Általános anime társalgó

Általánosságban az animékhez kapcsolódó témák.
Avatar
Risa
Profi
Profi
Hozzászólások: 263
Csatlakozott: 2017.06.23. 20:01
Tartózkodási hely: 井戸の底

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Risa »

Titkos:
1. Igazából nem értem, hogyan fordul elő egy olyan, hogy valami írásban, egy összeszedett fórumkommentben "kicsúszik a szádon". :drop:
2. Lehet, hogy nem volt meghatározó a stúdió (bár ezzel kicsit magadnak mondasz ellent, hiszen azt írtad, hogy az anime elmoésítése főleg az ő felelősségük), és lehet is őket kritizálni, de szerintem ez pont nem az a pillanat. Azt olvastam, hogy eddig 26 áldozat boncolását végezték el, és abból a 26-ból 20 konkrétan halálra égett (tehát nem a füstmérgezésbe haltak bele). Ez egyszerűen rettenetes. Szegények csak bementek dolgozni, és többet nem mentek haza. Ha már a WTC-nél tartunk, ez az egész kicsit olyan, mintha szeptember 11. után olyanokat mondogattunk volna, hogy nem kár a tornyokért, mert úgyis olyan rondák voltak, meg mert Amerika amúgy is mennyi szemétséget csinált. Egy nappal egy tragikus esemény után még nem illik kritizálni. Különösen nem az eseményre reagáló kommentben. Még a K-ON topikban talán. Ez szimplán kegyeleti kérdés.
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Risa írta: 2019.07.23. 08:04Egy nappal egy tragikus esemény után még nem illik kritizálni. Különösen nem az eseményre reagáló kommentben. Még a K-ON topikban talán. Ez szimplán kegyeleti kérdés.
Kegyeleti kérdés akkor lenne, ha az áldozatokra érkezne a megjegyzés, nem magára a stúdióra. A kettőt meg ne mossuk össze, mert az már nagyon hópehelykedés. És igen, a stúdió kaphatja az ívet, mert hiába dolgozott ott az a 34 áldozat, az még mindig egy cég, ami 100-200 másik embert foglalkoztat, akik nincsenek közte. Kicsit állítsuk paritásba a kettőt, melyik a több. És akkor ha már grand scale-re lett emelve, az "akkor már ne szóljuk meg 'Merikát se, mert volt egy beomlott ikertorony" résszel... Jó, akkor ne beszéljünk addig se a japánok vezette 731-es egységről, Nankingról, pedig azok aztán messze borzasztóbbak, és fasorban sincs hozzájuk a jelen eset. És amúgy is: az esethez képest nem irrelevánsak? De. Azok. Ebből látszik, hogy az "illik-nem illik kritizálni" kérdés meg gyakorlatilag az ideák vécépapírja. Mind tudjuk, hogy milyen színt fog ölteni a végén, és van aki beéri egy cetlivel, míg más kesztyűként tekeri a kezére, annyit szakít.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Ricz írta: 2019.07.22. 22:37(csak gondolj a Keijo!!!!-ra, aminek az adaptációja sikeresen megölte a mangát, mert a hírek is azt írták, hogy az anime sikertelensége miatt tették lapátra a mangáját).
Valamelyik random animevlogger a videójában anno egyébként azt magyarázta, hogy gyakorlatilag már az anime indulása környékén "leszóltak neki fentről" (mármint a mangakának), hogy ideje a sztorit az ending felé kanyarítania. Röviden: ekkor már úgy voltak vele, hogy tökmindegy, mennyire lesz sikeres az anime, a manga be lesz fejezve, mert már az anime előtt is bőven alulteljesített szerintük népszerűségben és már azt sem várják meg, hogy vajon az anime hatására felkúszik-e a toplistákon. Ennél jobban persze én sem néztem utána, szóval simán lehet, hogy az is belejátszott, amit te írsz (az animét még megvárták, de az sem lett túlzottan népszerű, így végül nyugodt szívvel kaszálták el az egészet), de igazából ott az anime kb. kihozta a maxot a mangából, sőt, ha úgy tetszik, "feljavította" azt. Egyszerűen ebben a cuccban ennyi volt, én nagyon jól szórakoztam rajta, de úgy tűnik, a nagyközönséget nem fogta meg. Dettó, mint a Killing Bites amúgy, bár annak a mangája tudtommal a mai napig fut, szóval azt a "kicsi, de lelkes" olvasótábort magánál tudja tartani, annak ellenére, hogy pénzügyileg annak az animéje is bőven bukásként könyvelhető el, pedig annál is csak javított az adaptálás az alapművön szvsz.
