Shindo Hikaru egy átlagos hatodikos japán fiú, egy nap a nagyapja padlásán eladható értékek után kutatva egy öreg Go táblára lel. A gobant egy ezeréves szellem kísérti, megszállja Hikarut, aki összeesik és csak a mentőautóban tér magához. A szellem a Heian időszakban magának az uralkodónak tanította a Got, azonban egy ellenlábasa a császári udvarban kihívta egy mérkőzésre majd csalással vádolta Sait, akit ezért elüldöztek az udvartartásból, és ő szégyenében öngyilkos lett. Szenvedélye azonban a játék iránt az elmúlt évezred alatt mit sem gyengült, ezért megpróbálja rávenni Hikarut, akinek elméjével immár elválaszthatatlanul összeforrt, hogy a történelemdolgozatoknál jobb szórakozást találjon neki, mondjuk játszanak Got. Ugyan a fiú számára a játék ismeretlen, azonban hajlandó elvinni Sait egy Go szalonba, és mivel a szellem képtelen megfogni a tárgyakat és mások számára láthatatlan, az ő instrukciói alapján lejátszani a partit. A szalonban Hikaru egy vele egykorú gyereket hív ki, Touya Akira apja a japán Go világ feje, és ő maga is most készül a hivatásos profi Go játékosok vizsgáját letenni. A partit Hikaru illetve Sai nyeri, és ezzel életreszóló riválisok lesznek, Akira képtelen belenyugodni, hogy egy saját bevallása szerint a játékot először játszó gyerek őt legyőzze, újra meg akar mérkőzni Hikaruval, aki egy ideig élvezi ugyan a nem kiérdemelt dicsfényt, de egyre inkább kihagyottnak érzi magát a mérkőzések során, meg akar ő is tanulni játszani. Ahogy Akira elkeseredetten próbál meg felnőni Sai nagyságához, Hikaru kétségbeesetten kísérel meg felzárkózni kettejükhöz, hogy végre a saját tehetségét mutathassa meg Akirának, így elindul ő is a profivá válás rögös útján.
Mint látható, a Hikaru no Gotól nem idegen a természetfeletti, a humor vagy a dráma de alapvetően mégiscsak egy sportanime. Lehet-e azonban sportnak nevezni egy táblajátékot? Lehet-e olyan érdekes, ahogy két ember egy fatábla két végén ülve fekete-fehér köveket rakosgat, hogy 75 epizódon át a képernyő elé szegezze a nézőt? A Hikaru no Go nem csak szép grafikájával, vagy fantasztikusan jó zenéjével büszkélkedhet, hanem azzal is, hogy egy egész országot taszított a Go-lázba. Maguk a játékok a sorozatban egytől egyig híres történelmi vagy versenyeken lejátszott meccsek, így a Go szempontjából a sorozat teljesen hiteles. Aki még nem játszott a játékkal, annak sem kell mellőznie ezt az animét, hiszen Hikaruval együtt ő is megtanulhatja a Go alapjait, ha figyel (illetve az anime utáni ötperces oktatófilmecskék segítségével). A történet jellemzően sportanimére utal, mérkőzések, újabb ellenfelek, verseny vagy vizsga és a következő, még magasabb akadály, de egy percre sem áll le és szerves része az érzelmek hajtotta versengésen kívül egy-egy szereplő személyes drámája is (sajnos röviddel a manga története előtt ér véget, így nincs meg benne a teljes körkörösség, de így is akad benne a hagyományosnál mélyebb mondanivaló). A szereplők átlagon felüli módon kidolgozottak, érdekesek és realisztikusak, az anime álltal átfogott három év alatt Hikaru és a többi karakter rengeteget fejlődik minden téren, akár a képességeiket nézzük, akár az ízlésüket, vagy viselkedésüket (sőt a rajzolásuk is szembeötlően megváltozik, ahogy gyerekekből tinédzserekké nőnek).
A Hikaru no Go kiegyensúlyozott humorral és drámával tarkított sportanime, így elsősorban ezen műfaj kedvelőinek ajánlom, de bárkinek megéri tennie vele egy próbát, mert lehet, hogy Téged is magával ragad a játék és elkap a Go-láz.
Ismertető