Katsuhiro Otomo neve a legtöbb animekedvelő számára valószínűleg már fogalom: Legismertebb műve, az "Akira" gyakran az európai anime és mangakultúra egyik megalapozójaként van emlegetve. Azonban a többi anime filmje meglehetősen ismeretlen maradt Európában, jóllehet, az Akira messze nem az egyetlen említésre méltó alkotása. Ezt rögtön tapasztalhatjuk a "Memories" megnézése után.
A Memories név nem csupán egyetlen filmet takar, hanem hármat. A három, egymástól teljesen független, és témában is igen eltérő művek egyenként körülbelül 40 percesek. Ezek a következők: "Magnetic Rose", "Stink Bomb", és "Cannon Fodder". A három filmet három különböző rendező rendezte, Koji Morimoto, Tensai Okamura, és az utolsó részt maga Otomo.
Az első, Magnetic Rose című film erősen Stanislaw Lem Solaris-ára emlékeztet: 2092-ben egy űrbéli takarítóbrigád, - akiknek feladata a műholdak, törmelékek és egyéb szemét begyűjtése - egy ismeretlen bázisról SOS jeleket fog. Kötelességüknek eleget téve, két embert küldenek ki a bázisra, hogy körülnézzenek. A két ember Heinz és Miguel. Azonban az űrbázisról kiderül, hogy nem lakatlan. Eva Friedel, az operaénekesnő, miután hitvese, Carlos meghalt, ide vonult a világ elől. És a szelleme még mindig a fedélzeten lakozik. És az űrhajója ellenállhatatlanul a saját álomvilágában akarja marasztalni a két űrhajóst is. Heinz és Miguel egyre inkább az őrült látomások rabja lesz, melyekbe saját vágyaik is belekeverednek... Ráadásul a bázis környékén az elektromágneses mező hirtelen felerősödik, és elkezdi magába szívni a takarító-űrhajót.
A második film, a Stink Bomb főszereplője Nobuo, egy gyógyszerkutató laboratórum dolgozója, aki csúnyán megfázott. A munkatársai azt javasolják, vegyen be néhány szemet a legújabb influenzaellenes gyógyszerekből, ott vannak a főnök asztalán, a piros üvegben lévő kék pirulák. Csakhogy Nobuo a kék üvegben lévő piros pirulákból vesz be egyet. Aztán ledől egy kicsit pihenni, de mire felébred, szörnyűség történt: A laborban mindenki halott! Mint kiderül, a labor egy biológiai fegyver kikísérletezésén dolgozott. Nobuo kapcsolatba lép a céget megbízó szervezet főnökével, akinek utasítására magához veszi a kísérleti szert (Kék üvegben piros pirulák... hmm... nem ismerős?) és elindul Tokióba, hogy kézbesítse azt a főnöknek. Csakhogy Nobuo körül hullanak az emberek, mint a legyek, a műszerek tönkremennek, és valami furcsa gázfelhő terjeng, amerre csak megy. Végre a hadsereg rájön, hogy a gáz egy halálos méreg, és a forrása Nobuo! Ezért aztán mindenféle fegyverekkel, tankokkal, helikopterekkel igyekeznek megakadályozni, hogy emberünk eljusson a városba. Az Egyesült Államok hadserege, és a NASA is bekapcsolódik az akcióba. Csak egyedül Nobuo nem érti, mi ez a felhajtás, és miért hal meg mindenki...
A harmadik, Cannon Fodder című 20 perces rövidfilmnek valójában nincs cselekménye. Inkább egy kiábrándító, és elgondolkoztató portré egy képzeletbeli társadalomról. Egy megnevezetlen város hatalmas ágyúkból való lövésre van berendezkedve. A városképet a hatalmas ágyúk határozzák meg, és egy mindent befedő szmogréteg alatt házak, iskolák, és egyéb komor épületek sorakoznak. De ezeknek a tetején is kisebb ágyúk díszelegnek. A rádió, a hangosbeszélő, a televízió mindig ugyanazt a jelszót ismételgeti: "Lőjetek és pusztítsatok minden erőtökkel a nemzetünk érdekében!" Ebben a városban él a főszereplő család, egy férfi, egy nő, és egy fiuk. A férfi a 17-es számú ágyúnál ágyútöltőként dolgozik, a nő lőszergyárban, a fiuk pedig az iskolában azt tanulja, hogyan lehet minél pontosabban célozni az ágyúkkal. És arról álmodozik, hogy ha felnő, nem csak egy egyszerű ágyútöltő lesz, hanem ő lesz az, aki majd elsüti az ágyút! És hogy ki az ellenség? Erre a fiú csak egy választ kap: "Majd megérted, ha nagyobb leszel".
Mindhárom film figyelemreméltó mondanivalóval rendelkezik, melyet midegyik eltérő stílusban oszt meg a nézővel. A három különböző élmény - pszichológiai szál, tragikomédia, és társadalomkritika - jól kiegészíti egymást, és három különböző élményt nyújt a nézőnek.
A Magnetic Rose egy kemény pszicho-triller, helyenként igen megrázó képi-és hanghatásokkal. A zene tökéletes, ismert opera-darabok, és klasszikus részek keveréke. Igazán különleges légkört biztosít az amúgy sem szokványos mondanivalóhoz.
A Stink Bomb egy üdítő cinikus-szatírikus film, az ember nevet rajta, de valahogy ez a nevetés nem az a felhőtlen szórakozás, hanem a nevetségesen drámai helyzetnek szól, amit tökéletesen ábrázoltak az alkotók.
A Cannon Fodder szürke, torz, robotszerű, megviselt karakterei, a piszkos város leginkább egy nyomasztó képnek tűnik, amelyben az emberek, hiába vannak tele gondokkal vagy vágyakkal, csak mint kis láncszemek funkcionálnak a nagy egészben, a személyiség tökéletes elvesztésével.
Egyedi elbeszélésmódjával, lenyűgöző animációjával a Memories maradandó élményt nyújthat a komolyabb művek kedvelőinek.
Ismertető