Risa írta: 2019.07.23. 08:04 Titkos:
1. Igazából nem értem, hogyan fordul elő egy olyan, hogy valami írásban, egy összeszedett fórumkommentben "kicsúszik a szádon". :drop:
Ez úgy nézett ki, hogy megfogalmazás előtt itt latolgattam magamban, hogy "Hmm, ezt a félmondatot még bele merjem írni?...De akkor páran tuti "rámtámadnak" emiatt...De basszus, akkor is így érzek...De most akkor megint kezdődik egy flamewar, ami a francnak sem hiányzik, pláne egy félmondatból kialakulva?...Á, de csak beírom, nem bírom magamban tartani!" Szal valahogy így, bár lehet, hogy a "kicsúszott a számon" nem a legjobb megfogalmazás volt erre (mivel azt pont a meggondolatlan, hirtelen felindulásból jövő mondatokra szokták használni, ez meg amint látod, alaposan "meg lett rágva" általam leírás előtt), szóval talán a "nem bírtam magamban tartani" valóban jobb kifejezés erre nézve. Illetve a dologhoz hozzátartozik, hogy kissé álszentségnek is éreztem volna, hogy a múltban nem egyszer ekéztem már ezt a stúdiót, illetve az általuk képviselt animés irányvonalat, majd amikor történik egy ilyen, játsszam el, hogy igazából mennyire imádtam őket és akkora érték veszett most oda szerintem is? (És megint hangsúlyoznom kell, hogy nem a bennégett több tucat áldozatról beszélek, hanem az animéikről.) Beugrott egyébként, mire emlékeztet ez: pár éve a Justice League film rendezésének kellős közepén jött a hír, hogy Zack Snyder (a rendező) lánya öngyilkos lett, emiatt Synder nem tudja folytatni tovább a film munkálatait és "lepasszolja" a projectet Josh Whedonnak, mert lelkileg értelemszerűen nincs abban az állapotban, hogy folytassa a forgatást. Na most én sosem ekéztem Snydert, még ha nem is kedveltem, amit a DC-vel csinált, mégsem írogattam soha filmes fórumokon, hogy "de szar filmes", vagy a tragédia után, hogy "nem is baj, legalább végre egy jobb rendező kezébe kerül a film". Tehát abba a hírbe közel sem folytam bele ennyire, de még így "kívülállóként" is valahol gáz volt látni azt, hogy olyan emberek adják úgy elő, hogy mennyire sajnálják, hogy nem fejezi be a filmet, akik korábban mindenhol csak pocskondiázták. Mert ott sem csak arról volt szó, hogy "sajnálom a lányát és a családot, de a filmjeit továbbra sem tartom nagyra", mert kb. az lett volna az őszinte, hanem helyette hirtelen már majdhogynem dicsérni kezdték (ahogy mondtam, ugyanazok, akik korábban köpködték kb. minden kijövő filmje után), ilyeneket kezdtek róla írni, hogy "á, nem is olyan rossz rendezői, mint ahogy mondják!", meg "olyan kár, hogy végül nem ő fejezi be a filmet!" Kegyeleti etikett ide vagy oda, szerintem ez meg már a másik végleten lévő álszentség. Érted, az elhunyt lánya hirtelen utólag "megszépítette" Snyder rendezői munkásságát? Vagy csak "nyalni" kezdtek neki, mert annyira féltek attól, hogy ha abban a helyzetben bármi rosszat mondanak a munkásságára, akkor róluk is le lesz véve a keresztvíz, hogy micsoda érzéketlen szörnyek? Szerintem inkább az utóbbi. Valahogy én is így voltam ezzel, hogy akkor már azt írom le, amit valójában gondolok, nem csak azt, amit ilyenkor "szabad". Megjegyzem, ugye az alapmondat így szólt: "Az áldozatokat sajnálom, a stúdió munkái már egy más tészta részemről, lévén sosem voltak a kedvenceim, tekintve, hogy