NieR Replicant ver.1.22474487139...
Az idei év számomra legjobban várt játéka volt lévén egy másik NieR cím az Automata az egyik nagy kedvencem, amit még e megjelenése előtt újra is játszottam. Persze nem voltak olyan magasak az elvárásaim, ezért úgy voltam vele ha már fele olyan jó lesz, mint az Automata elégedett leszek.
Érdemes megjegyeznem, hogy önmagában a Replicant nem tudta felkelteni az érdeklődésem. Míg anno az Automata-ról semmit nem tudtam, csak láttam róla néhány percnyi videót, amikben a posztapokaliptikus világban harcoló androidok és robotok egyből megfogtak, addig a Replicant csak az Automata miatt érdekelt. Ez még nem feltétlen lett volna baj, a gond csak az, hogy a játék, közben sem akart megfogni, amikor pedig mégis, akkor utána jött valami ami el is vette tőle a kedvem. Így lehetett az, hogy bár a megjelenés napján már belekezdtem, de végül csak a nyár végén fejeztem be, mert sokszor nem is volt kedvem elé ülni. Hogy pontosan miért arra majd később kitérek.
Az első meglepetés rögtön kézbe kerüléskor fogadott - PS4 dobozos változatról van szó - ugyanis a borító két oldalas, így a számomra kevésbé tetszetős külső Koda Kazuma art-ot át tudtam fordítani a belső Akihoko Yoshida munkájára, ami nekem jobban bejött.
Egy másik meglepetés már játék közben ért, ugyanis bár megjelenés előtt néztem róla videókat, de azok össze voltak vágva, így nem tűnt fel addig amíg el nem kezdtem játszani, hogy a játék tagolt nyílt világú. No ez egyből sutba vetette azt a tervemet, hogy a vidéket majd hátason járom be keresztül-kasul, ahogyan azt tettem az Automata-ban.
Maga a játék története szerintem, nem olyan jó mint ahogy azt egyesek állítják. Nem rossz, de szerintem nem a játék erőssége, illetve egy-két helyen túlzottan elvont volt (legalábbis a számomra). Az elején kifejezetten döcögős és érdektelen, amíg el nem jutunk a néhány éves ugrásig. Na onnantól, már egész jó és érdekes. Továbbá ezt az utolsó kb. harmadát árnyalják még a különböző végkifejletek, melyből 4 plusz 1 van. Ugyanis ilyenkor ha elérjük az egyiket, akkora játék újra kezdi ezt az utolsó szakaszt, más végkifejlettel, illetve más nézőpontok hozzáadásával. Mely a sztori szemszögéből jól működik, a gond csak az, hogy ha a játékmenet tekintetében nem ilyen rózsás a helyzet. Ugyanis az első 4 alkalommal szinte ugyanazt kell csinálni. Ugyanazok a küldetések (max te variálod a sorrendjét), amik az átvezetőket leszámítva szinte semmiben sem változnak és mindig ugyanazt kell csinálni és ugyan úgy, ugyan azzal a karakterrel. Ami már 4. alkalommal igencsak unalmas. Arról nem is beszélve, h szerintem az első három végkimenetel felfogható egynek, mivel a 4. és az extra lezárás tér el jobban a többitől.
Ehhez kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy a játék az elejétől a végéig túlságosan is arra kondicionál, hogy ebben a világban semmi sem jól végződik. Ez ad egyfajta nyomasztó hangulatot a Replicant-nak ami tetszett. Azonban ha mellék küldetések nagy része azzal végződik, hogy a küldetés adó vagy ahhoz kapcsolódó személy meghal, illetve a fő missziók közt is lesznek olyanok, melyben már megismert karakterek elhaláloznak, akkor egyszerűen a végére már kiszámíthatóvá válik a tragédia, mely nem hozzáad a drámaisághoz hanem elvesz belőle.
Ezért számomra az újonnan bekerült lezárás sokkal jobban tetszett, mint az előzőek, mert nem követte az addigra agyon ismételt formulát. Illetve játékmenetbe is behozott egy olyan újítást, melyet már hamarabb vártam, mégpedig, hogy
Amúgy ha már az előbb szót ejtettem a mellék küldetésekről, akkor érdemes kitérni arra, hogy nagy részük borzasztó. Általában az öld meg ezt vagy gyűjtsd össze azt típusúak, valami totál érdektelen körítéssel, mely semennyire se mélyíti el az amúgy érdekes világot.
