Hozzászólás
Szerző: SaiyaGin » 2020.09.08. 20:29
Honzuki no Gekokujou (Ascendance of a Bookworm) S1+S2
Urano egy fiatal könyvmoly, akinek álma, hogy egész életét könyvek között élje le. Már úgy tűnik, hogy elérte a célját, amikor megkap egy könyvtárosi állást, azonban szeretett könyvei hamarosan a vesztét okozzák: egy földrengés során rádől egy könyvespolcnyi könyv. Halála előtt azt kívánja, bárcsak újjászületne egy könyvekkel teli világban. Az újjászületés iránti vágya teljesül is: amikor kinyitja a szemét, egy középkori világban találja magát, egy Myne nevű ötéves kislány testében. De itt jön a feketeleves: Myne súlyos beteg, aki csak kisebb sétát tud megtenni anélkül, hogy összeesne, rendszeresen durva lázrohamok gyötrik őt – és ami szintén szörnyűséges: a kislány a köznéphez tartozik, a könyveket pedig csak a nemesség engedheti meg magának. Urano (illetve ettől kezdve Myne) úgy dönt, hogy ha a környezetében nincsenek könyvek, akkor az előző életéből meglévő emlékei és ismeretei alapján megpróbál ő maga könyveket létrehozni – csak ne lenne az a betegség, ami szinte minden fizikai tevékenységben megakadályozza őt… Idővel azonban fény derül szenvedései okára és megtudja, hogyan tarthatja kordában a tüneteket; de ezzel élete újra fordulatot vesz.
Egy volt kolléganőm ajánlotta ezt az animét, és nagy lelkesedéssel kezdtem neki, de a vegyes érzelmekkel fejeztem be. Megvoltak ugyan a pozitívumai, de ahhoz képest, hogy az AniDB-n és a MAL-en is ódákat zengtek róla, nem éreztem olyan nagy durranásnak (persze lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, ha valamelyik aspektusát kihagyom, nyugodtan emlékeztessetek rá).
Komoly pozitívum, hogy bár modern isekai, de mégsem egy otaku kliséhalom, és bár eleinte úgy tűnik, hogy Myne a szokásos „átkerülök egy fejletlenebb anyagi kultúrája világba, ahol én leszek a Felvilágosult Megváltó” utat fogja bejárni, hamar kiderül, hogy hiába lenne meg sok mindenhez a tudása, közemberként semmi nem megy könnyen, különösen súlyos betegen. Ami még tetszett benne, hogy a világ bemutatása nem infodumppal történt, hanem a lakosok életén keresztül, így például mivel csak a nemesek rendelkeznek varázserővel és az átlagember életében a varázslat egyáltalán nincs jelen Myne csak az első szezon felénél jön rá arra, hogy a világban létezik varázserő.
Sajnos azonban elég sok dolog volt, ami csökkentette a lelkesedésemet, legelőször is az, hogy az első 4-5 rész rohadt lassú. Ezt úgy értsétek, hogy amikor este kezdtem el nézni egy-egy részt, akkor a felénél abbahagytam azzal, hogy majd másnap folytatom, és mentem aludni. Ami eleinte nagyon zavart még, az az volt, hogy szerintem túl sokáig nem foglalkoztak azzal a témával, hogy ha Urano Myne testébe került, akkor vajon mi is történhetett az eredeti Myne-nal.
A szereplők megérdemelnek egy külön bekezdést: a Myne közvetlen környezetében lévő emberek többségét nem nagyon zavarja az, hogy az ötéves kislány hirtelen olyan tudás birtokában van, amiben aligha lehetne, tekintve, hogy betegsége miatt a lakást is alig hagyta el. A szüleinek feltűnik ugyan, hogy Myne hirtelen olyan dolgokat ismer, amiket a szülei se, és nekiállt cuccokat feltalálni, továbbá főzni tanítja az anyját, de ezt elintézik egy vállrándítással. Párhuzamként megemlíteném a Detective Conant, amiben Conan szintén olyan tudásanyaggal bír, amivel egy 6-7 éves gyerek nem bírhatna, de ő legalább mindig benyög valami kifogást, amikor valami szóba hozza ezt (Kogorou mondta, a tévében látta, stb.), de Myne meg sem próbál magyarázatot találni (mondjuk mivel ő olyan dolgokat talál fel, amik korábban nem léteztek, nem is nagyon tudna kifogást találni). Talán amiatt is könnyen belenyugodnak az egészbe, mert a többi 5-7 éves gyerek is irreálisan érett, mind szellemileg, mind testileg (gondolok itt főleg Lutzra és Friedára).
A második szezon sok szempontból eltér az elsőtől, itt a találmányok helyett az egyház és a nemesi világ, valamint a társadalmi különbségek kerülnek előtérbe. A témaváltás elsőre ugyan elég hirtelennek érződött, de idővel azért megszoktam, és ez az évad sokkal izgalmasabb volt, mint az első, még akkor is, ha érzésem szerint nem mindig sikerült mindenre és mindenkire a megfelelő mennyiségű időt szánni, volt olyan mellékszereplő, aki a kelleténél több időt kapott, az utolsó rész végének kulcsfontosságú jelenetét viszont összecsapottnak éreztem. Ami még zavart: néha Myne annyira meggondolatlan volt, hogy emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ő valaha egy felnőtt ember volt.
Úgy látom, kicsit túlzásba vittem a negatívumok felemlegetését, mert rossz animének azért nem nevezném a Bookwormöt, de a dicshimnuszokat feleslegesnek érzem. Talán furcsának érződik, hogy ezt a sok kötözködést azután hozom fel, hogy legutóbb a szintén messze nem tökéletes Star Drivert dicsértem lelkesen, de ez a különbség a két sorozat között: a SD nem ígért nagy mélységet, egyszerűen szórakoztatni akart, és ez sikerült is neki.
)
.