oroszlánrészük volt az animeműfaj "elmoésítésében", de erre akkor sem az a megoldás, hogy "gyújtsuk fel a stúdiót a dolgozókkal együtt!",...", tehát egy hosszabb post egyetlen mondatának közepén lévő mondatrészen háborodtak fel most itt többen annyira, mintha legalábbis féloldalas postot írtam volna arról, hogy én mennyire utálom a KyoAnit és hogy remélem, minél többen odavesztek, mert a dolgozóiknak sem szabad élniük, vagy valami hasonló szörnyűséget. Persze lehet, hogy valóban nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom erre, meg jobb lett volna, ha szimplán csöndben maradok és nem írok semmit, de ez most már így alakult, ahogy mondtam, nem bírtam ki, hogy ne reagálják, ha meg már reagálok, a valódi véleményemet szerettem volna leírni. Illetve az is elég hülyén venné ki magát, ha várok X hetet/hónapot, majd így random bedobom valamikor, hogy "öhm...én igazából az animés munkásságukat nem nagyon sajnálom, csak ezt anno nem mertem beírni, mert akkor még tartott a gyászidőszak", mert akkor meg azért lennék én az érzéketlen fasz, amiért itt régi sebeket tépkedek fel.
Risa írta: 2019.07.23. 08:042. Lehet, hogy nem volt meghatározó a stúdió (bár ezzel kicsit magadnak mondasz ellent, hiszen azt írtad, hogy az anime elmoésítése főleg az ő felelősségük),...
Akkor úgy fogalmaznék, hogy amit hoztak, az a szemkápráztató animáción túl szerintem nagyrészt csak negatív irányba befolyásolta az ipart. Csak akkor megint ott vagyunk, hogy jelenleg nem szabad róluk rosszat mondani, úgyhogy így sem jövök ki jobban a helyzetből... XD
Risa írta: 2019.07.23. 08:04...és lehet is őket kritizálni, de szerintem ez pont nem az a pillanat. Azt olvastam, hogy eddig 26 áldozat boncolását végezték el, és abból a 26-ból 20 konkrétan halálra égett (tehát nem a füstmérgezésbe haltak bele). Ez egyszerűen rettenetes. Szegények csak bementek dolgozni, és többet nem mentek haza. Ha már a WTC-nél tartunk, ez az egész kicsit olyan, mintha szeptember 11. után olyanokat mondogattunk volna, hogy nem kár a tornyokért, mert úgyis olyan rondák voltak, meg mert Amerika amúgy is mennyi szemétséget csinált. Egy nappal egy tragikus esemény után még nem illik kritizálni. Különösen nem az eseményre reagáló kommentben. Még a K-ON topikban talán. Ez szimplán kegyeleti kérdés.
Élve elégni valóban rettenetes, senkinek nem kívánnék ilyesmit, nyilván a KyoAni dolgozóinak sem. De ahogy Ricz is írja itt fentebb, én is ott látom a fő gondot, hogy te nagyon összemosod a stúdiót, a benne dolgozó embereket, illetve az általuk készített animéket. Ahogy a Snyder sztorinál írtam, hogy a lánya halálától nem értem, hogyan tudnának "megszépülni" a filmjei, úgy erre a helyzetre is igaz, hogy a halottak számától, illetve haláluk körülményeinek szörnyűségeitől még nem fognak "feljebb pontozódni" a KyoAni animék. Plusz azért van egy olyan érzésem is, hogy ha valami alternatív világban a baromállat akkor gyújtja fel a stúdiót, amikor épp senki nincs az épületben, tehát emberáldozatok nélkül történik katasztrófa és mondjuk "csak" az animés adattáruk nagy része ég porrá, akkor is hasonlót reagálnátok, csak akkor meg úgy szólna, hogy "hogy mondhatsz ilyet, hogy számodra az animéik nem sokat jelentettek, hát a belefektetett munka, idő, energia...!" stb. Tehát ugyanúgy fel lennének háborodva többen, csak mivel ebben a verzióban nem történt emberáldozat, kissé kevésbé tűnnék bunkónak, mint a mostani helyzetben, holott itt sem az áldozatokra mondtam rosszakat.
Kép
Avatar
Risa
Profi
Profi
Hozzászólások: 263
Csatlakozott: 2017.06.23. 20:01
Tartózkodási hely: 井戸の底