Maga a játékmenet messze nem olyan kiforrott, mint az Automata-ban. Felismerhetőek a hasonló elemek, de itt még nem állnak össze igazán, ezáltal pedig nem gördülékeny és szórakoztató. Van fast travel, mely ötletesen a folyón történő hajózás, de nem a kellő helyeken, így van hogy nem előrébb van vele az ember hanem hátrább. Aztán ott van a fegyver “kovács”, kinél ugye a szablyákat lehet fejleszteni, csak olyan részen helyezkedik el a pályán, hogy ritka macerás annak megközelítése. Továbbá én úgy éreztem eléggé a gyűjtögetésnek van alárendelve sok minden, melyen még csavar egyet az is, hogy az árnyak a leölésük során nem sokszor dobnak tárgyakat, így ha kell valami vagy rengeteget kaszabolunk le belőlük vagy minden fűcsomó alá benézünk, hogy ott van-e.
A horgászás az Automata-ban a maga egyszerűségével szerintem poén volt, bár ha vki az összes halat és tárgyat kiakarta fogni akkor igencsak fel kellett kötni a gatyáját. Itt viszont feleslegesen összetett mechanizmusra épül, így én a kötelezőeken kívül egyszer sem horgásztam.
A harcrendszer viszont jó, még ha nem is olyan légiesen könnyed, mint az Automata-ban.
Számomra igazán kiemelkedő erőssége a Replicant-nak azok a karakterek, pontosabban a főszereplő négyes. Változatos egyéniségek, érdekes háttértörténettel, kik egy remek csapatot alkotnak. Közülük a kedvencen Kainé és Shiro (angol feliratban Weiss) volt. A kettőjük közti szóváltások kifejezetten szórakoztatóak voltak a számomra. Mellesleg én Kaine-t tekintettem a játék igazi főszereplőjének, melyet az újan bekerült végkifejlet csak tovább erősített bennem.
A látvány szép, az aláfestések pedig a szériához híven gyönyörűek. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akiknek a Kainé című szám a kedvence lett.
Bármennyire is fapados a játékmenet, bármennyire is nem kiemelkedő a sztori, megérte végig játszani az egyedi világa, a magával ragadó hangulata és szerethető karakterei miatt. Nem ér fel az Automata-hoz, azonban akiknek az tetszett, érdemes lehet ezzel is egy próbát tennie, visszafogott elvárásokkal.
NieR Re[in]carnation
A felújított Replicant után a legújabb NieR üdvöskét is kipróbáltam. Na itt elég alacsonyra tettem a lécet, viszont abban reménykedtem, hogy hátha sikerül megugrani, de nem. Nem is tudom hol kezdjem annyi sebből vérzik ez a cucc. Azonban bár most leszögezném, hogy ezt játéknak nem lehet nevezni.
Ezen sorok írásakor a 6. fejezet felénél járok (asszem 12 fejezet van összesen), így az eddig tapasztaltakat írnám le. Mivel már egy pár hete, nem is nagyon nyúltam hozzá, illetve nem gondolnám, hogy többször előfogom venni, így a véleményem már úgy se fog változni.
Egy amnéziás, néma kislány bőrébe bújunk, ki egy kietlen helyen tér magához, ahol égig érő romok veszik körül. Hozzá csatlakozik rögvest a legelején egy Mama nevű szellem, ki kalauzol minket az utakon, hogy rájöjjünk mi ez a hely és ki vagyok én.
Nos ez a valóságban úgy zajlik, hogy megyünk előre egy szinten és az elhelyezett sötét madárijesztőket megérintve az adott szint sztorijának/emlékének egy-egy részletét éljük újra közben megtisztítva őket a sötét szörnyektől. A szintek történetei elég hullámzó színvonalúak, vannak köztük érdekesek és kevésbé megragadóak, továbbá elég lazán kapcsolódnak egymáshoz és hozzánk a helyzetünkhöz. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi 6 fejezet története nem tesz ki egy A4-es oldalt. Ahhoz képest, hogy ehhez mennyit kell “játszani” (szándékosan raktam idéző jelbe) ez borzasztóan kevés. Írhatnám azt is, hogy szinte semmi.
Vannak mellék küldetések is, amik a menüből érhetőek el és mindegyik 10 harcból áll, ahol 3-4 harconként kapsz egy részletet a melléküldetés történetéből. Igazából az itt lévő sztorik a nesze semmi fogd meg jól tipikus példái. Nálam a NieR Automata-s mellék küldi csapta ki a biztosítékot, ami igazából egy trollkodás volt.
