Matsumoto Izumi, (eredetineve Terashima Kazuya) 1958. október 13-án született a Toyoma prefektúrában található Takaokaban. E városkából származnak Fujiko Fujio akik a Doremont tették le az asztalra.

Három évesen a házuk előtt egy autó ütötte el, bár túl élte az ütközést, később komoly egészségügyi problémái lettek e baleset miatt.

Középiskoláskorában, amikor saját bevallása szerint egy 9 négyzetméteres lakásban élt, fordult a mangarajzolás irányában. Ahogyan egy interjúban megjegyezte minden pénzét rámenre és mangrára költötte.

A középiskola után a helyi művészeti képzőn tanult tovább, majd az 1970-es évek végén Tokióba költözött. Nagy vágya volt, hogy sikeres rock dobos legyen, mint példaképe Phil Collins. De ameddig nem jött össze a nagy zenei robbantás addig – jobb híján – a különböző manga kiadókat hívogatta, hogy hátha akad valamilyen kis munka, amiből pénzt tudd keresni.

1982-ben érte az első kisebb siker amikor díjazták a „Live! Tottemo Rock n Roll” zenés témájú mangáját. E díjat többek közt olyan mangakák is megkapták mint Toriyama Akira vagy Kishimoto Maszasi. Majd ezt követően több kezdő képregénye is besült.

1984 márciusában elindult a modern manga egyik legmeghatározóbb sorozata: a Kimagure Orange Road. Az alap történet nem túl bonyolult: Kyosuke és családja új helyre költöznek abban a reményben, hogy így kevésbé lesznek szemelőt, ugyanis képesek a telekinézésre és a telepátiára. Kyosuke az új gimnáziumban megismerkedik két leányzóval (Hiyamu Hikaru és Ayaukawa Madoka) és elindul a szerelmi háromszög.
A siker kulcsa Ayukawa Madoka karakterében volt. Matsumoto elmondása szerint addig csak olyan női karakterek voltak láthatóak, akik tökéletesek voltak. Osztályelnök leányok, akik kitűnő sportolok és tanulok, kedvesek mindenkivel és a szerelmükért élnek, kawaii leánykák voltak. Madoka karaktere erősen szakított ezzel a vonallal: nem tökéletes, nem jó tanuló vagy sportoló, nem kedves mindenkivel, a többi csajt vetélytársként látja és harcol ellenük. Az addigi sima, miszerint egy tökéletesen tiszta lányba szeret bele egy romlott srác, pont megfordult: a zűrös bajos csaj szeret bele egy nyugodt, csendes fiúba. Egy olyan karaktertípus született meg ami addig egész egyszerűen nem létezett ez pedig a tsundere. A manga egész egyszerűen fogalommá vált, ahogyan egyesek hívták: a japán tinik Bibliája lett. Sokan a korszak egyik zenei királynőjét Nakamori Akina-t látták éltre kelni Madokában. Matsumoto segédjei közt többek közt [url7 https://en.wikipedia.org/wiki/Kazushi_Hagiwara]Hagiwara Kazushi-t[/url] is megtalálhatjuk aki később a Bastard mangával futott be.
A rendkívülién népszerű manga 1987-ben ért végett a Shounen Jumpban 18 kötettel. Míg ugyan ebben az évben a Studio Pierrot készített belőle egy 48 részes sorozatot.

Matsumoto ezek után több mangába is belekezdett, de sehogy sem jött össze újra a nagy mű. E korszakából a Sesame Strett-et lehet felhozni, aminek semmi köze a Szezám utca nevű amerikai sorozathoz.

1993-ban egy zavarba ejtő mangaban működött közre csak mint rajzoló a történetet Okura raita jegyzete a „Black Moonban.” A főszereplő motoros fiú véletlenül dimenziókapuba esve egy poszt apokaliptikus fantasy jövőben találja magát ahol különböző kalandok várnak rá.

Egy évvel később Tareda Kenjivel – aki az első három Final Fantasy történetét írta – egy regényt adott ki. Majd egy sorsfordító amerikai utazáson vett részt, ahol megbabonázta a Photoshop, mint technika. Később a szoftverről úgy nyilatkozott, hogy az a rajzolás szintetizátora.

A digitális technikában annyira bízott, hogy a következő mangáját teljesen digitálisan készítette el. Sajnos a kiadok nem merték felvállalni ahogyan a könyvesboltok sem láttak fantáziát egy olyan képregényben, ahol az ember maga választhat útvonalat esetleg a képek még mozognak is. Matsumoto simán megelőzte a korát.

A következő években folyamatosan próbálkozott több új manga ötletével (isekai történetekkel például), de a viszonya addigra nagyon megromlott a kiadókkal. Valamint a digitális mangára alapított vállalkozása is egyre csak nyelte a pénzt.

A legnagyobb törést az életében 1999 hozta el. Egyre többször fájt a feje és se aludni se dolgozni nem tudott. Öt éven át orvosról orvosra járva próbált gyógyírt találni nyavalyára. Végül az interneten bukkant rá a betegségére: agy-gerincvelői folyadék szivárgás. Ebben a csupán 250 milliliteres folyadékban lebeg az agyunk. Amikor háromévesen elütötte egy autó annak a késői megjelenése lett ez.

A kórságból nem tudták kigyógyítani, de minden áron dolgozni akart. Sajnos 2007-ben újra egy autóbaleset áldozata lett. A következő 15 évben minden interjújában el hangzott ugyan az a mondata: „Még nem fejeztem be az alkotást.”

A 2010-es évek közepére egy utolsó nagy munkát kívánt véghez vinni melynek főszereplője egy fiatal lány Yayoi lett volna. Gyakorlatilag a saját harcát mutatta volna be a betegsége ellen, ami gyakran megaláztatásokkal és keserűségekkel volt teli.

2015-ben újabb nem várt hatás érte: nem bírta a LED kijelzőket nézni így még a levelezéseit is egy barátjának kellett felolvasnia, illetve megírnia.

2018-ban Matsumoto – mint oly sokszor – hangsúlyosan kijelentette, hogy vissza akar térni a munkájához. Ezt követően 2019 őszén már arról értesítette a közvéleményt, hogy gerinc szűkületben szenved így továbbra is ágyban kellett maradnia. Ahogyan fogalmazott zsibbadt mindegyik lába és az éjszaka számára a pokol. Bár meglehetett volna műteni, az túl sok pénzbe került volna így nem tudta azt vállalni.

Idén október hatodikán halt meg miközben aludt, családja csak október 12-én jelentette be a gyászhírt amikor már eltemették a mestert.

„A nyolcvanas évek olyan volt, mint egy álom.” – Kimagure Orange Road 18. kötet vége.