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Risa »

Én úgy gondolom, hogy bőven elég lehetőség van arra máskor és máshol, hogy kifejtsd a KyoAnival kapcsolatos véleményedet, ebben a kontextusban elég lett volna egy RIP. És igazából nem értem, miért baj, ha összemosom az áldozatokat meg a stúdiót. Japánokról van szó, az életük a munkájuk. És nem haltak volna meg, ha nem mentek volna be a munkahelyükre, hogy dolgozzanak valamin, amit mi most szarozunk.

Olyan nincs, hogy nincs igazad, ugye Ricz? :mosoly: A vécépapíros metaforát meg így első olvasásra nem értem, de nem is nagyon akarom megérteni, úgyhogy ne fáradj a magyarázattal.

De oké, én befejeztem.

szerk.: köszi, Leara, sokkal jobban megfogalmaztad nálam. :')
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Risa 2019.07.23. 13:13-kor.
Avatar
Leara
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 573
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Leara »

Titkos írta: 2019.07.23. 12:29 De ahogy Ricz is írja itt fentebb, én is ott látom a fő gondot, hogy te nagyon összemosod a stúdiót, a benne dolgozó embereket, illetve az általuk készített animéket.
Nem hiszem, hogy pusztán erről lenne szó. Ezután is lehet kritizálni és nem szeretni a stúdió munkáit, de számomra továbbra is érthetetlen, hogy miért kell egy ilyen hír kapcsán is ezzel jönni. De ugyanúgy nem szoktam érteni, amikor pl. meghal egy színész/rendező/zenész és előbb-utóbb úgyis felbukkan valaki, aki odaírja, hogy "R.I.P., de amúgy utáltam a munkáit/szerintem szar színész volt/stb.". Aha, és ez most, ebben a kontextusban kit érdekel? Egy halálesetnél, vagy tragédiánál is muszáj ezt megemlíteni? Arról nem is beszélve, hogy ez totál szubjektív dolog. Most pl. ránéztem MAL-on Ricz kedvenceire: 7-et láttam közülük, abból 2 olyan, ami nekem is tetszett, a maradék 5 nálam a totál középszerűség vagy még az se kategória. Ettől függetlenül ha ezeknek a stúdiójával történt volna ilyesmi, nem éreznék késztetést arra, hogy leírjam, egyébként mennyire utáltam a munkáikat és nem kár, ha odavesztek azok is. Mert ez egyszerűen nem az a fajta hír, aminél ez megfordulna a fejemben.
Az egyik, 21 éves áldozat nagypapája pl. nyilatkozta, mennyire büszke volt, amikor valamelyik anime végén látta kiírva az unokája nevét... oké, most tekintsünk el attól, hogy ő tuti nem olvas magyar fórumot (:D), de ez csak egy példa arról, hogy amit ilyenkor egyszerűen leszaroztok, az másoknak talán sokat jelentett. Továbbra is tartom, hogy lehet kritizálni a munkájukat, csak szerintem annak megvan a maga helye.
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Risa írta: 2019.07.23. 12:46Olyan nincs, hogy nincs igazad, ugye Ricz? :mosoly: A vécépapíros metaforát meg így első olvasásra nem értem, de nem is nagyon akarom megérteni, úgyhogy ne fáradj a magyarázattal.
Van. Hihetetlen, de van. (És ez a helyzet pont nem az, mert itt nézetek ütköznek, amiben mindenkinek a saját platformján van igaza. Nem visszaellenőrizhető tényekről, folyamatokról megy a diskurzus, mint azt tesszük Iskkel az offtopicban, amit - surprise, surprise - legalább élvezek, mivel tud újat mutatni pár ponton.) Csak nagyon az agyamra megy az efféle mosdatás, összemosás, a hópehelykedés, ahogy az SJW-jelenség, whiteknightkodás és az "erkölcsi kötelességnek érzem, hogy felnagyítsam a tragédiát további sopánkodással" gondolat is. Emlékezzünk meg róla, rendben van. De azért napok múltán talán találjunk más témát, és ne azon lovagoljunk, hogy mekkora tragédia, mennyire korai kritikát fogalmazni meg olyasmiről, ami unrelated. Az meg, hogy másnak sokat jelentett? Nagy cucc, mert jelentett az a tragédia előtt is, akkor az nem volt szempont? Most feltehetném azt a kérdést, hogy akkor most miért az, de igazából ez olyan kérdés lenne, mint az, hogy minek ülünk a temetések után halotti tort (FYI, amit személy szerint én a leggusztustalanabb szokások egyikének tartok).
Mert az áldozatokról volt szó? Nem. A munkájukról? Nagyjából, a nevesítettekről tudunk, hogy valamennyire érintettek, a többiről nincs tudomásunk mennyire, de tegyük fel nyugodtan, hogy mind azok voltak, mert a végeredmény szempontjából édesmindegy. A munka maga az ember? Nem. A cég maga az ember? Sem. A tragédiájukat elvitatta bárki is? Nem. Akkor meg ne tegyünk úgy, mintha minden "slightly related" dolog is kegyeleti kérdés lenne...

(A magyarázat egyébként a link mögött van, de nem kell félni, nem sértő.)

De meg adom a lehetőséget annak, aki szeretné érteni:
SPOILER
Eléggé adja magát már a használat is, hogy mire utalok... Illetve utalnék. De mire is zokás használni a klozettpapírt? Ugyanolyan jó itatós, mint egy papírtörlő, és szokás arra is használni (ha nincs, nem elérhető), vagy a közösségi mosdó ülőkéjét, karimáját lefedni a cetlikkel. Szóval, technikailag igen, gyakorlatilag csak árnyaltan.
Viszont minden tragédia előbb vagy utóbb humor tárgya lesz valamilyen formában. Ezért posztoltam a Titanic légvárat. De lehetett volna holokauszt viccek. Vagy malenkij robotos, KGB-s, a kommunista rémtettektől kezdve az államigazgatási katasztrófájukig, amikbe országok és népek rokkantak bele. A történésztanoncok röhögnek azon, hogy Mao komolyan gondolta a verebek elleni harcot és propagandát, és majdnem ki is irtotta őket Kínából, mire elszaporodtak a sáskák, lett egy csecse éhínség, és újra be kellett a kis tollcsomókat telepíteni. Nevetnek azon, amikor mesélik nekik, hogy a Távol-Keletről Kurszk alá vezényelt mongol páncélosezredről Zsukov hivatalos panaszban dohog arról, hogy megették a teljes védelmi hadosztály kolbászkészletét, és több ezrednek nincs mit emiatt ennie. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a híres Rákosi-propagandakép is a búzatáblával úgy született, hogy az államtitkár úrnak vizelhetnékje volt, a kép meg azt örökíti meg, ahogy megkönnyebbülve dolga végeztével jön ki a búzásból. Vagy azon, hogy az etióp hadsereg lovakkal és lándzsákkal képes volt 1936-ban feltartóztatni az olasz tankokat. Vagy az 1915-ös osowieci ostrom azért hiúsult meg, mert 60-100 orosz katona véresen, sárosan mászott elő az árkokból egy komoly bombázást és gáztámadást követően, a 7000 német meg azt hitte, visszatértek a halottak az életbe.
Erről van szó: a szín a humor. Ehhez valaki elég hamar eljut (egy cetli kell neki), más meg 100 év múltán is rinyál, hogy "még mindig korai".



