nahoval, és mégis ez ellen dolgozott végig. Nem csodáltam volna, ha impulzuskontroll híján a lapáttal leüti Kakerut a levelek elásásánál a végén :p. Persze elnézve a jövőbeli énjét, látszik hogy szenved, mert Naho számára egyetlen nagy szerelem létezett, Kakeru. Suwa volt a ló híján a szamár, és ez igen szar érzés lehet neki egész életében. Gondolom a magának írt levelekben szépen leírta, hogy ez milyen érzés, így adva erőt a fiatal Suwának, hogy asszisztáljon Nahonak és Kakerunek.
Amikor az egyik részben a kocsiban ülnek, és Suwa közli, hogy "ha Kakeru nem halt volna meg, akkor Naho hozzá ment volna feleségül". Erre Naho halovány tagadó válaszán majdnem a könnyem kicsordult, annyira sajnáltam Suwát. Neki arra lett volna szüksége, hogy Naho úgy válassza, hogy Kakeru nem hal meg. De ez valószínűleg semelyik párhuzamos univerzumban nem történne meg.

Teenage drama / angst:
Nos, egy halom tizenévesról van szó, akik meg kell hogy akadályozzák, hogy a társuk öngyilkos legyen, akinek az anyja nemrég megölte magát. Nem tudom, ezt hogyan kéne angst és drama nélkül megoldani, ráadásul színvonalasan. Elég kemény setting azért, akárki akármit mond. Szerintem a sorozat jól rágta körbe a témát. Mindenki szépen ugorjon vissza a saját 15-17 éves önmagába, és gondolkozzon el, mit tett volna ilyen helyzetben.

A mindenen fujjolók meg túl sokat várnak az animéktól sztem úgy általában :p.
Avatar
Kayama
Szakértő
Szakértő
Hozzászólások: 133
Csatlakozott: 2007.04.11. 17:32
Nem: Férfi

Re: Orange

Hozzászólás Szerző: Kayama »

Hikari írta:Bermuda háromszög:
A bermuda háromszöges bullshit szerintem is gáz volt, én eleinte arra gondoltam, hogy a tanár, aki magyarázott nekik a parallel worlds-ről, idős korában valami őrült zseni lett, és csinált egy időgépet, amit igénybe vettek .
Azonban a sorozatban nem látszik, konkrétan hogy juttatták el a leveleket a múltba. Én ezért veszem a nézői szabadságot, és úgy értelmezem, hogy a bermuda háromszög teória csak egy gyenge reményadó kapaszkodó volt a srácoknak, és egyébként csak behajigálták a leveleket az óceánba random helyen Japán partjainál, és sokkal inkább a hitük és a csoda juttatta el azokat a múltba. Így számomra sokkal animésebb az egész.
Nekem szinte szó szerint ugyanez jutott eszembe az utolsó előtti rész végén. Amikor Hagita és Suwa mondják, hogy a fekete lyuk csak városi legenda és csak a csodában bízhatunk. Onnantól kezdve lényegében felesleges volt azon agyalni, hogy hol dobták be a palackpostájukat vagy hogy miért pont akkor értek célba a levelek, amikor. A párhuzamos világok elméletének fényében nem is várhattak megoldást, ők sohasem láthatták az eltérő végeredményt.
Egyszerűen a lelkiismeretükön könnyítettek azáltal, hogy tettek valamit az ügy érdekében. (Kb. ugyanez a szitu mikor lottózom. Úgysem nyerek, de legyen már egy szelvényem, ha esetleg mégis csoda akarna történni... :vigyor: ) Csak olyan szarul jött ki ez a teljesen megmagyarázatlan "mesebeli elem" egy komoly(nak tűnő) animébe. Az időgépes megoldás szerintem sokkal jobban illett volna bele és akkor minden további magyarázat felesleges.

Naho sorozatos bénázása azért volt idegesítő, mert a levelekben (amiknek a hitelessége már az elején bebizonyosodott) egyértelműen meg volt fogalmazva, hogy mi a teendő (illetve mit ne tegyen). Nyilván a bátorság nem erőltetés kérdése, de azért mégiscsak könnyebb úgy megtenni valamit, hogy az ember szájába van rágva, vagy éppen tudja, hogy a másik lehetséges variáció biztos kudarchoz vezet. Nahóból a kreativitást is hiányoltam, pl. amikor Kakeru elment nagyit csekkolni tűzijátéknézés helyett, simán elkísérhette volna és nem kell veszekedni. Persze a felnőtt Naho meg részletezhette volna jobban is a mondandóját de az ő mentségére legyen szólva, kizárólag a csodafaktorban bízva minek fárassza magát az ember annyi irkálással? :D
Igazából a készítők hülye megoldásai miatt álltam fel keserű szájízzel a végén, mert rengeteg mindent jobban is meg lehetett volna csinálni. Nem is feltétlenül nagy dolgok, pl. az a folyamatos szenvedés a flashback részekben, ami miatt el nem tudja az ember képzelni, hogy Suwa meg Naho egyáltalán hogy hoztak össze (és nevelnek fel) egy gyereket a Kakeru halálán rágódás közben. Pedig az egész flashback egy nap (évforduló?) alatt játszódik, szóval nem feltétlenül 0-24-ben búslakodik az egész banda (nekem ez a végén esett le mondjuk). Vagy ott a kézfogósdi, vagy anyuka telefonba pötyögött nyolcoldalas búcsúlevele ami papíron éppen úgy megállta volna a helyét stb.
Suwa meg igazán bepróbálkozhatna Takakónál, talán még esélye is lenne. Érdekes, hogy az ő mindkét énjének csak az a tudat jut, hogy a másik biztos boldogan él abban a világban, amire vágyott.
A kedvenc szereplőm Hagita volt, de nem úgy tűnt, mintha végül összejött volna Azuval, pedig ha már happy end, legyen kövér. Úgy látszik a felnőtt verziókat muszáj volt depresszióban tartani, hogy mindenki a fiatalabb éneknek drukkoljon. :mosoly:
Száz szónak is egy a vége: nem ez lesz az az anime, amit elteszek rosszabb napokra újranézésre...
Válasz küldése