Szóval sztori szempontjából nem igazából remekel ez a cím, mert az alig van benne, de még mindig több mint a játékmenet. Ami ugyanis nincs. Mert azt ami itt van túlzás játékmenetnek nevezni. Az adott szint bejárása csak annyiból áll, hogy megyünk előre minimális interakcióval és az utunkat a már említett madárijesztők és fekete akadályok állják. Előbbi esetén a harcok mellet van sztori is míg utóbbiak csak harcok a fekete szörnyekkel. A harcok pedig az igazi virgácsa ennek a produktumnak. Ugyanis azok automatizáltak! Lemegyünk a csatatérre és csak annyit lehet csinálni, hogy kiválasztjuk kit támadjanak a karaktereim és hogy mikor süssék el a speckó képességeiket és ennyi. Ez kérem szépen élvezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ütközet több hullámból áll minél jobban húzva az időt. Igaz van gyors lejátszás, de akkor ennyi erővel már a csata elején belerakhatták, volna az auto skip-pet és csak a vég kimenetelről kapnék infot, h nyertem-e vagy sem.
Fontos kitérni arra, hogy a harcok során nem a kislányt és Mama-t irányítjuk, hanem a történetekben megismert vagy megidézett karaktereket. Nos ez az idézés valójában egy játékgép, melynél bizonyos számú gem-ért cserébe pörgethetünk tárgyakat és karaktereket. Más mód nincs új cuccok beszerzéséhez és természetesen egy-egy pörgetés igencsak alacsony (kevesebb mint 1%) valószínűséggel dobálja a jobb cuccokat. Vannak tematizált idézések, amik annyit tesznek, hogy egy-egy speciális karakter is megütheti a markodat, ha rohadt szerencsés vagy (általában nem leszel az). Sőt vannak olyan idézések amik csak fizető játékosoknak elérhető. Maguk az idézések igencsak költségesek. Ha egyszerre 1 tárgyat akar az ember kipörgetni, akkor az 300 gem-be kerül. Vagy van opció egyszerre 10 tárgy kijátszására ilyenkor ez 3000-be kerül és kicsit jobbak az esélyeid arra, h valamire való cuccot dobjon a gép. A gem-et pedig login bónuszként, másik szerencse játékos pörgetésként vagy bizonyos küldetésenként lehet szerezni. Azonban ahhoz, hogy 3k-t összegyűjts elég sokat (min. néhány órát) kell játszani. Vagy veszel valódi pénzért, ahol az árak rohadtul el vannak szállva. A legolcsóbb jelenleg 120 gem-es pakk ami 350 Ft. De ha mondjuk azonnal szeretnél 3k-t, h legyen egy remélhetőleg jó pörgetésed, akkor vehetsz egy 3120-as pakkot 8790 Ft-ért! Gondolom már ennyiből már nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy gatcha “játék”.
Mellesleg a karakterek különböző osztályúak, így egy két csillagos karit max 50-es szintre enged húzni, míg egy 3 csillagosat már 70-esre. Szal nem lehet egy alap karival végig tolni a játékot.
Van egy-két mini game is amit a sztori előre haladtával lehet unlock-olni, mint például a Flappy bird klónt, viszont ezek sem vannak teljesen ingyen, hanem játékbeli fizetőeszközért cserébe lehet indítani egy-egy menetet.
Hogy ne csak ekézzem ezt a valamit, érdemes megemlíteni, hogy a látvány mobilos játékhoz szép. Illetve a szériához híven kellemes fülbemászó dallamokat kapunk zenei aláfestésként.
Talán ha nem erőltették volna bele a gatcha részt egyúttal az auto csatákat, hanem mondjuk egy kevésbé kötött pályán barangolnánk és logikai feladványok által tennénk elérhetővé az elveszett emléket akkor még működhetett is volna a Re[in]carnation.
Mindent összegezve senkinek sem ajánlom, ugyanis a látványos külcsin egy üres, élvezhetetlen produktumot takar, ami nem áll másból mint szerencsejátékból.