Szerk.:

Nem fogok külön posztot nyitni erről, mert alapjaiban meddő az egész vita. Úgyhogy röviden, Cat, ne feledd, hogy az éremnek két oldala van. Az önigazolástól kezdve a büdös húszcentesekig ugyanez megfogalmazható a párti-ellentábor részéről. Az utolsó szóig. Na, ezért kéne másik témát találni végre.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Ricz 2019.07.23. 14:42-kor.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Ricz írta: 2019.07.23. 13:17 Csak nagyon az agyamra megy az
Nekünk meg nagyon az agyunkra megy, hogy feltétlenül muszáj az ilyen tragikus eseteket is felhasználva kiélnie/hangoztatnia embereknek a maguk leszólásadagját. Oké. Mind tudjuk a véleményeteket. Sőt, azokét is ismerem a KyoAniról negatív értelemben, akik szerencsére nem jöttek itt és most hízlalni a témát. Mert ilyen eseteket vesszőparipának használni vagy önigazolásra használni... azt érezni, hogy na most is hozzá kell tennem a húdefontos húszcentemet... Hát egészségetekre. De engem spec. felbasz. És akkor is felbasz, ha bármilyen más tragédiához hozzátársítva jön ez elő.
Avatar
Dodgers
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2011.03.07. 09:00
Nem: Férfi
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Dodgers »

Ebben az egész szituációban nekem leginkább csak az a furcsa, hogy úgy van beállítva a KyoAni mintha egy huszadrangú koreai animátor kégliről lenne szó, akinek egy szem jó hozzájárulása nem lett volna a szakmához, és effektíve egyetlen odaveszett munkaanyaguk sem lenne érdemes egy "ej de kár"-ra, az meg még inkább furcsa, hogy közvetve előjött az SJW-zés, amivel azért közel sem mosnám össze ezt a szituációt. Nyilvánvaló, hogy nem mindenkinek fog bejönni minden munkájuk, és nyilvánvalóan hozzá lehet azt fűzni érintőlegesen, hogy kinek mennyire jöttek be amúgy a munkáik, de annyi idézőjeles szakmai-hobbi szintű szolidaridást szerintem megérdemelnek ők is, hogy az utóbbi nem ilyen "phejjj, tűzre is való volt az összes munkájuk" hozzáállással legyen kifejezve, és ennek a szóvá tétele szerintem egyáltalán nem érdemli meg az SJW beráncigálását akár csak érintőlegesen is. Mondom, nekem se jött be egytől-egyig minden munkájuk, de egyrészt az ilyesféle történések szerintem illendővé tesznek egy bizonyos szintű erkölcsi tartást a hozzászólások esetében, és ez alól az sem mentség, hogy a naptár állása ellenére mintha még mindig 2010 lenne, és a "KyoAni felelős az anime ipar minden gondjáért" narratíva továbbra is olyan divatos lenne mint anno volt. Nem azt mondom, hogy nem lehet rosszat gondolni róluk, vagy hogy kedvelni kell a munkáik többségét, de amennyi víz lefolyt azóta a Dunán, szerintem letettek annyit az asztalra, hogy minimum egy "munkájukat nem csíptem annyira, de így is szomorú ami velük történt"-t megérdemeljenek, és a moe szempont már régen túljutott azon a ponton nálam, hogy különösképpen érdekeljen, vagy hogy úgy kelljen viselkednem, mintha egy 2009 előtt nem létező jelenség lenne, amit ők annyira rászabadítottak az iparra, hogy se ők, se szó szerint senki nem csinált volna decensebb, vagy akár jobb próbálkozásokat azóta. Így is ízlés kérdése persze, hogy kinek mi jön be és mi sem, csak ennyi idő után kicsit túlzásnak tartom már azt, hogy minimális tartást sem megérdemlő pestisként vannak kezelve, akiknek a státusza mintha a törvényes nagykönyvbe lenne vésve, amivel szemben valaki nyilván csak azért mehet szembe, mert túlérzékeny mimóza és különben sem tudja, hogy milyen az anime ipar.

Ismét: nekem sem azzal van gondom, hogy valakinek nem szíve csücske a stúdió és/vagy alig csináltak valaki számára élvezhető cuccokat, de ja, annyira azért nem szarok ők sem, hogy legalább minimális szinten ne lehessen felfogni azt, hogy mekkora súlya van annak, ha egy munkaanyag szénné ég, ne adj isten azzal az illetővel együtt aki dolgozott is rajta. Lehet SJW-zni meg hópelyhezni, de ezzel csak az van elérve, hogy a szituáció brutális mód félre van értve, vagy inkább mintha semmi nem lett volna nézve tőlük 2010 óta, és az animeiparon sem volt annyira szétnézve mostanában, hogy ne lehetne találni az ő munkáiknál tényleg rosszabbat.
Kép Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Igazán nem szeretném ezt a "madárkakiból lavinává érett" témát feleslegesen tovább bolygatni, de volt egy olyan sejtésem, hogy elterelődik valami olyasmi irányba az egész téma, ami felé alapból nem lett volna szabad, ezért is bátorkodtam a saját (egyben nyitó)posztomat a "Szerintem erre a kötelezőkön kívül nemigen lehet mit hozzátenni..." gondolatsorral nyitni, remélve, hogy elébe mehetek bizonyos dolgoknak. Tévedtem. Azt hittem, hogy azért az ilyesmit mi sokkal jobban (read: intelligensebben/átgondoltabban) kezeljük, de most mégis enyhe AA-vibe-okat érzékelek.

