A 14 éves Nomura Miu csendes, nyugodt lány, aki kicsi kora óta tanul zongorázni. Barátnője, a vidám természetű Yuki-chan a futócsapat tagja. A két teljesen ellentétes hobbival és személyiséggel rendelkező lány mégis jól megérti egymást, és jó barátnők.
Miu zongoratanára, Shirakawa-sensei szótlan, szigorú, szűkszavú fiatal férfi, sokszor félnek tőle a tanítványok. Miu is tart tőle egy kicsit, pedig kifejezetten tehetséges a zongorázásban, a zongora már teljesen az élete részévé vált. De az órákat és a gyakorlást néha unalmasnak tartja, és kezd motiválatlanná válni. Már nem is tudja pontosan, miért zongorázik. A felnőttéválás küszöbén álló lány figyelmét kezdik más dolgok lefoglalni, mint például barátnője, Yuki-chan, aki a felsőbbéves Takizawa-nak szeretne szerelmet vallani, illetve Takahashi-senpai, akit Miu szeret, de nem tudja, hogyan közeledjen a fiúhoz.
Amikor tanára egy hangversenyre szeretné küldeni, ahol Miu a saját maga által írt darabot játszaná el, Miu elbátortalanodik, és nem tudja, mit tegyen.
A Piano tipikus shoujo történet egy fiatal lány felnőtté válásáról, az első szerelemről, a barátságról, és ezen belül is az egyik leghétköznapibb anime, amihez rajongónak szerencséje lehet. A karakterek a lehető legvalóságosabbak, és a cselekmény is egészen hétköznapi dolgokra korlátozódik: beszélgetések, hétköznapi cselekvések, iskolai jelenetek során ismerjük meg a szereplőket, jellemüket, és hétköznapi gondjaikat.
Az anime nem tartalmaz igazán drámai jeleneteket, nincsenek komoly ellentétek sem a szereplők között. A romantika is inkább csak egy mellékszálat képez a történetben. A központi "konfliktust" azért érezhetően Miu és a zongora viszonya adja. A jövőkép hiánya, az elidegenedés a választott pályától Japánban feltehetőleg sokkal nagyobb problémát jelent, mint nálunk. A jellemfejlődés is ezen a szálon teljesedik ki, és az anime végére Miu új, felnőtt viszonyt alakít ki a hangszerrel.
Valószínűleg sok néző negatívumnak fogja tartani a dráma és mozgalmasság teljes hiányát, és unalmasnak fogja érezni a sorozatot. De a Piano különlegességét éppen az adja, hogy nem is próbál drámai lenni, szánt szándékkal ennyire csendes, hétköznapi. A cselekmény a 10 részre tökéletesen be van osztva, egyenletesen bontakozik ki a néző szeme előtt.
Az anime kivitelezésére nem lehet panasz, a hátterek szép részletesek, a színek harmonikusak, ötletes kamerabeállítások gondoskodnak a még hétköznapibb, természetesebb érzésről. Természetesen sok helyen kísérik a jeleneteket zongoradarabok.
A Piano egyszerű, kedves sorozat, melyet egyszerűen csak megnyugtató nézni. Mindenképpen csak azoknak ajánlom, akik a teljesen hétköznapi történeteket kedvelik, tökéletesen bemutatja a hétköznapi életet. Esetleg ha valaki maga is zongorázik vagy valamilyen más hangszeren tanul játszani, biztos jobban tud azonosulni a főszereplő érzéseivel.
Ismertető