Asszem korábban itt nem osztottam meg mit gondolok a NieR Automata-ról, így most ezt bepótolnám, h kontextusban legyenek az előbb leírtak:
NieR Automata
Anno mielőtt megvettem volna a játékot szinte nem tudtam róla semmit (sem magáról a szériáról), láttam kb 5 percnyi játékmenetet és az elég volt, hogy úgy döntsek ez kell nekem. Megjegyezném, hogy a FF XV-tel együtt vettem meg és az FF jobban érdekelt akkor, de végül a NieR:Automata-t játszottam végig hamarabb, s az évek során az Automata lett az amit többször újráztam. Valójában a NieR:Automata azon kevés játékok egyike, melybe több mint 100 órát beleöltem.
A játék az elején a posztapokaliptikus világával szippantott be ahol androidok küzdenek a gépek ellen, de a végéig a története és a kiváló játékmenete volt az ami bent tartott. Maga a sztori az elején tipikusan olyan, hogy az ember ne tudja mi várjon tőle. Viszont sejteni lehet már abból a kevés információból ami rendelkezésünkre áll, hogy nem biztos minden valóban úgy van ahogyan azt bemesélték nekünk. Ahogy haladunk egyre előrébb, folyamatosan teljesítjük a küldetéseket, egyre jobban megismerjük ezt a világot, egyre másra jönnek a meglepőbb és furcsább fordulatok és egyre csak grandiózusabbá válik minden. Mindezek során pedig egyre jobban kötődünk az általunk irányított karakterekhez (én leginkább 2B-hez és A2-hoz). Arról nem is beszélve, hogy harcaink során nem kevés gondolatébresztő témával fogunk találkozni, amik közt vannak könnyebben és nehezebben emészthetők. Érdekes volt ezeken agyalni.
Talán a sztoriból az igazán drámai pillanatokat hiányoltam. Voltak szomorú és fájdalmas pillanatok de valahogy sose tudtak igazán megérinteni. Lehet azért mert az egész történetnek inkább epikus felhangja volt.
Mivel én szinte semmit nem tudtam a játékról, mikor belekezdtem így meglepetés volt a több végkimenetel. Emlékszem kicsit csalódott voltam, mert azt gondoltam vége, mikor a 10. fejezet végén megláttam a stáblistát, aztán örömömre kiderült, hogy mégse a játék még folytatódott tovább. Nem kevesebb, mint 26 végkifejlet van. Igaz ebből csak néhány a valódi fő ending, a többi nagyrészt a különböző game over-ek. Mondjuk szerintem ez nagyon ötletes volt, hogy ending ként állították be a szimpla game over-eket.
Karakterek terén sem lehet panasz a játékra, ugyanis mind a fő és mellékszereplők érdekesek. 2B telitalálat főszereplőnek. Pusztán a megjelenésével képes magával ragadnia, de ehhez még hozzávesszük jellemét akkor egyértelműen belopja magát az ember szívébe. Kedveltem és sajnáltam őt. Eleinte egy mindig higgadt, érzelemmentes nő, aki tiszteli társit és mindent megtesz értük és a küldetésért. Azonban mindig ő az aki újra és újra egyedül éli túl az eseményeket, melynek következtében a felgyülemlő sok emléknek és érzelemnek végül nem tud ellenállni és megtöri őt.
Azonban nem csak 2B-t, hanem A2-t is nagyon megkedveltem. Hasonló életutat járt be ő is, viszont talán a modora miatt számomra kicsit szórakoztatóbb volt, mint 2B. Egyetlen egy dolgot sajnáltam, hogy rá nem sok időt szántak, pedig több fejezetet is megérdemelt volna. Én még külön kiegészítőben is el tudnám képzelni, ahogy vele a múltbeli eseményeket éljük át.
Mellékszereplők közül Devola és Popola nálam a legkiemelkedőbbek. Nem feltétlen jellemre, hanem történetre, ugyanis tetszett az ő háttérsztorijuk. Igaz először úgy tűnt mintha hirtelen kerültek volna képbe de ez nem igaz. Már a játék eleje óta jelen vannak a táborban csak akkor még nem foglalkozunk velük.
Kedveltem a parancsnokot és az operátorokat is róluk is szívesen megtudtam volna még többet.