Értelmesebb lett volna inkább azt kibeszélni, hogy mi volt annak a szerencsétlennek a motivációja, aki az egész mészárlásért felel, mert az valóban megért volna pár gondolatsort, ha már mindenáron hozzáakarjuk tenni a magunk 20 centjét. (Legalábbis a magam részéről jobban tudtam volna díjazni, ha a fejlett világ egy újabb problémáját igazoló esetként tekintettünk volna rá.)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Az előző szezon végén kellett volna, aztán lezárni az egészet és akkor a mostani gagyi dizájn meg sem történt volna, de jobb későn, mint soha.

Bónusz in-joke a kommentekben a hír alatt:

" SlyZero • 2 napja

Nagyszerű! Akkor végre levarrhatja Misty-t hogy teljes legyen a történet."

Ez a fazon anno Mangazinra még rendszeresen írogatott, azóta animés fronton senki nem tudja, hogy mi van vele, ellenben Kurucinfótól kezdve Gamestaron át minden hír alatt ott van, hogy efféle "frappáns egysorosokat" írjon be, és az elmúlt tíz évben erre korlátozódik a teljes netes tevékenysége. :dirr: (Ha már itt a spamelő Bad Sectoron röhögünk a másik topicban, gondoltam emlékezzünk már meg egy másik "legendáról" is. XD)

Edit: Oké, legutolsó komment, aztán leállok, de ez is mekkora. :D

" Szefmester • 2 napja

Azért nekem már az fura volt, amikor a 3. új világba jutnak el és fedeznek fel megannyi "ismeretlen" dögöt... Miközben van internet, telefon, modern járműpark... De egy másik kontinens/ország/sziget ennyire ismeretlen legyen egy professzornak. Mintha a zoologus/botanikus csak egy kisebb országnyi területet tanulna meg, és nem lenne a könyvtárban semmi mondjuk ausztráliáról, és a net is inkább csak olyan mint észak koreáé... 7 weboldal és abból 4 a vezért isteníti, a másik három meg a tematikus szakács/sport/vallás..."

Mond valamit a srác, micsoda diktatúrában játszódhat ez az anime... :lol:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Több mint 12 éve használom már ezt az oldalt (igaz, a fórumot jóval gyakrabban) és azzal ugyan tisztában voltam, hogy a főoldal ismertetőinél lehet magukat az animéket is pontozni, ahol megvannak ugyanúgy az átlag score-ok, mint más helyeken, viszont (ha jól rémlik) soha az életben nem állítottam még be a listát értékelés szerint. Most megtettem. Just... wow. Mennyivel elfogadhatóbb az itteni rangsor, mint bárhol máshol, legyen az külföldi vagy más hazai site.

Tessék, itt a top 10:
1. Haibane Renmei - 152 szavazattal, te jóságos ég! Ebből is látszik, hogy nagyon más idők jártak akkortájt és a nézői preferenciák sem voltak olyan hisztérikusan alacsony szinten, mint manapság.
2. GTO
3. Kenshin Tsuikouhen OVA - Mondjuk ennek muszáj itt lennie... :roll:
4. Madoka
5. Cross Game
6. Dennou Coil
7. Zoku Natsume
8. FMA
9. Ichigo Mashimaro OVA - Mondjuk ez kakukktojás.
10. Nana

A folytatásban TokiKake, Lain, NHK, Chihiro, Kino no Tabi. Nojsz.
Avatar
annarancs
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 664
Csatlakozott: 2016.09.03. 00:45
Nem:
Tartózkodási hely: a danmei pokolban

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: annarancs »

Crunchyroll Anime Awards idei jelöltjei. Már megint leragadtak néhány címnél, bár az aránylag kevés tavalyi nézett animémmel én sem biztos h sokkal változatosabb (és reálisabb) jelölteket állítottam volna... Még pótolnom kell pár '19-es címet ahhoz, hogy rendesen véleményt tudjak formálni. :D
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Szóval...

Az őszi Conon szóba jött az összeröffenésünkkor egy olyasmi, hogy lehetne megint egy kihívást indítani, sztárporondon az előző évtized animés választékával, méghozzá olyan módon, hogy minden hónapban eldurrantunk egy címet, mint aktuális kedvenc és így haladunk visszafelé, egészen az első helyezettig. Természetesen tudom, hogy tavaly év végén/most év elején már beszámoltunk páran - bizonyos formátumokat segítségül hívva - erről a jeles évtizedről, viszont az indoklás teljes hiányában (mivel akkor csak címeket soroltunk fel) ez még hozhat akár új dolgokat is. Innen a kérdés adja magát: Lenne rá igény? Még időben vagyunk, elvégre még csak február közepe van, szal ha márciusban indul a kihívás, akkor pont kijönne a 10 hónap/helyezés decemberig.

Lebonyolítok mindent, ha szükséges, bár ez pont a modjaink (köztük főleg Titkos) fejéből pattant ki, szóval szervezhetjük többen is, csak legyen belőle valami, mert szerintem van benne potencia. Akár külön thread is mehet neki, vagy felhasználhatjuk a már meglévő 45-ös témát, hogy egy helyen legyen minden.
Avatar
Rui-chan
Fórummániás
Fórummániás
Hozzászólások: 1644
Csatlakozott: 2009.06.08. 13:10
Nem:
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Rui-chan »

Benne vagyok, legalább minden hónapban egyszer produkálnék valami írást a fórumra. :dirr: Oké, viccet félretéve, jó ötletnek tartom, mert ugyan összedobtam twitterre egy 9-es listát, viszont utólag jöttem rá, kettőt le kéne cserélnem. Az egyikről fogalmam sincs, miért feledkeztem meg, amikor visszaolvasva, szinte ódákat zengtem róla minden rész végén. A másik pedig szimplán úgy maradt meg bennem, hogy 2010 előtti. ^^"

Részemről oké, akár külön topicban, akár a 45-ös kihívásban (ott is elférne).
Kép
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Akosss »

Ez tök jó ötlet és arra is jó , hogy azt a havi egy címet revaccsoljam is (well, ha a hosszúsága engedi). Bár már előre sajnálom, hogy annyi minden kimaradt az előző évtizedből.. Szerintem legyen neki külön topic, úgyis van évente külön az aktuális év animéinek is.
Avatar
Jucuky
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 79
Csatlakozott: 2017.10.24. 11:56
Nem:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Jucuky »

Ez engem is érdekelne mindenképpen, mivel Twittere én is csak kilences listát csináltam, így egy kimaradt, amit lehet jó lett volna beletenni, legalább itt pótolnám.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Surci »

Én mindenben benne vagyok,, csak épp a "szabályokat" nem értem itt...
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Junchi írta: 2020.02.15. 19:57Lebonyolítok mindent, ha szükséges, bár ez pont a modjaink (köztük főleg Titkos) fejéből pattant ki[...]
Akkor végképp ciki, hogy épp csak halványan dereng erről valami (pedig ugye most ősszel ott voltam mind a conos, mind az utólagos iszogatós találkozón is és azért ennyit nem ittam... :lol: ), szóval most Surcihoz hasonlóan picit én is vakarom a fejem, de akkor leírom, hogy a minimális emlékek és az itteni leírás alapján én hogyan értelmezem ezt, aztán majd legfeljebb kijavítotok, ha totál baromságot mondok, vagy ha ősszel még nem így mondtam. XD

Szóval: a korábbi "45 napos anime kihívás" játékhoz hasonló ez is, épp csak nem naponta kell 1-1 kérdésre válaszolni, hanem helyette kvázi egy "Mik voltak számodra a 2010-es évek legjobb animéi?" (ez lehet majd akár a topic címe is :D) TOP 10-es listát kell összeállítani, úgy, hogy márciustól decemberig minden hónapban mindenki ír egy adott címről és a relatíve "leggyengébbtől", haladunk így a legjobb felé, ahogy azt Junchi is írta.

Legalábbis én ezt így értelmezem most, de nyugodtan szóljatok, ha ti másra gondoltatok, vagy ha ősszel még nem pont így beszéltük. A magam részéről amúgy továbbra is jó ötletnek tartom, az más kérdés, hogy személy szerint némileg izzadni kezdtem, hogy egyáltalán meglesz-e nekem a 10 cím, dehát évi egy animét csak néztem az elmúlt évtizedben... :dirr: :lol: Illetve tuti lesz 1-2 olyan cím is, ami bár a múlt évtizedből származik, én majd csak "ki tudja, mikor" fogom megnézni, aztán majd utólag verem a fejem a falba, hogy "basszus, ha korábban látom, tuti felraktam volna a listára!", amire persze rá lehetne mondani, hogy "semmi baj, márciusig még van két heted pótolni 1-2 ilyet", de erre az a válaszom, hogy sajnos nem férne már bele az időmbe, mert WoW Classic is a hell of a drug. :dirr: Na, de ez legyen az én egyéni szoc problémám, majd a jövő hét folyamán átnézem a MAL listámat/vinyómat/fórumot, hogy miket is néztem én az elmúlt évtizedben, aztán csak összejön egy toplista. :D

A technikai részéhez még annyit, hogy szerintem jobb lenne ezt külön topicba, elsőre most hirtelen így is megzavart a 45 napos kihíváshoz való hasonlítgatás, már azt hittem, azt kell újrajátszani, csak most kizárólag 2010-es címek használata engedélyezett (na mondjuk az tényleg kihívás lenne, a szó minden értelmében :dirr: bocs XD).
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Surci írta: 2020.02.16. 11:10 csak épp a "szabályokat" nem értem itt...
Éppen ez az, hogy azt még ki kell találni. :) Mondjuk Titkos jól összefoglalta, amit én is mondani szerettem volna az (ezek szerint nem túl egyértelmű, bár valóban septében összetákolt) előző posztomban. A lényeg: Havonta (márciustól kezdődően) írunk pár sort/kisregényt (kinek melyik szimpatikus) az előző évtized potenciális-sikerállványos, de mindenképp személyes kedvenceiről, méghozzá olyan módon, hogy minden hónapban csak egyet veszünk elő véleményezésre (nevezzük a lista tizedik helyezettjének), aztán a következő hónapban jön a következő (nevezzük kilencediknek) és így tovább, egészen decemberig, mikor is sorra kerül a ranglétra legelső helyezettje.