Talán egyetlen egy karakter sikerült pocsékul, méghozzá 9S. Ő nála szemet szúróan félrementek a dolgok, a többiekhez (nem csak fő de mellék szereplőkhöz) képest is szarul lett megírva. Az elején elfogadható volt egy laza tini fiú. Majd váltott kanos tinibe végül, egy őrjöngő hülye gyerek lett, aki esztelenül üvöltözött meg hőbörgött. A játék végére ki nem állhattam és külön öröm volt az amikor
Azonban a történet és a karakterek mit sem értek volna ha nincs a jól átgondolt játékmenet és a zseniális harcrendszer. Egyszerűen minden apróságra ügyeltek a fejlesztők és látszik mindent beleadtak, hogy a lehető leggördülékenyebb és legszórakoztatóbb legyen a NieR:Automata-val játszani. Legyen szó pusztán egy létrán való mászásról: nem érték be annyival a készítők, h ha nem akarsz tötymörögni, akkor lefele lecsúszhatsz rajta, hanem lehetőség van fölfele is ugrálni a gyorsabb haladás végett. Igazából a küldetéseken kívül szinte nem is nagyon lehet mást csinálni a játékban, mégse volt olyan érzésem, hogy üres, kihasználatlan lett volna a játéktér vagy unatkoznék rajta. Ugyanis a városban való mászkálás és ugrálás (dupla ugrás, levegőben való kitérés, pod-ba kapaszkodva való leereszkedés, stb) már önmagában szórakoztató. Bár a játék elején nem is lehetett a transzportot használni, mégis miután elérhetővé vált a funkció akkor is ritkán használtam, mivel inkább újra és újra bejártam a pályát gyalog vagy éppen hátason. Leginkább utóbbi opció merült fel, mert egyszerűen szerettem szarvas háton vágtázni és a különböző robotokat ütközéskor szétzúzni. Mondjuk azt kissé hiányoltam, hogy a társam ilyenkor mögém üljön föl.
A harcrendszer egyszerű, de nagyszerű, ahol a mozdulatok oly kecsesek mintha csak táncolnának a karakterek. Számos fegyver és jó pár pod program áll lehetőségünkre, nem is beszélve a chip-pek formájában beszerelhető képességekről, mely megoldást nagyon ötletesnek tartottam. Itt jegyezném meg, hogy érdemes figyelni a különböző npc-k mondataira, ugyanis nem egyszer egy fegyver, pod program lehetséges helyét említik meg.
Ami kevésbé tetszett azaz, amikor platformer módba váltott a játék. A repülős szegmensek pedig szerintem az Automata leggyengébb pontjai. Amikor össze vissza forgott a kamera és nem lehetett jól érezni mégis mi milyen távolságban volt az ellen és tárgyak, akkor bizony előfordult, h elhaláloztam.
Én az a fajta játékos vagyok aki előbb a mellékküldetésekkel foglalkozik, illetve minél többet felfedez az adott világból mielőtt tovább menne, de a játék végére érve is még sok minden hiányzott és rengetek órát öltem bele, hogy ezek meglegyenek. Igaz mikor fullos 99-es szintű voltam és már sok mindent megtaláltam ilyen 80-90% körüli intel-lek voltak, akkor már segédlethez fordultam, hogy ugyan mégis mit hagytam ki. Igazából lényegesebb dolog, csak Emil-nek az endje volt ami mellett elsiklottam, de szó se róla arra egyedül rájönni tényleg elég nehéz lett volna. Nem véletlenül secret boss a játékban.
A zenei aláfestések rettentő jók és emlékezetesek voltak, nemegyszer volt olyan, hogy csak sétáltam a játékban és hallgattam a zenét. Illetve ending szám is nagyon tetszett.
Lehet nem generációja legszebb játéka, de összességében szép látványt nyújtott. Igaz vannak alacsony textúrák, és idejét múlt megoldások, illetve hiányosságok, azonban ezek egyáltalán nem voltak zavaróak számomra.
Technikai szinten is toppon van a játék legalábbis a ps4-es változat, amivel játszottam. Kétszer volt csak, hogy kifagyott a játék, illetve kétszer sikerült egy kamera bug-ot előidéznem. Utóbbi következtében platformer nézetkor pont az ellenkező irányba fordította a kamerát liftből kiszállva (bunkernél, vidámparknál) a játék és láttam a háttéreben a nagy büdös semmit.
Egyértelműen az egyik kedvencem a NieR:Automata, melybe sok órát beleöltem és még sokat is fogok. Ha valakit egy kicsit is érdekel a játék akkor mindenképp érdemes kipróbálnia.
Utóbbi mondathoz annyit még hozzá tennék, hogy kb az első egy órát, míg az első boss-t le nem győztük ki kell bírni mentés nélkül. Viszont ha ezen túllendül az ember akkor nyílik meg a NieR:Automata valójába.