Tl;dr: Havonta más címet véleményezünk (tehát semmit sem kell hozzá külön úgymond megnézni), bár itt most az indokláson lenne a hangsúly, mert ha csak odabökünk minden hónapban egy címet és azzal el is van intézve, annak szerintem nem sok értelme lenne.

(Egyébként közben rájöttem, hogy ez Scineram ötlete volt, szóval lehet, hogy Titkos csak szót szólott, ezért eredeztettem automatice tőle.)
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Akosss »

Btw, csak sorozatok vagy filmek is? Csak mert eddig meghatározó címekről volt szó, ami lehet akár film is. Személy szerint én a csak sorozatokat preferálnám, de nem tudom mennyire szerencsés egy ilyen megkötés... mindenkinek szíve joga eldönteni I guess, én szeretem külön szedni őket.
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Surci »

Én úgy értelmeztem, hogy mondjuk minden hónapban lenne egy adott év (március: 2010, április: 2011 stb...) amely évból a kedvenc animut lehetne promózni-véleményezni, vagy adott év chartjából egy olyan cuccot megnézni, ami régóta listán van vagy ajánlották, csak valamiért nem került rá sor, és most ezen apropóból megtekintésre-véleményezésre kerül? Mer nekem még mindig nem tiszta...
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
pintergreg
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 431
Csatlakozott: 2017.04.11. 21:04
Nem: Férfi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: pintergreg »

Surci írta: 2020.02.16. 23:02 inden hónapban lenne egy adott év (március: 2010, április: 2011 stb...) amely évból a kedvenc animut lehetne promózni-véleményezni
Szerintem erről van szó. Rémlik is a beszélgetés valamelyest, bár nem vagyok benne biztos, hogy az őszi con után volt.
"If you immediately know the candlelight is fire, then the meal was cooked a long time ago." | MAL | Snitt
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Junchi »

Surci írta: 2020.02.16. 23:02 Mer nekem még mindig nem tiszta...
Step 1: Összeállítasz fejben (vagy már eleve van) egy top 10-es listát a 2010. 01. 01. - 2019. 12. 31. intervallumban sugárzott animukból. (Most, hogy sorozat/OVA/film, teljesen mindegy, azt már egyéne válogatja, hogy ki mit rak bele/mit tart fontosnak.)
Step 2: A márciusi kezdéssel előveszed a listádra rakott 10. helyezettet, leírod a címét + az indoklást, hogy miért tartod ezt az animét az évtized tizedik legjobbjának. A teljes március (meg úgy az összes többi éppen aktuális hónap) erre lesz szánva, hogy jusson kellő idő a hozzászólást átgondolni/megfogalmazni/aludni rá kettőt.
Step 3: Április elején jön a váltás, előveszed a listád immár 9. helyezettjét, majd megismétled ugyanezt a procedúrát. Ez így megy aztán egészen decemberig, amikor már a legelső helyezettről kell nyilatkozni, alias az évtized (általad választott) magnum opusáról.

Az általatok vázolt csellendzsnek sok értelme nem lenne, mert arra ott vannak/voltak a "Mik voltak számodra az adott év animéi" threadek, ennek meg pont az a lényege, hogy 1) lehet egyazon évből többet is hozzárakni (például nekem több cím is lesz majd 2011-ből, 2) az adott év legjobbjai így egymás ellen is megmérkőzhetnek.
Avatar
Nightbird
Gyakorlott
Gyakorlott
Hozzászólások: 96
Csatlakozott: 2019.04.17. 07:12
Nem: Férfi

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Nightbird »

Nem akarok nagyon beleszólni a kihívás formájába. Mennyire lenne érdekes lehetőség, ha elindulnánk abban a formában, ahogy Surci is említette. Tehát leírjuk, hogy kinek mi volt a kedvence az adott évben. És a legvégén decemberben lezárjuk a 2019-es évvel és azután összeállítja mindenki a saját Top 10-es listáját, ahogy Junchi is említette az ő elgondolása szerint.
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Általános anime társalgó

Hozzászólás Szerző: Catrin »

^Áhh, szerintem pont ezek miatt az érvek miatt Junchi verziója a jobb (ami szerintem elsőre is érhető volt, de másodikra már mindenképpXD):
Junchi írta: 2020.02.17. 10:12 Az általatok vázolt csellendzsnek sok értelme nem lenne, mert arra ott vannak/voltak a "Mik voltak számodra az adott év animéi" threadek, ennek meg pont az a lényege, hogy 1) lehet egyazon évből többet is hozzárakni (például nekem több cím is lesz majd 2011-ből, 2) az adott év legjobbjai így egymás ellen is megmérkőzhetnek.
Ettől függetlenül, ha többeknek is tetszik ez az évenkénti jelölés, akkor meg miért ne lehetne mindkettő?
Tehát havonta két cuccról kéne írni:
- a saját TOP10-es listánk csökkenő sorszám szerinti darabját
és
- az év szerinti kedvenceket az évek növekvő száma szerint.

Hm????

Aztán persze, aki lusta, csinálhatja csak az egyiket (????), de a lényeg tényleg az lenne, hogy kicsit kifejtsük.
Válasz küldése